Még az este lebeszéltük Jasonnel, hogy a szombat délelőtti meccset átrakjuk  délutánta vagyis a ma délutánra.
Mikor egyeztettük az időpontot elég merésznek és bátornak éreztem magam, de ma reggel ez a bátorság valahogy elillant.
Nem attól féltem hogy Jason megver..na jó egy picit igen. Megérdemli hogy jól felrúgjam amiért törékeny kislánynak nevezett.
Inkább nem is féltem csak rossz előérzetem volt.

Mintha villám csapott volna belém.
Rémülten, lihegve ültem fel az ágyamban. Egy újabb rossz álom.
Pizsamám teljesen átizzadt és emiatt fázni kezdtem ahogy kikeltem az ágyamból hogy a fürdőbe menjek.
Nem fogadott túl szép látvány a tükörben. Elnyúzott arc, sötét, karikás szemek. Így kezdődött a napom.
Úgy döntöttem itt arcmosás nem
elég. Bedobtam a szennyesbe az átnedvesedett ruhámat és beültem a kádba. Megnyitottam a csapot és magam fölé tartottam a zuhanyrózsát. Sejtjeimig hatolt a hideg víz. Erre volt szükségem.
Mikor már eléggé elkezdtem fázni, úgy döntöttem elég lesz.
Vizes hajamat felcsavartam, magam köré tekertem a törölközőt. Kellettlenül is eszembe jutott a múltkori törölközős incidens Kaidennel. Megmosolyogtatott a gondolat, de egyben el is szörnyülködtem magamon, hogy ha arra kért volna, hogy dobjam le a törölközőt egy szó nélkül megtettem volna. Pedig én nem vagyok ilyen, soha nem is voltam. Kaiden elveszi a maradék józan eszemet is. Ezt nem hagyhatom. Pontosan ezért kell a távolság. Könnyű ezt mondani.
Tiszta ruhát rángattam magamra, majd úgy döntöttem ebédet készítek, ugyanis a gyomrom jelezte hogy éhes.
Mivel nem vagyok egy konyhatündér ezért elővettem egy zacskós levest és azt raktam fel a tűzre. Zenét kapcsoltam be közben. Míg a szendvicsemet készítettem a zenére ringatóztam. A levesem ki akart futni így gyorsan utána kaptam, de ügyetlen voltam és a kezemben lévő késsel megvágtam az ujjam. Elejtettem a kést és a vérző ujjam után kaptam nagyokat káromkodva.
Közben a levesem is úgy döntött hogy szabad utakon akar járni és kitörni készült a lábasból. Sikerrel is járt. A forró levesem elöntötte a tűzhelyet.
Gyorsan elzártam a tüzet és megkavartam a levest. Miután ezt rendbetettem a fürdőbe szaladtam lemosni az ujjamból csordogáló vért.
Utána ragtapaszt raktam rá. Nem egy nagy seb, de fájt.
Visszaérve a konyhába tudatosult bennem hogy most takaríthatok.
Remek.
Miután végre lesúroltam a tűzhelyet nekiláttam megenni azt a maradék levest ami az edényben maradt.
Elmosogatás és elpakolás után, úgy döntöttem lemegyek megnézni a postaládát. A kintről behordott hó miatt, tiszta latyakos volt a lépcső, ami már önmagában is csúszik.
Nem figyelve erre futottam le a lépcsőn. Egy óvatlan pillanatban azonban kicsúszott a lábam.

Mi a franc van ma? Nem emlékszem hogy összetörtem volna egy tükröt vagy átsétáltam volna egy létra alatt, sőt még egy fekete macskát se láttam sem ma sem tegnap!

Nagy zajjal értem földet. Azonnal a lábam után kaptam, ami a mozgatást nem igazán tűrte jól. Felszisszentem. Megpróbáltam felállni, de egyből visszahuppantam. Kiment a bokám.
Káromkodás közben újból megpróbáltam feltápászkodni a földről. A jobb bokám ficamodott ki. Pont amelyikkel rúgok. Fantasztikus.
A bal lábam is fájt de azon tudam járni. Egy lábon ugrálva mentem vissza a lakásba. Amint beértem a fürdőbe mentem egy törölközőért amit bevizeztem, majd a konyhába menve kiszedtem a hűtőből néhány jégkockát és a törölközőbe tettem. Fájó bokám köré tekertem és feltettem a kanapéra. Ha szerencsém van akkor a hideg borogatás hamar leviszi a duzzadást és a fájdalom is csillapodni fog. Legalábbis nagyon remélem.
Nem mondhatom le a meccset. Értem én hogy ez nem egy vérre menő küzdelem, de azt fogják gondolni hogy beszartam. Nem ismernek. Egyedül Olivia ismer,de van olyan amit ő sem tud.
Muszáj fociznom. Még ha nem is nyerek, de meg kell próbálnom.
Én nem vagyok olyan aki feladja. Nem véletlenül hívnak Hopenak.

Kopogásra ébredtem fel. Nem is vettem észre hogy elszundítottam.
Nem szándékoztam ajtót nyitni, de Kaiden hangja ütötte meg a fülemet
Rápillantottam az órára.
Azonnal kiment a szememből a fáradtság.
-A francba! - éles fájdalom nyilalt a lábamba mikor fel akartam állni. Eszembe jutott hogy mi is történt.
Sóhajtottam.
Gyorsan az ajtóhoz mentem és kitártam előtte. Próbáltam nem mutatni a fájdalmat amit az okozott hogy normálisan álltam a lábamon.

- Te még nem vagy kész? - Nézett nagy szemekkel. - Tíz perc múlva jelenésed van!

-Tudom, tudom. - legyintettem és beljebb engedtem a lakásban.
Megragadta a kezemet és a ragtapaszos ujjamat kezdte el vizslatni.
-Mit csinálátál? - sóhajtott.
-Elvágtam késsel - megvontam a vállam. Megforgatta a szemét, majd illedelmesen levette a cipőjét hogy ne hozza be a koszt amit én mosolygással köszöntem meg. Visszamosolygott. Egyből jobban éreztem magam hogy itt volt.

Besiettem a szobámba. Fogalmam nem volt hogy mit tegyek, mert a lábam ugyan úgy sajgott. De azért felkapkodtam magamra a sport cuccaimat. Egy kis anyagot bevizeztem és a bokám köré rögzítettem erősen. Talán ez megtartja a cipővel és kevésbé fog fájni. Igazam volt, egyből jobban tudtam menni. Összeszedtem még a szükséges cuccokat és intettem Kaidennek hogy indulhatunk.

A lépcsőn elég ügyetlenül botorkáltam le, amit Kaiden szóvá is tett.

- Mi a gond? Fáj a lábad? -nézett agódóan.
-Ja, nem! Ez..csak egy kis semmiség. - legyintettem.
-Biztos?
Bólintottam. Láttam rajta hogy nem hisz nekem, de nem firtatta tovább a dolgot.
Örültem mikor végre a kocsiba ülhettem. Fejemet az ablaknak döntöttem. Lehelletem meglátszott az üvegen. Kezdtem rosszul érezni magam. Nem tudom miért. Eddig semmi bajom nem volt a lábfájáson kívül. De most ahogy megindult a kocsi, úgy éreztem mintha egy hullámvasúton ülnék. Elfogott a hányinger. Eszembe jutott hogy egy picit a fejemet is bevertem az esésnél.
Lehet hogy amiatt.
Mikor végre megállt a kocsi, kikászálódtam belőle és nagyot szippantottam a levegőből hogy ez az émelygés megszűnjön. Kicsit jobban lettem.
-Biztos hogy jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz! - kezét az arcomra simította közben aggódó tekintettel fürkészte a szememet. Elmosolyodtam és behunytam a szemem. Akartam volna mondani neki hogy "Igen, most már teljesen jól vagyok." De helyette csak ennyit mondhattam.
- Minden rendben! - kinyitottam a szemem. Meleg tenyere még mindig az arcomon pihent, égkék szeme az enyémbe fúródott, oly közelről. Csak bámultuk egymást, majd egy idő után végül megszólalt.
-Menjünk be! Mielőtt még idefagyunk. -ha tudná hogy én ebben a pillanatban egy csöppet sem fáztam! Tekintete és érintése éget mint a tűz, mellette képtelenség fázni!
Arcom helyett már a kezemet fogta az övébe és úgy húzott magával befelé a sportcsarnokba.

Amikor beértünk egyből megpillantottam Jasont aki már a pályán melegített és Olíviát aki a kispadon ült és a telefonját nyomkodta. Újra rámtört a pánik.

-Már azt hittem el sem jössz! - mondta nekem Jason gúnyosan.
-Szeretted volna mi? - karba tettem a kezem.
-Csak téged féltelek bogaram! - karolta át a vállamat, mire én egy morgás kiséretében lelöktem.
-Úú..mérges kiscica. -nevetett, mire Olívia is kuncogni kezdett. Kaidenre pillantottam aki szúrós szemmel nézte a haverját.
-Nincs túl jó napom. Le lehet szállni rólam, oké? - fújtattam, mint egy dühös ló.
-Elmegyek a mosdóba aztán zavarjuk le ezt minnél hamarabb.

A mosdóba érve levettem a cipőmet és újrakötöttem a bokámat. A hűs víztől valóságosan ujjongtak a csontjaim. Mivel ezt otthon nem tettem meg, még gyorsan valami bemelegítés félét csináltam.

Mikor visszamentem minden a helyén állt. Nekem már csak oda kellet slattyognom a pálya közepére, de előtte még ittam egy korty vizet a kulacsomból. Még utoljára ránéztem Kaidenre aki bíztatóan mosolygott rám, de láttam rajta hogy aggódik egy kicsit.

Szembe kérültem Jasonnal.
-Mehet cicus? - kérdezte vigyorogva.
-Ó, hogyne! - feleltem magabiztosan, bár belülről egyáltalán nem éreztem magam annak.
-Remek. Akkor kezdjük! - ez volt a végszó.

Természetesen nála kötött ki a labda.
Futottam utána ahogy csak tudtam, de minden egyes lépésnél éreztem a csontig hatoló fájdalmat. Tudom, elég csúnyaság lesz ebből a boka ficamból, hogy így terhelem. Nem érdekelt.
Minden erőmet beleadva áltam rá Jasonre és mivel tudtam hogy elvenni nem tudom a labdát, így a védekezésre szorítkoztam.
Beálltam a kapuba és megpróbáltam elhárítani a rúgást. Meglepetésemre sikerült is, bár nagy fájdalom árán. Kezdtem csillagokat látni.
Elkezdtem vezetni a labdát a másik kapu felé, de Jason ahelyett, hogy védekezett volna, rámtámadt.
Képtelen voltam kicselezni.
Muszáj volt megállnom. A térdemre támaszkodtam és inkább a bal lábamra helyeztem a súlyt.
Persze meg is szerezte az első gólt.
Felegyenesedtem és megfordultam.
A lelátó felé pillantottam ahonnan Liv és Kaiden szemlélték az eseményeket. Mindketten értetlenül néztek rám. De Kaidnen láttam hogy tudja hogy valami nem oké. Hisz őt simán kijátszottam. Szememmel azt üzentem "Sajnálom!"
Jason felé fordultam és megindultam felé. Futottam majd úgy taktikázva hogy a jobb lábam kevésbé sérüljön becsúsztam alá és elvettem a labdát.
Nehezen de feltápászkodtam és a labda után iramodtam. Miután rendbe jött az egyensúlyom, megcéloztam a kaput messziről és rárúgtam még mielőtt Jason utolérne, már közel volt. Kevés esély volt rá hogy innen betalálok, de egy véletlen szerencse során bement a labda a hálóba. Egy megkönnyebült sóhaj hagyta el az ajkaimat. Addig pihenhettem míg Jason a labda után futott. Én inkább bekecmeregtem a kapumba. Visszajött és nem kímélve rúgott. Miért mindig a jobb lábamra kell!? Elég nagy az a kibaszott kapu!
De persze hogy nem hagytam bemenni. Kivédtem, ó de milyen áron! Majdnem összerogytam fájdalmamban. A kapufának dőltem.
Nem érdekelt semmi. Én többé ki nem megyek a kapumból! Inkább védek de hogy nem futok az biztos!
Szemem előtt fekete pontok jelentek meg. Elkezdtem szédülni is.
Csak ezt ne!
Visszaálltam a kapu közepére.
Azt még láttam, hogy Jason felém rúgja a labdát, ráadásul most nem is erősen, és hogy a labda mellettem a hálóba csapódik. Jason közelített felém és szólongatni kezdett.
-Hope! Minden oké? - homályosan hallottam a hangját.
Nem tudtam válaszolni, de tudtam hogy semmi nem oké.
Rettenetesen elkezdtem szédülni és már semmit sem láttam. Nem érzékeltem semmit. Csak a sötét pihentető ölét.

Na hali!
Szörnyű vagyok tudom!
De képtelen voltam leülni és írni.
Lényegtelen. Most már itt a rész.
Tényleg nem sokára jön a következő is, mert ezt folytatom, csak nem akartam már ebbe a részbe írni.
Ez nem lett egy nagy durranás, de azért remélem tetszik. A következő rész talán izgibb lesz.
Köszönöm azoknak akik még olvasnak! 😘

Fairy❤