Sziasztok drágák! :)
Nagyon sajnálom hogy már oly régen volt rész. :( De egyszerűen idő hiányában vagyok. :/
Meg sokat kell gondolkodnom egy részen hogy összeálljon. Kezdem úgy érezni hogy elvesztem. De gondolkodom és mindig kitalálok valamit.   :)
Köszönöm szépen hogy olvastok! 😘
Jó olvasást! ❤

Fairy❤

Carter vigyorogva közelített felénk. Vagyis inkább felém.
-Nem vagy semmi kiscsaj! - óvatosan meglökött vállával. Csak mosolyogtam rajta és nem érdekelt, a mellettem levő, látványosan feldúlt Kaiden.
- Láttam az egészet a kamerákon. Már az elején sejtettem, hogy nem lesz ez egyszerű verseny, de erre igazán nem számítottam. - nem értettem ez miért dobta fel őt ennyire, de nem volt vele semmi problémám.
- Jólvan, nem kell itt túldramatizálni a dolgokat - nyögte be Kaiden.
-Legalább valaki elismer - húztam fel a szemöldököm és karba tettem a kezem.
-Te..te most tényleg? - rázta meg a fejét és körbe pillantott maga körül, mint aki pártfogókat keres - Tényleg bedőlsz ennek a bájgúnárnak? - több mint értetlen tekintettel bámult rám. Mint..mint aki csalódott bennem. Bár tudnám, hogy miért. Ez rosszul esett.
Nem válaszoltam csak kérdőn rápillantottam.
-Hagyjuk - legyintett. - Elmegyek a mosdóba, aztán indulhatunk.
Hamar el is sietett. Csak néztem a távolodó alakját bambán, amiből Carter hangja szakított ki.
-Boccs. Én nem akartam, hogy a pasid így felkapja a vizet. - próbálkozott azzal a "nem akartam" tekintettel, de eléggé átlátszó volt.
-Nem a pasim - megvontam a vállam és mondtam, mint akit egyáltalán nem érdekel.
-Nem? - kissé döbbent arcot vágott, de megbújt egy kis mosoly is a szája sarkában.
-Nem! - nevettem fel.
-Ohh.. Pedig teljesen azt hittem.
-Miért? - néztem rá értetlenül.
-Hát..csak úgy szikrázott körülöttek a levegő - kezével robbanást imitált.
-Szerintem félreérted  - mosolyogtam. - Szerintem meg te érted félre - bökött felém az ujjával. - felnevettem
-Csak jó barárok vagyunk! Ennyi! - erősködtem.
-Részedről lehet..de az ő részéről nem hiszem. - biccentett a fejével arra amerre Kaiden ment nemrég.
Kissé szíven ütött a gondolat. Elgondolkodtam szavain, de próbáltam nem nagy figyelmet tulajdonítani nekik.
Megráztam a fejem.
-A lényeg hogy nem járunk - zártam le a témát.
-Ez esetben.. - valahogy számítottam rá..de örültem is neki azt hiszem.
- Lenne kedved találkozni valamikor? - kérdezte és egy aranyos mosolyt villantott hozzá. Szerintem tudta hogy nyeregben van. De ezt nem akartam vele azonnal tudatni.
-Hmm.. - húztam el a szám, mint aki nagyon gondolkodik a válaszon, mire nem maradt el a várt reakció..lehervadt a mosoly az arcáról. Muszáj volt felkuncognom.
- Szívesen találkoznék még veled!
- mosolyogtam.
Sóhajtott egyet.
-Reméltem. Nem tett volna jót az imidzsemnek ha kikosaraz egy lány. - Kacsintott. Megforgattam a szemem, majd elővettem a telefonom.
-Gondolom..nem ártana számot cserélnünk, ha valahogy tudatni akarnád velem az újabb találkát.
- lengettem meg a mobilom. Színpadiasan a fejéhez csapott, majd előhalászta az saját telefonját is. Gyorsan számot cseréltünk. Kaident pillantottam meg az ajtóban, rám várva.
-Mennem kell. Akkor később találkozunk. - mondtam Carternek.
- Alig várom! - mosolygott.
- Szia!
-Szia! - intett

Vigyorogva lépdeltem Kaiden felé, majd elmasíroztam mellette és felvettem a kabátom.
Egyből jött utánam.
- Mi ez a vigyor? - bámult rám összevont szemöldökkel. Olyan vicces fejet vágott hogy akaratlanul is felnevettem.
-Min nevetsz?
-Rajtad!
-Rajtam? - tágra nyitotta szemeit.
-Aham.
-És miért?
-Mert vicces pofát vágtál - vontam meg a vállam.
-Értem..
Felsóhajtottam.

Kiléptünk a fagyos téli estébe. A hideg csípte az arcom. Annyira belebújtam a sálamba és a fejemre húztam a sapkám amennyire csak tudtam.

-Hova megyünk most? - kérdeztem izgatottan. Mivel még elég korán van nem hittem hogy hazamennénk.
-Üljünk be egy forrócsokira. Mit szólsz?
-Azt hogy ez egy fantasztikus ötlet. Már teljesen szétfagytam.
- dörzsöltem meg a kezem.
-Szívesen felmelegítelek - küldött felém egy csábos mosolyt, amire a szívem megint úgy reagált ahogy nem kéne. Megforgattam a szemem és kicsit meglöktem.
-Én felajánlottam - tárta szét a karját.
-Köszi, de nem kérek az ajánlataidból.
-Te bajod! - tetette az érdektelent, de néha mintha jobban akarná mint én.

Forrócsokival a kezemben ültem az egyik asztalnál Kaidennel szemben.
Imádom ezt a kávézót, amely a Sweet Haus nevet kapta. Kávé mellett finom süteményekkel is szolgálnak.
Ez a kis hely azonnal karácsonyi hangulatot varázsol az emberben és felmelegíti az átfagyott csontjait a finom forrócsokoládé.
Ezt a helyet még Olíviával találtuk az év elején. Mindig ide jártunk kávézni, mert ilyem finomat sehol sem kapni. Télen pedig forrócsokigyárként üzemel. Egy nagyon aranyos nénié a hely, ő szolgál ki mindig minket. Olyan mint egy angyal, aki az italok által csempész szeretetet a lelkünkbe.
Úgy tűnik Kaiden sem hanyagolta ezt a helyet. Nem is javasoltam, magától kanyarodott erre. Aminek persze örültem.
Az egész helységet kitöltötték a különféle karácsonyi díszek. Fényfüzérek, girlandok, horgolt angyalkák lógtak mindenhol. Az épület kívülről is ragyogott. Annyira szeretem nézni ezeket. Imádom a karácsonyt! Mikor az ablakokban világítanak a fények és csodálatosan fel van dekorálva minden. Mikor a kisgyerekek a hóban fetrengenek és hógolyóznak. Jó belegondolni, hogy milyen felhőtlenül vidámak és az a legnagyobb problémájuk, hogy nem kapták meg azt a játékot amit kértek.
Sokszor én is vissza mennék az időben és csak gyerek lennék aki a barátaival játszik, csak kár hogy az én gyerekkorom közel sem volt ilyen gondtalan.

-Min gondolkodtál el ennyire? - kérdezte az italát kortyolgatva Kaiden.
-Csak hogy milyen jó a gyerekeknek. Az ég világon semmi problémájuk sincsen.
-Ez milyen igaz - bólogatott. - De tudom hogy nem csak ezen járt az eszed. Ahhoz túl komor képet vágtál.
Lehajtottam a fejem és a bögrémet néztem, majd beleittam a finomságba.
-Na kivele! - erőltette. Felsóhajtottam.
-Túl jól ismersz - ingattam a fejem. Elmosolyodott, de aztán arcán láttam hogy várja a folytatást.
-Csak..az én gyerekkorom merőben más volt. Nem élvezhettem így ki. Ennyi. - vontam vállat.
-Hát azért mégsem csak ennyi - hangsúlyozta a "csak" szócskát.
-Beszéljünk másról jó? - próbáltam kibújni a téma alól, több kevesebb sikerrel.
-Ne tereld a témát Hope! Az nem fair hogy te nem mesélsz nekem semmit én meg már egy csomó mindent elmondtam neked! - csattant fel. Körülnéztem, nem figyelnek-e minket, hisz mások is tartózkodtak a helységben, de mindenki a saját dolgával volt elfoglalva.
-Pszt! - intettem csendre. - Ezt ne itt jó? - kétségbeesett pillantásomat látva lenyugodott.
-Ahogy akarod - dőlt hátra a székében. Én pedig a poharam fölé görnyedtem.
Nem tudom valaha is képes leszek-e neki kifejteni az életem. De tudom..ha nem teszem, elveszítem.
-Carter.. azt hiszem randira hívott - motyogtam a poharamba. Na jó..lehet nem ezzel kéne elkezdenem az életembe avatását.
-Hogy mit csinált? - Izott fel a szeme. Nem mondtam semmit. Rá se pillantottam. Sóhajtott majd újra megszólalt mire ránéztem.
-És..te erre..? - nézett rám reménykedve.
-Igent mondtam.. - vontam meg a vállam, de előre féltem a reakciójától. De miért? Ő csak egy barátom..egy nagyon kedves barátom, nem kérhet számon! Az asztalra csapott. Felkaptam a fejem és mérgesen a szemébe néztem. Ő ugyan ezt tette.
Észrevettem hogy néhányan az asztalunk felé pislognak.
-Állj le! Nem egyedül vagyunk! - morogtam.
-Örülj neki hogy nem egyedül vagyunk! - sziszegte. Néha kezdek félni tőle.
-Most elárulnád hogy mi a bajod? - Olyan gyorsan és úgy fel tud idegesíteni, hogy az hihetetlen! De szerintem ez kölcsönös.
-Hogy mi a bajom? - Hamisan felnevetett. - Talán az hogy most láttad először, nem ismered, ráadásul egy nyálgép, de te azonnal beadod a derekad, ami egyáltalán nem vall rád!! - halkan beszélt de mégis olyan hevességgel és indulattal ami megijesztett.
-Igazad van, nem ismerem. De kedves srácnak tűnik és megérdemel egy esélyt.
Felhorkant.
-Persze.. - mondta gúnyosan, aztán halkan hozzátette -Mindenki megérdemel egy esélyt csak én nem..-mintha nem hallottam volna úgy beszélt. Pedig igenis értettem az egészet, de nem értettem hogy mire gondol. Hisz a barátom! És ő nem csak egy esélyt kapott tőlem! Megittam a maradék italomat, majd nagy lendülettel felálltam az asztaltól és kifelé siettem.
-Most meg hová mész? - kérdezte sóhajtva, de kissé indulatosan.
-El! - fordultam vissza felé mérgesen, majd tovább indultam.
Csak ki akartam szellőztetni egy kicsit a fejem. Annyira fel tud bosszantani!
A járdán gyalogoltam indulatosan.
Fogalmam nem volt hogy hova megyek csak mentem. Minnél meszebb tőle.
Néztem a házakon lévő karácsonyi díszeket, az utcákat behálózó fényfüzéreket. Most még ezek sem tudtam feldobni engem.
Olyan részre értem ahol nem volt letakarítva a járda, de ezt nem vettem tudomásul. Megcsúszott a lábam, a kezemmel kalimpáltam, próbáltam megtartani az egyensúlyom, de nem jött összen. Becsuktam a szemem és már vártam a hátsó felembe nyilaló fájdalmat. De nem történt meg. Helyette kellemes melegség ölelt körül. Lassan kinyitottam a szemem és Kaiden jégkék szemét pillantottam meg arcán egy kisebb mosollyal, de benne mégis aggódással.
Elszállt belőlem az előbbi indulat. Így akartam maradni. Biztonságot adó karjai között.
-Gyere te kis kétballábas, mert még felfázol! - mondta lágyan, majd felsegített.
-Nem vagyok kétballábas! - tettem keresztbe a kezem. Aztán rájöttem hogy bunkózok, pedig ő most nem. Leengedtem a karom. - Köszönöm. - néztem rá sajnálattal, ő pedig mosolygott.
-Szívesen! Bármikor megmenteném a formás kis hátsódat! - pimaszul vigyorgott majd kacsintott. Rávágtam a kezére. Majd egy picit én is elmosolyodtam.
-Menjünk. - nyújtotta a kezét. Szívesen elfogadtam, mert az enyémek már lefagytak az ővé pedig meleget sugárzott. 
Szótlanul haladtunk egymás mellett, mielőtt meg nem szólalt az én nagy bánatomra.
-Szóval..akkor tényleg elmész vele randizni? - mintha csalódottság szivárgott volna ki a hangjából.
-Azthiszem - vontam meg a vállam.
-Remek..-mondta semlegesen.
-Miért baj?
-Nem tetszik nekem a srác. Ennyi.
-Neked egyik sem tetszik aki hozzám közel kerül! - nevettem hamiskásan.
-Mert egyik sem elég jó hozzád!
-Akkor ki elég jó Kaiden?! - ismét felment bennem a pumpa.
-Nem tudom. Elég nehéz lenne hozzád megfelelőt találni. Aki megérdemelne téged. - nézett rám szomorúan. Ezt nagyon rosszul gondolja.
-Nem tudod te hogy mennyire, könnyű lenne olyat találni aki megérdemelne engem. Sőt..nem is! Nincs olyan szerencsétlen ember a világon aki megérdemelne engem! Kész katasztrófa vagyok! - ezt mind komolyan gondoltam. Ha tudná a történetem akkor nem így állna hozzám.
-Dehogy vagy! Ezeket te sem gondolhatod komolyan! - szembe fordított magával és kezeit az arcomra csúsztatta. Melegség járta át a testemet kellemes bizsergéssel követve. Ellágyult az arcom.
-Nálad csodálatosabb élőlénnyel még életemben nem találkoztam! Ezért sincs senki aki megérdenelne egy ilyen csodát mint te! Akárki is kap majd meg, mindenképpen az élete főnyereménye leszel! - mosolygott rám én pedig szavain meghatódtam és visszamosolyogtam. Közel húzott és egy gyengéd puszit nyomott a homlokomra. Olyan jól esett ez a kis gesztus. 
-Gyere, menjünk haza! - húzott magával a kocsi felé.
-Az jó lesz - sóhajtottam.