(RE év, 10.-ik hónap)

Maximilian

Semmi sem lehet pihentetőbb, mint hajnalban az utcán sétálni. A csípős, de ugyanakkor kellemes hideg, ráébreszt arra, hogy még élek.

Egy pillanatra lehunyom a szemem és hagyom, hogy a világ vörös árnyalatba boruljon. 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 és a nap első sugara rávetül arcomra. Érzem, ahogy a fénycsóva megcirógatja szeplőimet, majd orrnyergemet követve elér a szemhéjamhoz. Hogy véletlenül se szökjön el a hajnal első melegsége, csuklyámat fejemre csapom, s így narancs sörényem eltűnik a sárga sugarakkal együtt.

Mivel már nincs sötét, lassú eregelésem felgyorsítom egy üde futássá, és figyelem a még mindig kihalt utcákat. A korai idő ellenére sem vagyok álmos. Ma este is azon a lepukkadt, drogtelepen húztam meg magam. Igazság szerint nem nagyon zavar, hogy ott kell aludjak, egészen addig, míg a hegedűmhöz nem nyúlnak. Nem csak azért mert iszonyúan értékes a számomra, hanem azért is, mert ebből tartom el magam. Délelőtt az idősek otthonában hegedülők délután már a poros utcákon.

A városházán található órára emelem tekintetem. Még van három órám a korosodó emberekkel való találkozásomig, így elindulok reggelit keresni. Az épületek feliratait pásztázom, hátha találok egy pékséget. Nem igazán sikerül kiolvasnom semmit sem a sok plakátnak köszönhetően. Értem én, hogy 3 hónap és itt a nagy Háború, de ez azért túlzás. Miért akar minden és mindenki, akarva és akaratlanul is emlékeztetni, hogy idén én is részt kell, hogy vegyek. Menjenek az édesanyjuk... Ez a mérkőzés tönkre tesz mindent! Miért kötelező? Ha nyerek, akkor el kell vegyek egy ismeretlen lányt, és itt nem az a probléma, hogy ismeretlen, hanem az, hogy lány. De ha, netalán vesztek, akkor nekem befellegzett. Nem lesz, miből fenntartsam magam. Ez az egész világ el van cseszve. Az étvágyam is elment a sok plakáttól így egyenesen az öregek otthona felé veszem az irányt.

Erről a helyről annyit kell tudni, hogy a világ legkirályabb emberei vannak ide bezárva. Soha nem mondták, hogy börtön lenne számukra, de én meg vagyok győződve afelől, hogy egyáltalán nem szabadok.

Mikor felajánlották, hogy muzsikáljak nekik eleinte csak a pénz miatt egyeztem bele, de később már nem csak azért jártam be, mert kellett a zsé. Ők lettek a barátaim és a családom is egyben. A feladatom visszaadni számukra a zene egy apró töredékét, mivel ők azok a megvénült személyek, akik tehetség nélkül születtek vagy elvesztették adottságukat a háborúban. Ők a passzív zenészek.

Álohá! :)

Mivel az irományom címe Music War, és mert zenéről is szól, így minden rész elejére linkelni fogok egy, az épp aktuális tétel (igen tétel és nem fejezet, mivel a zenében tételek vannak) hangulatához illő muzsikát. ^^ (mivel ez az első rész, így most a dalt száműzőm a végére. 3:) ) 

Ha véletlenül, valami csoda folytán elolvastad a művemet és tetszett, akkor jelezheted egy csillaggal. (Fel tett szándékom megcsinálni a miniatűr Tejútrendszert, igazából nem) :)

Bik_Fa

https://youtu.be/AhJILVW7vlE