Artemys összébb húzta a köpenyét a tábortűz mellett és figyelte a csillagos eget és a homokdűnék sötét árnyát. Lányai és szolgálóik a sátorban aludtak mélyen és csak az őrként figyelő Milror és Ruben pásztázták a messzeséget. Frerin elmerengve pipázott és a tűz fényénél egy térképet nézegetett.

- Neked is aludnod kellene, kedvesem – nézet fel Frerin a térképből a nejére, aki a köpenye takarásából simogatta a hasát – hosszú napunk lesz holnap.

- Tudom, de még sem jön álom a szememre.

- Készíttessek Milror-ral álomfű teát?

- Nem kell – ingatta a fejét az asszony és a térképre lesett – mond hány nap mire a faluba érünk?

- A számításaim szerint egy hét, ha nem lesz semmi baj. Bízok benne, hogy nem lesz, de ismerve a mi szerencsénket bizonyosra veszem, hogy nem fogunk csak úgy könnyen oda jutni.

- Ne legyél ilyen borús – rótta meg a férjét Artemys.

- Eddig nem a legjobb kilátásaink voltak.

- Most a bánat beszél belőled. Nem szabad ilyen rosszat bevonzani. Hidd, el nekem miden gond nélkül oda érünk és nem lesz semmi baj. Ott fogunk boldogan élni és most nagy eséllyel több időd lesz a lányaidra, mert nem köt le a hivatalos munkád.

- Úgy érzem eljött az ideje a bűneim rám olvasására – somolygott a férfi és lopva a nejére nézet miközben összehajtotta a térképet – ígérem neked Maram, hogy innentől minden szabad percemet rátok fogom fordítani, de munkát mindenképpen kell keresnem, hogy legyen mit enni nem beszélve arról, hogy a rangjukhoz méltó neveltetésben tudjam őket részesíteni.

- Milror jó tanár, Frerin.

- Tudom, de ők még is csak a lányaink a legjobbat akarom nekik és Milror hiába kiváló oktató, de ő sem bír néha velük. Pihennie neki is kell.

- Frerin, Milror-nak több türelme van, mint nekünk kettőnknek együtt véve. Így jobb tanár nem lesz nekik.

- Tudom, de a lányok hercegnők, még ha a rangom a folyóba is veszet én tudom, hogy azok. Sóhajtott fel a férfi.

- Tisztában vagyok ezzel kedvesem – fogta meg a férfi kezét Artemys – miattam mindenről le kellett mondanod ott hagynod mindened...

- Félre érted Maram – nézet a férfi a nőre – ezerszer lemondanék róla, ha veled maradhatnák, de nem szeretném azt, ha elfelednék, vagy a semmibe veszne őseim neve és vérük. Élhetünk bárhol én akkor is Durin vére vagyok Erebor hercege, Ered Luin egyik ura. Ahogyan neked sem szabad elfelejtened, hogy Samir leánya vagy Ervus unokája, Imradris udvarhölgye és az öt sereg bátor harcos nője, aki a Kardhasító nevet kapta. Ezeket visszük magunkkal és nem szeretném elfelejteni és nekik sem szabad.

- Nem fogjuk, ahogyan ők sem, de nem élhetünk a múltban öröké. Tudom, hogy az elmúlás és a veszteség, amit most élünk át nyomot hagyott rajtad, de nem szabad csüggednünk csak előre menni hátra sem pillantva. Az élet megy, a maga medrében a maga tempójában nem állíthatja meg semmi még az akadálynak tűnő szikla képében is, mert az élet olyan, mint a folyó Frerin. Idővel mindent átformál, alakít és tovább görget. Ez lesz velünk is. Oda érünk és éljük az életünket a gyerekekkel. Érintette meg a férfi arcát Artemys megsimogatva a régi sebhelyét a szeménél – hidd el most más lesz. Ott nem fog utol érni semmi féle baj.

- Imádkozom Mahalhoz, hogy neked legyen igazad kedvesem – fogta meg a nő tenyerét és belecsókolt – mi lenne velem, ha te nem lennél?

- Ezt ugyan úgy kérdezhetném tőled – mosolyodott el a nő – de meg nyugtatlak kedvesem, hogy már nem lesz semmi baj.

Artemys felszegett állal nézet az előtte álló férfira, aki rá szegezte a kardját, míg gyerekeit és cselédeit maga mögé lökte. A férfiakat a földön térdepeltették miközben sakkban tartották a nyakukhoz szegezett kardal.

- Hová tartotok? - Kérdezte a férfi.

- Erre a kérdésre úgy is válaszoltunk volna, hogy nem ütök rajtunk és fogtok ránk fegyvert. A szép szavak kapukat nyitnak – mosolyodott el a nő, majd komoran a fegyveresre nézet – Maram vagyok nyugatról pontosabban egy part menti városból jöttünk el a családommal, mikor kalózok jelentek meg a partoknál. Mi éppen ezért egy csendesebb és nyugalmasabb helyre tartunk ahonnét az szolgálóim származnak – bökött a fejével Merin és Ruben felé – roppantul hálás lennék, ha tovább engednének minket.

- Nem ide valósi, vagy sőt talán törp sem, mint az – Intett Frerin felé, akinek felszakadt és bedagadt a szája mikor meg akarta védeni a családját.

- Középföldei vagyok, ahogyan a férjem is. Ered Luin nem hiszem, hogy sokat mond neked, de onnét származunk. Férjem egy kovács fia, míg én egy Dunadán harcos és egy törp szolgáló leány egyetlen egy gyermeke vagyok. Frigyünket nem áldották meg így elszöktünk. Kíváncsi még valamire Nagyuram? Kérdezte a nő és a férfi felnevetett és leengedte a fegyverét.

- Te úgy vagy egy szolgáló leánya, mint én. Beszédet nem erre utal és tartásod sem. De legyen így – bólintott a férfi.

- Tären – lépet oda az egyik harcos a férfihoz és átnyújtott egy címeres jelvényt, amire Ruben rögtön mozdult volna, de vissza nyomták. A Tärennek nevezet férfi megnézte, majd szemöldök ráncolva a fiúra nézet míg Artemys elsápadtan meredt az előtte állóra.

- Engedjétek el valóban a városból valóak. Ez a tied fiú? Emelte fel a címert a férfi nem törődve Artemysel, aki kikerekedő szemmel vizslatta.

- Atyámé volt.

- A férjemmel oda valóak voltunk, de eljöttünk uram – szólalt meg Merin – könyörgöm, engedjenek el minket. Úrnőm és az Uram jó szándékú lelkek.

- Elhiszem – húzta le az arcáról a sötét kendőt és úgy nézet Artemyre, akinek a szeme haragtól izzót – de egyezünk meg, hogy nem vagyok Nagy úr itt. Most még elég lesz a Tären.

- Te nyomorult – villant meg Artemys szeme és ököllel arcon vágta a férfit, aki elterült a porban. Tären nevetve ült fel és kezét felemelve megállította az embereit.

- Nyugalom, fiúk ismerjük mi egymást. Utolsó találkozásunk óta elég szépen kikupálódtál – állt fel a férfi és megmozgatta az állkapcsát – úgy ütsz, mint egy férfi. Csoda, hogy elvett valaki. Bár azt hittem a bátyám fog elkapni nem ez a törp. Hannom meggondolta volna magát, de azért oda adta anyánk gyűrűjét, ha még is megunnád a törpödet? Nevetett fel a férfi, de Artemys arca elkomorult és félrekapta a tekintettét –mi történt a fivéremmel?

- Tudnád, ha nem mentél volna el – sziszegte a nő – ott hagytad a néped és eljöttél keletre semmi hírt nem mondva magadról. Meg siratunk, erre pofátlanul élsz. Elárultad a néped! Elárultad a királyodat, Tären! Csattant fel a nő.

- Már nincs király, akit szolgálhatnák. Arathorn évekkel ezelőtt meghalt hallottam a hírét. Ide is eljutnak a hírek, Maram. Még ha lassan kis, de ide ér. Ingatta a fejét a férfi nevetve – és te beszélsz árulásról? Te is elhagytad Középföldét és ezzel az ostoba mesével jössz Maram, amit előadtál - ingatta a fejét a férfi – nemes hölgy vagy, akiért a fivérem oda volt erre ezzel vagy együtt? Mutatott a törpre Tären – fivérem nemes, erős dúnadán, de neked ez kellett?

- Ez? Kérdezett vissza Frerin felháborodva.

- Ő a férjem és tőle van a medálom. Fivéredet meg soha nem hitegettem semmivel. Mindig szerettem, és ha úgy lett volna, hogy nem hoz össze a sor a férjemmel én boldogan lettem volna az asszonya a fivérednek. Ezt ő is nagy eséllyel tudhatta – nyelte a könnyeit a nő.

- Meghalt ugye azért nem mentél hozzá... ugye? Kérdezte Tären sápadtan.

- Nem – ingatta a fejét Artemys – de valóban meghalt évekkel ezelőtt. Megölte Ergon egy aljas sötét tünde, mert rájött a bátyád, hogy az a mocsok meg akar engem ölni a testvéreimmel.

- Megbosszultad?

- Bárcsak azt mondhatnám, hogy igen, de nem én vettem életét, ha nem Milror és Tillgelir. Elégették és hamvait egy sötét helyre tették sóval hintve meg átokkal sújtva. Nem hiszem, hogy valaha is nyugodt lesz a lelke.

- Értem – bólintott a férfi és nagyot sóhajtva a nőre nézet, majd intett neki, hogy kövesse. Artemys a gyerekeire, majd a férjére nézet – nem lesz, bajuk ne aggódj.

- Menjetek apátokhoz – szólt a gyerekeinek Artemys, akik azonnal a férfihoz szaladtak, aki sorosan magához vonta őket – mit szeretnél?

- Az igazságot, miért jöttetek keletre?

- Mert nem volt maradásunk férjem fivére megörült magának követelve így jobbnak láttuk elmenni. Mi csak békében akarunk élni Tären semmi több. Engedj el minket, kérlek.

- Szerencsés vagy Maram... mindig is az voltál... gyerekként is és most is. Valahogy mindig kibeszélted magad vagy olyan személy került az utadba, aki megvédetett.

- De most nem ugye?

- Nem – ingatta a fejét a férfi – én, nem tudlak megvédeni, de ha szerencsétek van, akkor sikerül meggyőzni a város urát, hogy nem vagytok rosszak.

- Ki ő?

- Ő? Egy a Hét Törp királyok közül és nem hiszem, hogy azzal kellene indítanod, hogy egy a magas rangú törp úr leányát elragadta az apád. Bár tudom, hogy nem így volt, de nem kértek engedélyt a vezetőiktől. Akár hiszed akár nem Ervus neve itt is híres hiszen Durin véré szolgája és még most sem felejtették el, hogy leánya egy dúnadán asszonya lett.

- A férjem Erebor hercege volt, Ered Luin egyik ura és fivéreim megbízottak benne. Rangja már nincsen, de ő Durin vére.

- Várj ő Thorin? Nézet vissza a férfi.

- Az a bátyja – csikorogta Artemys – a férjemet Frerin-nek hívják.

- Oh, - fonta össze a karjait a mellkasa előtt a férfi – mondom, hogy a szerencse melléd áll folyton. Ez egy jó ajánló levél – mosolyodott el Tären – egy királyi hitvesnek lenni nem rossz. Nemcsak a szép szavak, de a rang is ajtót nyit még ha dúnadán is vagy.

- Minden bizonnyal – bólintott Artemys és végig mérte a férfit – te ezt jobban tudhatod most nálam nem? Hogy hívják a nejed? Vagy is hogy hívják ennek a törp király lányát, akit te elvettél? Tette csípőre a kezét Artemys, majd a férfi zekéjét jobban széthúzva a jelvényekre bökött – még mindig trehány vagy. Ha el akarod dugni apósod jelképeit, tedd már tisztességesen.

- Mint ha, Melliät hallanám. Csapot a nő kezére morogva a férfi.

- Nem hittem volna, hogy elveszel egy törp lányt, hiszen minket folyton csúfoltál bennünket. Pontosítva csak engem? Mi történt?

- Magányos lettem – vont vállat a férfi, majd a nőre nézet – a húgod férjhez ment?

- Igen.

- Gondoltam – mosolyodott el – nagyon szép lány volt. Kihez ment? Kitalálom Moren ő mindig oda volt érte az a féreg.

- Nem, őt elhajtotta Lea, de nem kell aggódni meg találta a párját. Lea másnak lett az asszonya. Frerin unokaöcséhez Kilihez ment.

- Ez hogy sikerült? Döbbent meg Tären.

- Egyike voltunk a Magányos hegyhez tartó csapatnak, akik vissza szerezték a hegyet.

- Szerencsés flótás ez a Kili. Remélem, tudja - Mosolyodott el a férfi szomorúan, majd a távolba nézet és vissza Artemysre – nem ígérhetem, hogy befogad bennetek a város, de bárhogy is lesz, igyekszem segíteni, amíg elér a kezem. Talán segít, hogy ismerlek téged, de félig dúnadán vagy és engem sem fogadtak tárt karokkal. Évekig tartott, amig megenyhültek és csak az segített, hogy elvettem Melliät.

- Köszönöm azért. Bólintott a nő.

- Maram – szólalt meg a férfi – ha lehetne, ne említsd a húgodat Salvaként. Kérlek, nevezd Leaként.

- A lányodat így nevezted el? Kérdezte a nő.

- Igen – felelte a férfi.

- Nem fogom – bólintott a nő – hiszen a Lea név illik hozzá. Te adtad neki ahogyan Hannom nekem az Artemyst. Simogatta meg a férfi karját – a húgom boldog lenne, ha tudná, hogy van családot és hiszem, hogy a bátyád is.

- Köszönöm, Maram – bólintott Tären – de azt hiszem ideje mennünk.

- Igen – bólintott Artemys, majd az aggódó tekintetű családjára nézet – remélem, hogy itt már otthonra lelünk, mert már nagyon elfáradtam.

Remélem tetszett nektek ez a fejezet és ígérem igyekszem a következővel. Bevallom kissé félre raktam nem igyekeztem vele nagyon,mert úgy gondoltam senki sem érdekli már mi lesz itt ><ˇˇˇde végül is itt van ez a fejezet, amit megsürgettem magamnak, hogy ideje befejezni.

Mit gondoltok eddig milyen a történet?

Köszi: Im_your_Enemyy