Sziasztok! :)
Köszönöm az eddigi voteokat és kommenteket! Színt visztek a szürke napjaimba!😊😘
Remélem ez a rövidebb rész is kielégít titeket!

Ui: Ha szereted Shawn Mendest, ha nem, attól még remélem tetszeni fog ez a rész, mivel hogy Hope az ő számát fogja énekelni!😉
Jó olvasást!💖

Fairy❤

Amikor megszólalt az ébresztő, szinte egyből kipattantam az ágyamból. Ismét kifogástalanul aludtam azért jól éreztem magam. Szerencsére Liv ismét Jasonnél töltötte az éjszakát, így most megbolondulhattam. Beindítottam az egyik kedvenc, pörgős számomat és miközben öltözködtem táncoltam. Régen volt már ilyen jó reggelem. Fogmosás közben ráztam a csípőm és különféle mozdulatokat kreáltam, hogy még én is meglepődtem magamon. Ráadásnak mikor fésülködtem akkor a hajkefémbe énekeltem. Eszembe jutottak a szomszéd szobában lakók, de per pillanat nem érdekelt semmi, mert végre jól éreztem magam.

Boldogan vettem tudomásul, hogy időben vagyok. Felkaptam a táskámat, a fülhallgatót a fülembe tettem és hallgattam tovább a zenéimet, miközben a sulim felé vettem az irányt. Mikor kiértem a koleszból elégedetten vettem észre, hogy fehér takaró borít be mindent. Nagy mosoly terült el az arcomon, miközben a lépcső tetején álltam és beszívtam a hideg, de kellemes reggeli friss levegőt. Leugráltam a lépcsőn, majd a zenére lépkedtem tovább.

Kellemes melegség öntötte el az átfagyott testemet és a már-már olvadozó lelkemet, mikor beléptem a nagy épület ajtaján, ami valakinek a munkahelyét, nekem pedig egy új élet kezdetét jelenti. De azt hiszem ez az új élet már elkezdődött. Még mindenki a folyosón lófrált. Nem is tudom, mikor fogadott ez a látvány utoljára. Mostanában épp, hogy beesek órára, régebben, pedig vagy hamarabb beértem, mint a többség, vagy csak lehajtott fejjel átsuhantam az emberek között és beültem a terembe. Most gondoltam csak bele, hogy két hét alatt mennyit változtam. A két hét alatt amit, Kaidennel töltöttem. Ő hozta a változást az életembe. Hiába költöztem el és kezdtem el a sulit, de ugyan olyan maradtam, mint régen, bezárkóztam és éltem a saját kis világomban, mindaddig amíg nem ismerkedtem meg vele. Ez a gondolat megmosolyogtatott. Örülök, hogy itt van nekem, de mégis félek, mert azt hiszem kezdek többet érezni iránta, mint sima barátság, de nem szerelem, hisz azt sem tudom, hogy az mi az, ezért teljes képzavar van nálam. De, ha még az is lenne, nem tudnék vele lenni, mert a félteném..magamtól és...szóval zavaros ez az egész. Úgy éreztem ezek a gondolatok, csak lehúzzák a kedvemet, így inkább elhessegettem őket és próbáltam felidézni a korábbi jókedvemet, amit sikerült is. A nagyteremhez vezető utam további részét már vigyorogva tettem meg.

Mikor a terembe értem egy percre megtorpantam, hisz még senki sem volt ott. A telefonom kijelzőjére pillantva, megleltem a probléma okát. Még húsz perc volt becsöngetésig. Büszkén odalibbentem az egyik lehajtható székhez, majd lepakoltam rá a cuccom. Gondoltam mivel még úgyis minimum tizenöt perc mire megjönnek a többiek, folytatom a zenehallgatást. Egy helyben nem tudok ülni, szóval ide oda mászkáltam a nagy teremben. Halkan dudorásztam, néha még énekeltem is azokat a részeket, melyeket tudtam és egy két táncmozdulat is előjött. De, mivel ilyen téren elég szégyenlős vagyok, oda-oda lestem néha az ajtóra, és nagy kő esett le a szívemről mikor nem láttam ott senkit sem. Felmásztam a színpadra. Rémisztő volt a hatalmas, üres nézőtér. Furcsa lesz itt fent állni főszereplőként. Eddig nem kellett szerepelnem, mivel nem az a fő szakom, így én mindig csak a szervezésben segítettem. A tanárnő tisztában van színészi képességeinkel, mert játszottunk már darabokat, de nem közönség előtt, hanem csak úgy magunknak. Valamiből osztályzatot is kellett kapnunk. Na, ez most más lesz. Ez félévi vizsga lesz és közönség előtt. Már most reszketek. Gondolataimból az egyik legkedvencebb számom szakított ki. Képtelen voltam nem énekelni az előadóval együtt.

I know I can treat you better, than he can - énekeltem halkan, körülnézve az egész teremben.

And any girl like you deserves a gentleman - majd mikor megbizonyosodtam róla hogy senki sem figyel, feljebb tekertem a hangerőmön.

Tell me why are we wasting time

On all your wasted crime

When you should be with me instead - átadtam magam a zenének.

I know I can treat you better

Better than he can - nincs olyan rossz hangom, de azért más előtt nem szívesen hallatom.

Give me a sign, take my hand, we'll be fine

Promise I won't let you down - ez a kedvenc részem, ezt mindig teljes átéléssel éneklem és most sem tettem másként. Becsuktam a szemem és átadtam magam a zenének. Próbáltam kiadni magamból a legjobb hangot.

Just know that you don't, have to do this alone - vigyorogtam közben.

Promise I'll never let you down - mikor kimondtam az utolsó szót, lassan kinyitottam a szemem. Meghökkentem. A zene ment tovább, de nélkülem. Egy döbbent, mégis mosolygós szempárral szemeztem. Meg sem tudtam szólalni.

-Mi ez a jókedv? Csak nem az, hogy együtt dolgozhatunk? - kérdezte Kaiden a saját magát meg nem hazudtoló stílusában.

-Te..te mióta vagy itt? - a kérdését meg sem hallva kérdeztem még mindig lesokkolva és azt hiszem vérvörös arccal.

-Pont elég ideje - kacsintott. Azt hittem leájulok a színpadról.

-Hallottad? - kérdeztem akadozva, majd mikor elvigyorodott, tudtam a választ. -Jesszusom Kaiden, miért nem szóltál? - száguldottam le a színpadról és elé álltam, hogy szúrós tekintetemet az övébe fúrhassam. Bájosan elmosolyodott. Meglágyult a tekintetem ártatlan szeme láttán.

-Jó volt hallgatni - mosolygott le rám kisfiúsan és megvonta a vállát. Lesütöttem a szemem.

-Kössz, de azért máskor szólj - indultam el a helyem felé, de visszafordultam. - Tudod mit! Nem lesz máskor! Elég volt egyszer beégni.  - ajkaimat rágva leültem a helyemre és karba fontam a kezem. Fél szemmel láttam, hogy mellém ül.

-Ki mondta, hogy beégtél? - hangjából kihallatszódott a vigyor és az őszinteség. Felé fordultam és értetlenül a szemébe néztem.

-Kaiden! Ezt nem kell mondani. Érzem! - magyarázkodtam, de úgy éreztem, hogy ő nem teljesen erre gondolt.

- Akkor rosszul érzed! - nem szóltam semmit.  Gondoljon amit akar.
- Istenem Hope! - emelte feljebb a hangját és teljes testével felém fordult. -Tudhatnád már, hogy előttem nem kell szégyenlősnek lenned! Nem szoktalak kinevetni,... - itt felé fordultam és amolyan "Ezt most komolyan gondoltad?" nézéssel illettem. Sóhajtott egyet, majd folytatta.  - Nem szoktalak kicikizni..- ismét ránéztem - ..jól van már na! - emelte fel a kezét. - Oké, kiszoktalak, de te is tudod, hogy csak poénból!  - magyarázta a nyilvánvalót. Előre meredtem a székemben, miközben szétszedtem összefont kezeimet és az egyik karomat a karfára tettem. Nem szóltam hozzá. Igazából nem haragudtam rá, csak jó volt látni, ahogy szenved. Tudom, gonosz vagyok, de megérdemli ezek után.

-Hope! - szólított meg és ujjait megéreztem az én csupasz kézfejemen. Egyből bizsergés futott át a testemen. Felé fordítottam a fejemet, így tökéletesen ráláttam tengerkék szemeire, amelyekben mindig elveszek. Inkább lepillantottam a kezemre, de az sem volt jobb ötlet, mert ott meg az ő kezét láttam az enyémen, amitől újra megborzongtam. Jobb ötlet híján az ülést kezdtem el bámulni. Úgy tűnik megelégelte, mert újra a nevemen szólított és ujjával állam alá nyúlt, hogy felemelje a fejem.

-Miért durcizol? Olyan jó volt látni, hogy jó kedved van! -szemeivel fogva tartotta az enyémet.
Tudtam normális választ soha nem adok, ha ezt így folytatjuk. Kirántottam kezéből az arcomat és elfordultam. Most kezével tartott fogva. Amit eddig csak a kezemen pihentetett, azzal most megmarkolta a kezem, de olyan finoman, jólesően.

-Nem durcizok! - morogtam. Felnevetett.

-Jó, mert nem áll jól és akkor folytathatom is amit elkezdtem, csak megszakítottál - somolygott.

-Mikor? - kérdeztem, mert nem emlékeztem. -És mi az, hogy nem áll jól?

- Na jó..tök cuki vagy ha durcizol.. - felnevettem. - Egyébként meg az elején szakítottál félbe, mikor úgy gondoltad, hogy leégetted magadat előttem - forgatta meg a szemeit.

-Miért, nem? Mert szerintem baromira le..-nem hagyta hogy befejezzem. És még ő mondja, hogy félbeszakítom.

-Az Isten szerelmére Hope! - kicsit megijedtem, de nem mutattam. Úgy gondoltam, jobb lesz ha befogom a szám. Lehunyta a szemét és sóhajtott egyet. Gondolom lenyugtatta magát. Hát igen, eléggé fel tudom bosszantani az embereket.

-Azt próbálom elmondani már az elejétől kezdve, de te persze mindig megbonyolítod a dolgokat és ebből mindig veszekedés lesz és... 
- szerintem rájött hogy ezzel nem jut előrébb. Befogta a lepénylesőjét és elmosolyodott. - Gyönyörű hangod van Hope! - kitágultak a pupilláim. Erre nem számítottam. Zavaromban elmosolyodtam és lesütöttem a szememet egy pillanatra.
-Még sokáig tudtam volna hallgatni, csak befejezted miattam, mert megzavartalak, amiért átkozom a kíváncsi fejem. - felnézett a plafon felé én pedig felkuncogtam.
- Ezt próbáltam elmondani, de nem hagytad. Egyáltalán nem értem, hogy miért érezted úgy hogy leszerepelsz előttem. Nem vagy tisztában az adottságaiddal. - nézett az immár újra őt leső szemembe, majd tekintetét körbevezette az arcomon, a hajamon és egy másodpercre lejjebb is tévedt a tekintete a testemre. Éreztem, hogy még jobban elpirulok. - És ezt nem csak a hangodra értem - perverz mosolya láttán felnevettem.

-Olyan hülye vagy! - löktem egyet rajta. - De köszönöm, hogy nem tartod gáznak a hangom - játszadozni kezdtem a pulcsim ujjával.

-Nincs mit megköszönnöd! Csak az igazságot mondtam! - őszinteség csillant meg mosolygós szemében. Arra kaptam fel a fejemet, hogy megszólalt a csengő és beözönlöttek a diákok. Óvatosan elhúztam Kaiden kezéből az enyémet. Nem lenne túl jó, ha pletykák keringenének rólunk.