Milror összefont kezekkel állt a lányok mögött, akik szorgalmasan írták a rúnáikat, amit kiadott nekik. Bár csupán háromesztendősek voltak a tünde úgy látta a leányok örökölték szüleik éles eszét, tudásvágyukat és tehetségüket ám ennek ellenére a sok erény mellet meglapult a szabályszegés, a csökönyös makacsság és nem kevés lustaság. A bűbájos arcocskák bárkit megtévesztett, de a tündét soha sem. Tudta már a szemük állásból, pilláik rebbenésében és ajkuk rándulásából, ha zsiványságra készültek. Ezt az eleven természetet édesanyjuktól örökölték, aki mindig vidáman emlékezet vissza gyermek éveire. Éppen úgy ahogyan Frerin is, akiben, gyermekeiben viszont látta testvéreit és unokaöcséit is. Ilyenkor bár mosolyt erőltet az arcára, de a tünde látta a szemeiben a mély fájdalmat, ahogyan a férfi a gyermeki kérésére Középföldéről mesélt. És ez igaz volt az édesanyjukra is, aki a régi meséket és dalokat bár mosolyogva énekelte a szívét a bánat emésztette. Akkor fogadta meg, hogy át veszi a gyerekek oktatását. Szívesen tette, mert a szívének éppen olyan kedvesek voltak, mint a szüleik. Milror lassan elmosolyodott és a háta mögé kulcsolt kézzel figyelte kis tanítványait, akik ha tudnák mennyire is szereti, őket minden bizonnyal felhasználnák ellene, hogy elkótyavetyéljék a tanórákat.

- Meddig kell ezt csinálnunk? Kérdezte Eled kizökkentve Milrort az elmélkedéséből. A kislány hátra nézet a tündére, aki csak felvonta a szemöldökét - már órák óta írunk.

- Negyed órája sincs, hogy neki kezdtetek.

- Az rengettek idő Milror - sápítozott Theina és a lapra borult - nekünk játszani kell. Luvon elhívott minket karikázni.

- És az anyukája megígérte, hogy csinál datolyás süteményt. Kérlek, engedj el minket. Ígérjük, hogy hozzunk neked is. Biggyedt le Orseyä szája. Milror felsóhajtott és a fejét rázva az ég felé nézet. Tudta nagyon jól, hogy kis védenceit nem tudja maradásra bírni.

- Menjetek, de majd a mai napról írnotok kell. Emelete fel az ujját a férfi és a gyerekek lelkesen bólogattak és egyesével megölelték a tündét és kirohantak a szobából. Milror a tarkóját masszírozva emelte fel a lapokat és meg kellett állapítania, hogy kis tanítványai akármilyen kis bosszantóak néha, olyan ügyesek és rendkívülien ravaszak. A férfi felnevetett, ahogyan átolvasta a papira vetett haditervüket, amit egymás között üzentek arról, hogyan is győzzék meg őt, ha nem engedi el őket azonnal.

- A kis ravaszak. Nevetett fel vidáman a tünde.

Artemys abbahagyta a szövést és lassan felállt, hogy az ablak felé sétált. A meleg sivatagi szél meglobogtatta a ruháját és az utcákon megsétáltatta a port. Nem volt fülledt levegő és nem is perzselve égette a talajt. Kellemes szél táncba kezdett a tengerrel jött levegővel. Artemys az ablakon kissé kihajolva a tengert nézte, majd a férjére nézet, aki a karosszékében ülve a papírjait olvasta elmélyülten. Mintha megérezte volna, hogy őt figyelik Frerin fel pillantott és aggódva nézet a nejére.

- Valami baj van, kedvesem? Rosszul érzed magad? Kérdezte a férfi, de a nő nem válaszolt csak nézet maga elé - Maram? Szólt kissé hangosabban Frerin és hangjában aggodalom költözött, ahogyan figyelte, hogy neje a hasára csúsztatja a kezét - a kicsi? Hívassam a bábát?

- Jól vagyunk - ingatta a fejét a nő és visszatekintett a tengerre - Valami közeleg. Hol vannak a lányok?

- Milror elengedte őket a szomszédba. Luvonnal játszanak.

- Szólok nekik, hogy jöjjenek haza - fordult meg a nő és az ajtó felé indult, de Frerin felpattanva a székéből a felesége után lépet.

- Maram! Szólt lágy hangon a férfi és gyengéden maga felé fordította a nejét - miről beszélsz? Miféle bajról?

- Nem tudom, de nagyon rossz érzés kerített hatalmába.

- Csupán a kalózok híre aggaszt. Erre nem jönnek túl szegény ez a város.

- Akkor miért zárattad be a kapukat? Könyörgöm, ne titkolj előlem semmit.

- Meg kell óvnom a várost, ha a vezetője el inalt és jobb félni, mint megijedni. Amíg a felderítők, akiket ki küldetem, nem jönnek jó hírrel ez így is marad. Hidd el elmondanám, ha nagy lenne a baj.

- Frerin, hozd haza őket - nézet könnyeitől csillogó arccal a férfira Artemys - nyugodtabb lennék, ha itt lennének velem. Könyörgöm, hozd haza őket.

- Legyen, ha ez megnyugtat téged, akkor elmegyek értük. - sóhajtott fel a férfi és gyengéden megfogta a neje kezét, majd az ajkához emelve megcsókolta - de te most bemész a szobádba és lepihensz, sokat voltál fent.

- Rendben. Bólintott az asszony - megnyugszom, ha a közelemben lesznek ők is. Itt várlak benneteket - ült le a nő a székre és kipillantott az ablakon és a tengert figyelte - higgy nekem baljós szél búj fúj. Mondta halkan a nő és Frerin figyelte a tengert, ami éppen olyan nyugodt volt, mint mindig, de nyugtalanság költözött a szívébe, ahogyan az aggódó feleségére nézet.

- Mindjárt hozom a kisasszonyokat, de te fogod őket lenyugtatni, mert nekem szót nem fogadnak csak, hogy tudd. Ezernyi mese kell, ha nem több - Sóhajtott fel Frerin, mire Artemys a kezét tördelve bólintott.

- Ha az kell, mesélek én ezer éjszakán is csak a baj ne jöjjön a tengeren. De tudom, hogy a napok óta tartó nyugtalanságomnak oka van. Álmaim is sötétek. Mondta szinte suttogva a nő és Frerin, aki már lépet volna az ajtó felé megdermedt.

- Miféle álmok?

- Sötétek akár éj. A gonosz szervezkedik, és maga köré gyűjti a híveit. Féle, hogy nem csak a kalózok érkeznek majd a tengeren erre, ha nem mások is. Lehet nem most, de sötét árnyakat láttam, ami nyugatot fenyegette, mint valami ősi rettenet. Valami régi valami elfeledett és valami mélyen gonosz.

- Te tudod mi az? Lépet Artemyshez Frerin és figyelte, ahogyan a nő keze remeg.

- Ha kimondom, igazzá válhat az amiről azt mondták már nincsen és talán az én rettegő haza vágyó szívem mondatja a lelkemnek, hogy még nem jött el a napja, hogy eltegyem a kardomat végleg.

- Megesküdtem neked, hogy többet nem kell forgatnod - guggolt le Frerin a nő elé, aki csak rá mosolygott és gyengéden megsimogatta az arcát - megígértem, hogy nem kell harcolnod többet.

- Vannak olyan ígéretek, amíg már a kimondásakor is butaság volt. Mindketten harcosok vagyunk és azok is maradunk akármit is teszünk és akárhová is megyünk. Örök árnyék követ minket és nem ereszt. Ez te is tudod.

- De nem fogom hagyni, megvédelek téged és a gyerekeket.

- Ahogyan én is titeket. Thorin egyszer azt mondta nekem, hogy a harcok soha sem szűnnek, meg csak átalakulnak. Eddig te is az asztal mögött voltál, de úgy érzem, hogy kardot kell fognod. Ezt susogja a szél és tenger is erről énekel. Légy éber, mert én is az leszek. Húzta ki magát a nő, majd megpaskolva az arcát megkeményítette a vonásait - most meg hozd haza őket. Frerin bólintott és a homlokát a nő kéz fejének döntve fel állt és kiment a szobából, míg a felesége a tengert figyelte.

Frerin nagy léptekkel ment át a szomszédos portára ahonnét a gyerek zsivajt halotta. A szakállát vakarva lépet be és húzta el a száját. Nem akart újfent ünneprontó lenni a gyerekei szemében és a szíve hasadt meg, mikor meglátta a vidáman kacagó lányait, aki éppen a szomszéd fiúkkal fogócskáztak. De neje tekintette és szavai ő magát is elbizonytalanította és úgy érzete, hogy hallgatnia kell rá. Egy dúnadán megérzi a bajt és tudta nagyon jól, hogy Milror sem ok nélkül pásztázta a tekintetével a sivatagot és a tengert miközben idegesen fel alá járkált napok óta. A tünde nyugtalansága és neje megérzése meggyőzték, hogy a baj a küszöbön áll. Fáradtan nézet ő is a tenger felé, majd mikor visszafordul Orseyä szalad feléje széles mosollyal az arcán kitárt karokkal.

- Te is jöttél fogócskázni? Kérdezte vidáman, de Frerin szomorúan rá nézet.

- Nem kicsim. Azért jöttem, hogy haza vigyelek benneteket. Kapta fel a lányát Frerin és Orseyä halkan pityeregni kezdett - majd otthon anya mesél.

- Nem megyek haza! Kiáltotta Theina, mikor ő is észrevette az apját, aki már Eled kezét fogva ment feléje - nem megyek! Toporzékolt a lány. Frerin az égre meredt. Az összes lánya közül a legidősebb örökölte az édesanyjuk heves, akaratos és dacos önérzetét és meg volt győződve, hogy a fene nagy büszkeségét meg valahogy Thorintól. Átok verte nevet adott neki, mikor jószerével a bátyja után nevezte el az éppen földre vetődő hisztis lányát.

- Édeseim, ti jöttök magatoktól ugye? Kérdezte a lányaitól Frerin, akik szipogva bólintottak - helyes. Lépet Theina felé a férfi, de a lány el akart rohanni mellette, de Frerin idejében elkapta és a hona alá csapta a vergődő kislányt - most haza megyünk. Holnap átjöhetek. Luvon, Marus - biccentett a megszeppent gyerekek felé, akik döbbenten figyelték a jelenetet.

- Utállak apa - visította a kislány, de a férfi nem törődött vele.

- Túléltem nagyobb csapást is - sóhajtott fel mosolyogva a férfi. Szerette a lányait minden rosszaságukkal és kedvességükkel együtt és tudta nagyon jól, hogy haragjuk hamar elillan. Folyton csivitelő kis ajkuk maga volt a boldogság a szívének, de ahogyan közeledett a kapujukhoz elkomorodott. Az ajtó előtt letette legidősebb lányát, majd leguggolt eléjük. A három gyermeke kíváncsian figyelték az arcát, majd egymásra néztek.

- Baj van? Kérdezte Eled. Frerin a fejét ingatta és megsimogatta a legkisebb lány arcát.

- Nincsen, de édesanyátoknak most szüksége van rátok. Nyugtalan és azt szeretné, ha vele lennétek.

- Talán az ő pocakja is remeg?

- Remeg? Kérdezett vissza a férfi.

- Mikor félünk - mondta Orseyä - ő is félelmetesnek látja a tengert?

- Igen - bólintott Frerin és szemöldök ráncolva nézet a lányára - te is így érzel?

- Igen - bólintott - mindenki.

- Furcsa - mondta Theina - olyan gonosz féle. Nem mertük mondani anyának, mert azt mondtad, hogy ne zavarjuk ilyennel, mert a pocakjában van a kis testvérünk - gyűrögette a ruháját a kislány.

- Jól tettétek, hogy most elmondtátok nekem.

- Anyának ne mondjuk el úgye? Kérdezte Eled.

- Ne.

- És Milrornak?

- De Seyä, ő elmondja anyának - ingatta a fejét Theina - ugye, apa?

- Igen - masszírozta a szemét a férfi - de mindegy. Most szépen felmentek anyához és jók lesztek és szót fogadtok neki.

- Neki szót fogadunk csak neked nem - mondta Theina őszintén és Frerin arcán megrándult egy izom.

- Hess - intett az emelet felé Frerin és a lányok elindultak a lépcső irányában

- Theina, anya mondta, hogy nem szabad ezt mondanunk neki mert sírni fog. Ingatta a fejét felháborodottan Orseyä.

- Apa, lelke érzékeny - folytatta Eled és Frerin érezte, hogy lesz egy beszélgetése a szeretett nejével, de előtte még a falakon volt dolga.

Artemys az ágy közepén feküdt és lányai szorosan hozzá bújtak, miközben görcsösen kapaszkodtak belé. Szolgáló lányai Lojä és Moyra az ablak előtt figyelték a város falán folyó harcokat míg Merin rájuk nem szólt.

- Mi lesz úrnőm? Kérdezte végül Moyra - nincs sok katonánk.

- A férjem gondolt mindenre szóval nem kell aggódni. A házunkat is őrzik. Milror kiváló harcos és Rubent is jól kioktatta. Nem lesz gond - mondta rideg nyugalommal Artemys, miközben csak meredt maga elé.

- És mi történik, ha betörnek ide? Kérdezte Lojä.

- hagyjátok az ostoba kérdéseitekkel az úrnőt - csattant Merin, miközben idegesen tördelte a kezeit.

- Akkor megvédelek benneteket - válaszolt Artemys - Lojä nyisd, ki kérlek a ládámat, azt a virág mintásat. A nő bólintott és oda ment és felnyitotta.

- Mit kér belőle?

- Egy mintás takarót keress.

- meg van. Mit csavart bele? Kérdezte kíváncsian a nő és Artemyshez vitte. A lányok érdeklődve figyelték és kissé elhúzódtak az anyjuktól.

- Mi van benne anya? Kérdezte Eled. Artemys kicsusszant a takaró alól és Lojä elé állt és elvette tőle a takarót.

- Ez a múltam egy darabja - bontotta ki és Theina felsikkantott - ez itt Narverë.

- Tűzkötelék - suttogták a gyerekek elhűlten.

- És maga tudja is forgatni? Kérdezte Merin ijedten.

- Igen - felelte Artemys - ez egy tünde és törp kard egyesüléséből született. Jó szolgált - emelte fel a kardot a fény felé a nő.

- Mi van rá írva a pengére? Kérdezte Moyra - miféle nyelv az?

- Tündéül van - felelte mosolyogva a nő - Én vagyok, aki sárkány tűzben születtem két nép szövetségével és, aki az ellenséget kettéhasítja. Valóban hasított - suttogta a nő, majd felpillantott, amikor üvöltésektől volt visszhangos az utcák. A gyerekek egymásba kapaszkodva néztek az anyjukra éppen, úgy ahogyan a szolgálók Artemysre

- Át törtek - rontott be Milror. Artemys és rá nézet a pengére, majd Milrora és szemei zöldje sötétségbe borult.

- Készüljetek.

Remélem tetszett nektek és nem untatlak benneteket a történettel, de a következő fejezetek izgalmasabbak lesznek és bízok benne, hogy fent tartom vagy újra fel keltem a kíváncsiságotokat.

Mit gondoltok eddig a történetről? Válaszaitokat előre  is köszönöm.