157.rész

-[Név]... Sajnálom.

-Nem,tényleg semmi.

-De-

-Hagyd abba, mert le foglak ütni.

-Felérsz egyáltalán?

-Mivel a földön ülsz, nem nehéz.Addig legalább csend is lesz.

-És azokkal mi van?-nézett a nappali irányába.

-Kit érdekel?Hány óra van?

-Pontban dél.

-Fasza...

-Éhes vagyok.

-És?Én is.

-Csináljá' má valami kaját!

-Csináljon neked anyád.

-Mi van itt?-lépett ki a szemét törölgetve Sakurva.Khmm...Sakura.Mivel válaszra egyikünk sem méltatott újra megszólalt-Jó, akkor szarjatok csak le. Nyugodtan, ezért vagyok.

-Halkabban, mert szét megy a fejem-nyöszörögtem.

-Hehe, csak nem megártott a pia?

-Megárthatott volna jobban is-sóhajtottam, majd töltöttem magamnak még egy pohár vizet és miután lelöktem a 3 széken egyszerre fekvő Haru-t, aki puffanással ért földet, helyet foglaltam az asztalnál-Inkább, mint, hogy téged halgassalak kora délután.

-Nem muszáj itt lenni...

-Neked sem. Tudtommal több jogom van itt lenni, mint neked.

-A tegnap este után én ebben nem lennék ilyen biztos-lengette meg a telefonját vigyorogva.

-Parancsolsz?

-Van pár képem, ami, nem feltétlenül tenne jót a kapcsolatotoknak-Sho-ra néztem, aki csak eltátogott egy "nyugit". Mivel látta a kérdő tekintetem, csak legyintett egyet, én pedig újra Sakura-ra figyeltem.

-Ezt, hogy érted?

-Úgy, ahogy mondom.

-Mivan?

-Mint mondtam, van pár képem.

-Milyen kép?

-Megmutassam?

-Csak nyugodtan...-Sakurva elővette a telefonját, majd gondolom belépett a galériájába és keresni kezdte a képeket.

-Mi?Hol vannak?

-Mi?

-Azok, amiken te vagy rajta...

-Miért van neked ilyen képed? - ráncoltam a homlokomat.

-Mert...mert...Áh,itt van!

-Nah mutasd.Jó.És most mit kezdjek ezzel a tegnap esti csoportos képpel?

-A vörös fogja a válladat!

-Nem... Az egyértelműen Kei.

-Komolyan?-fordította vissza a fejét, majd döbbent arcát a képernyőre szegezte-Komolyan...-válaszolt magának.

✨✨✨

Miután eltelt a szünet és vele együtt az egész január, majd február is, mindenki elkezdett izgulni a hamarosan közelefő vizsgaidőszak miatt.Ugyan minket nem annyira érintett, mint a mostani végzősöket, Nobu-ékat, de azt mondom, hogy erre még én is kinyitottam egyszer-kétszer a füzetembe, mert húzós évet tudhatok le magam után.

Szinte már rendszeressé vált a tanulással töltött délutának egymás lakásán és a jó idő is beköszönt. Mondjuk márciusban már nem nagyon akartam sokáig nézni a havas tájat... Igen, havat mondtam. Az idő is teljesen megbolondult, akár csak mi. Az egyik nap még majdnem térdig érő hóval küzdöttünk,a másikon, meg hétágra sütött a nap, de annyira, hogy rövidujjúban is nehéz volt fázni.

Szóval tanultunk ezerrel, ezért az egyetlen egy papírért, amit nem sokára végre a kezemben tarthatok.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top