Összeségében jól éreztem magam a rendezvényen, főleg, hogy elég sok emberrel el tudtam hülyülni,elfelejtetve velem pár dolgot.

Most épp a vasútállomás felé tartok Yuu-val az oldalamon.A szél már fújdogál és nincs annyira jó idő, mint délben és délután.Lehet hallani a fák leveleinek susogását.A növények többsége már narancs sárgás és efféle hasonló színekbe búrkolozott.Talán csak most hiszem el, hogy tényleg itt az ősz és vége a nyárnak.Idén már nincs több medence, sem tengerpart.

Jó nyaram volt, már ami azt illeti, egy-két részét kivéve.Azt hittem megtaláltam az igazit, de mégsem, vagyis nem tudom.Nem mintha teljesen elmúltak volna az iránta táplált érzéseim, de nem olyan erősek, mint az évszak elején.Valahogy megváltozott.Nem mondom azt, hogy a jó irányba, de azt sem állítom, hogy a rosszba.Őszintén, sohasem gondoltam, hogy ilyen is tud lenni.Igaz,hogy minden embernek van egy olyan oldala, amit csak kevesen láthatnak, de kétlem, hogy neki ez lenne.Legalább is reménykedek benne...

-Min gondolkodsz?Feltűnően csendben vagy.

-Ja, kicsit elfáradtam.

-Nem csodálom, egész nap futkostál,engem magaddal rángatva.Szerintem, csak iskola allergiád volt.

-Lázas is voltam jó?

-A bátyád mondta, hogy semmi bajod sincs, csak felráztad a lázmérőt...-pillantott rám a reakciómra várva.

-Tényleg, hogy-hogy meghívtál?

-Mint mondtam,semmi bajod nem volt, így biztos, hogy eljösz velem.Legalább nem kellett egyedül mennem.

-Honnan tudtad, hogy animés vagyok?-húztam összébb a szemeim felé fordulva.

-A bátyádtól.

-Egyszer még megverem...Mond,hogy csak te tudod és senki más!

-Én nem mondtam el senkinek, bár nem értem miért szégyenled.

-Most gondolj csak bele.Egy érett 16 éves, aki kitűnő, mind a tanulmányokban és sportokban még mindig animéket néz.

-Nem értelek-rázta meg a fejét.

Hétfő reggel kikelve az ágyamból, felöltöztem, majd kibaktattam a konyhába valami ehetőt keresni.

-Ugye tudod, hogy elfogsz késni?

-Kit érdekel?Majd te falazol nekem.

-Én nem,abban is biztos lehetsz.

-Mindjárt,megfogom magam, levetkőzök a picsába és itthon maradok.

-Egyél már!

-Akkor meg ne frusztrálj a faszságaiddal, úgy sem kések el...Ha meg még is, nekem elnézik, mert én vagyok a tanárok kiskedvence.Hé!Mit csinálsz azzal a telefonnal?Töröld ki!Most!

-És ha nem?

-Elmondom mindenkinek, hogy egy hülye otaku vagy.

-Nem is vagyok az-kezdett el nevetni.

-Majd megnézzük kinek hiszik el-rántottam vállat és elrakva a tányérom a mosogatóba futottam a cipőmért felkapva a táskám.

Az iskolába menet sietősebbre vettrm a tempót, nehogy utolérjen a sátán.Újdonság ez a beceneve, amit drága Yuu barátomnak köszönhet.

A cipős szekrényem elé léptem, majd miután átcseréltem a lábbelim, mentem is volna a lányokhoz.Egy kezet éreztem meg a vállamon így hátrafordultam.

-Kitöröltem-nézett a szemembe lihegve Ni-chan.

-Milyen kár, már elmondtam mindenkinek...-kúszott egy kósza mosoly az arcomra.

-Nem is vagyok otaku!-többen is felfigyeltek ránk, majd mikor Ryo és Haru is észrevett minket, odamerészkedtek.

-Miért ölitek egymást, már megint?

-Ni-chan most vallotta be, hogy otaku.

-Komolyan?-néztek rá meglepődve.

-Mostantól számítva egy hétig nem kapsz vacsorát-pillantott rám, majd a terme felé vette az irányt.

---
Sziasztok!Először is, remélem tetszett ez a rész.Másodszor,pedig elnézést szeretnék kérni, de valószínűleg egy ideig kevesebb rész lesz.A story röviden annyi, hogy felvételin voltam és szépen lecsúsztam a kötélről.Mind a két kezemnek annyi🤦🏼‍♀️, a szerencsém, hogy hosszú gatyában voltam.Szóval a véremet adtam az iskoláért 😂😂.Igyekszem tartani a napi rész hozatalt, de nem ígérek semmit.
Pusz❤️