A zene hangosan dübörgött. A rengeteg ember ritmusra rázta a csípőjét, vagy a bárpultnál ült és sört vedelt. A termet elárasztotta az izzadság és az alkohol kellemetlen szaga. Kívülállónak éreztem magam, ennyi idegen és fesztelen ember között. Nem vagyok idevaló. Az asztalunknál ülve figyeltem az őrjöngő tömeget és a narancslevemet iszogattam. Már vagy egy órája itt vagyunk, de még mindig semmi kedvem az egészhez. Olívia csusszant mellém.

- Mizu csajszi? - kérdezte Olívia. Megráztam a fejem és a poharamra mutattam. Rosszallóan nézett rám.

- Miért nem jössz táncolni velünk?

- Tudod jól, hogy nincs sok kedvem ehhez az egészhez Liv. Menj csak és táncolj Jason-nal. - fejemmel a felénk közeledő alakra biccentettem.

- Ugyan már Hope! Szórakozni jöttünk! Végre eltudtalak ráncigálni egy egyetemi bulira, pedig az isten szerelmére! Már három hónapja ide járunk, és már nyár eleje óta itt lakunk! - csattant fel. Közben Jason hátulról átkarolta a barátnőjét, úgy próbálta lecsillapítani.

- Bocs Liv, de nekem semmi kedvem szórakozni. Te is tudod, hogy ez nem az én világom! Már nem! - Poharamat vizsgálgattam szememmel. Nem akartam ezt, nem akartam, hogy újra feltörjenek a régi emlékek. Most elcsesztem a saját, és mások kedvét is.

- Mi ez a búskomorság? - csapott le elém az asztalra egy üveg sört Tony. Mosolyogva felnéztem rá.

- Semmi extra. Csak a szokásos. - vonta meg a vállát Olívia.

- Ezt neked hoztam, látom rád fér. - mutatott a sörre Tony és rám kacsintott.

- Köszi, de tudod hogy én nem...
- Ugyan már Hope! Most az egyszer. Légyszii! - kérlelt. - Tudom, hogy akarod. - vigyorgott. Mosolyogva megingattam a fejemet, majd jól meghúztam az üveget. Nem tagadom, jól esett. Mosolyogva figyeltek a barátaim, én pedig úgy döntöttem, hogy ez az este ma az enyém lesz. Felpattantam a helyemről és Livet karon ragadva magammal húztam a tánctérre. Jól éreztem magamat, végre. Az alkohol hatására felszabadultam és ellazultam. Erre volt szükségem. A sokadik szám után, már hulla fáradtan és izzadtan ültem le az asztalhoz. Szép kontyom már ki-ki bomlott, helyette hajam kuszán állt.

- Mit isztok? - kérdezte Jason, mire mindenki elmondta, ő pedig ment is a pultoshoz.

Épp csak hátradőltem a széken mikor meg is kaptam a vodka narancsomat. Hálásan elmosolyodtam, majd egy húzásra fel is hörpintettem. Először rossz volt, ahogy az erős alkohol végigmarta a torkomat, de utána megszoktam. Egymás után toltam le a vodkát. Már éreztem hogy a fejembe szállt, de nem érdekelt. Felejteni akartam. Erre vágytam semmi másra. Miután az utolsó pohár tartalmát is kiürítettem, újra táncolni mentem. Szűk, halványkék ruhám akadályozta minden lépésemet, de attól függetlenül jól éreztem magam. Jobban mint valaha. Olívia mellettem táncolt, majd hozzá társult Jason is. Egyedül maradtam a táncban. De nem sokáig. A ritmusra ráztam a csípőmet és ide-oda billegtem. Két kéz tapadt a csípőmre hátulról. Megilletődtem, de túlságosan az alkohol hatása alatt álltam ahhoz, hogy érdekeljen. Hátranyúltam és közelebb húztam magamhoz az ismeretlent. Maga felé fordított és derekamat átkulcsolva tartott. Elég helyes pasi volt. Nem az esetem, de attól még jó pasi. Kezemet nyaka köré fontam és közelebb húztam magam. Együtt vonaglottunk a zenére. Kezei elkalandoztak a testemen, de nem érdekelt. Hátrafelé taszított én pedig nem ellenkeztem. Egy falnak csapódott a hátam elég erősen. Kicsit felébresztett.

Észrevettem mit tesz így el akartam kicsit tolni magamtól, de ezzel csak azt értem el, hogy szorosabban fogott és megcsókolt. Olyan erővel és hevességgel, hogy az kibírhatatlan volt. Éreztem az alkohol bűzét a száján. Részegen nem igazán tudja az ember mit tesz így én sem tudtam. Visszacsókoltam, mire ő felemelte az egyik lábam és maga köré csavarta. Hagytam. Egyik kezével végigsimított combomon, másikkal az oldalamon, majd csípőmnél megfogva még közelebb rántott. Megéreztem valami olyasmit odalent ami nagyon, de nagyon nem tetszett. Ez kijózanított. Ruhám alá akart nyúlni, de elütöttem a kezét. Még mindig csókoltam. Másik keze mellemre tévedt, de azt is lecsaptam. Morgás hagyta el a száját, nem tetszett neki, hogy nem engedem magam. Tovább próbálkozott, de nem engedtem. Nyakamat kezdte csókolni, majd kezét megéreztem olyan helyen, ahol nagyon nem kellett volna. Nagyot löktem rajta, mire elszakadt tőlem és megtántorodott.

-Elég lesz! Én ezt nem akarom! - mondtam elcsukló hangon. Rám vigyorgott és szemében láttam az elszántságot. Elfogott a félelem.

- Dehogy nem akarod! Hisz előbb bizonyítottad be, hogy akarod. - önelégülten mosolygott. Kirázott a hideg. Közeledett, mire én még jobban a falnak préseltem magamat. Nem volt kiút. Minden felől táncoló emberek fogtak közre és a falnak is a sarkában voltam. Beszorított. Tudta, hogy ez lesz. A zene hangosan szólt így még kiabálni sem tudtam. A sok részeg embert nem is érdekelné.
Amikor hozzám ért, újra ellöktem.

-Hagyj békén! - kiabáltam. Gyors léptekkel elindultam az embertömeg felé, de visszarántott és én újból annak a rohadt falnak csapódtam.

- Nem mondtam hogy elmehetsz! - szikrákat szórt a szeme.

- Nem kértem az engedélyedet! -sziszegtem. Olyan szorosan fogta a karomat, hogy tudtam holnapra egy nagy lila folt lesz a helyén.

- Eressz! - ordítottam. Nem hiszem el, hogy senki nem hallja és nem veszi észre mi történik..a hátuk mögött. Francba!

- Nem! Az enyém leszel te ribanc! Most! - húzni kezdett ki a tömegből a lépcső irányába. Könnyek csípték a szememet és a kezemet ráncigáltam ki az övéből. Szorosabban fogott. Kedvem lett volna ordítani a fájdalomtól.

- Eressz már el, a kurva életbe is! - ordítottam olyan erővel, hogy megfájdult a torkom. Megfordult erősen megrántva, majd egy pofont akart adni. De megelőzték.

- Azt mondta ereszd el! Talán süket vagy? - hallottam egy ismeretlen, markáns férfi hangot. Utána annyit vettem észre, hogy már Jason és Olívia kezében vagyok, a támadom és az ismeretlen srác, pedig egymást püfölik. Hitetlenkedve álltam ott, földbe gyökerezett lábbal. A srácom úgy helyben hagyta a "partneremet" hogy az ájultan feküdt a földön, az emberemen viszont egy felszakadt szemöldöknél több nem látszott. Mikor elém lépett jobban szemügyre vettem. Körülbelül százkilencvenöt centi lehet, nálam másfél fejjel magasabb, úgyhogy mikor elém állt csak kidolgozott felsőtestét láttam. Lassan feljebb emeltem a fejem és megláttam arcát is. Sötétbarna kócos haj, világító kék szemek és aranyos mosoly.

- Nem ártana jobban vigyáznod magadra Csingiling - mosolygott le rám - nem leszek mindig itt, hogy megvédjelek. - rám kacsintott, majd odébb állt. Utánanéztem. Amint leült az egyik bárszékre a csajok csak úgy elözönlötték őt, mintha pénzt osztana. Lehet, hogy mást oszt.

- Istenem! Jól vagy Hope? - rángatott vissza a jelenbe Liv.

- Persze. Csak kicsit sokat ittam. Azt hiszem jobb lenne hazamennem. De ti nyugodtan maradjatok és bulizzatok. Megleszek. - biztatóan rájuk mosolyogtam.

- Te megőrültél? Azt hiszed ilyen seggrészegen visszaengedlek a koleszba egyedül? -ripakodott rám.
- Hazaviszlek. Ma nálam alszol. Vagyis nálunk. - nézett Jasonra kérlelően, ő pedig természetesen mosolyogva bólintott. Láttam Liven, hogy megkönnyebbült. - Gyere. Menjünk. - húzott magával.

- Köszönöm Liv. - megöleltem.

- Ugyan Hope. Hisz mire valók a legjobb barátnők, ha nem arra, hogy segítsenek egymásnak mikor az egyik totál részegre issza magát? Na gyere! - átkarolt és úgy tántorogtunk ki az épületből.

Nem volt messze Jason lakása a Blacktől, vagyis a szórakozó helytől, ahol minden szombaton összegyűlnek az egész Columbia egyetem diákjai. New York belvárosában vagyunk, itt minden csak egy karnyújtásnyira van.

****

Iszonyú fejfájással ébredtem. Majd' megvakultam a világosságtól mikor kinyitottam a szemem. Oldalra fordítottam a fejemet a párnán, és az éjjeliszekrényen megpillantottam egy pohár vizet és mellette a fejfájáscsillapítót. Elmosolyodtam Olívia előrelátásán. Gyorsan lehúztam a pohár vizet a gyógyszerrel együtt, majd a fürdőszoba felé indultam. Ahogy felhajtottam a vécé tetejét, azonnal elhánytam magam. Olívia futott hozzám és felfogta a hajamat. Miután végeztem a kanapéra ültünk egy-egy forró tea társaságában. Csöndben, felhúzott lábakkal kortyolgattam a teámat és bámultam a tévét.

-Jól vagy Hope? - szólalt meg egy idő után Liv és megsimította a karomat. Bólintottam.
- Ne haragudj! Nem kellett volna engednem, hogy annyit igyál. Tudhattam volna, hogy már nem bírod úgy, mint régen. Sajnálom! - felpillantottam a bögrémből és közelebb bújtam hozzá.

- Nem a te hibád! Tudnom kellett volna megálljt parancsolnom magamnak, de felbőszítettek az események és csak felejteni akartam. Nem akarok újra olyanná válni, mint régen Liv! -sírva fakadtam
- Hagytam annak a pasinak is, hogy..hogy..

- Nem leszel olyan Hope! - két keze közé fogta arcomat és szemembe nézett.
- Megértelek, tudom min mentél keresztül, de az nem a te hibád! Nem akaratodból voltál az aki! Belerángattak valami olyasvalamibe amit nem kellett volna egy olyan gyereknek átélnie mint neked, sőt! A fenébe is, olyat senkinek soha az életben nem kellene átélnie! - kiabált
- Ezért jöttünk el Hope! Ezért rángattalak el onnan és ezért szereztem neked ösztöndíjat ide, mert tudtam hogy itt azt csinálhatod amit igazán szeretsz és azoktól az őrültektől is távol tarthatlak. Itt kiteljesedhetsz! Írhatsz, rendezhetsz kedvedre amit csak akarsz, és én segíteni fogok és melletted leszek! Megígértem! - szememet fürkészte, majd magához húzott és erősen megölelt, belőlem pedig ömlöttek a könnyek, mint a Niagara vízesés.

- Köszönöm Olívia! Annyira szeretlek! -zokogtam nyakába.

-Én is szeretlek, bogaram! -Meghitt pillanatunkat egy torok köszörülés vágta félbe. Könnyes szemekkel felnéztem és a tegnapi srácot pillantottam meg. Azt aki megmentett, de még mindig nem tudom a nevét. Elhúzódtam Livtől és szóltam neki, hogy vendég érkezett.

- Szia Kaiden! Mi járatban? - köszöntötte mosolyogva Olívia.

Eszembe jutott, hány óra lehet ha már itt ez a gyerek. Megnéztem és délután fél hármat mutatott az óra. Jézusom..észre sem vettem, hogy Liv sem pizsamában van, hanem rendes utcai ruhában. Én meg amióta kijöttem a vécéből magamra sem néztem. Biztosan nagyon szép látványt nyújthatok. Amikor Liv elfoglalta a srácot, akinek mint kiderült a neve Kaiden, én besomfordáltam a szobába ahol aludtam. Igazán bemutatkozhatott volna vagy ilyesmi, még köszönni se köszönt. Tegnap is váltottunk két szót, aztán elviharzott. Oké megmentett meg minden és ezért örök hála, de tipikusan az a pasi aki elcsavarja a nők fejét, megfekteti, aztán otthagyja őket. Legalábbis tegnap a bárban ennek voltam a szemtanúja. Minden csaj körülötte lófrált, aztán egyet megfogott és kimentek. Gondolom hazavitte..az ágyába, aztán reggel kidobta.

Épp a pólót vettem át, amit Liv adott, mikor kinyílt az ajtó. Kaiden lépett be rajta, de mikor meglátott lefagyott, épp ahogy én is. A pólómat gyorsan magamra ráncigáltam és hátat fordítva neki, szedelődzködni kezdtem.

- Mit keresel a szobámban Csingiling? - kérdezte olyan hangon, mint aki éppen jól mulat. Megsemmisülve fordultam felé.

- Ez a te szobád? De hisz..mióta laksz te itt? - kérdeztem ledöbbenve.

- Hát, már elég régóta - nevetett.

- De én egész nyáron itt laktam Olíviával és te sehol sem voltál!
- Otthon voltam a nyáron, Floridában. Csak suliidőben lakom itt. Jason a legjobb haverom.

Megvilágosodtam. Ez azért elég ciki. Eszembe jutottak a csajok, meg akivel tegnap láttam. Elfintorodtam az undortól, hogy én egész nyáron abban az ágyban aludtam ahova a csajait hozta. Észrevette az arckifejezésemet és elnevette magát.

- Mi van Csingiling? Nincs ínyedre? - vigyorgott és közelebb jött. Szúrós tekintettel ránéztem. Túl közel volt így eléggé meg kellett emelnem a fejemet, ő pedig mosolyogva lenézett rám. Csípőre tett kézzel álltam.

- Miért nevezel Csingilingnek? Úgy nézek tán ki? Tudtommal nincs szárnyam, még a hajam is barna és nem viselek levélruhát! - jót derült rajtam, majd megvonta a vállát.

- Szeretem azt a mesét. - hátrált majd még mielőtt kiment volna az ajtón, visszaszólt.
- Egyébként szívesen látnálak levélruhában! - mondta perverzen, mire én nagy szemekkel bámultam rá, azt hittem nem jól hallok, ő meg csak egy önelégült mosolyt küldött, majd magamra hagyott az Ő szobájában.

Liv kocsijával a kolesz felé tartottunk végre.
- Hallottam kiakadtál mikor megtudtad, hogy Kaiden Jasonnél lakik. Miért? - kérdezte kíváncsian.

- Én nem akadtam ki! Csak meglepett. Fogalmam sem volt róla, hogy egy nőcsábász ágyában alszom el minden este, ahova a csajait viszi, mert a kedves barátnőm nem tájékoztatott róla! - mérgesen néztem rá. Ő csak az utat bámulta.

- Bocsi, de én is későn tudtam meg és nem gondoltam, hogy fontos.
-mondta.

- Mindegy. Nem számít.

- De ugye..nem tetszik neked?
- kérdezte félve. Szinte egész testemmel felé fordultam.

- Neked teljesen elment az eszed? Dehogy tetszik! - elég dühös voltam.

- Reméltem! - megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

- Miért? - kérdeztem.

-Láttad, hogy hogy bánik a csajokkal Hope. Hát ezért. Nem akarom, hogy te is egy légy közülük akiket megdönt aztán eldob. Vannak akik megérdemlik, de te nem. És Jason sem örülne neki, hisz ők ugyan úgy legjobb barátok mint mi, és ha nektek nem működne, akkor a mi kapcsolatunk is veszélybe kerülne, érted.

- Értem. Hát megnyugodhattok mindketten. Engem nem fog az ujja köré csavarni - mondtam határozottan, felszegett fejjel. Elmosolyodott kijelentésemen.

- Ebben ne legyél olyan biztos.

Sziasztok! :)
Ez a legújabb történetem ami remélem elnyeri a tetszéseteket!
Már régóta írom, de most láttam alkalmasnak arra, hogy meg is osszam veletek.
Akinek megtetszik az csillagozzon, kommenteljen, de az is akinek nem! ;)
De nagyon remélem, hogy a többségnek tetszeni fog!
Köszönök mindent! *-*
Jó olvasást! ♡

Fairy☆