Felálltam a kanapé mellől és az emelet felé vettem az irányt.Ahogy felmentem a lépcsőn,a falnak dőlve karbatett kézzel várt gondolom rám Kei.

-Nah, eddig milyen a virrasztás?-húzta gúnyos mosolyra a száját.

-De vicces vagy...-forgattam meg a szemeim,majd elhaladva melette a szobám felé vettem az irányt.Ez sem ment olyan zökkenőmentesen.Elkapva a csuklómat visszarántott és a falnak nyomott.A fejem mellé odarakta a kezét, így biztosítva, hogy még véletlenül se meneküljek el.

-Kei?

-Csak maradj csendben...-tette a kezét a számra és elfordította a fejét-Gyere-húzott maga után egyenesen a szobájába.

Beugrott velem az ágyába és ránk húzta a takarót.

-Várj már!Mivan veled?-csak jó szorosan hátulról átölelt és el sem engedett.Nagyon közel volt hozzám,minden egyes levegő vételét éreztem hátul a nyakamon.Belebizsergett az egész testem.

Nem nagyon tudtam elaludni meleg karjaiban.Már ott voltam pár órája, mikor, egyszer csak az ajtó nyikorgó nyitódására lettem figyelmes.

-Hé...Kei-lépett be Ni-chan.

-Mivan?-nyüszörögött a mellettem lévő fiú.

-Nem láttad [Név]-et?Mindenhol kerestem,a saját szobájában,lent Haru-nál sincs-Kei lenézett rám, hogy még mindig itt vagyok e.A szemeim csukva tartottam, majd csak visszafeküdt.

-Jó helyen van...

-Mivan?-jött közelebb a fiú.Észrevett,hogy ott vagyok-Jah, értem én...Így játszunk?-ekkora már én is kinyitottam szemeim, hogy vajon mire készül.Észrevette fennt létem, ezért a kezemnél fogva kirántott Kei mellől, majd csókot lehelt ajkaimra.Mellkasánál megtámasztottam kezeim és arréb löktem.

-Menjetek a francba, nem vagyok egy tárgy amit kedvetek szerint használhattok!-néztem előszőr drága bátyámra, majd Kei-re-Hagyjatok békén!-baktattam át a saját szobámba, ahova be is zárkóztam.

-[Név]!Nyisd már ki!-dörömbölt az ajtómon Ni-chan.

-Kuss-vágtam neki az ajtónak egy a kezemügyébe keveredett párnát.Így utólag, nem tudom miért, de valamennyire segített nekik, hogy ne rajtuk verjem le.

-Haggyad...Én is ki lennék.

-Na ugye!-kiabáltam az ajtó túloldalára-A tököm ki van a gyerekes versengésetekkel...Felnőhetnétek már...

-Sajnálom.

-Mondani könnyű...Bizonyítani kéne.Mondjuk talán kezdhetnél azzal, hogy hozol nekem egy jégkrémet!-vettem elő a telefonom.

Pár másodperccel később ismét kopogtak.

-Ugye nem epres?-nyitottam ki az ajtót szememet forgatva.

-Öö...Mindjárt visszajövök...-száguldott le a lépcsőn.

-Nem igaz, hogy ennyit nem lehet megjegyezni!Ebből a fajtából nem szeretem az epreset, mert mű ize van!

-Tessék-nyújtotta lihegve.

-Csokis?

-Az...-elvettem tőle, majd bevágtam előttük az ajtót.Idióták...

-Mivan itt?-hallottam meg Haru egyre csak közeledő hangját-Hé, [Név], engem beengedsz?-szólalt meg pár perc múlva ismét.

-Miért te nem kaptál le?

-Már te is elárulsz?-hallottam elszörnyülködő hangját Ni-chan-nak.Gondolom Haru felé  célozta.

-Ez van haver-nevetett kínosan a szőke.