Sziasztok!:)
Remélem nem lett túl unalmas rész. Ezer bocsánat a helyesírás vagy a szöveg formája miatt. Mindig összevissza rakosgat mindent.
Ha tetszett, ha nem kérlek, légyszi egy-két kommentet írjatok! Annyira jó lenne tudni, hogy mit gondoltok az egészről, mert akkor úgy folytatnám vagy esetleg nem.
Nem sértődöm meg, sőt. Örülök a tanácsoknak!
Az is igazán jól esne, ha látnék pár csillagozást is.
Tudom, még csak most kezdtem, nem sok izgalommal stb.
Igazából azt sem tudom, hogy hányan nézik, mert megváltozott és most azt is kiírta mikor feltettem az első részt, hogy én hányszor néztem meg. De hát én szerkesztettem szóval elég sokszor felmetem rá, így ami ki van írva az első 70 nézettség az elméletileg én vagyok. A 70 feletti pedig már jó esetben más.
Na elég a dumámból, mert felesleges! XD
Jó olvasást kívánok!!!❤❤❤

Fairy❤

Reggel ajtócsapkodásra keltem. Mire felfogtam mi történik Liv olyan hangosan ordibált, hogy zengett az egész épület.

- Hope, a kurva életbe! Nyisd már ki azt a redvás ajtót! - püfölte közben folyamatosan az ajtót. Komótosan oda ballagtam. Okosan a zárban hagytam a kulcsot, így persze hogy nem tudja kinyitni az ajtót. Ahogy kinyitottam, a barátnőm egyből nekem esett.

- Hogy lehetsz ilyen felelőtlen Hope! - szidott, mintha ez akkora vészhelyzet lett volna. - Mindjárt kezdődik az óra és nekem még át kell öltöznöm meg össze kell szednem a cuccomat! Tudod, hogy utálok késni!

-Bocs, a zárban felejtettem a kulcsot - magyarázkodtam.

- Vettem észre! Jobban is figyelhetnél!

Na jó. Nem tűröm ezt tovább, hiába a legjobb barátom.

- Tudod, baromi fáradt voltam, miután egyedül, haza kellett sétálnom. Észre sem vetted, hogy eltűntem, olyan jól lefoglalt a barátod! - keltem ki magamból. Megilletődötten pislogott rám.
- Bocs, hogy elfelejtettem a kulcsot, miközben te engem felejtettél el. Szép kis barát vagy mondhatom!
Rohadt dühös voltam. Észre is vette. Lesütötte szemét, rájött, hogy igazam van.

- Hope, én... - kezdett bele. Mielőtt akármit is mondhatott volna, legyintettem egyet és kiviharoztam az ajtón, azt jól becsapva magam után. Szerencsére csak délután van órám, így elszabadulhatok kicsit. Az átöltözéssel sem fáradtam. Ugyan abba a ruhában voltam amiben tegnap az ágyba dőltem. Muszáj volt kicsit kiszellőztetni a fejemet. Átsétáltam a koleszon és a focipálya felé vettem az irányt. Jól esett az a hosszabb séta. A Nap már szépen sütött és melegét árasztotta. Szélcsend volt, de néha éreztem egy két fuvallatot ami belekapott a hajamba. Amire a pályához értem, kellően lenyugodtam. Meglepetésemre nem voltam egyedül. Kilestem a lelátó mögül és Kaident pillantottam meg, ahogy rúgja a bőrt. Akaratlanul is elmosolyodtam. Halkan felültem a lelátóra és onnan figyeltem, mit ügyeskedik. Nem vett észre. Sokáig néztem és megállapítottam, hogy remekül uralja a labdát. Tudja mit csinál. Felálltam és lesétáltam a pályára, mikor láttam, hogy befejezte. Épp inni készült, amikor megpillantott. Megállt keze a levegőben. Mosolyogva mellé léptem. Gyorsan ivott egy kortyot, aztán minden figyelmét nekem szentelte.

-Hát te? Mit csinálsz itt ilyenkor? - tette fel az első kérdéseket.

- Ezt én is kérdezhetném - mondtam egyszerűen. -Egyébként.. -fújtam ki a levegőt - ..csak jöttem kiszellőztetni a fejem. Kicsit összekaptunk Livvel.

-Oh.. Sajnálom. - mondta, mire elmosolyodtam.

- Legalább te - morogtam. Kezembe fogtam a labdát. - Jó kis labda
- mondtam.

-Akarsz játszani? - mutatott a pályára. Ha te azt tudnád!

- Miért ne? - húztam meg a vállam. Ledobtam a kabátomat a padra.

- Szóval, hogy ne csak rugdossuk.. - kezdte. Előre tudtam hova fog kilyukadni.

- Mutatok néhány egyszerű trükköt. Oké? - kérdezte.

- Hogyne! - nem akartam szólni, mert jó érzés volt látni, hogy élvezi, hogy most ő oktathat ki engem. Mutatott pár rúgást, néhány cselt. Magyarázott, hogy egy csapatban ki hol áll, és ki mit csinál. Csak bólogattam és magamban kuncogtam. Amikor én következtem, hogy gyakoroljak direkt kicsit bénáztam. Váratlanul megfogta a csípőmet, hogy segítsen, mire bennem akadt a levegő és az érintése helyén bizseregni kezdtem. Leheletét éreztem a nyakamon amitől, kirázott a hideg. Nem akartam, hogy az érzés fokozódjon, hisz ez is pont elég volt ahhoz, hogy már én se tudjam mit is akarok, ezért kifordultam karjai közül és szembenéztem vele. Sajnos túl közel bizonyultunk egymáshoz. Egy lépést hátrébb léptem.

- Szerintem játszunk. Eleget gyakoroltunk. -mondtam.

- Biztos? - vont kérdőre.

- Persze! Játszunk!

Felálltunk egymással szembe. A lényeg a gól szerzés volt semmi más. Szabályokat inkább fel sem állítottunk, hisz úgy is megszegnénk és ez csak egy baráti játék. Kaiden elszámolt háromig aztán kezdődött a játék. Az első három körben természetesen győzött. Az már más dolog, hogy egy kicsit hagytam magam. Sokszor elálltam az útját, nem adtam azért olyan könnyen magam. Volt nálam is a labda, de mindig visszaszerezte. Nehezen bírtam megállni, hogy ne játsszak rendesen.
Szinte még ki sem fáradtunk. Beálltunk újra a kezdő pozícióba.

- Most kicsit engedékenyebb leszek, jó? - kérdezte.

- Nem kell. Tényleg nem. - mondtam. Úgy döntöttem most már bekeményítek.

- Nem azt mondtam, hogy nyerni hagylak, csak azt, hogy nem fogom olyan komolyan venni - vigyorgott miközben próbálkozott. Elmosolyodtam.

- Nem kell. Most már belejöttem. Egyébként sem érdekel ha veszítek, hiszen csak játszunk, nem?

-De.

-Remek! Akkor játszunk! - mikor elszámolt háromig odaböktem.
- Aztán nehogy nyerni hagyj!
- vigyorogtam. Ő is elmosolyodott.

Hozzám került a labda. Vittem előre a kapuja felé. Láttam ahogy felém fut. Épp elvette volna a labdát, de én egy csellel nem engedtem ezt neki, így mögöttem maradt. Visszanéztem és láttam, hogy értetlen arcot vágva egy helyben áll. Nevetnem kellett rajta. Kihasználtam a megilletődöttségét és a kapu felé vettem az irányt. Mire észbe kapott már késő volt. Nagyobb sebességre kapcsoltam és egy nagy lendülettel a labdát a kapuba rúgtam.

- Góóóll!! - kiáltottam és ugrándozni kezdtem. Kaiden nem hitt a szemének.

- Na jó. Ezt most vegyük úgy, hogy véletlen volt - mondta miközben a fejét vakarta.

- Legyen - vihogtam.

Újra a starthoz álltunk, és ugyan azt lejátszottuk még kétszer.

-Lehetetlen! - rázta a fejét. Meghúztam a vállam.

- Gyorsan tanulok.

-Azt látom - látta hogy valami nem stimmel. Majd elmondom,ha eljön az ideje.

Az újabb körben már jobban rám kapcsolt. El is vette tőlem a labdát, de utána iramodtam. Mielőtt kapura rúgta volna, utolértem és egy becsúszással elcsentem a labdát. Felugrottam a földről és amíg ő tehetetlenül állt én a labda után futottam és visszatereltem Kaiden kapujához. Újabb gólt szereztem.

-Ez. Nem. Lehet. Igaz. Irdatlanul gyors vagy! -azt hiszem nem bírta felfogni az eseményeket.
- Ki vagy te? - röhögött. Mondták már, hogy gyors vagyok, de ezt jó volt hallani tőle is.

-Csak egy lány aki nem adja fel - vigyorogtam.

- Na jó. Próbáljunk ki valami újat. Te nekem passzolod és én rálövöm a kapura - mondta.

-Oké!

Minden féle helyzetből kipróbáltuk. Én passzoltam, ő rárúgta a kapura. Volt amelyik magas volt, vagy kapufa, de a legtöbb betalált.

-Remek passzok. Erőset rúgsz.

-Köszi. Na, de akkor most én jövök.

Ugyan azt eljátszottuk, mint az előbb, csak most én rúgtam kapura. A legtöbb betalált. Az utolsót úgy rúgta, szerintem direkt, hogy nem esett lábra, így kénytelen voltam helyzetet változtatni. Ugrottam és ollózva a kapu közepébe rúgtam a labdát. Miután lehiggadtam és feltápászkodtam a földről, lassan Kaiden felé fordultam. Esküszöm, úgy bámult engem, mint egy csodát. Éreztem, hogy el is pirultam kicsit, de mivel alapból ki voltam pirosodva, szerencsére nem látszódott. Odamentem hozzá.

-Azt a jó büdös ku.... -Felkuncogtam.
-Ez meg mi a fasz volt? Hogy, vagy mi? Ahj, mindegy. Gyere! - kezemnél fogva megragadott és húzni kezdett.

- Most meg mit csinálunk?- kérdeztem lihegve.

- Én beállok a kapuba, te pedig rúgsz.

Így is történt. Az elején adtam pár gyenge rúgást.

- Tudsz te ennél jobbat is! Mi van? - emelte meg a kezét értetlenül.
- Semmi... Jobbat akarsz? Megkapod! - suttogtam, az utolsókat, hogy ne hallja. Huncut vigyor került az arcomra.

A következő rúgásomba minden erőmet beleadtam. Be is talált. És a következő és az azt követő is. Egyiket sem védte ki. Miután eléggé kifullasztottuk egymást, leültünk a padra. Ivott a kulacsából, majd nekem nyújtotta. Hálásan elfogadtam és egy nagy kortyot ittam.

-Na akkor most mesélj! - fordult felém. Kérdőn néztem rá. A pálya felé mutatott.
- Hogy.. hogy csináltad..azokat? - mutogatott össze vissza a kezével. Nem bírtam tovább, elnevettem magamat.
- Most..most meg min nevetsz? - tovább kacagtam.
- Én itt sokkos állapotba kerültem, te pedig csak itt nevetsz rajtam?
-szememet törölgetve bólogattam.
-Hát jó! - csikizni kezdett. Nagyon csikis vagyok.

- Nee!! Ááá!! - sikongattam és közben röhögtem. Kaiden velem együtt nevetett és közben kérlelt, hogy mondjam el. Megráztam a fejemet, mire ő még intenzívebben csikizni kezdett. Legördültem a padról, le a fűbe. Rám esett. Addig csukva tartott szememet kinyitottam, és ég kék szemével találtam szemben magamat. Azonnal abba maradt a nevetésem, de a mosoly nem tűnt el az arcomról. Én alul voltam, és ő fölöttem. Könyökével a fejem mellett támaszkodott. Arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogy éreztem a lélegzetvételét. Szemeivel arcomat fürkészte. Lefagyott arcomról a mosoly, mikor arcát közelítette az enyémhez. Szívem hevesen kezdett verni. Hülye szív! Mikor homlokunk már majdnem összeért hirtelen megragadta a kezemet és felrántott a földről - Még megfázol! - ürüggyel. Leporoltam magamról a koszt, vagyis csak próbáltam. A farmerom tiszta sár és fű lett, a pulóveremmel együtt.

- Azt hiszem haza kéne már mennem. Elég késő van és még le kell fürödnöm meg át kell öltöznöm - nehezen tudtam megszólalni. Éreztem a feszültséget ami ránk telepedett.

- Ha akarod haza vihetlek - mutatott a parkoló felé.
- Kocsival jöttem. Talán gyorsabban hazaérsz. - megfontoltam, majd bólintottam.

-Az jó lenne, köszi!

- És közben elmesélhetnéd, hogy hol tanultál meg így focizni - meglökött a vállával. Felnevettem.

-Szóval csak ezért furikázol el. Hogy kitálaljam az egyik titkom?- tettem karba a kezem és felvont szemöldökkel felnéztem rá.

-Nem, dehogy. - nevetett. - Csak érdekel.
- Rendben.

Beszálltunk a fekete Audiba és már útnak is indultunk. Nem kérdezett többször rá. Bízott benne, hogy elmondom, hisz végül is azt mondtam. Szeretem benne ezt, hogy nem faggat, hanem kivárja amíg úgy vélem, hogy elmondom.

-Szóval.. - kezdtem. - Még a gimiben fociztam. A lány focicsapat kapitánya voltam. Sok meccset meg is nyertünk. Sokszor dícsértek , hogy jó vagyok...

- Ezt én is tapasztaltam - mosolygott. Ajkamba haraptam zavarodottságomban.
-Tényleg fociztál? - bólintottam.
- De dúrva. Nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen kemény csajszi vagy.
- felnevettem.

-Hát pedig de. És csak, hogy tudd. Ha csúnyán összebalhézunk, minden tétova nélkül behúzok neked.
- mondtam.

- Jujj, most félek! - poénkodott.
- Na és..nem jutottál semmire a focival? -Ami azt illeti, de - tágra nyílt szemekkel hallgatott. - Ösztöndíjat kaptam.

-Azt a! - láttam rajta, hogy nem hisz a fülének. - Az nem semmi! És.. mi lett vele? - összeszorult a gyomrom. Idáig sosem akartam eljutni senkivel. Főleg nem vele. Ezekről csak Olívia tud.

- Nem akartam focisuliba menni.

-Miért? Nem szeretted?

-De, szerettem..csak.. - tétováztam. Mondjam vagy ne mondjam.
- Csak..ez arra kellett nekem, hogy kiengedjem a gőzt. Semmi komolyat nem akartam. Szeretek focizni, de csak buliból. Nem akartam egész életemben azzal foglalkozni. Ezért jöttem ebbe a suliba. Ez az amit egész életemben csinálni akarok. Filmeket akarok rendezni. - csodálatomra mikor ezeket kimondtam, nagy kő esett le a szívemről. Nem mondtam el mindent, de ez is elég volt. Egyik kezével megszorította kezemet ami a térdemen pihent. Nem nézett rám, csak az utat figyelte.

- Remek rendező leszel! -megpaskolta a kezemet majd visszahúzta a kormányra. - Sőt, már most az vagy! - nézett felém. - Láttam a vizsgadarabodat. Fantasztikus volt! - mondta boldogan.

-Tényleg tetszett? - mosolyogva ránéztem.

- Bizony! - mosolygott vissza rám.

- Egyébként a focira visszatérve. Büszke voltam rád mikor berúgtad azt a gólt tegnap. - mosolyogtam.

- Ahogy mondtad. Igyekeztem nem szégyent hozni a csapatra..és magamra. Meg persze rád, hogy balfasz barátod van.
- felnevettem. Kicsit meglepődtem a barát szón, de aztán leesett, hogy csak sima barátra gondolt, nem pedig olyan barátra.

Megérkeztünk a koleszhoz. Kipattantam a kocsiból.

- Kösz a fuvart! - intettem.

- Szívesen máskor is! Focistám! - nevetett. - Hihetetlen! A legjobb lány barátom egy őrült focista! - muszáj volt felnevetnem rajta.

- Suliban találkozunk - köszöntem el. Biccentett, majd elhajtott.

Boldogan ugráltam fel a harmadik emeleti szobámba. Amint beléptem rögtön elment a jókedvem. Liv az ágyon ült magába roskadva. Ahogy beléptem felpillantott.

- Istenem Hope! Én annyira sajnálom! Már százszor hívtalak és sms-t is küldtem, de nem válaszoltál.

-Itthon maradt a telefonom.

-Kérlek bocsáss meg! Röstellem a tegnapit, meg a ma reggelit. - elmosolyodtam rajta.

-Semmi baj!- öleltem meg. - Nekem sem kellett volna így kiakadnom.

-Akkor..jóban vagyunk? - kérdezte szipogva, miután kiölelgettük egymást.

-Persze!

-Szeretlek Hope!

-Én is Liv!

Lefürödtem, tiszta ruhát vettem fel és ettem egy almát. Az ágyamon ülve szedtem össze a cuccaimat az órámra, mikor Liv visszajött két kávéval a kezében. Hálásan elfogadtam az egyiket. Szükségem volt a koffeinre.

- Na és hol voltál egész délelőtt? - kérdezte két korty között.

- Lesétáltam a focipályára. És kit találtam ott meglepetésemre? - kérdő tekintetét látva gondoltam fogalma sincs.

- Kaident.

-Óó..

-Ja..

-És..mit csináltatok ennyi ideig? Főleg, hogy láttam, tiszta víz vagy, a hajad csapzott, és a ruhád tiszta sár. - felvonta a szemöldökét én meg elnevettem magam.

- Csak fociztunk! - világosítottam fel.

-Oh..Óóhh... - észbe kapott. - Na és..meglepődött picit a focitudásodon? - kuncogott.

-Nem picit! - nevettem. Kibeszéltük az egész délelőttöt. Megtudtam, hogy mindenhol keresett az órája után. Szegényt sajnáltam kicsit.

- Oké, hogy jóban vagytok...nagyon jóban, de ugye azért nem zúgtál bele? - kérdezte félve.

- Mi? Nem! Egyáltalán nem!

-Biztos? És ő se beléd?

-Biztos! És nem, dehogy! Tudod, hogy ő milyen. Nem marad meg egy lánynál.

-Tegnap azt mondta, hogy leáll -mondta tök komolyan.

-Hogy mi? - meredtem rá.

-Azt mondta, hogy azt mondtad neki, hogy ne fektessen le mindenkit és ő ezt betartja. Azt mondta, többet ér a barátságotok, mint néhány kurva.

Azt hittem lehidalok. Tényleg ilyen fontos lennék számára? Vajon ő fontos ennyire a számomra? Igen, minden bizonnyal fontos ennyire számomra! Nem tagadom, repdestem belül az örömtől mikor ezt meghallottam. Nem tudom miért, mit tett, de fontos nekem. Nagyon is.