-Kösz szépen-csaptam mostmár én is az asztalra, miközben felállva a helyemről a fiúra meredtem.

-[Név]... Mégis mit vársz tőlem?Hogy védjem be a segged egy olyan dolog miatt, amiről azt sem tudom, hogy igaz-e vagy sem? Kértem, hogy hallgass meg. Meghallgattál? Nem emlékszem ilyenre...

-Te meghallgattál volna engem?

-Igen! Mert nem hagynám egy ilyen miatt úszni hagyni az egész kapcsolatunkat!

-Hát persze-bólogattam némán-Pont, mint az Airi-s ügynél ugye?

-Mint neked a Sho-s vagy Tomo-s ügyednél...

-Mivan velem?-lépett be a terembe a vörös hajú,mire mindketten feléfordulva leordítottuk.

-Kuss!

-Te csak ne kussoltasd el Rák-ot!-kaptam a fejem a szőkére.

-Látod? Megint őt véded.... Erre most mit mondjak?

-Hagyjál már...

-Mindegy [Név]... Nem is érdekel... Csak annyit akartam mondani, hogy a továbbiakban hagyj ki a hülye beszélgetéseidből és ne keverj bele engem is.

-Na nehogy már te játszd a megsértődöttet!

-Pedig lenne okom rá...

A légkör kicsit sem volt vidám. Sőt! Csak minket lehetett hallani, ahogy egymás fejéhez vágtunk szebbnél szebb dolgokat.Szinte minden mondatunkban legalább egyszer szerepelt a "bazdmeg" vagy a "leszarom" jelzők.

-Ohh. Tényleg?! Te voltál már fennt nálam úgy, hogy valami pali egyértelműen a fürdőszobában bújkált előled?!-a fiú felállt a helyéről a nagy lendülettől, pedig a széke felborult.Kicsit megugrottam a zaj hallatán. Az osztály azon része, aki eddig nem figyelt fel ránk, most felénk kapta a tekintetét. Mindenki elcsendesedett. Olyan mintha minden megfagyott volna.

Kei megindult felém, de nem hátráltam. Amennyire csak tudtam próbáltam elszántnak tűnni, azt közölve vele, hogy én ugyan innen nem mozdulok.Ahha... Ez a tervem, pedig akkor kezdett el meghiúsulni, amikor minden egyes lépésénél görcsberándult a gyomrom, a kezeim és lábaim remegni kezdtek, a hangom, pedig eltűnt valahova. A fiú egyre csak közelített, majd megállva előttem felém magasodott. Felemelte a kezét. Reflex szerűen csuktam be a szememet, olyan szorosan összezárva, mintha attól, hogy én nem látom őt, ő sem lát engem.

-Ha most megütsz-szűrtem ki a fogaim között alig hallhatóan, ugyanis erősebb hangvételre nem volt kapacitásom-addig verem a fejed a betonba, amíg nem festek vele rá még egy réteget.Vörösből-egy ideig, csak nézett, aztán mintha észrevette volna magát, hirtelen megváltozott a pillantása. Egy adag levegőt kifújva ismét békülősre vette a formát. Legalábbis a többieknek így nézhetett ki.

-Kinéznél belőlem ilyet?-mosolyodott el féloldalasan, majd átkarolva a vállamat kifelé kezdett terelgetni a teremből.Először le akartam rázni magamról a karját, de Chise és Arisa like jelet mutogattak. Hana meg még mindig nem tudta, hogy egyáltalán hol is van. Komolyan.... Mivan veled Hanabi?!

Az osztály többi tagja, inkább tovább foglalatoskodott azzal, amivel eddig, mikor rájöttek, hogy itt, már pedig nem lesz balhé, amire vártak,ennek ellenére Nii-chan ingatva a fejét követte minden lépésünket.

Meg kell mondjam... Nem erre számítottam...Mivan Kei-vel? Ilyenkor mivan? Most mivan?! Le akartam mégjobban üvölteni, erre átkarolva terelget ki a teremből, úgy, hogy körülbelül fél perc múlva becsengetnek. A gombóc a torkomban hirtelen megjelent. Érzem... Még mindig érzem rajta azt a büdös szagot... Nem tudom, hogy csak odaképzelem-e vagy tényleg így árasztja magából Sakura kölnijét, de legszívesebben megtudnám őket fojtani... Mindegy... Lehet, hogy nem is akarom tudni. Akkor járok a legjobban.

Kei hirtelen közelebb vont magához, majd lejjebb hajolva egy puszit akart adni a fejem búbjára, de én lehajtva azt, az arcánál fogva arrébb toltam és ha lehet még ennél is jobban összehúztam magam. Becsengettek.

-E-engedj el.

-Miért?

-Csak... Csak hagyj-ráztam le magamról a karját, majd leülve a lépcsőre felhúztam a térdeim és ráhajtva a fejemet, körbeöleltem a lábaimat.

-Hé... Jól vagy?-ült le mellém egy tisztességes távban a szőke fiú, miközben aggódó tekintettel fűrkészett.

-Nem.Hagyj békén.

-Nagyon utálsz, igaz?-szólásra nyitottam a szám, de végül egy nagy sóhajtást követően csak idegesen bólintottam.

Kei ezt tudomásul véve kinyújtotta a hosszú lábait, maga mögött a lépcsőn, pedig megtámaszkodott.

-Azt hiszem felesleges lenne megkérdeznem, hogy miért...

-Agyon is vernélek...

-Tudom-bólintott.

-Biztos nincs személyiség hasadásod? Menj el pszichológushoz..

-Nem megyek oda vissza.

-Tessék?!-kaptam rá a fejem.

-Amióta együtt voltam veled nem szedtem a gyógyszereket...

-Milyen gyógyszereket?

-Fejfájás csillapító-kezdett el számolni az ujján-a magnéziumot sem, lázcsillapítót is,csak akkor amikor te adtál... ohh! A vitaminjaim sem szedtem... Tudod... C-vitamin, B-vitamin, D-vitamin meg ilyenek.

Észre sem vettem,hogy halványam elmosolyodtam a fiúra nézve. Ez nem normális. Halkan felnevettem,Kei, pedig mosolyra húzva a száját rám kapta a fejét. Mikor észrevettem, hogy figyel megrázva az enyémet elkomolyodtam.

-Ne nevetess meg.Nem vagy, olyan helyzetben-néztem rá csúnyán.

-Oké-oké-emelte fel a kezét védekezően.

Beállt a csend. Ismét visszahajtottam a fejemet a térdemre és a folyosóra kihelyezett falióra kattogását hallgattam. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el így, a fejemet már csak arra kaptam fel, amikor a mellettem ülő megszólalt.

-Sajnálom.