-Jó tanulást-álltam meg az ajtó előtt, a már lépcsőházban szobrozó fiúra pillantva.

-Neked, pedig jobbulást-csak bólintottam, mire Sho mosolyogva megrázta a fejét-Vigyázz magadra-lépett közelebb, majd megölelt. A fejem a mellkasába fúrtam és visszaöleltem.

-Ha gondolod holnap is beugorhatsz "Böböfö"-a fiú elröhögte magát, majd szólásra nyitotta a száját.

-Jönnék én, de délelőtt óráim vannak, délután meg már...

-Meg már itthon van a família. Értem.

-Nem baj?

-Dehogy, örülök, hogy ma itt voltál. Na! Menj mert már így is késésben vagy.

-Igenis-szalutált mosolyogva, ezt követően, pedig kettesével szedve a lépcsőfokokat, elindult, pontosabban ki. A mínuszokba.

Most, hogy Sho elment csendesebb a lakás, mint valaha. A lakás csendes. Ellentétben az üvöltő gondolataimmal, amik egy másodpercre sem hagynak nyugodni...

Mintha megállt volna az idő... Kétszer támadt sírhatnékom, mielőtt ismét kattant volna az óra másodpercet mutató pálcikája.Először azt hittem, hogy elromlott, de sajnálattal kellett konstatálnom magamban, hogy nem. Sajnos nem. Tik-tak. Tik-tak. Szépen lassan, egy ritmusra.Olyan volt, mintha a zongorán egyetlen egy hangot ütögetnél az idők végtelenségéig. Aztán... Elkezdett őrült sebességgel kattogni. Megkéne jegyeznem, hogy az idő nem áll meg,hiába ragadok én a múltban. Az megy tovább...

A Tv-t már rég kikapcsoltam, mert fájt tőle a fejem. A térdeim fel voltak húzva a kanapéra, amiket átkarolva ráhajtottam a fejem.

Nem vagy elég jó.Miért élsz még? Fel kéne adnod.Úgy sem fog sikerülni, nem de? Sosem találsz szerelmet. Úgy sem érdemled meg. Semmit sem érdemelsz meg. Csak meg kéne halnod. Van egyáltalán jogod élni? Nincs semmi, amiért érdemes lenne. Kerestek bármikor is a "barátaid"? Nem? Nem véletlen. Nem érsz nekik semmit. Ha hülyülni akarnak arra jó vagy. A többi meg, kit érdekel? Mivan Kei-vel? Ohh... Hogy ő sem keres? Talán, mert pont nem érdekli, hogy hol is esel össze.Vagy, hogy mikor halsz meg. Egyáltalán az, hogy mivan veled. Túllépett rajtad. Ott van neki, az a csinos, top modell alkatú, szép arcú lány. Te meg... Menj. Ugorj le inkább valahonnan. Vagy ásd el magad. Mindenki jobban jár. Sokkal egyszerűbb lenne mindenkinek, ha csak eltűnnél.

Ha csak eltűnnék. A föld felszínéről...Csak... Ha eltűnnék. Mindenki jobban járna. Anyámnak nem kéne még velem is foglalkoznia a munkahelye mellett. Nii-chan-nak sem kellene elviselnie nap, mint nap. A tanároknak nem kéne engem is feleltetnie, hogy meg legyenek a jegyeim, ezzel húzva a tananyag elkezdését. Nem kéne kijavítaniuk a dolgozataimat. A lányoknak nem kellene meghallgatniuk a hülyeségeimet. Semmiről. Kei... Kei pedig élhetné tovább az életét, anélkül, hogy bárhogyan is belezavarnék. Így lenne a legjobb. Így lesz a legjobb. Mindenkinek. Nekem is. Nem kell tovább látnom azt, hogy senkit sem érdeklek, csak egyszerűen... Csak egyszerűen meghalnék. Ez nem gyengeség. Talán... Vagy mégis? Annak számít vagy nem... Nem érdekel.

-Mit motyogsz te ott?-a hang hallatán felkaptam a fejem-Te... Sírsz?-csak letöröltem az arcomról pár kósza könnycseppet, majd, mint aki nem hiszi el megnéztem a nedves tenyeremet, aztán visszaemeltem a tekintetem a fiúra-Megint lázas vagy?-dobta le a táskáját és megfogta a homlokom, amint odaért elém-Hol van a gyógyszer?

-Délben vettem be... Majd csak délután 4-kor kaphatok megint...

-Egyáltalán miért itt vagy?Menj be a szobádba aludni...

-Nem akarok...

-Mondom be!-na tessék. Megint csak a gondot okozok Nii-chan-nak. Sokkal egyszerűbb lenne, ha meghalnék. Akkor ez sem történt volna meg.Nem kiabált volna. Kevesebb lett volna az esély, hogy elmenjen a hangja. Miattam. Minden az én hibám...

Az ismert ajtó nyitódásra odakaptam a fejemet. Anya rontott be rajta. Futólépésben ment a szobájukhoz, majd pár hangos puffanás után és egy-két trágár kijelentéssel később kijött a szobából, de egyenesen a fürdő felé rohant.

-Ömm... Mit csinál?

-Én nem merem megkérdezni-ráztam meg a fejem, amit meg is bántam, ugyanis eléggé megszédültem.

-Van valami kaja?! Gyorsan!

-Nincs itthon semmi...

-Te jó ég... Nah jó. Idefigyel. Mindkettő. 1 órán belül kinnt kéne lennem a reptéren, mert megyek Londonba.

-Minek?

-Apádhoz. Mert ez a hülye itthon hagyta az olyan iratait, amire szüksége van a mostani munkái során. Holnap délutánra legkésőbb oda kell érnem, szóval... Hagyok itthon pénzt.Majd vásároljatok be, meg ilyenek. Jan. 14-én jövünk, ha minden igaz. Hányadika van ma? 3?3.Ahjj...Te meg beteg vagy... Megígértem neked, hogy elmegyünk vásárolni is neked ruhákat, mert a felét kinőtted... Sajnálom. Figyelj... Ha hazaértem bepótoljuk rendben?-csak bólintottam,mire ő újra elviharzott, mint valami nyári zivatar. Jön, megy.

-Te... Anyudnak milyen munkahelye van, hogy csak így szabit adnak neki?

-Befenyített mindenkit. Még a főnökét is helyre rakta,amikor egy szabály pontos szórendén veszekedtek...Így... Ilyen az van amit ő akar féle.