A napsugarak keltettek. Nagyot nyújtózkodtam, majd a telefonom kijelzőjén megpillantottam az órát. Fél tízet mutatott. Kikerekedtek a szemeim és felültem az ágyon. Hajamba túrtam és gondolkodtam. Soha nem alszom ilyen sokáig, mert nem tudok. De most se rossz álmom nem volt és jól aludtam. Méghozzá jó sokáig. Ma csütörtök van, ami azt jelenti, hogy hál' Istennek csak délután van órám. Felöltöztem és úgy döntöttem elmegyek inni egy kávét a közeli kávézóba.

Amikor a kávémat rendeltem, úgy gondoltam úgyis ráérek, viszek egy kávét Kaidennek is. Kimentem a buszmegállóba és az a busz, amire szükségem volt, pont akkor jött. Hálát adtam az égnek, hogy nem kellett kint fagyoskodnom.

Hamar a lakáshoz értem. Kezemben egyensúlyozva a két kávévak felszaladtam a lépcsőn, egyenesen az ajtójukhoz. Épp azon gondolkodtam, hogy hogy kopogjak, mivel mind a két kezemben kávé volt, mikor kitárult előttem. Kaiden állt előttem felöltözve. Meglepődött, ahogy meglátott. Álltunk egymással szemben némán, mikor bentről érdekes hangokat hallottam. Kaiden kilépett és bezárta az ajtót.

-Épp hozzád készültem. Már nem bírom elviselni ezeket!- utalt a két szerelmüket kiteljesítő párra odabent. Vagyis Livre és Jasonra, akik nem bírnak a hormonjaikkal. Felnevettem, majd a kezébe nyomtam az egyik kávét.

-Köszi! - mosolygott rám. A francba vele, hogy mindig megdobban a szívem, mikor rám mosolyog.

-Nincs mit!

-Mit csináljunk? - kérdezte, arra utalva, hogy az egész délelőtt a miénk.

-Mmm..nem is tudom. Talán sétálhatnánk a parkban. - vetettem fel az ötletet. Nagyon szép park van a közelben és így fehéren még szebb.

-Oké. Akkor induljunk, hölgyem! - nyújtotta karját illedelmesen, felszegett fejjel, én pedig felkuncogtam és belé karoltam.

Gyönyörű volt a park. A zúzmara a fákon csüngött és ahogy megvilágította a napfény, fenséges látványt nyújtott. Kevés hó volt még a talajon, itt ott már fel is olvadt, de elkezdett helyette esni másik. Még csak december eleje van, így még van idő arra hogy fehér karácsonyunk legyen. Szállingózó hóesésben sétáltunk karöltve egymást. Sok mindenről beszélgettünk. A családról, a célokról, meg úgy általában az életről.

- Szóval te akkor floridai vagy. Nem tudtam miért olyan napbarnított a bőröd. - mindketten felnevettünk. Szemem kicsit tovább időzött az arcán, amit most kis piros foltok tarkítottak a hideg hatására.

-És te honnan jöttél?- kérdezett.

-Chicagóból - válaszoltam.

-Hát az sincs közel - nevetett.

-Nincs - szerencsére - tettem hozzá magamban.

-És van testvéred? - faggatott tovább. Félek, hogy túl messzire fog menni és meg fogom bántani, pedig ő semmiről sem tehet. Nem mondtam el neki semmit, így persze, hogy nem tudja, hogy a tűzzel játszik.

-Nincs. Egyke vagyok. - amiért hálát adok az Istennek. Ha lett volna egy testvérem, vagyis egy nálam kisebb, akkor még rosszabb helyzetem lett volna. Nem hagytam volna őt ott egyedül, ezért most én sem lennék itt.

-Neked van?

-Kettő is. Egy húgom van és egy bátyám. A húgom és én köztem öt, a bátyám és köztem kettő év van. -sorolta el nekem én meg csak tátott szájjal hallgattam. El sem tudok képzelni, egy ilyen nagy, boldog családot.

-Hűű.. - csak ennyit bírtam kinyögni.

-Ja.. - nevetett.

-És mi a nevük? Mesélj róluk! - izgatottan figyeltem Kaident.

-A bátyám, Sam ügyvéd és van egy barátnője Elizabeth, akit valószínűleg nemsokára el is vesz feleségül, a húgom, Heather pedig most kezdi a gimit.

-Ez nagyszerű! Gyönyörű neve van a húgodnak! - mosolyogtam. - Akkor talán nemsokára a bátyád esküvőjén fogod a csajokat hódítani - húzogattam a szemöldökömet és vállammal kicsit meglöktem. Felnevetett.

-Ki tudja? - nevetésére válaszoltam. - Talán még egy olyan csajt is felcsípsz, akit tovább akarsz majd látni, mint egy éjszaka és a saját ágyadba is beengeded - kuncogva piszkáltam tovább. Vigyorogva figyelt.

-Nem kell nekem egy csaj se, hisz itt vagy nekem te! - magához húzott és megpuszilta a fejemet.

-És én mi vagyok, ha nem csaj? - vontam kérdőre.

-Te több vagy, mint egy átlagos csaj! Téged kedvellek! - nézett a szemembe. Felhúzott szemöldökkel néztem vissza rá. Kitört belőlem a röhögés, mire belőle is.

-Most meg mi van? - kérdezte nevetve, széttárt karokkal.

-Azért vagyok más, mert kedvelsz? - még mindig röhögtem. - Csak, mert akkor nem tudom azok a lányok iránt mit éreztél akiket lefektettél. Bóknak vagy sértésnek vegyem azt hogy kedvelsz? - tettem csípőre a kezemet mosolyogva.

-Persze, hogy bóknak vedd! - mondta, mintha egyértelmű lenne. Az is volt, de szeretem húzni az agyát. - Azokat a lányokat nem kedveltem, csak szexre kellettek. Ha te is csak arra kellenél, ne félj már rég megfektettelek volna. - tette karba a kezét. Belém szorult a levegő. Nem tudtam mit mondani. Keresztbe fontam magam előtt a karom és tovább sétáltam. Csodáltam a szebbnél szebb hópelyheket, amelyek az égből hullottak alá. A sapkából kilógó hajam már nedves volt a hótól, de nem bántam, mert imádtam nézni a barna hajamban ékeskedő fehér pelyheket, amelyek úgy szikráztak, mint sok apró kristály. Közben nem tudtam nem az iménti beszélgetésünkre gondolni. Nem tudtam egy okot sem, hogy miért kellek neki. Némán sétáltunk egymás mellet. Agyam teljes sebességgel pörgött, amit én már képtelen voltam elviselni. Muszáj megkérdeznem! - döntöttem.

-Ha nem arra, akkor mire kellek? - hirtelen megtorpantam és felé fordultam. Mintha most a gyönyörűséges szemei jobban csillogtak volna mint máskor. Szemet kápráztató látványt nyújtott, ahogy sötét haját ellepte a hó és jég kék szemeit körbeölelte. Az idők végezetéig tudtam volna bámulni kék gyémántjait. Rabul ejtett a tekintetével. Arcunk pár centire volt csak. Képtelen voltam elszakítani a szememet a tekintetéről ami az enyémbe fúródott, de lepillantott ajkaimra, és én ezt kihasználva lesütöttem a szemem. - Tudod, sosem értettem, hogy miért lettünk mi barátok, mikor más lányokkal így nem barátkozol.

Láttam, hogy megfogtam ezzel. Nem tudott mit válaszolni, tétovázott. De aztán végre kinyitotta a száját, és a mondandója után legszívesebben szájon csókoltam volna.

-Benned mást láttam meg mint a többi lányban - mélyen a szemembe nézett és a mondandója végéig fogva tartotta a tekintetemet. -Amikor először láttalak, rémület volt az arcodon, aztán pedig hála. Nekem voltál hálás, amiért megmentettelek attól a részeg állattól. Új volt nekem az egész helyzet. Vagyis inkább előtört a régi énem. - nagy szemekkel, földbegyökerezett lábakkal és csodálattal hallgattam. - Amióta ismerlek újra önmagam vagyok. Téged nem akarlak eldobni. Te pont az ellentéte vagy a többinek, ami jó! Észre sem vettél engem a suliban, míg a buliban nem találkoztunk. Nem akartál egy lenni a sok lány közül, aki a nyakamon lóg és azt akarja, hogy hazavigyem. Sőt..majdnem odahánytál, mikor megtudtad, hogy az én szobámban aludtál. - könnyeimmel küszködtem, de felnevettem. Mindketten nevettünk.
-Szóval ezzel csak a kérdésedre szeretnék válaszolni. Azért kellesz nekem, mert miattad tudom, hogy ki vagyok és a mosolyod mindig mosolyt csal az én arcomra is. Benned a nőt láttam meg, nem pedig a kis csitrit mint a többiben.- egy könnycsepp leszaladt az arcomon, de nem törődtem vele, csak Kaiden nyakába ugrottam és szorosan magamhoz öleltem.

-Köszönöm! - motyogtam a kabátjába. - Te vagy a világon a legjobb barát ! - Megfeszült körülöttem a karja, majd elengedett és rám mosolygott.

-Igen, a legjobb! - mintha kis csalódottságot fedeztem volna fel a szavai mögött.

-Bocsi, de én nem tudok ilyen szép monológot mondani - nevettem fel és közben a könnyeimet törölgettem.

-Nem is kell. Elég, hogy itt vagy! - karjaiba vont én pedig engedelmesen átöleltem, ismét.

Sokáig így ölelkezve álltunk, majd elhúzódtam, hogy megnézzem az órát.

-Azt hiszem vissza kéne indulni, hogy odaérjünk az órára - mondtam, miután megnéztem az időt a mobilomon.

-Igen. Eléggé elszaladt az idő. Menjünk. - felém nyújtotta a kezét, amit én szívesen elfogadtam.

Míg sétáltunk vissza a házhoz folytattuk a beszélgetést. Leginkább én kérdeztem, mert féltem ha ő kérdez abból baj lesz. Sajnos a végére már kifogytam a kérdésekből. Kiderült, hogy a szülei ingatlanügynökök. Remek, még egy ember aki gazdag családból származik, egy csomó mindent felmutathat, ellentétben velem. Én maximum a középső ujjamat mutathatom fel, azt is az apámnak.

-Eleget hallottál rólam. Most már mesélj te! - Kezdi. Ez marha jó lesz. Pff..

-Nem szeretek magamról beszélni, inkább téged hallgatnálak még. - próbálkoztam egy mosollyal, amiből inkább vicsorgás lett.

-Szó sem lehet róla! Ha magadtól nem, akkor kérdezek. -mondta tudálékosan.

-Nem úszom meg ugye? - nyavalyogtam.

-De nem ám! - vigyorgott. Válaszként csak a szemeimet forgattam. - Mesélj a családodról! Meleg, forró, nagyon forró helyen kutakodsz Evans!

-Nincs mit mesélnem róla -elrendeztem egy vállrándítással.

-Hope! - mordult rám.

-Jól van na. Csak tudod, ez egy elég kényes téma és nem szeretek róla beszélni. Főleg nem az után, hogy te elmondtad, milyen fantasztikus családod van. - összepréseltem a számat.

-Nehogy azt hidd, hogy olyan tökéletes - nevetett fel hamiskásan.

-Hidd el..az enyémhez képest az.

-Szóval...? - azért sem enged. Kihúzod a gyufát Kaiden!

-Szóval.. apám alkoholista és drogos, anyám pedig meghalt...egy.. - gondolkodtam- ..egy autó balesetben. Rokonaim nincsenek. - ezzel reméltem letudtam ezt a témát.

- Ohhh.. - lesütötte a szemét.

-Igen..ohh. - úgy tettem mint ő, a földet néztem menet közben. Lassan a lakáshoz értünk. Nem szóltunk egy szót sem. Kinyitotta előttem az ajtót és maga elé engedett. Másztam fel a lépcsőn, mikor hirtelen hozzám szólt.

-Megcsalt a menyasszonyom - azt hittem nem jól hallok. Megfordultam a lépcsőn és lenéztem rá. Pár fokkal lejjebb állt, mint én. Felnézett rám. Láttam, a szemében a fájdalmat, majd meghasadt a szívem. - Még Floridában laktam, amikor megkértem a kezét. Rögtön a gimi befejeztével. Ez egy éve volt. - hitetlen szemekkel néztem rá.

-De hisz, te.. -kezdtem.

-Én húsz éves vagyok, nem pedig tizenkilenc, mint te. - leült a lépcsőre és hátát a falnak támasztotta. Én is így tettem. Meglepődtem a korán.
- Kiköltöztem ide korábban, hogy felmérjem a terepet, megnézzem a sulit és mindent elintézzek.- folytatta. -Dolgoztam is, hogy legyen saját pénzem. Nem kaphatok mindig az ősöktől. Vártam még egy évet. De azt hiszem jól tettem, hogy halasztottam egy évet. -mosolygott rám. Most rám utalt ezzel? Nem hinném.

-Visszatérve az eredeti sztorira..megkértem a kezét, mert szerettem. Igent mondott. Úgy volt, hogy majd utánam jön ide, de mikor a nyáron hazamentem, visszaadta a gyűrűt és közölte, hogy nem akar velem jönni New Yorkba, sosem akart volna, csak miattam. És hogy talált magának valaki mást, akivel aztán lelépett.

-És te ezért kezdtél el kihasználni lányokat, mert téged is kihasznált egy - megvilágosodtam.

-Igen, azt hiszem. - fordult felém. - De egy percet sem sírtam utána, az első dolgom az volt, hogy keressek egy jó kis bárt, és a sárga földig igyam magam. Sikerült is. Innentől fogva voltak a nők a játékszereim.

-Sajnálom Kaiden. Tényleg! - hozzá bújtam.

-Már egyáltalán nem bánom, hogy elhagyott. Rájöttem, hogy van nála ezerszer jobb nő a világon! - szemembe nézett. Elmerültem a tekintetében. Annyira szép a szeme és.. Gyorsan elfordultam mielőtt butaságot csináltam volna.
Felnevetett magában. Azt hittem rajtam, de nem.

-Min nevetsz? - kérdeztem félve. Arcomba vigyorgott majd közölte:
-Csak azon, hogy milyen könnyen elmondtam neked az életem legpocsékabb részét. Pedig körülbelül két hete ismerlek. Eddig csak Jason tudta.
Meglepett. Megmosolyogtatott a gondolat, hogy így megbízik bennem. Talán nekem is meg kéne benne, és el kéne mondanom az én tragédiám. Csak attól tartok az enyém súlyosabb.

-Ezért utazott el Jason a nyáron Floridába? Miattad? - tértem vissza a jelenbe. Bólintott.

-Azóta nála lakom, mióta ide kerültem. Kerestem valakit aki kiad egy szobát és ő kapóra jött. Csak egy évvel voltam idősebb, és jól összehaverkodtunk.

-Tudtad, hogy Jason is Chicagói? - kérdeztem mosolyogva. Megrázta a fejét.

-Nem, soha nem mondta, de én sem kérdeztem.

-Na szép! Legjobb haverok, azt azt se tudják honnan jött a másik. - ingattam a fejem.

-Akkor onnan ismeri Olívia! Nem tudtam, honnan a francból szedte össze. - felnevettem.

-Egy suliba jártunk. Az utolsó évben összejöttek és azóta elválaszthatatlanok.

-Értem - bólintott.

-Basszus! El fogunk késni! - szólalt meg egy hang a fejünk felett!

- Liv? - kérdeztem Kaidentől. A mobilomra pillantottam. Kitágultak a szemeim és azonnal feltápászkodtam a földről.

-El fogunk késni! Megint! Siessünk! - nyúztam Kaident, bár nem nagyon kellett, mert sprintelt is fel a cuccáért. Még az én cuccaimért is be kell menni.
Liv száguldott el mellettem.

-Hope! Te hogy kerülsz ide?

-Kaidennel voltam sétálni.

-Az jó meg minden, de el fogunk késni! Gyere már!

-Megvárom! - utaltam az előbb felrohanó srácra, aki már jött is le.

-Mehetünk! - meg sem állt mellettem, hanem kézen ragadott és húzott maga után.

****

Olíviával elnézést kérve beestünk a terembe és a helyünkre mentünk.
Mr. Hill nem nézte jó szemmel hogy késtünk.

Szeretem ezt az órát, mert szeretek írni. A tanárt már kevésbé szeretem. A félévi vizsgánk abból fog állni, hogy írnunk kell egy kisebb darabot, segítséggel. Az év végi vizsgán viszont már egy egész színdarabot meg kell írnunk egyedül. Igazából olyan, mintha könyvet írnánk. Előre félek, de egyben izgulok, hogy mi lesz a témám amiről írnom kell majd.

****

Végre vége a mai napnak és mehetek enni. Már kilyukad a gyomrom. Mire odaértem, már mindenki az asztalnál ült a helyén.

-Na, áll még a szombat délelőtt? - kérdezte karba font kézzel Jason.

-Hogyne! - szóltam vissza büszkén. Megilletődött, de próbálta nem mutatni a meglepettségét.

-Ez az Csing! - röhögött fel Kaiden. - Alázd le ezt a tök fejet! -utalt ezzel Jasonra és egy kicsit meglökte. Jót derültem rajtuk.

****

Hazafelé tartottam, de mielőtt kiléptem a suliból egy ismerős hang szólított.

-Hope! - megfordultam.

-Igen?

-Ma lenne kedved ahhoz az étteremhez amit a múltkor javasoltam? - kérdezte zsebre tett kézzel Tony.

-Nem is tudom. Elég fáradt vagyok és...

-Ne már! Gyere el! Jó lesz! - győzködött. Semmi kedvem nem volt hozzá, de belementem. Nem akartam megbántani, mert múltkor is lemondtam.

-Legyen -adtam be a derekam.

-Szuper! Nyolcra érted megyek! -mondta, majd el is tűnt a szemem elől.

-Klassz..-morogtam magamban.

Mikor kiértem az épületből, az Audi ismét szalonképesen állt meg előttem. A hideg elől menekülve gyorsan bepattantam a meleg járműbe.

-Nagyon hálás vagyok amiért hazaviszel. Szerintem szoborrá fagynék, mire hazaérnék.

-Szolgálatára állok asszonyom! - haptákba vágta magát. Elmosolyodtam kedvességén.

Hamar a koleszhoz értünk. Annyi kedvem volt kiszállni a meleg kocsiból, mint egy jeges medencébe ugrani.

-Köszönöm! Holnap találkozunk! - köszöntem el. Mielőtt kiszálltam volna, megfogta a kezem.

-Gondoltam...megnézhetnénk valamit, nálam - reményteljesen nézett a szemeimbe. Mennyivel jobban vágynék az ő társaságára. Nehéz szívvel, de vissza kell hogy utasítsam.

-Kedves tőled és szívesen mennék, de megígértem Tonynak, hogy ma elmegyek vele abba az étterembe. - elfintorodott. -Ne nézz így! Nekem sincs sok kedvem hozzá, de a barátom és nem akarom megbántani azzal, hogy megint nemet mondok neki.

-Szóval..akkor nem kedveled őt úgy? - kérdezte összehúzott szemekkel.

-Hogy úgy? - megforgatta a szemeit, mire nekem is leesett mire gondol. -Nem, dehogy! - karjára csaptam. - Ő csak egy barátom, Kaiden! Ha nem ismernélek, azt hinném féltékeny vagy! -felnevettem. Olyan arcot vágott mintha citromba harapott volna. Összehúztam a szemem. Sok hülye gondolat átcikázott a fejemen, de elhessegettem őket.

-Vigyázz magadra!-szorította meg a kezemet és szemembe nézett. - Jó szórakozást! -tudom, hogy nem szívből mondta, de legalább mondta.

-Köszönöm - puszit adtam az arcára, majd kiszálltam a kocsiból.

****

Nem szenteltem túl nagy figyelmet az öltözködésnek, abban maradtam amiben voltam. Hisz ez nem egy randi csak egy kis nasi az egyik haverommal. Legalábbis én ezt gondoltam, de mikor Tony beállított egy csokor virággal a kezében, és kiöltözve, megváltozott a véleményem és kicsit el is szégyelltem magamat.

-Ez nagyon kedves, de nem kellett volna - próbáltam menteni a helyzetet. Több, kevesebb sikerrel.

-Ez a legkevesebb! - mosolygott bárgyúan. Lehet hogy Kaidennek igaza volt? Basszus, neki mindig igaza van! Na, jó nem. Egyáltalán nincs mindig igaza, de az ilyeneket ő már csak tudja! Hisz pasi és van tapasztalata.

Elmentünk abba a gyorsétterembe amit a bátyja újonnan nyitott. Finom volt a kaja meg minden. Igazából Tonyval is jól elbeszélgettem, de furcsa volt így kettesben lenni vele. Nekem ő egyáltalán nem jelent többet barátnál. Ezt valahogy neki is meg kell mondanom. Jajj!

Nem sokáig tartott az egész. Tízre már haza is vitt.

-Köszönöm. Megmondhatod a bátyádnak, hogy remek munkát végzett.

-Örülök, hogy tetszett. Én köszönöm, hogy eljöttél velem. -meg mindig úgy mosolygott. Kikészít. Rátett még egy lapáttal, hogy meg akart csókolni. Dőlt felém, de én kitértem előle. Most jön a kínos rész. Bár nekem az egész az volt.

-Bocsi! Nem akartam..én csak.. -szabadkozott.

-Semmi baj! - mosolyogtam. -Figyelj Tony..én sajnálom, de..nem vagy az esetem. Jó barátom vagy, de semmi több. Remélem megérted. -elég fancsali kepét vágott. Láttam a szemén, hogy megbántottam még ha tagadja is.

-Persze. Megértem. Sajnálom hogy nagyon nyomultam. - lehajtotta a fejét és a cipőjét tanulmányozta.

-Nyugi! Tálalsz majd egy olyan lányt aki hozzád való, de nem én vagyok az. - simítottam meg a karját.

-Köszönöm Hope! - szomorúan rám mosolygott, nekem pedig a szívem szakadt meg érte. Helyes srác, de nem nekem való.

-Szerencsés az a Kaiden gyerek! - mondta, majd a kocsijához indult. Mielőtt felfogtam hogy mit mondott és rákérdeztem volna, már be is ült a kocsiba és elhajtott.

Mit ért az alatt, hogy szerencsés? Ugyan úgy ő is a barátom, mint Kaiden. Mostanában nem értem az embereket.

Egy napra ennyi bőven elég volt. Gyorsan átöltöztem pizsamába és az ágyamba zuhantam. Sajnos most nem alhatok sokáig, de ha szerencsém lesz, ismét jól fogok aludni.