-Azt mondta nem ismeri őket.-vakargatta a fejét a biztonsági.

-Nem.-emelte fel a kezét Lewandowski.- Azt mondtam, hogy nincs barátnőm.

A biztonsági egy percig minket fürkészett, majd egy lesújtó pillantással távozott.

-Faszfej...-dünnyögte Jenny.

-Hé!-löktem oldalba.

-Mit kerestek itt?-kérdezte Lewandowski.

-Megnéztük a Bayern meccset.-vontam meg a vállam.

-Igazán?-derült fel az arca.

-Igen, igazán.-ismételtem őt.

-És azért jöttetek ide az öltözőhöz mert...?

-Csak köszönni.-feleltem, mire Jenny fulldokolni kezdett...csak azt nem tudom mitől, mert levegőn kívül semmit nem nyelt abban a pillanatban.

-Nos...heló.-jelent meg a drágalátos futballista fején egy gúnyos vigyor.

-Viszlát.-intettem és sarkon fordultam.

-Nemár, várj!-szólt utánnam és megragadta a csuklóm.

-Engedj el!-próbáltam kiszabadítani magamat, sikertelenül.

-Nem. Én is szeretnék beszélni veled. És tudom, hogy te sem azért jöttél, hogy üdvözölj.-fúrta bele tekintetét az enyémbe.

Szegény Jenny elég elveszettnek tűnt ahogy ott állt a jelenet közepén és minket nézett.

-Most jön az a rész hogy: "Khm, elmennél? Négyszemközt szeretnénk beszélgetni."?-kérdezte.

-Ami azt illeti...igen.-nézett rá Lewandowski.

-Itt sem vagyok. Luca, a kocsiban várlak.-intett felém és elsétált.

Mindketten figyeltük ahogy távolodik, majd eltűnik a folyosó végén.

-Szóval...-kezdte Lewandowski.-Először is sajnálom. Másodszor pedig köszönöm, hogy eljöttél.-mosolygott rám, amit nem viszonoztam.

-Nézd, nem azért jöttem, hogy hálálkodj. Csak nem akartam hogy többet keress. Két nap múlva hazarepülök.-jelentettem ki.

Hirtelen mozdulatlanná dermedt az arca, még pislogni is elfelejtett.

-De...de nem mehetsz haza.

-Oh, dehogyisnem. Hamarosan itt az érettségi. És tovább szeretnék tanulni.

-Egyetemre méssz?-kérdezte.

-Nem. Főiskolára. Legalább is oda szeretnék. De a szüleim nemigazán díjazzák.

-Miért? Minek szeretnél tanulni?

-Edző leszek. Legalábbis remélhetőleg. A szüleim féltenek, mert szerintük egy profi futball-klub sem alkalmazna női edzőt.-vonogattam a vállam.

-Nem olyan biztos...

-Nos, szerintük igen. Nem örülnek neki.

-Értem.-mondta és egy percig néma csendben álltunk.

-Viszont nekem mennem kéne már...-kezdtem.

-Rendben.-sóhajtott, majd megindult felém, feltehetőleg hogy megöleljen, de amikor észrevette hogy hátraléptem, inkább csak hátba veregetett.

-Örülök hogy megismertelek.-mondta.

Pff...micsoda sablon duma.

-Én is.-válaszoltam azt, amit hallani szeretett volna majd megfordultam és kisétáltam a folyosóról.

Jenny a kocsiban várt, én pedig beültem az anyósülésre. A baránőm beindította az autót és elhajtott, én pedig még egyszer utoljára visszanéztem a stadionra...

¤¤¤

Reggel arra ébredtem, hogy a nap bevilágít az ablakomon. Lustálkodni akartam még egy kicsit, így elvettem a telefonomat az éjjeli-szekrényről, és az ágyba visszafeküdve You-Tube-oztam.

Negyed óra telhetett el így, aztán hangokat hallottam a földszintről. Kikászálódtam az ágyból és résnyire nyitottam az ajtót. Jenny állt a bejárati ajtónál és egy (számomra ismeretlen) fiúval beszélgetett.

Leballagtam a lépcsőn, megfeledkezve arról, hogy pizsiben vagyok, a hajam pedig szanaszét áll.

Az ajtóban álló srác és Jenny az érkezésemre felkapta a fejét. Láttam már furcsa embereket, de ez a fiú túltett az összesen. Vállig érő fekete hajában lila csík virított, az orrában pedig piercing fénylett. Fülében fülbevalók sorakoztak a fülcimpájától a füle hegyéig.

Fekete csőnadrágja szakadt volt a térdeinél, bár úgysejtem, ő maga szakította ki. Rövidujjú pólóján piros felirat hírdette: "Én vagyok a srác, akit rajtakaptál anyáddal".
-Luca, jó hogy megérkeztél.-kezdte Jenny.-Hadd mutassam be az unokatesómat, Tomot.

-Szia.-nyújtotta felém a kezét.-Tom vagyok.

-Szia, én meg Luca.

-Klassz pizsi.-mutatott a nadrágomra, amin kis báránykák ugráltak.

-Öhm...köszi.-jöttem zavarba. Hogyan felejthettem el átöltözni?!

Tom minden bizonnyal észrevette hogy zavarba jöttem, mert harsányan felnevetett.

-Nyugi az enyém rosszabb. Tűzoltó-autók vannak rajta...

-Tom azért van itt, mert...nos mert erre járt.-adta meg Jenny az ésszerű magyarázatot a fel nem tett kérdésemre.-Itt tölti a napot. Tudom, hogy pakolnod kell, de biztos vagyok benne hogy segít. Vagy legalábbis nem lesz lábalatt.-javította ki magát.

-Nem igérek semmi ilyesmit. Nagyanyám azt szokta mondogatni: "Dzsordzs, csak olyat igérj meg, amit be tudsz tartani."

-Dzsordzs?-kérdeztem vissza.

-Ja. Kicsit amnéziás az öreglány. Mindig elfelejti a nevem. Bár fogalmam sincs, ki az a 'Dzsodzs'...

A megjegyzésén elmosolyodtam.

A nap további részét lustálkodással, hülyüléssel, és pakolással töltöttük. Jenny legnagyobb meglepetésére még Tom is segített csomagolni.

-Ez meg mi?-emelt ki egy pink melltartót Jenny az ágy alól.

-Nem az enyém.-ráztam meg a fejem.

-Hát az enyém se.-vonta föl a szemöldökét.

-Akkor viszont az enyém.-kapta ki Tom Jenny kezéből a melltartót, és gyanúsan gyakorlott mozdulatokkal felvette a pólójára, majd folytatta a pakolást.

Este, amikor minden cuccom a bőröndben vátakozott az indulásomra, lementünk a nappaliba, hogy nézzünk valamit a TV-ben. Az adás egyikünket sem kötötte le igazán, és mindhárman elaludtunk.

¤¤¤

-Mi a franc?-hallottam egy meglepett hangot.

Fáradtan dörzsöltem meg a szemem, és a mellettem alvó Jenny, és Tom is ébredezni kezdett.

Az ajtóban Jenny apja állt tágra nyílt szemekkel, és minket bámult.

-Luca, egy óra és indul a géped! El fogsz késni! Itt aludtatok? Szerbusz, Tom, Jenny miért van az unokaöcsémen melltartó?!-hadarta a barátnőm apja.

Tom intett nagybátyjának majd lenézett a pink ruhadarabra a mellkasán, amiben aludt. Lerángatta magáról és felkelt majd ráérősen igazgatni kezdte a haját.

Ellentétben velem és Jennyvel. Mindketten villámgyorsan felpattantunk és elrohantunk készülődni.

Fél óra múlva már a reptér fele igyekeztünk. Jenny vezetett, én ültem mellette, Tom pedig hátul foglalt helyet, és a két első ülés között kidugta a fejét.

-Basszameg! Mi a francért nem bír ez az idióta gyorsabban menni?-veszekedett Jenny az előttünk haladó autóval, miközben rákönyökölt a dudára.

-Úúú...meséltem a sztorit amikor a haveromat meg akarták birságolni, mert rádudált egy rendőrautóra?

-Tom ne most.-fújtatott Jenny.

-Elmondom.-kezdte- Szóval...a gyerek meg én éppen egy eszméletlenül nagy buliról mentünk haza, amikor a haverom rádudált egy járőrkocsira. A dagadt kiszállt belőle és megállított minket. Elkezdett hadoválni valami olyasmiről hogy "Mit képzeltek?" meg "Annyira büntetlek hogy az unokáitok is fizetni fogják" blablabla. Aztán meghívtam egy korsó sörre. Ettől még jobban felháborodott és elkezdett üvöltözni, de végül belement. Azóta is nagy spanom a tag. Naon' bírom.

Nem értettem hogy Tom minek oszt meg velünk ennyire érdektelen információkat, és ahogy Jennyre pillantottam, láttam, hogy ő is ezen gondolkodik, mert amolyan "Istenem, nem hiszem el hogy a rokonom" pillantással meredt maga elé. Hát így indultam haza Münchenből.

A reptéren sietve indultam meg, hogy becsekkoljak. Előttem állt még két nő, úgyhogy amíg várakoztam, elbúcsúztam Jennytől és Tomtól.

-Szia.-szipogott Jenny.-Hamarosan találkozunk.

-Minél hamarabb, annál jobb.-öleltem szorosan magamhoz.

Tomtól maximum egy pacsit vagy öklöst vártam volna, de ehelyett teátrálisan odalépett hozzám, és megölelt.

-Csáó. Annyira fogsz hiányozni hogy fúú...

-Egy napja ismersz.-vontam fel a szemöldököm.

-Igen. Ez egy gyönyörű barátság kezdete.-tette a szívére a kezét, még mindig játszva az agyát.-Ha erre jársz, csörögj rám, meghívlak egy kocsmatúrára.

Biztosítottam felőle, hogy élni fogok az ajánlattal, majd odanyújtottam az útlevelem a hölgynek a pult mögött. Tom és Jenny intettek, majd elindultak kifele a reptérről.

Minden rendben volt, és épp átléptem volna a biztonsági kapun, amikor meghallottam hogy valaki sietve fut felénk.

Azt gondoltam, hogy egy hozzám hasonló későn érkező utas, de amikor megfordultam, Lewandowski állt velem szemben.

-Te meg mit keresel itt?-kérdeztem.

-A múltkor...nem volt alkalmam normálisan elbúcsúzni.-válaszolta kurtán, majd megragadta a karomat, magához rántott és megcsókolt.

Az elején meglepett voltam, majd dühös. Készültem ellökni magamtól, de végül az ellenkezője történt, visszacsókoltam, magamat is meglepve ezzel.

Nem tudom hogy mennyi ideig álhattunk ott, de egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a pult mögött álló nő köhint párat. Mindketten ránéztünk, ő pedig kínosan vakargatta az állát.

-Kisasszony, a gép mindjárt indul.-sürgetett.

Lewandowskira emeltem a tekintetem. Ezt nem gondoltam volna. Akaratlanul is eszembe jutott amit régen nagymamám mondott. "Az emberek annyira ostobák. Van valamijük, ami mindennél fontosabb. Az életük. De ezt néhány dolog gyökeresen megváltoztathatja. Az alkohol, zacskóba csomagolt porok, vagy egy elbűvölő idegen szempár...és engednek a kísértésnek". Sosem értettem a mondandóját de most, hogy itt álltam, és a kék szempárt fürkésztem, minden világos lett.

-Szia.-suttogtam.

-Szia.-viszonozta, és elengedett, én pedig elindultam a gép felé. Még egyszer hátranéztem, majd eltűntem a folyosón.

A repülőre felülve a telefonom pittyent. SMS-em érkezett, Jennifer írt.

"Mindent láttunk, kisasszony. Tudtam...:)"

Mosolyogva zártam le a telefonomat és az ablakon kibámulva figyeltem, ahogy egyre magasabban járunk München felett, amíg a város el nem tűnt a ködben...

Sziasztok.:)
Ma kivételesen pontos voltam és időben meghoztam a részt. A vége talán nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Ezeknek üzenném hogy nyugalom, lesz ez még így se.  :)
Ha tetszett, kérlek jelezd egy kommenttel vagy egy vote-tal. Jövő héten új rész. :))