Éles fájdalom hasított a fejembe. Oda akartam kapni a kezem, de nem mozdult. Próbáltam kinyitni a szemem, mert fogalmam sem volt hogy mi történt, de mintha le lettek volna ragasztva. Úgy éreztem magam mintha egy sötét lyukba lennék bezárva. Rámtört a klausztrofóbia. Sikítani akartam és ide oda rúgkapálni de meg se moccant a testem.
Nem tudtam, hogy hol vagyok, hogy mi történt velem. Semmiről nem tudtam. Meghaltam és talán két világ közt lebegek a semmiben? Vagy csak álmodok? Fogalmam sincs.
Felvillantak emlékképek.
Fociztam. Igen ez bizonyos.
De mi a fene történt?
A rémálom, a kés, a bokám. Minden emlék egyesével tört fel bennem.
Játszottunk mikor én rosszul lettem. Elájulhattam. De akkor miért nem tudok felébredni? Úgy érzem magam, mint aki kómában fekszik, de tudatánál van. Képtelenség, hogy kómába estem volna. Akkorát nem eshettem ájulás közben. Mi a franc folyik itt?!
Legszívesebben üvöltöttem volna.
Kissé lehalkítottam magamat, mikor lépteket hallottam. Kinyílt az ajtó és valaki belépett rajta. Egy ágyban feküdtem. Éreztem. Szag alapján kórházban vagyok. Gondolhattam volna.
Valószínűleg egy orvos jött be. De..nem volt egyedül. Több bakancs lépteit verte vissza a járólap.
Ki lehet a másik? Talán egy aszisztens? Ápóló? Nem..ez..ez más. Túl ismerős az érzés.
Ilyenkor az ember csak az érzékszerveire hagyatkozhat. Ha nem látok akkor érzékeim kifinomulnak, hallásom kitisztul, orrom minden szagot megkülönböztet.
Közelebb léptek hozzám. Egyik az egyik feléről a másik a másikról.
Jobb oldalamon állt az orvos. Éreztem köpenyének átható, jellegzetes fertőtlenítőszagát. Elfintorodtam tőle. Vagyis gondolatban.
-Elég rendesen beüthette a fejét, hogy még mindig nem kelt fel. Csak ájulás, de elég komoly. A bokája sincs túl jó állapotban. Nem tett jót neki a terhelés. - tájékoztatott az orvos. Vagyis nem engem, hanem a mellettem állót, de ezzel együtt engem is. Remek. Szóval csak ájulás. Még mindig jobb egy komolyabb ájulás, mint egy kóma. Ebből biztos, hogy felébredek.
-Istenem.. Ha..ha tudtam volna! - egy roppant remegő hang szólalt meg amitől megugrott a szívverésem.
Kaiden!
Ó, hát persze! Hogy is nem jutott az eszembe? Neki van ilyen finom citrusillatú tusfürdője és csak az ő közelébe érzem ezt a melegséget.
Éreztem már mikor mellém ért, hogy csak úgy vonz magához.
-De miért nem mondta el? Nem kellett volna ennek megtörténnie! Ez csak egy hülye játék volt! - sajnáltam szegény. Én tehetek az egészről! Nem kellett volna ezt olyan komolyan vennem hisz csak egy rohadt játék volt! Annak is kellett volna felfognom.
-Az én hibám! - suttogta. Mikor tudatosult bennem ez a mondat azonnal ki akartam nyitni a szemem és Kaiden nyakába akartam volna ugrani. Meg akartam ölelni, sőt meg akartam csókolni! Nem akartam hogy magát okolja. Meg akartam neki mutatni, hogy élek és virulok és ő nem tehet semmiről!
- Én hoztam fel a témát én miattam akarta Jason ezt a meccset. És Hope miattam akarta megmutatni, hogy nem egy beszari alak. - Ó, drága Kaiden! Sírni akartam.
-Azt hiszem én most magatokra hagylak titeket. Ha van valami fejlemény, azonnal értesíts!-ezzel el is távozott a szobából az orvos.
-Csak hogy tudd Csing! - becenevemen szólított. Rég hallottam már ezt. Jó érzéssel töltött el. Közel hajolt a fülemhez. Éreztem lehelletét az arcomon.
-Hihetetlen vagy! - nevetett a fülembe amitől kirázott a hideg. Teljes mértékben a legjobb értelemben.
-Az hogy ilyen bokával kiálltál Jason ellen azt mutatta meg hogy milyen őrült vagy nem azt hogy milyen bátor! - le akart fagyni az arcomról a nemlétező mosoly, de az ezt követők után le sem vakarhatták volna azt a mosolyt.
-De én pont ezt szeretem Benned! Hogy ilyen kibaszottul őrült vagy!-kuncogott.
- Ezek után senki nem mondhatja rád hogy törékeny porcelánbaba! Aki ezt meri feltételezni rólad azt kettétöröm és akkor megtudja hogy ki a törékeny!-dühöt fedeztem fel a hangjában.
-Rettenetesen erős vagy és képes vagy uralni az érzelmeidet. Talán ezt csodálom benned a legjobban! - tudtam hogy mosolyog. Belül én is azt tettem. Igazából örömkönnyeket hullattam.
-Soha nem találkoztam még egy ilyen fizimiskájú csajjal mint te. - mondta temperamentumosan, majd váltott.    
- Ahogy először megláttalak a szépséged ragyogott körbe, majd a jellemedel láncoltál magadhoz. - oly lágysággal mondta. Úgy éreztem felgyulladok. Belülről perzselt fel az a tűz, ami kettőnk között keletkezett, de nem engedhettem szabadjára.
-Hope! - mintha könyörgött volna, úgy ejtette ki a nevem a száján, mint valami imát.
-Nagyon kérlek téged! Ne a múltam miatt ítélj meg! Tudom, hogy te rosszul vagy attól ami voltam, de tudod hogy megváltoztam és tudod hogy mi miatt volt az a korszakom is.
Én nem ítéllek meg sehogy sem Kaiden! Főlleg nem a múltad miatt! Azért mert az enyém sokkal borzasztóbb mint azt elképzelnéd!
Egyszerűen féltelek! Ezért nem akarom, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Így is túl messzire mentem! Igen, az elején azért nem akartam veled lógni mert ittál és minden jött ment lánnyal lefeküdtél és ez engem az én múltamra emlékeztetett amit utáltam! De aztán egyre jobban megkedveltelek és már azért nem akarom hogy vonzódj hozzám mert én csak bajt hoznék a fejedre. Nincs szükséged rám!
-Kérlek! Kelj fel Hope! Szükségem vam Rád! - remegő hangja elszomorított.
Bár hallottad volna amit az előbb elmondtam! De sajnos ez mind csak a fejemben szólalt meg és szemtől szembe képtelen lennék ezt a szemedbe mondani. Ahhoz túlságosan fontos vagy nekem!
Kopogást hallottam majd egy mély hangot, amely felszólítja Kaident a távozásra.
-Mennem kell, akármennyire is itt akarok maradni veled. Vége a látogatási időnek. Holnap visszajövök. Liv és Jason azt üzenik, hogy remélik jól vagy, de ma nem tudtak bejönni. A suliba kellett lenniük. Reméljük hamarosan végre felébredsz. Már másfél napja így fekszel. Megijesztesz!
Másfél napja? Jesszusom! Muszáj felkelnem!
Lágy ajkakat éreztem meg a homlokomon. Belebizseregtem az érintésébe és újra maga alá temetett a forróság.
-Az ajkadra akartam csókot adni, de úgy döntöttem megvárom míg felébredsz. - erre azonnal az egész testem megfeszült, legalábbis úgy éreztem. Mit meg nem adtam volna azért a csókért!
-Belehalnék, ha nem csókolnál vissza, még így is hogy nem vagy tudatodnál. Ó, dehogynem vagyok!
-Emlékszel mikor berúgtunk a szobádban és rámmásztál?
Hogy is felejthetném el? Gondolatban elpirultam.
-Akkor azt mondtam, hogy nem úgy akarom mert azt akartam hogy magadnál legyél. Hogy mindent érezz. Most is így gondolom.
Nagyon nagyra tartom Kaident.
Pont az ilyen megnyilvánulásai miatt.
-Tényleg mennem kell! Holnap találkozunk. Remélem már ébren!
Még egy puszit nyomott az arcomra míg a másik felét megsímította.
Boldogság öntött el. Soha nem tudtam igazán az milyen érzés, de most úgy éreztem boldog vagyok. Még ilyen állapotban is. Kaiden az én megmentőm. Megment saját magamtól.

Jupii!
Egy nap két rész! Ilyen se volt még! Xd
Ezt a részt imádtam írni! Néha fogalmam sincs hogy honnan jönnek a szavak, csak úgy kibuknak belőlem.
Nagyon remélem hogy tetszett nektek, mert szerintem ez az eddigi legaranyosabb rész. 😍

Fairy❤