Ezt VieCanyons nak ajànlom aki megihletett az íràsaival 🥰 köszi a tanàcsokat is. Csekkoljàtok az oldalàt 😘 (valami fantasztikus a Bite me! c. alkotàsa)

Az 1B osztály tagjának lenni nem mindig volt olyan szörnyű. Legalábbis számodra. A visszahúzódó személyiségednek tökéletesen megfelelt, hogy egy kevésbé ismert osztályba jártál. Az idegeidnek már az is elég volt, hogy maga Neito Monoma volt a szomszédod és ezzel együtt a legjobb barátod. A szőkeség folyamatos utálkozása az 1A osztály ellen rendesen kikészítette az idegeid.

Szerencsére neked elég volt csak délutánonként leülni és beszélhetni vele a „rossz magatartásáról". Az iskolában Itsuka-san intézte ezeket. Az egyetlen gond, hogy ezen a héten Itsuka-san beteg volt, így rád hárult Neito terveinek tönkretétele.

A hét első fele tökéletesen ment, már akkor meghiúsítottad a szökési kísérleteit, míg az osztályban voltatok. Szerdán viszont valahogy sikerült meglógnia előled. Sóhajtva rácsaptál a homlokodra. Ez várható volt, hisz elég régen ismeritek egymást, hogy teljesen kiismerje a képességeid. Bár azt meg kell hagynod, hogy egy macska érzékeinek kijátszásához kell egy bizonyos tehetség. Pontosan tudtad hová ment, mégis vonakodva indultál el az irányba. Megállva a rettegett osztály előtt egy reszketeg sóhaj hagyta el az ajkaid. Belülről már hallatszott Bakugou ordibálása. Ha nem hozod ki őt időben talán ma este a gyengélkedőről kell őt összeszedned.

Idegesen kinyitottad az ajtót és belopakodtál. Mindenki az idiótádra fókuszált, így gond nélkül eljutottál hozzá. Az egyetlen dolog amivel visszaszerezhetted a figyelmét egyben a legmegalázóbb dolog volt az életedben. Édes kiscicaként kellett viselkedned.

- Neito-kun?

Hangodra mindenki megdermedt. Hogy te mennyire utáltad a képességedet. Lassan minden fej feléd fordult, te pedig azonnal elpirultál - ezúttal az igazi természetedből.

- Neito-kun, miért hagytál egyedül? Hisz megígérted, hogy velem maradsz a szünetekben. - édes hangon szóltál hozzá, kicsit még csücsörítettél is a száddal.

Az a barom viszont egyszerűen kinevetett téged.

- (Név), hagyd már, rajtam nem használ a képességed!

Egy kicsit meglökött téged, mire többen felszisszentek, benned viszont csak felment a pumpa.

- Oh igen? - hangod édes maradt, viszont az arckifejezésed elsötétült - Neito Monoma! Most azonnal visszatakarodsz az osztályba, vagy esküszöm mindenre ami szent, hogy soha többet nem megyek el veled abba a nyomorult kávézóba!

Mindenki döbbent arccal nézett rád a hirtelen változás miatt a modorodba és ha nem lettél volna ennyire mérges a legjobb barátodra talán el is süllyedtél volna szégyenedben.

- (Név)-chan... nemár te vagy az egyetlen aki hajlandó velem eljönni oda. Kérlek ne légy mérges.

- Természetes, hogy mérges vagyok. Megígérted nekem, hogy nem csinálsz semmi hülyeséget, míg Itsuka-san vissza nem jön. Tudod, hogy nem szeretem azokat az embereket akik hazudnak.

Míg kiabáltál vele a haragod is kezdett elpárologni. A testedből eltűnt a feszültség, helyette belopakodott a tudat, hogy mindenki téged figyel. Zavartan néztél körbe, miközben érezted ahogy teljesen elpirulsz.

- Mi van elvitte a macska a nyelved?

A beszólást meghallva akaratlanul is elmosolyodtál és a hang gazdája felé fordultál.

- Neito csak reménykedik ebben Bakugou-kun.

A vörös szemekben humor villant, mégis a fiú csak összefonta a karjait maga előtt. Legalább most nem kiabál. Gondoltad magadban hálásan. A teljesen random beszólás elég volt ahhoz, hogy rájöjj, itt senki előtt nem kell szégyenlősködnöd, hisz nem te vagy az egyetlen akinek „más a kinézete".

- Visszatérve hozzád - fordultál a legjobb barátod felé - ha képtelen vagy értelmes kommunikációra akkor itt az ideje, hogy visszamenjünk az osztályba.

- Akkor mégis ki fogja nekik megmondani, hogy az 1B osztály sokkal jobb náluk? - tette csípőre a kezét és amolyan „nyertem" mosolyt villantott rád.

- Senki. Mégis ki akarna ilyet hazudni?

Neito álla a földet seperte meglepetésében.

- Már te is? Áruló! - ordibálta, majd kitrappolt az osztályból.

- Legalább meghallgathatta volna a mondandóm további részét. - vakartad meg a homlokod.

- Ami mi is lett volna? - ölelte át a vállad Denki amolyan haverkodós stílusban.

Szinte észrevétlenül kicsusszantál az öleléséből. Az egy dolog, hogy beszélő viszonyban vagytok, viszont ennyire még nem vagy jóban velük.

- Egyszerű. Mindkét osztály nagyon tehetséges a saját nemében, és mindenki kimagaslik valamiben.

Például Midoriya-kun tudása a hősökről igencsak nagy, nekem élesebbek az érzékszerveim, Kirishima-kun pedig... nos ő igazán kemény.

Kirishima ezt hallva elpirult és lepacsizott Denkivel. Fiúk. Kuncogtál magadban, immáron egyáltalán nem érezted magad feszélyezve a társaságukban.

- Ha most megbocsájtotok meg kell találnom Neito-kunt.

Gyors maghajlás után kisiettél az ajtón.

-------------------------------------------Azon a hétvégén a kávézóban---------------------------------------------

-Még mindig nem hiszem el, hogy egész héten velük beszélgettél! És hogy engem is magaddal rángattál. - nyafogott az aranyhajú barátod.

- Még te sem tagadhatod, hogy egyáltalán nem olyan ellenszenvesek, mint ahogy azt te állítod.

Mosolyogtál rá, miközben bekaptál egy újabb falatot a kedvenc sütidből. Boldogan nyammogtál a falaton.

- Néha nem tudom eldönteni, hogy megöleljelek mert aranyos vagy, esetleg kinyírjalak mert teljesen figyelmen kívül hagyod a döntéseim.

Felhúztad a szemöldököd, mire ő csak a szemét forgatta.

- Jó igen, igazad volt, nem is olyan szörnyűek. - dörmögi az orra alatt.

Te elégedetten mosolyogva hátradőlsz a széken, miközben Mina hátulról összeborzolja Neito haját. Az meglepetésében még kiabálni is elfelejt.

- Tudtam én, hogy kedvelsz minket! - csicsergi a lány boldogan.

- É-én nem is! Megint nem engedtétek, hogy befejezzem a mondatom. Azt akartam mondani, hogy nem is olyan szörnyűek, inkább katasztrofálisak!

- Ezt már senki nem fogja elhinni neked haver. - csapott rá a vállára Kirishima, majd leült mellétek a boxba.

Végül Denki és Bakugou is megjelent az asztalnál. Arrébb csúsztál, hogy a vörös szemű fiú is leülhessen, mire ő nemes egyszerűséggel megragadott téged a hónod alatt és odébb helyezett. Meglepődve pislogtál rá, mire csak egy fintort kaptál. Katsuki leült melléd, karját lazán a háttámlára téve, majd Neitora nézett.

- Van valami ehető is itt?

Mielőtt a legjobb barátod besértődött volna a hangnemen, te gyorsan fordítottál.

- Katsuki-kun azt kérdezi, hogy lehet-e esetleg péksüteményt kapni.

Neito összevonta a szemöldökét, majd felváltva nézett, hol az egyikőtökre, hol a másikotokra. Végül felállt.

- Hozok valamit ami talán ízleni fog. Kér még valaki valamit?

Olyan fájdalmas arckifejezéssel ejtette ki a szavakat, hogy akaratlanul is felkuncogtál. A barátod szúrós tekintetét látva megpróbáltad köhögésnek álcázni. Eközben a többiek megkönnyebbülve leadták a rendeléseiket. Kellemes csevegéssel telt el az idő, még Nieto is képes volt civilizáltan beszélgetni a Bakusquad tagjaival. A délután folyamán néha érezted magadon Katsuki tekintetét, de nem volt meg benned a bátorság, hogy te is ránézz. Egy bizonyos ponton a fiú hátradőlt az ülésen és szétrakta a lábait. Az egyetlen gond csak az volt, hogy így a combja szorosan a tiédhez simult. Érezted ahogy felgyorsul a szívverésed. Ez a mozdulat szándékos volt, hisz amikor nem húzódtál a szemed sarkából láttad, ahogy egy kis mosolyt villant rád. Azonnal elpirultál és inkább Denki egyik sztoriját kezdted el élénken figyelni. Katsuki combja mindvégig ottmaradt. Akárhányszor megmozdult érezhetted az izmai mozgását is.

Már sötétedett mikor elköszöntetek egymástól. Amint beléptél a házad ajtaján az arcodon megjelent egy hatalmas vigyor, ami napokig nem tudott lekopni onnan.

A következő hetekben egyre többet lógtál a négyes fogattal. Szinte mindennapos látvány voltál az 1A osztályban, aminek Izuku-kun nagyon is örült. Katsuki figyelme ilyenkor rád szegeződött és a szokásos dühkitöréseit átvették a hozzád intézett „Asszony...." kezdetű mondatok. Az iskolán kívüli programokra is meghívtak, bár a legtöbbet visszautasítottad a tanulmányaid miatt. Sajnos nem tartozol az osztály éltanulói közé.

Abban a pillanatban viszont, hogy vége lett a sűrű időszaknak végre beleegyeztél, hogy elmenj velük moziba. Szerencsére a fiúk egyike sem akartam holmi romantikus filmet megnézni, így közösen megállapodtatok egy akció filmben. A társaságotok egészen zajosan érkezett meg a helyszínre, így majdnem ki is dobtak titeket még jóval a film kezdete előtt.

- Legyetek már kussba! - ordibálta Katsuki, miközben kidagadt az a bizonyos ér a nyakán.

Már meg sem rándultál a hangjára, csak sóhajtottál egyet. Mivel Minával előre megegyeztetek, ti lányok pontosan úgy ültetek, hogy a fiúk még véletlenül se üljenek egymás mellé. Így kerültél Kirishima és Bakugou közé. Mielőtt még elkapott volna a kisebbségi érzet amiért két ilyen magas fiú fogott közre elindult a film. A film közepe felé már túlestetek pár nem éppen halk veszekedésen. Denki mindenképpen szerette volna hangosan közölni a véleményét a film szereplőivel, mire Kirishima elkezdett vele civakodni. Természetesen nem azon, hogy ne pofázzon, hanem, hogy hülyeségeket beszél. Katsuki „kuss legyen" felkiáltásába még a falak is beremegtek. Te automatikusan megragadtad a kezét, nehogy tettlegesen is kinyilvánítsa a véleményét. Ő csak rád nézett, majd engedelmesen visszaült a székre. Pár pillanat múlva érezted, ahogyan összekulcsolja az ujjait a tiéddel. A film többi részére szinte nem is emlékszel. Egész idő alatt a hevesen dobogó szívedet próbáltad csitítani.

Mikor vége lett a filmnek és a lámpák felkapcsolódtak Katsuki azonnal elengedte a kezed. Kicsit szomorúan néztél utána, majd hagyva, hogy sodorjon az ember tömeg elhagytad a termet.

- Baj van cicus? - vont téged magához Denki.

- Csak elfáradtam villám. - mosolyogtál rá

- Vigyelek a hátamon? - ajánlotta fel, mire te felkuncogtál és felnyúlva összeborzoltad a haját.

- Nagyon kedves vagy de nem kell. Csak az ágyamra van szükségem és egy hosszú-hosszú alvásra. Fel kell készülnöm a holnapi napra.

- Miért mi lesz holnap? - Mina hangja is fáradtan csengett

- A szüleim és Neito szülei bált rendeznek. Szerintem még mindig abban a hitben vannak, hogy egy nap majd összeházasodunk.

- Hogy mi? - kérdeztek rá egyszerre.

- Nyugalom, nyugalom. Nem kell ennyire meglepődni. Régi tradíció ez a gazdagabb családok közt. Persze én nem fogom hagyni, hogy egy ilyen hagyomány tönkretegye a barátságunkat Neitoval.

- Ne is hagyd. Hisz van itt valaki akivel sokkal jobban mutatnátok együtt. - kacsintott Denki.

Mielőtt még megkérdezhetted volna, hogy kicsoda az egy kéz megragadta a csuklódat és behúzott az egyik sikátorba. Hálát adtál az ösztöneidért, mert majdnem leütötted Katsukit.

- Még később dumálunk.

Intett Kirishima, majd - szinte futólépésben - leléptek. Kellemes melegség kezdett szétáradni benned, ahogy összeraktad a képet. Megfordultál, hogy szembenézz Katuskival. Ő átható tekintettel figyelt téged, majd tett egy lépést feléd. Ebben a pillanatban te hátra léptél. Még párszor megismételtétek ugyanezt. Ekkor a hátad egy kerítés falához ért, téged pedig hirtelen Katuski karjai vettek körül.

- Menekülsz? - suttogta.

- Soha. - néztél fel rá.

- Ez az én asszonyom. - suttogta az ajkaidba, majd még közelebb hajolva megkaptad a csókot amiről eddig csak a szobád magányában mertél álmodozni.