Sziasztok kedveseim!☺
Rég volt már rész tudom, sajnálom!
Ez a rész most elég lelkizősre sikeredett..:D
De azért remélem tetszeni fog! ;)
Köszönöm a voteokat!😘
Jó olvasást!❤
Ui: Hihetetlen hogy milyen gyorsan növekedett a nézettség száma! Már majdnem 200-an vagyunk! Wow! Köszönöm!!💖

Fairy❤

-Ti meg mi a fészkes fenét csináltok?

Egy "dallamos" üvöltő hang keltett. Pedig olyan jól aludtam, végre és valószínűleg még sokáig szundítottam volna, ha valaki nem érzi kötelességének a hajnali ordibálást. Olyan hirtelen ért, hogy rögtön kipattantak a szemeim, de ahogy lendületből felültem, valamihez koccant a fejem. Vagyis valakihez. Fejemet fogva néztem az illetőre. Kaiden fejével ütköztem és ő is fájlalta a fejét ahogy láttam. Hirtelen nem is tudtam mi folyik itt, de felidéztem a tegnap estét és egyből minden világos lett. Az arcom pedig vörös. Az ajtó felé fordultam, ugyanis gondoltam onnan jött az álmot megzavaró hang. Olívia állt az ott csípőre tett kézzel. Kaidennel észbe kaptunk és elhúzódtunk egymástól, mivel hogy csak egy személyes az ágyam, így elég közel voltunk. Haja most is, még kócosan is remekül állt neki. Kimászott az ágyamból és az ajtó felé indult. Szúrós szemmel néztem utána.

- Nehogy itt merj hagyni engem egyedül, ilyen forró helyzetben!
-szóltam mérgesen. Rám mosolygott.

- Forróbb helyzeteket is tudtál ügyesen kezelni - perverz arcát látva elpirultam, főleg, mert eszembe jutott az éjjel. - Ez is menni fog! - kacsintott majd kisasszézott az ajtón, azt maga után becsukva. Itt hagyott! Képes volt itt hagyni!

- Szóval..? - kérdezte türelmetlenül Liv. Kezemmel megpaskoltam az ágyamat.

- Ülj le! Ez hosszú lesz - engedelmesen leült, majd várta a folytatást. - Nem történt semmi sem esküszöm! - kezdtem a legnyilvánvalóbbal. Felnevetett.

- Nem is gondoltam. Hisz ruhában voltatok. Ahogy én tudom ott nem szoktak visszaöltözni az után..
- kuncogott. Sóhajtva megforgattam a szememet.

-Oké akkor erről ennyit - motyogtam.
- De akkor mi a francért törtél úgy ránk? Végre tudtam aludni!
- háborodtam fel.

- Hohhó! Vissza az agarakkal! - tolta elém a kezét. - Azt még nem magyaráztad meg miért aludtatok egy ágyban. Egyáltalán miért nem ment haza? - elgondolkodtam a válaszon. Nem mondhatom meg neki, hogy majdnem lesmároltam Kaident. Még én is kiakadok saját magamon. Jesszus!

- Mi ez az elpirulás Hope? - méregetett a szemével. Mint aki megfejtett egy nagy titkot, nagy szemeket meresztett és engem bámult. Felhúzott szemöldökkel felnéztem rá.

- HOPE! Mond, hogy nem csókolóztatok! - Jesszusom, ez honnan tudja a pirulásomból kivenni? Hamiskásan felnevettem.

- Pfff. dehogy! - láttam rajta hogy nem hisz nekem. - Na jó...majdnem lesmároltam - játszottam az ujjaimmal. Képtelen lettem volna Liv szemébe nézni. A sajátomba sem tudok!

- Mi? Hope!

-Tudom, tudom és sajnálom, oké?
- keltem ki magamból és kihúztam magam ültömben. - Én..én nem akartam, csak be voltam csípve, és hát ez csak úgy jött.
- visszagörnyedtem, még a lábamat is felhúztam és átkaroltam.

- Mi a francért voltál te becsípve?
- kezdődik a jól ismert cicaharc. Csak Liv most anyatigrist játszik nem pedig egy kiscicát.
Majdnem felrúgta az ágy lábánál lévő üveget és poharakat. Szikrákat szórt a szeme.

- Mondtam, hogy rossz hatással van rád! Azóta keltél ki így önmagadból!
- kiabált. Feltápászkodott az ágyamról és fel s alá kezdett járkálni a fejét vakargatva. Most lett elegem. Ne őt hibáztassa azért, ami miattam van!

- Fejezd be, Olívia! - kiabáltam rá és felugrottam ültömből. Megállt és összehúzott szemekkel nézett.
- Egyáltalán nincsen rám rossz hatással! - kezdtem bele. - Sőt..
-nevettem fel és kócos hajamba túrtam. - Amióta megismertem azóta találtam önmagamra! - mondtam a szemébe nézve. Hitetlenkedve rázta a fejét.

-Tényleg Hope? Tényleg? - hamis mosolyt villantott. - Akkor mond meg Hope. Ki vagy? - megszeppenve álltam előtte. Akármennyire is akartam, nem tudtam válaszolni a kérdésére. Fátyolos szemmel rogytam le az ágyamra. Sós könnyek kezdtek el záporozni a szememből. Felnéztem rá.

- Nem tudom Liv - szipogtam. - Nem tudom! - elbőgtem magam és arcomat kezem közé temettem. Éreztem ahogy megsüllyed mellettem az ágy és két kar von ölelésbe. Szorosan magamhoz öleltem és úgy zokogtam kitudja meddig. - Liv..én..én annyira sajnálom - törölgettem a szememet. Megrázta a fejét.

- Nem. Én sajnálom! Nem kellett volna úgy rád zúdítanom mindent!

-Nem tudsz mindent - újabb könnyek csípték a szemem. - Ugyan olyan kis ribanc vagyok, mint Kaiden volt női.

-Hogy mondhatsz ilyet! Dehogy vagy olyan! - rángatott meg. Szomorúan felnevettem.

-De..pont olyan vagyok - egy zsebkendőt vettem elő a fiókból és kifújtam az orrom.

-Figyelj- simította meg a karom.
- Mosd meg az arcod, frissülj fel aztán elmesélsz mindent az elejéről, jó?
- bólintottam és a mosdó felé vettem az irányt.
Félve néztem a tükörbe és nem alaptalanul. Kisírt szemeim feldagadtak és pirosak voltak. Hajam kócosabb már nem is lehetett volna. Nagyot sóhajtottam, majd nekikezdtem a rendbeszedésemnek. Miután megmostam könnyáztatta arcom és eléggé lehiggadtam ahhoz, hogy normálisan mesélni tudjak, belekezdtem. Elmeséltem az egész tegnap éjjelt, a filmnézéstől, a kilátón keresztül, egészen a szobámig.

-Tudja, hogy valami gáz van. Egyszerűen képtelen vagyok az érzéseimet eltitkolni előle. Másnál mindig eltudtam. Nála miért nem?
- fakadtam ki. Liv nyugodtan végig hallgatott, csak egyszer kétszer kérdezett bele.

- Nem tudom. De most azt mond el, miért gondolod magadat kis ribancnak? - vigyorgott. Felnevettem, de aztán lefagyott az arcomról a mosoly.

- Berúgtam és meg akartam csókolni. Szerintem, ha hagyja akkor nem álltam volna meg a csóknál. Ezért..ezért gondolom magam annak. -sütöttem le a szemem.

-Ácsi, ácsi! Mi az, hogy "ha hagyja"?
- a csodálkozásától kigúvadtak a szemei. Persze..nem tudja elképzelni, hogy Kaiden ne használná ki az ilyen alkalmakat.

-Ahogy mondom. Leállított.
-magyaráztam.

-Szóóval..akkor nem is volt csók?
- értetlenül méregetett. Nyögtem egy nagyot. - Ezt magyarázom vagy fél órája!

- Jó, jó! De miért? Miért állított le? - kíváncsi a részletekre. Hát hogyne, hisz ő Olívia Foster, a minden lében kanál.

-Én is furcsán néztem akkor rá. Mondtam, hogy nyugodtan, hisz úgysem fogok emlékezni rá..legalábbis azt hittem, és mondtam, hogy tudom, hogy ő is akarja. És innentől kezdve jön az érdekes sztori. - hatás szünetet tartottam és nagy levegőt vettem, mert tudtam hogy ezt el fogom hadarni.

- Mond már! - dörzsölte össze a tenyerét. Hát belekezdtem. Le a kalappal Liv előtt ha ebből egy szót is megértett. Elmondtam neki szóról szóra, hogy mit mondott Kaiden. Nagy szemekkel és leesett állal figyelt.

-.... Aztán el akart menni, de én megkértem, hogy maradjon, meg persze nem engedtem hogy ittasan vezessen. Aztán, olyat mondott amitől akaratlanul is de bízom benne. Dióhéjban ennyi. - vontam meg a vállam.

- Értem - mondta tök nyugodtan. Na, most nekem esett le az állam.

- Te értetted, hogy mit hadartam itt el neked? - nem semmi a csaj.

- Hát..ja. -megvonta a vállát, mint előbb én. - Már nagyon rég óta ismerlek, és ha ideges vagy akkor gyorsan elhadarsz mindent, úgyhogy már megtanultam értelmezni.

-Azta! Néha még én is alig értem mit mondok. - elröhögtük magunkat.

Csendben ültünk és emésztgettük a hallottakat. Az órára pillantottam és tudatosítottam magamban, ha nem igyekszem, elkések az órámról.

- Bejön neked Kaiden? - szegezte nekem a kérdést, mikor felálltam az ágyról és a szekrényemhez mentem kivenni egy tiszta ruhát. Azon nyomban megtorpantam és meg sem mozdultam. -Mármint gondolom, hogy bejön, mivel le akartad smárolni -hadarva magyarázkodott - de..khm..szóval többet jelent számodra mint egy barát?

-Nem! - válaszoltam egyszerűen, majd kezemben a ruhámmal a fürdő felé mentem.

-Tudod, nem gáz, ha igen. Végül is megváltozott, és szerintem ő sem közömbös irántad. Legalábbis a tegnapi párbeszédeteket hallva, ez derül ki.

Neki dőltem a ajtónak.

-Ő is elég sokat ivott. Nem volt tudatánál. - ezzel biztattam magamat is.

-Ugyan, Hope! Mindketten tudjuk, hogy Kaiden ennyi piától, még biztonságosabban haza vezet, mint egy-két józan ember! - nevetett. Elmosolyodtam a gondolaton.

-Mindegy. Nincs köztünk semmi több barátságon kívül és nem is lesz! - nem tudom, de néha titkon szeretném hogy legyen több, sokkal több. De mindig elhesegetem a gondolatot, hisz nem lehet.

-Te tudod - állt fel és a saját szekrényéhez ment én pedig a fürdőbe. - De, Hope! -szólt utánam mielőtt becsuktam volna az ajtót.

- Igen?

- Ne törd össze a szívét! Soha, senki miatt nem változott még meg. A focimeccs óta egy nőre sem nézet..rajtad kívül. És látom, hogy hogy néz rád. Ezt becsüld meg!

-Most miért mondod ezt? Előbb még kiabálva rontottál be, hogy mi a fenét csinálunk mi egy ágyban! - értetlenül meredtem rá. Megrántotta a vállát.

- Csak a védelmező ösztön - nekem ezt nem magyarázza be. Látta milyen arcot vágok, ezért sóhajtva folytatta.
- És..talán, mert megváltozott róla a véleményem, főleg most, hogy ezt elmesélted. - sóhajtott és megforgatta a szemeit. -Hope! Lett volna alkalma megfektetnie, de nem tette. Kedvel téged. -mosolygott. Bólintottam, hogy tudja megértettem, majd becsuktam az ajtót.
Fejemben vízhangzottak Lív szavai."Kedvel téged!" Elmosolyodtam, de rájöttem hogy butaságot csinálok. Pislogtam egyet és megráztam a fejem, hogy ezeket a gondolatokat kisöpörjem az elmémből. Nem értem Livet. Eddig Kaiden közelében sem akart látni, most meg azt mondja hajtsak rá. Nem tehetem. Nehezen vallom be magamnak is, hogy talán többet érzek iránta, mint barátság. De nem tudom az ő érzéseit. Nem tehetem meg vele, sem magammal, hogy többet érezzek iránta. Túl fájdalmas lenne. Nem lehetek vele, mert emlékeztet a múltamra. Hiába változott meg, de régen más volt. Pont az akit nekem kerülnöm kellene.