Miután beültünk a kocsiba Sho hazadobott. Betörtem az ajtón és, hiába köszönt nekem anya, csak mentem. Mentem a biztonságot nyújtó szobámba, ahol minden és mindenki elől elzárkózhatom. A gondolataim és emberek elől egyaránt.

Gondolom anyum betudta ezt az egészet annak, hogy kamasz vagyok és nem is járt oly messze, csak éppen más is közrejátszott ebben az egész nagy hisztivel vegyült kirohanásban.

Bedugva a fülembe a fülhallgatóm felmentem a youtube-ra, ahol kiválasztva egy random lejátszási listát és azt elindítva újra könnyek szöktek a szemembe.

Emlékszem... Nyáron, amikor edzőtábor szerűségbe mentünk a fiúkkal, pont ugyanezt hallgattam, amikor Kei megbökve a vállam mutatott egy meme-t. A mai napig feltudom idézni.Az volt az első, amikor úgy igazán észrevettem. Mármint beszéltem vele. Igaz csak pár szót, de az is több, mint a semmi... Sőt!Miután én is megtaláltam azt a képet le is mentettem,annyira tetszett.

-De béna már-nevettem el magam halkan.

Hogy én mekkora egy dög vagyok... Tényleg a felét sem szabadott volna megtennem vele, sőt semennyit! És akkor talán most nem itt tartanánk...

Éjszaka nem aludtam semmit sem. Sírtam,majd mikor vélhetően mindenki elaludt kiszöktem a konyhába még több zsepiért, amikre az a sors vár, hogy elhasználom, amiken pedig már végrehajtottam ezt a műveletet, kidobtam. Azt a 2 maroknyi papírt,egyenesen a kukába.

Felkaptam a fejem a fényre, majd hunyorogva kitéptem a fülhallgatót a fülemből és felkelve az ágyamból lehúztam a redőnyt. Ez a faszért nem jutott eszembe este...

Ezen a csodálatos napsütötte reggelen, amit még mindig nem értek, hogy télen mi a szarért süt, visszafeküdtem az ágyamba.

Szédültem. Még a zenét is kikapcsoltam, mert csak jobban fájt tőle a fejem. Szörnyen éreztem magam.

Nem sokkal később, ami a valóságban órákat jelentett, nekem pedig csak pillanatoknak tűnt rámtaláltak anyámék is.

Hiába kopogtak nem reagáltam, így egy idő után már dörömböli kezdtek. Nagy nehezen felkecmeregtem a takaróm alól és kinyitottam a kulcsra zárt ajtót.

-Ohh fennt vagy?-nézett rám anya, kibújva Nii-chan mögül,aki feltehetőleg az ajtómat próbálta meg berúgni vagy mit csinálni.

-Nem is aludtam...

-Miért?

-Rosszul vagyok.

-Mondjuk elég szarul nézel ki-fintorgott rám a fiú, én pedig egy gúnyos fejet vágva válaszoltam neki.

-Kösz, paraszt.

-Nem vagy te lázas?-tette anya a homlokomra a kezét.

-Káromkodni tud, olyan nagy baja nem lehet.

-Kussolj már el, mert szétmegy a fejem-húztam össze a szemem,amikor anya elhúzta a kezét a homlokomtól.

-Forró.

-Örülök neki. Akkor most visszamegyek az ágyamba.

-Merre van a lázmérő?

-Mit tudom én-anya elment megkeresni a lázmérőt, én visszafeküdtem az ágyamba, Nii-chan pedig utánam jött és a kezét a fejemre tapasztotta.

-Tényleg forró a homlokod. Azt hittem csak habi.

-Persze... Kamuzom, mint mindig.

-Mi a baj?-nézett rám szomorú mosollyal az arcán, miközben leült az ágyamra. Ráérzett.

-Semmi.

-Akkor, hogyan fáztál meg?

-Sehogy.

-Akkor miért vagy lázas?

-Nem vagyok az.

-Mivan Kei-vel?

-Kit érdekel?

-Ohh... Szóval ez.

-Mi?

-Semmi-legyintett, de azért tovább folytatta-Kíváncsi lennék mit csinál most épp-esett gondolkozóba.Elpattant az az egyetlen egy maradt ideggyenge húrom is, így halkan, de annál idegesebben szólaltam meg.

-Szerintem Sakurvácskával most kelnek fel.

-Hogy mi?

-A szőke, festett csaj... Szilveszterről... Tudod, a 20 cm-es körmű...

-Az jó csaj.

-Tényleg?-kaptam rá a fejem.

-[Név]... Tikkel a jobb szemed.