Bementünk órára, majd nem sokkal később a tanár is megjelent az ajtóban.Irodalom, mi sem egyszerűbb?Csak bámultam ki az ablakon.

-[Név] ,megtudod mondani mit ért ez alatt a költő?"Szabadban élek, mint a vadmadár:
enyém a szellős, tágas, nagy határ,
a holdas út, a napsütötte tér,
a rét, a völgy, a tó, a lomb, a nád...
Gazdag vagyok.
Hogy pénzed többet ér,
ne mondd, úgyis hiába mondanád!"

-Hogy a szabadság egy nagyon fontos dolog az emberi életben.A fényben kell élni...

-Pontosan-ilyenkor ha bármi hülyeséget elkezdek neki kántálni, tök mindegy mit, beveszi.

Az órák csiga lassúsággal teltek.Egy örökké valóságnak tűnt az egész, főleg, hogy valakinek az égető tekintetét folyamatosan magamon éreztem.Órák után, amilyen gyorsan csak tudtam összepakoltam a cuccom, majd távozni készültem.

-[Név]!-hátra fordultam és Kei mosolyogva integető képével találkoztam-Tudunk beszélni?

-He, he persze...

Megvárta,míg mindenki kimegy a teremből, majd közeledni kezdett felém.Először nem akartam hátrálni,de mikor már csak pár centi volt köztünk hátrébb kényszerítve engem a falnak nyomott.A kezeit a fejem mellé csapta, majd a tekintete az enyémbe férkőzött.

-Mit csináltál tegnap Tomo-val?

-Mire gondolsz?-tetettem az ártatlant, mint aki semmit sem tud.

-Mi történt?-nézett továbbra is szemeimbe.Nem bírtam sokáig tartani vele a szemkontaktust, mert majdnem megölt a szemével.Elkaptam a fejem és inkább a falon támaszkodó karjait kezdtem el kémlelni-[Név]...Miért olyan nehéz megérteni, hogy érdekelsz?Hogy érdekel mivan veled?Ha még mindíg csak azért vagy kiakadva, amiért nem kerestelek téged-

-Másfél hónapon keresztül...

-Akkor ezentúl minden egyes kibaszott nap, mikor hazaérek suliból rádírok, lefekvés előtt,éjszaka, hajnalban, amikor felkelek, órákon,csak légyszíves ne hisztizz már.Lassan már komolyan nem tudom mit csináljak...

-Mondjuk felejtsd el.

-Csak hogy nem akarom...

-Én viszont itt lenni nem akarok, szóval...-bújtam ki a karja alatt, de megfogva a csuklóm visszahúzott.Sóhajtva felnéztem rá.

-Sajnálom.Kurvára sajnálom, hogy azért nem kerestelek, mert összetörött az a szaros telefon!És,hogy ennyire ki vagy rám miatta.Ez is amiatt a hülye biliárd verseny miatt van!Ha nincs az a hülyegyerek, akkor minden jó lett volna...Végre engem is észrevettél a bandában, hogy én is létezem,valami volt, aztán besétál ez az uninteligens barom,aki után, pedig folyamatosan futsz,engem le sem szarva.

-Mi?

-Mindegy...-rázta meg a fejét.Még csak most jutottak el az agyamig az előző mondatai.Hogyan tört össze a telefonja?Biliárd...Megvan,az osztálykirándulás, ahol Tomo nyert.Akkor is inkább elvonult.Szóval az a nagy zaj a telefonja lett volna, amit valaminek neki vágott?Akkor törhetett össze.Ma már láttam nála telefont,azt hittem csak a tokot cserélte le vagy valami...Én most komolyan ilyen hülyeség miatt haragudtam rá? Igen, szarul esett, hogy le sem szart, de...

-Kei...Sajnálom.Hülyeség ez az egész-húztam kínos mosolyra a szám-Nem értem ilyen miatt miért is akadtam ki rád, mint a rugós óra...Tényleg sajnálom.Miért nem mondtad?

-Minek?

-Hát, azért érdekelt volna...-választ nem kaptam csak rátapadt ajkaimra.Hosszú perceken keresztül el sem váltunk.Melegség járt át és boldogság töltött el.Akaratlanul is belemosolyogtam az egyik eddigi legszenvedélyesebb csókunkba.

Felkapva a táskánkat indultunk ki a teremből, ahonnan amint kiléptem Tomo-t pillantottam meg karbatett kezekkel a falnak dőlve.