(RE év, 11.-ik hónap)

Maximilian

Első szabály: Próbálj meg egy jól látható helyet találni, ami lehetőleg ne legyen zsúfolt, se nem híres.

Második szabály: Öltözz fel rendesen, de nehogy öltönyt vegyél fel.

Harmadik szabály: Figyelj oda, hogy olyan emberek legyenek a környéken, akik passzív zenészek, vagy tehetségtelenek.

Negyedik szabály: Szemeket becsukni és mély levegő.

Ötödik szabály: Játssz úgy, mintha az életed múlna rajta.

A mellettem elhaladó anya érthetetlen szavakkal próbálja túlkiabálni a teli torokból üvöltő gyerekét. ''Pszt! Hallgass már!'' Előre és hátra tolja a babakocsit, melynek kerekei beszállnak a kórusba és minden egyes mozdulatnál megcsikordulnak. Megemelem a vonómat, megtöltöm a tüdőm levegővel és lassan érzékelem, ahogyan a körülöttem levő világ elcsendesül. Már távoli hang a szipogás, a káromkodás és a mérges csitítgatás is. Csak a szívem dobogása és én maradok. Meg egy lélegzet. Tudom, hogy minden nap eljön, s végig hallgat. Érzem, hogy ő az. Lehunyom a szemem és neki kezdek. Figyelj és hallgass! Érted játszok!

- Archer! Kérem, jöjjön már vissza! Hova megy? Kérem ne... - nem hagyhatom, hogy egy nézelődő kibillentsen a ritmusból. Hangosabban és gyorsabban kezdem megszólaltatni a hegedűt. A szuszogás is egyre hangosabb lesz.

- Archer, ne menjen oda! – Hova ne menjen? Bizsergő érzés fut végig a karomon. Egy szájharmonika hangja szólal meg mellettem. Nehézkesen veszi fel a ritmusom, de sikeresen bekapcsolódik. Hát eljött. Annyira szép, ahogy a két hangszer egyszerre szólal meg, egész nap képes lennék hallgatni. A harmonika hirtelen elcsendesül.

- Ne állj meg hé! Mozgasd már azt a vonót! – észre sem vettem, hogy abba hagytam. Újra neki kezdek, de ezúttal nem kapcsolódik be. Idegesen húzogatom a húrokon remegő kezemmel a vonót, majd feladom és kinyitom a szemem. Jobbra nézek majd balra, de nem látom sehol! Talán elképzeltem, talán nem is volt itt? A közönség tapsolása elnyomja a zenét így inkább abba hagyom és meghajolok. A földre koppannak a pénzérmék, egy-kettő elgurul. De nem lássák, hogy ott a kalapom...

- Megígérted, hogy legközelebb az enyém lesz a pénz, így ezt most elviszem. – a fejemet a hang forrásának irányába emelem és egy távolodó alakot látok és egy utána rohanó színes bőrűt. Szóval ő volt Archer. Nem hagyhatom, hogy megint eltűnjön előlem. Túl sokszor voltam gyáva. A szemem se mertem kinyitni, hogy láthassam arcának vonásait, a tekintetét. A gyönyörű hangszert óvatosan beleteszem a tokjába, majd mit sem törődve a földön maradt pénzzel átfurakodok a tömegen. Igaz, hogy nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ott hagyjam, de a nyamvadt életbe is, az a fiú számomra a mindent jelenti. Miatta éltem túl az utca kegyetlen törvényeit, miatta folytattam, és nem adtam fel.

Még messziről látom a színes bőrű fehér köpenyét, majd egy utcasarok bekebelezi. Vajon ki ez a férfi vele? Az apja? Nem hiszem, túlságosan fiatal. Minden bizonnyal a barátja. A szívemet valamilyen fura érzés keríti hatalmába, mintha a testem egy facsarógép lenne és szívem egy citrom. Nem lehetek féltékeny hisz nem is ismerem annyira Archert. De vajon ő az a kisfiú, aki aznap megmentett?

Hideg decemberi nap volt mikor az utcára kerültem. A testem tele volt sebekkel s a szívem vérzett. A kipirosodott kezeimmel egyetlen egy értékemet szorongattam, a hegedűmet. Nem tudtam mihez kezdjek vagy, hogy hova menjek. Kétségbe voltam esve és nem maradt más számomra, mint, hogy eladjam a hangszert. Végig jártam a várost, de senki sem volt hajlandó egy lyukas garast adni az elszakadt húrú hegedűért, főleg nem egy olyan szerencsétlennek, mint én. A könnyeim fagyott arcomhoz tapadtak. A lehulló hópelyhek, melyeknek egykor annyira örültem, még jobban elkeserítettek. Utolsó erőmmel hegedülni fogok, had találják meg fagyott testem azzal együtt, amit annyira szerettem. Akkor bukkant fel ő. Rekedt hangjával elkezdte énekelni a Hull a pelyhes fehér hót. A játékomhoz igazította a dallamokat, egyedül a szöveget hagyta meg. Az embere körénk gyűltek és hallgatták a hamis játékot és éneket. Mire a végére ért a dall újra kezdtük, de ezúttal megfelelő dallammal. A hallgatóság pénzérméket dobott a pad közelébe, még a kisfiú is beletett egy kisebb vagyont és szórólapot. Megengedte, hogy elvigyem a pénzt és ígéretet tettünk egymásnak, hogy legközelebb ő viszi el a megszerzett garasokat. Mikor meg akartam volna kérdezni a nevét már rég messze járt. Minden nap erre a környékre jöttem ki, de ő csak messziről hallgatott és mire végeztem mindig eltűnt.

Elvesztem az ember tömegben és már nem láttam se afekete loboncot se a fehér köpenyt. A francba, a francba! Már csak húsz napommaradt találkozni vele aztán mindennek vége.

https://youtu.be/yET4p-r2TI8