Special 11
-Vicces vagy. Szinte az összes fiú ugyanolyan...
-Milyen?
-Ilyen. Mint ti. Te meg Kei. Rámennek az agyonplasztikázott műszempillás, műkörmös, festett hajú plázapicsákra, mert ők olyan jó nők! De...Tudod mit? Nem is érdekel... Csak egyszerűen szerintem szánalmas, hogy a külsőértékeket nézik először... Bárki nézhet ki, bármilyen jól, hogyha belül egy velejéig romlott, rossz ember... Az pedig, hogy nincs annyi eszetek, hogy észrevegyétek, hogy a szépség egy idő után elmúlik és nem marad más a rémes belsőtulajdonságain kívül, pedig már nem az én gondom. De... Mindegy is...a lényeg, hogy vannak kivételek...
-Csak mondj egy példát.
-Sho.
-Az a Sho? Mármint Sho a szilveszterről?-nevetett fel erőltetetten-Nekem nem éppen annak a típusnak tűnik.
-Jól mondod... Tűnik. Tudod... Amíg te észre sem vettél ebből az egészből bármit is, ő meghallgatott és ha úgy volt, már pedig úgy volt, akkor megvígasztalt.
-És ezzel mi is a célja?-emelte fel a szemöldökét.
-Tegnap... Amikor haza hozott...
-Ja! Hogy haza hozott! Szóval neki szálltál ki az autójából!-vigyorodott el gúnyosan. Figyelmen kívül hagyva a megjegyzését folytattam.
-Azt mondta nekem, hogy... Várj... Miért is mesélem én most ezt el neked?Nincs hozzá semmi közöd...
-Szerintem a Kei-s ügyhöz több van, mint Sho-nak.
-Jól mondod. Szerinted.
-Van még valami amit jól mondok?-forgatta meg a szemeit és ezzel egy pillanatban, pedig anya is betoppant.
-Ryo, menj csak nyugodtan. Ebéd az asztalon-a fiú csak bólintott, majd kibaktatott a szobából, anya pedig a fejemhez emelte a szerkezetet és megnyomva egy gombot az sípolni kezdett-39.Csodálám,hogy még élsz... Apáddal mindig kidőltök már 38,5-nél... Mindjárt hozok lázcsillapítót.
-Azt a finomat?
-[Név]....Ugye tudod, hogy te azt nem veheted be már 12 éves korod óta?
-Ohh...És akkor most mit kell?
-Azóta nem voltál lázas?-kerekedtek el a szemei.
-Nem nagyon emlékszem rá...
-Mindegy. Egy pillanat-ment ki a szobámból, majd vissza is tért a szobába egy gyógyszerrel és egy pohár vízzel. Miután bevettem betelefonált a munkahelyére, hogy késni fog, majd futólépésben elhagyta a lakást.
Remek.Itthon maradtam egyedül. Lázasan. A kavargó gondolataimmal.Sho! Vajon anya látta a fekete autóját?Felkéne hívnom, hogy ne várjon rám...
Lassan kinyitottam a szemeimet, majd a telefonom után tapogatva majdnem örömujjongásban törtem ki, amikor megtaláltam. Gyorsan tárcsáztam a fiút,aki nem sokkal később fel is vette.
-[Név]?
-Hali Sho-szólaltam meg kicsit rekedtes hangon-Belázasodtam,szóval ma ne gyere értem-keltem ki az ágyból az ablakhoz sétálva, ahol kicsit felhúztam a redőnyt.
-Hmm... Azt hiszem már mindegy. Itt parkolok a házatok előtt-észrevettem az autójának támaszkodó, telefonáló fiút, így elmosolyodva sóhajtottam.
-Feljösz?
-Fel hát-vigyorodott el.
Megnyomta az előbb neki elmondott kapucsengőt, én pedig beengedtem a lépcsőházba. Miután Sho felmászott a 3.-ra kopogott én pedig az unikornisos plüss pizsomámba beengedtem kisírt fejjel és kócos hajjal, lázasan.
-Be kell valljam-nézett rajtam végig-rosszabbra számítottam.
-Ez most bóknak vegyem?-csuktam be utánna az ajtót, majd a konyhába mentem egy zsepiért, hogy kifújjam az orrom. A fiú körbenézett a lakásba, mire elmosolyodva újra felszólaltam-Nincs itthon senki.
-Akkor megnyugodtam.
-Kérsz valamit inni vagy valami?
-Nem köszi-mosolyodott el, még mindig az ajtóban állva.
-Ülj már le, mert felhúz, hogy csak állsz ott!
-Jó na. Rendben. Ne kiabálj velem-ült le a kanapéra.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top