Sziasztok! :)
Köszönöm, hogy már több mint 100-an olvassátok ezt a kis szösszenetet. ♡
Remélem tetszeni fog ez a rész, szerintem elég különleges lett. Bízom benne, hogy nem esztek meg azért mert....na majd a végén kiderül. ;) Nem tudom még meddig húzom az agyatokat. Majd meglátjuk. XD
Ui: Sokat jelentene, ha hagynátok magatok után valami nyomot! ^-^
Régen én sem hagytam, de már igen és valahogy én is jobban érzem magam tőle, mert tudom, hogy ez annak örömet okoz aki írta. :)
Jó olvasást kívánok! ❤

Fairy♡

Estére áthívtak minket a fiúk filmet nézni. Hat körül akartunk indulni hozzájuk, de persze Olívia miatt egy órával későbbre sikeredett az indulás. Nem tudta eldönteni mit vegyen fel én pedig már a hajamat téptem.

- Vegyél már fel valamit az isten szerelmére! - szóltam rá, mire csúnya nézéssel jutalmazott. Megforgattam a szemem.
- Csak filmet nézünk! És csak mi négyen leszünk! Nem kell nagy felhajtás ezért! - próbáltam meggyőzni. Én ugyan abba a ruhába maradtam amiben a suliban is voltam. Minek átöltözni?

- Tudod jól, hogy én szeretek jól kinézni! Igen, még ilyenkor is amikor csak filmet nézünk.

-Minek? Ahogy titeket ismerlek, úgysem lesz rajtad sokáig a ruha. - mondtam fintorogva. Hamisan felnevetett, majd szúrós szemekkel illetett. Védekezően felemeltem a kezemet, majd tudva, hogy még fél órán keresztül készülődni fog, ledobtam magamat az ágyamra.

Fél óra múlva végre elindultunk. Nagyon kicsípte magát. Valamiben sántikál. Amint odaértünk ki is derült miben. Jason nyitott ajtót ugyan úgy kicsinosítva. Amint beértünk az ajtón szóvá is tettem.

- Ti meg hova készültök így? - mutattam végig rajtuk. - Mert tuti, hogy nem filmet néztek ilyen hacukában. Szóval? - karba fontam a kezem és úgy méregettem őket.

-Hát.. - kezdett bele Liv. - ..mi a Blackbe megyünk. - nyögte ki.

- Most komolyan? Nekem minek kellett akkor idejönnöm?
- tártam szét a karom.

- Mivel tudtam, hogy bulizni úgyse jönnél, meg most kicsit ketten akartunk lenni, gondoltam, ne otthon punnyadj, hanem inkább elhoztalak ide. - magyarázkodott. Hát ezt nem hiszem el. Mióta tudja mi a jó nekem és mi nem? Kedves tőle meg minden, de nem az anyám!

- Jól ellesztek Kaidennel. -biztatott.

-Kedves tőled, hogy törődsz velem, de egyedül is remekül ellettem volna.

-Ja persze - forgatta a szemeit.

- Kicsim, menni kéne - simította meg Jason Liv karját, aki csak egy mosollyal nyugtázta, hogy értette, majd Jason rám nézett és nekem intézte következő szavait: - A meccsünket pedig nem felejtettem el! -kacsintott. - Mikor is ejtjük meg?- kérdezte.

-Szerintem szombat délelőtt megfelelne. - mondtam, nehogy már azt higgye hogy megfutamodtam. Láttam, hogy lefagy az arcáról a mosoly. Nem erre számított. Liv még utoljára rám nézett és megölelt.

- Majd jövünk. Ne rosszalkodjatok! - vigyorodott el és kacsintott egyet, mire én hangosan felnevettem.

- Nyugi, nem fogunk. Na menj mert Jason itt hagy! - bólintott, majd elindult kifelé. Gyorsan utána szóltam. - Érezd jól magad!
- mosolyogtam rajta, majd becsuktam az ajtót. Megszólalt mögöttem egy mély hang. Sikkantottam egyet és megpördültem a tengelyem körül.

- Kaiden! Tudod kit ijesztgess! - mellkasára csaptam, mire ő csak röhögött.

- Héj, nyugi vadmacska! - fogta le a kezem még mindig nevetve. Észrevettem, hogy vizes a haja és meztelen a mellkasa. Megszeppenve lejjebb vezettem a tekintetemet. Egy szál törölköző volt csak a dereka köré csavarva. Akaratlanul is beharaptam a számat.

- Tetszik mi? - kérdezte. Vissza vezettem a tekintetemet arcára amin egy gúnyos mosoly ült. Elmosolyodva megráztam a fejem és miközben elmentem mellette egy kicsit meglöktem. Bementem a nappaliba. Ledőltem a kanapéra és vártam. Pár perc múlva utánam jött, de sajnos már teljesen felöltözve. Oké, hogy csak barátok vagyunk, de nőből vagyok és nem tagadom, hogy piszkosul jó teste van. Lehuppant mellém a kanapéra.

- Na, mit csináljunk? - csapta össze a tenyerét. - Film? - kérdezett rá.

- Nekem jó, végül is azért hívtatok - megvontam a vállam.

- Persze..-nevetett fel. Furcsa volt a hanglejtése is és azt sem értettem min nevet, mert így volt, csak becsaptak. Betett valami vígjátékot, nem tudom mit, még nem láttam.

- Kérsz valami ropogtatni valót? -kérdezte miközben a konyhába ment.

-Aham..- válaszoltam, de nem nagyon figyeltem, mert a film jobban érdekelt. Nemsokára visszajött és a kezembe nyomott egy tál pop cornt.

-Nem mondtad mit kérsz. Remélem ez jó.

-Hogyne. Köszi! - tovább néztem a filmet és közben tömtem magam az "egészséges" étellel.
Néha összeröhögtünk a filmen, de egyébként nem nagyon kommunikáltunk. Mikor vége lett, kinyújtózkodtam, mert végig összegömbölyödve ültem és teljesen elgémberedtek a végtagjaim. Kimentem a mosdóba kicsit felfrissíteni magam.

-Van kedved elmenni kocsikázni? - kérdezte mikor kijöttem a fürdőből. Már indulásra készen állt előttem és ujjai közt tekergette a slusszkulcsot. Gondoltam akármit mondok akkor is megyünk.

- Felőlem mehetünk - vontam meg a vállam.

-Remek! -virult ki. - Akkor öltözz és mehetünk is.

Beültünk az Audiba és nekiindultunk a sötét éjszakának. Nem beszélgettünk az úton. Kifelé bámultam az ablakon és a város fényeit csodáltam. Imádok éjszaka a városban lenni, olyan szép a sok villódzó fény. Már vagy húsz perce kocsikáztunk felfelé, mikor megálltunk egy pihenőnél. Kiszálltunk és akkor láttam meg, hogy ez nem egy közönséges pihenő. Fent voltunk az egyik hegyen ami kilátóként szolgált. Soha nem voltam még itt. Elképedve mentem közelebb a szélén levő korláthoz. Lenéztem. A hegyoldalon fák ültek, alatta pedig elterült New York.

-Tetszik? - kérdezte félve Kaiden. Mosolyogva felé fordultam és a nyakába vetettem magam.

- Nagyon! - éreztem, hogy meglepődik, de aztán karajaival átölelte derekamat. Lassan elhúzódtam tőle, majd ismét a kilátást csodáltam. Kaiden visszament a kocsihoz és egy pokróccal tért vissza. Leterítette a földre, majd leült rá, én is követtem a példáját. Kicsi volt a pokróc így közel ültünk egymáshoz.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide! - feszengve fordultam felé.
- Imádom! Annyira gyönyörű ez a panoráma! - hüledeztem.

-Örülök, hogy tetszik! - mosolygott rám.

Nem szóltunk semmit, csak néztük a tájat. Kaidennek dőltem és úgy bámészkodtam tovább. Egyik kezével átfogta a derekamat, mire kicsit meglepődtem, de jó érzés volt. Egy idő után, már elkezdtem fázni hiszen mégis december van. Összébb húztam magamon a kabátomat.

-Fázol? - kérdezte.

-Kicsit - válaszoltam, mosolyogva figyelmességén. -Mehetünk, ha gondolod. - állt volna fel, de én megragadtam a karját, visszatartottam.

- Még várjunk egy kicsit. - kértem, mire visszaült mellém.

- Jól van, de ha megfázol nem az én hibám lesz - mondta feltartott kézzel. Felkuncogtam.

-Nemsokára mehetünk. Csak adj még pár percet.

- Oké, de mihez? - kérdezte kíváncsian, de akkor egy hópihe esett az orromra, majd egyre több és több.

- Ehhez! - mondtam boldogsággal tele és széttártam a kezemet. Már úgy vártam, hogy essen a hó és most szinte egy perc alatt szakadni kezdett.

- Honnan tudtad, hogy esni fog? - kérdezte mosolyogva, de mégis értetlenkedve.

- Csak éreztem - megvontam a vállam, majd hátradőltem a pléden. Pislogtam, mikor a szemembe esett egy hópehely, de a vigyort nem lehetett levakarni az arcomról. Kaiden felnevetett, majd mellém feküdt. Csendben néztük, ahogy a hó hullott. Eszembe jutott, mikor Olíviával kicsik voltunk és télen kimentünk a rétre, hogy nézzük a hóesést. Mindig is imádtam a telet. A sok hó, a karácsonyi hangulat és a fények. Imádom. Megmosolyogtatott ez a régi szép emlék. Éreztem, ahogy Kaiden engem néz. Még mindig mosolyogva felé fordítottam a fejem. Szemével megkereste az enyémet. Egymásba forrt a tekintetünk. Sötét, szinte fekete haját már-már belepte a hó, amitől iszonyat aranyosan nézett ki. Elvigyorodtam rajta és megfogtam haját. Ujjam köré tekertem egy tincset majd elengedtem. Elmosolyodott, majd ő is egyik hótól ázott tincsemet kezdte el tekergetni. Már egyáltalán nem éreztem, hogy fázok. Jég kék szeme most nem hideget, hanem meleget árasztott. Arcomra csúsztatta meleg kezét. Egy pillanatra behunytam a szemem. Miért van rám ilyen hatással? Soha nem éreztem még ilyet. Rám mosolygott, majd felállt engem a földön, fekve hagyva.

- Azt hiszem ideje lenne indulni - hajába túrt, majd felém nyújtotta a kezét. Elfogadtam, de akkorát rántott rajtam, hogy egyenesen karjaiba estem. Mellkasán támasztottam meg a kezem és úgy néztem fel rá. Filmbe illő jelenet lenne. Ahogy egy szerelmes pár egymásra néz és a mögöttük elterülő nagyváros fényei. Csak egy bökkenő van. Hogy mi nem vagyunk egy pár. A szerelmest nem véletlenül hagytam ki. Még én sem tudom, mit is érzek iránta, de ez még nem szerelem. Azt sem tudom mi az!

Elvesztem szeme szépségében, ahogy azokkal a gyönyörű pilláival engem nézett. - Miért engem néz? Nem érdemlem meg!
-gondolkodtam el magamban.
Lélegzetét arcomon éreztem. Elbódított az illata, a közelsége, a melege. Örökre így tudtam volna maradni. Vele! Szemem és szám között járt a tekintete. Ajkamba haraptam. Megakadt a lélegzete, ahogy az enyém is. Óvatosan lejjebb hajolt. Már vártam, hogy megcsókol, de nem tette. Miért? Mire vár? Jesszusom! Baj, hogy akarom? IGEN! Rettenetesen nagy baj! Ezt..ezt nem lenne szabad!

-Nem..nem kéne menni? - kerdeztem akadozva, de alig jött ki hang a torkomon.

- De, kéne - súgta szinte a számra, rekedtes hangon. Ó, Istenem, miért teszed ezt velem? Tűzzel jatszunk és a végén valamelyikünk megég.
Nehezen, de rávettem magamat, hogy elhúzódjak meleget árasztó testétől. Megköszörülte a torkát és egy lépéssel ő is hátrébb ment. Felvettem a pokrócot a földről, kiráztam és összehajtogattam. Kaiden mellém lépett és mosolyogva átvette tőlem. Oda adtam neki, de mikor átvette egymáshoz ért az ujjunk. Elmosolyodott, mire én is, de gyorsan elrántottam a kezemet.

A haza út elég kínos csöndben telt. Rá sem mertem nézni, csak az ablakon kifelé bámultam. Már éjfél elmúlt mire a koleszhoz értünk. Megállt a kocsi, de mielőtt kiszálltam, felé fordultam.

- Köszönöm az estét Kaiden! - mosolyogtam rá. - Tudod..
- tördeltem a kezemet és azt néztem - ..már régóta nem tett értem senki semmi ilyen kedveset..persze Liven kívül - feszülten felnevettem - és most rajtad kívül. - felnéztem rá. Fájdalmas arcot vágott. - Jajj, ne vágj már ilyen fancsali képet! - mosolyodtam el.
-Szóval...csak meg akartam köszönni, hogy foglalkoztál velem.
- ismét lehajtottam a fejemet. Képtelen vagyok ilyenkor a szemébe nézni, mert olyankor azt érzem, hogy tudja minden titkomat.

-Nincs mit megköszönnöd! Szívesen tettem! - mondta lágyan.
- Héj! - állam alá nyúlt és felemelte fejemet. - Minden rendben van? - idegeskedett. Annyira aranyos mikor idegeskedik, főleg ha miattam. Nem kéne ilyeneken gondolkodnom!

- Persze! - erőltettem magamra egy mosolyt. Ha előtörnek az emlékeim, akkor az veszedelmes. Valakinek akkor mindig bántódása esik. De én nem akarom megbántani őt.
Egy hívatlan könnycsepp gördült végig az arcomon, amit Kaiden letörölt az ujjával. Olyan jó érzés mikor puha, meleg keze arcomhoz ér.

- Mit tettek veled Hope? - kezébe fogta arcomat. Vége. Tudja, hogy valami történt. Innen már nehéz lesz kimagyaráznom magam.

- Semmit Kaiden. Semmi olyat amiről tudnod kéne. - ráztam meg a fejemet. Szemébe néztem, amiben együttérzést és dühöt láttam. Nem rám volt dühös, hanem azokra akik miatt én így érzem magam. Megsimítottam arcát, majd egy puszit nyomtam rá és kiszálltam az autóból. Útnak indultam a kapu felé. A sötétben motoszkáltam és közben a könnyeimet hullattam. Legszívesebben Kaidennel maradtam volna, de nem tehettem, pedig olyan jó lett volna védelmező karjaiba bújni. Alig értem el az épületbe vezető lépcsőt, mikor lerogytam rá és keserves zokogásba kezdtem.

Gondolatok, emlékek hada rohamozta meg a fejemet. Úgy utálom ezt! Utálom magamat is, de főlleg azt aki ezt tette velem.
Csak egy lány vagyok!
Egy lány vagyok akit tönkre tettek. Egy lány kinek az életét megkeserítette az alkoholista apja, kinek soha nem volt gyerekkora. Egy lány vagyok aki nem ismeri a boldogság fogalmát, mert soha nem érezhette.
De most itt ez a fiú. Ez a fiú aki mellett jól érzem magam, aki mellett megnyugszom és úgy érzem soha nem történhet semmi rossz. Szeretem ha velem van, ha karjaiba zár. Mindig megnevettet és soha nem hagy unatkozni. De félek őt közelebb engedni magamhoz. Félek, hogy tönkre tenném őt. Tudom hogy megváltozott, hogy már nem nőzik és nem iszik úgy. De régen mégis olyan volt az életstílusa amit én kerülök. Azért jöttem ide hogy tiszta lappal kezdjek mindent. Nem lehetek egy olyan sráccal akinek a múltja ködös. Talán önző vagyok, mert féltem magamat ettől, de őt jobban féltem, tőlem! Az a gond, akármit is akarok, a gondolataim mindig visszaterelődnek hozzá. Jelen pillanatban is csak rá tudok gondolni és arra, hogy milyen jól is esne most gyengéd ölelése.

Mintha csak a föntiek meghallgatták volna a kérésemet, két kar ölelt át szorosan. Nem kellett felnéznem, hogy tudjam ki az. Újra rázendítettem. Krokodil könnyeket hullattam a pólójára.

Rájöttem, hogy attól félek a legjobban, hogy belészeretek. De lehet, hogy már túl késő? Nem! Nem lehet késő! Nem szerethetem! - vivodtam magamban.
Túl sok a félelem az életemben. Ez tesz rommá.

Nem tudom mennyi ideje lehettünk így, mikor végre lecsillapodtam és felnéztem azokba a gyönyörű kék szemekbe.

- Miért jöttél utánam? - szipogtam. Akarmit is gondol, nagyon örülök hogy utánam jött.
Biztos káprázatosan festhetek, így elbőgött arccal.

- Hogy hagyhattalak volna magadra ilyen állapotban? - kérdezett vissza.

- Utálom, amikor kérdéssel válaszolsz! - húzódott mosolyra a szám. Felnevetett.

-Ugyan! - legyintett. - Gyere, menjünk fel! - bólintottam, mire kezemnél fogva felhúzott.

****

Az ágyamon ültünk és vodkát kortyolgattunk. Szerintem a harmadik poharamat iszom, de már nem számolom.

- Jól vagy? - kérdezett rá. Felnéztem aggódó szemeibe és mosolyogtam.

- Mondjuk - kortyoltam egyet a pohárból, majd folytattam.
- Köszönöm, hogy nem kérdezősködsz most arról ami miatt..ez van - mutatogattam. - Más ilyenkor már kifaggatott volna és én persze elküldtem volna melegebb éghajlatra anélkül hogy akármit is mondtam volna - Kaiden felnevetett ezekre a szavakra.

-Én más vagyok! - vigyorgott önelégülten.

-Tudom. - ez belőlem is kicsikart egy mosolyt.

- Majd elmondod, ha akarod. Megértem.

-Köszönöm!

Csendben megittunk még egy pohárral. Talán mindketten az életünkön gondolkoztunk, ami...hát szép szóval mondva, borzalmasan alakult. Talán ezért értjük meg egymást, hasonlóak vagyunk.

-Ezért jöttél később? - törtem meg a csendet és felmutattam a poharam. - Hogy hozz nekem piát? Nem tanultál a múltkoriból? - nevettem. Kezdett hatni az alkohol. Kevésbé voltam feszült.

-De - nevetett és hajába túrt. Istenem, de imádom mikor sűrű hajába túr! - De, gondoltam most jól jönne - mosolygott rám. - A múltkor mondtad, hogy akkor iszol ha felejteni akarsz. Szóval, szerintem ez most pont egy olyan alkalom. - bólintottam.

- Igen, csak tudod, félek, hogy az éjjelt is elfelejtem. De azt nem akarom! - ráztam meg hülyén a fejemet. Már enyhén be voltam csiccsentve. Jó, lehet, hogy nagyon. Közelebb másztam hozzá az ágyon. -Csak a régmúltat akarom elfelejteni! Azt amikor még nem ismertelek, mert...-gondolkoztam, hogy kimondjam e - ...tudod azóta jobbra fordult az életem. - mondtam mosolyogva. Ha iszom akkor őszinte vagyok, talán túlzottan is. Az üres poharamat a földre raktam és úgy tett ő is. Olyan közel mentem hozzá amennyire csak tudtam. Feltérdeltem az ágyra. Ő csak leste minden mozdulatomat. Óvatosan mellkasára tettem az egyik kezemet és felfelé csúsztattam, míg a nyakához nem ért, onnan pedig az arcára helyeztem. Közelebb hajoltam. Kapkodni kezdte a levegőt, mire én is. Szívem hevesen kalapált, a pulzusom a magasba szökött és semmivel sem tudtam lecsillapítani. Nem is akartam. Egy valamit akartam. Kaident!

Közelebb húztam arcát az enyémhez. Ajka már-már súrolta az enyémet. Meg akartam csókolni. Meg is tettem volna..ha hagyja. Hirtelen lefogta a kezemet és hátamra gördített. Fölém tornyosult. Orra hozzáért az enyémhez. Láttam rajta, hogy vívódik magában rendesen. Nehezen lélegeztem. Olyan gondolatok motoszkáltak a fejemben, amik..nos amik nem egy úrinőhöz illenek. De ki mondta, hogy én úrinő vagyok? Az, hogy Kaiden teste olyan közel van az enyémhez, mint eddig soha és, hogy úgy néz a szemembe, mint aki tényleg kíván, fellobbantja az eddig csak pislákoló érzéseimet iránta. Ujjaimmal végigsimítottam arcán, majd ujjbegyemmel alsó ajkán, végig követve minden mozdulatot a szememmel. Beharaptam ajkamat, mire hallottam egy kisebb nyögést tőle. Halványan elmosolyodtam.

- Ezt, nem kellene! - zilálta. Elhúztam kezemet az arcától.

- Ugyan Kaiden! Tudom, hogy akarod! -győzködtem lágy hangon. Felejteni akartam. A legjobb módja ha megcsókol, mert akkor tuti semmi másra nem fogok gondolni, csak rá. Most pedig semmi másra nem vágytam csak ajkaira. Valószínűleg csak az alkohol! -győzködtem magamat is. Józanon biztos vagyok benne, hogy nem teremtenék ilyen helyzetet. Ilyen...forrót.

- De nem így! - mondta, majd leszállt rólam. Felültem vele együtt.

- Miért? Úgy sem emlékeznék rá! - valószínűleg elfelejtem, mert eléggé bepiáltam.

- Éppen ez az! -nevetett fel hamiskásan és felém fordult. Értetlenül kémleltem arcát.
-Azt akarom, hogy emlékezz! - nézett mélyen a szemembe.
- Azt akarom, hogy emlékezz minden egyes mozdulatra, minden egyes érintésre, minden egyes szóra! - végigsimította az arcomat, mire behunytam a szemem és az a meleg bizsergés futott végig rajtam. - Azt akarom, hogy emlékezz, RÁM! Csak rám és senki másra! -szemeiben tűz lobogott. Le sem tudtam venni róla a tekintem. Vonzott mint a mágnes. Szinte tökéletes..szinte.

- Tudod..elég nehéz ellenállni a csábításnak ha ilyeneket mondasz - sütöttem le a szemem.

-Ne is mond! -nevetett fel. Mindketten magunk elé meredtünk a semmibe.

-Azt hiszem ideje lenne aludni menni. Holnap..vagyis ma, reggel kezdünk. - szólalt meg egy örökké valóságig tartó idő után és igaza van. Már rég elmúlt éjfél és reggel nincs mese, fel kell kelni. Csak tudnám, hogy fogok egyetemre menni, ha úgy fog fájni a fejem mint az állat. Na, mindegy. Felállt és az ajtó felé ment. Értetlenül néztem utána.

-Most meg hová mész? -kérdeztem.

-Haza? -nevetett és a hajába túrt.

-Nincs..-most hogy kérdezzem meg, hogy itt alszik e? Ez elég gáz. -Szóval..nincs kedved itt maradni velem? Úgyse tudnék elaludni..és hát arra gondoltam, hogy..-felnevetett.

-Nem fogok veled lefeküdni Hope! - vigyorgott. Én is elmosolyodtam.

-Nem is mondtam! - eszembe jutott mikor ugyan ezt játszottuk el csak fordított helyzetben. Felsóhajtottam.

-Csak azt szeretném, hogy aludj velem. Megnyugtatna. És tudom hogyha elmész egy szemhunyásnyit sem fogok aludni. Egyébként is, ittál! Nem keveset! - fenyegettem meg.

-Rendben. Maradok! - felemelte a kezét és kedvesen rám mosolygott. Bebújtam az ágyba és úgy helyezkedtem, hogy mellém férjen. Bemászott mellém én pedig a fejemet a mellkasára hajtottam.

Lekapcsolta az éjjeli szekrényemen a lámpát és a hajamat kezdte el simogatni. Olyan nyugodtság vesz körül ha velem van.

-Tudod..már régóta szinte semmit sem alszom. Inkább csak forgolódni szoktam vagy ha alszom akkor is felriadok egy rossz álomra. -megfeszült a karja és jobban magához húzott. Fejemet mellkasába fúrtam.

-De, amikor veled aludtam, akkor nem kergetett rossz álom és aludni is tudtam. Végre pihentem. Ezért akartam hogy maradj. Mert, szükségem van a pihenésre. Szükségem van rád Kaiden!
- mondtam kábán.

Hajamba csókolt és a hátamat kezdte simogatni. Átkaroltam és szorosan megöleltem.

-Aludj csak. Én veled leszek! -ezzel a mondatával elérte, amit kevesen. Hogy teljesen megbízom benne. Végre az én szememre is álom jött, ami ritka, de biztonságban éreztem magam Kaiden ölelésében.