Hk. 2948 kora tavasza

Thorin a kertjében ült és hallgatta a sziklán csiripelő madár párt. Élvezte az éneküket miközben figyelte Amri-t, aki érdeklődve nézegette a virágokat. A kislány nagyon hasonlított édesanyjára, de a kíváncsisága és locsogása nagyon emlékeztette Artemysre, Éppen ezért ő volt szívének a legkedvesebb unokaöccsei gyerekei közül.

- Bácsikám nézd egy méhecske - mutatott az egyik fehér szirmú virágra a kislány - és ott is van.

- Nem szabad bántanod - szólt rá kedvesen és felállt, hogy oda menjen a kislányhoz - ők most szorgos munkában vannak.

- Mézet csinálnak ugye? Nézet fel Amri a férfira.

- Igen.

- Szeretem a mézet.

- Tudom - mosolyodott el a férfi - gyere, menjünk be a melegre.

- De én nem fázom.

- Én azonban igen. Nyújtotta a kezét a kislánynak Thorin - megnézzük, hogyan haladnak a tanulással a bátyáid.

- Én tanulhatok kardal?

- Édesapádtól kell ezt megkérdezned. Ha ő azt mondja igen szívesen tanítalak.

- Megkérded te?

- Te akarsz tanulni nem? Somolygott a lányra a férfi - Biztosan bele megy, hogy tanulj, hiszen édesanyád is kiváló harcos.

- Ahogyan a nénikém is az volt. Csillant fel a kislány szeme - én szeretnék olyan lenni, mint ő. Bátor, merész, okos és erős amilyen ő volt.

- Valóban az volt. Nála bátrabb, erősebb és bölcsebb asszonyt nem ismertem. Imádkozom, majd Mahalhoz, hogy elérd azt, amit ő is elért. Simogatta meg a kislány fejét - de most, hess és lesd meg a bátyáidat - mutatott a korláthoz. Amiri lelkesen meghajolt és elfutott. Thorin mosolyogva figyelte a kislányt, aki lelkesen figyelte a korlát takarásából fivérei gyakorlását. Be kellett látnia, hogy legfiatalabb unokaöccsének fiai rendkívülien tehetségesnek bizonyultak és ő látta bennük a dúnadánok ősi büszkeségét is. Külsőre töprök voltak, de tekintetük messzebbre látott és fiatal évek ellenére bölcsebbek voltak bárkinél.

- Mir magasabbra a kardodat! Kiáltotta Tillgelir - és Aris a Valákra húzd ki magad.

- Igen is! Mondták a fiúk egyszerre, de még mielőtt tehetek volna pár lépést egymás felé a tünde felemelte a kezét.

- Felség - hajolt meg Tillgelir a két fiú felnézet a karzatra ahol Thorin figyelte őket, majd kimérten biccentettek.

- Ne zavartassátok magatokat. Folytasd az oktatást - intett Thorin, mire Till biccentett és a két fiú egymásnak estek a kardal. Évek teltek el, de a tünde örök haragban élt, mint felé és mind a népe irányában. Megtagadta Galadriel hívó szavát és nem is esküdött fel csak is Kilinek. Tillgelir egyike volt azoknak a kevés tündéknek, akik Ered Luin urának tették le hűségüket és támogatásukat és a legnagyobb szószólójuk nem volt mást Tillgelir. A tünde rég elvesztette azt a vidám ragyogását, ami megismerkedésükkor látott. Aki most a gyerekeket oktatta megkeseredett férfi volt rövid vállig érő hajjal és dísztelen szakállal és rideg szürke szemeivel. Már nyoma sem volt a csintalan tünde ifjoncnak. Ő is Artemysel és Frerinnel halt meg a folyóban. Keserűen sóhajtott fel és elhagyta a termet.

- Hol van? Nézet körbe Kili és benyitott a mellette álló szekrénybe. Lea felvonta a szemöldökét, majd hátra dőlt a székében és úgy figyelte a férjét, aki megjátszott keresést mímelt.

- Ha a lányodat keresed, gondolom a királlyal van. Szereti a társaságát. A fiaid meg gyakorlatoznak Till-el.

- Tudom láttam őket. Képzeld Amri azt kérdezte, hogy ő is tanulhat-e kardvívást Thorintól.

- Ugye azt felelted neki, hogy nem. Ő egy hercegnő. Ráncolta a szemöldökét Lea és Kili elkapta a pillantását a nejéről - Kili!

- Salva miért ne tanulhatna meg. Soha sem tudhatjuk, mikor venné hasznát.

- De pont tőle?

- Nincs más. Fili nem ér rá elég baja van neki a saját fiaival, ahogyan Till sem ér arra a mi fiaink oktatása mellet, hogy egy kis kotnyeles lányra ügyeljen. Én meg hát - tárta szét a karjait sértetten a férfi - nem vagyok elég jó a lányunknak. Szerinte én nem vagyok kellően ügyes, de ha majd meg akar tanulni íjjal bánni, szól majd nekem. Salva akár milyen bűnei is vannak a bácsikámnak vitathatatlanul jó kardforgató és Amri is szívesen tanulna tőle. Ezt te is beláthatod, hogy nagy hiba lenne elszalasztani az alkalmat, hogy valamilyen szinten megbékéljünk vele.

- Tisztában vagyok a király képességeivel, de nem szeretném, ha a lányom közelében legyen a kellőnél többet. A nővéremre emlékezteti és nyíltan kedvez neki. A bátyjai és az unokatestvérei is látják ezt. Meg én nem felejtem el, amit tett.

- Salva, nem fognak vissza jönni és ez így jó. Húzta a neje elé az egyik széket Kili és leült rá - jobb helyen vannak és együtt.

- Tudom, de rettentően hiányzik, és mindig mikor ide jövünk, emlékeztet arra, hogy mi lett volna, ha akkor másképp alakul. Elvette tőlem a nővéremet.

- Ő meg elvesztette az öccsét. Kedvesem legalább a lányunk kedvéért tedd félre a gyűlöletedet és enged meg neki, hogy kicsit tanítsa.

- Rendben - bólintott Lea - csak is Amri kedvvért, de nem hanyagolhatja többi órát itt sem.

- Köszönöm, Amri boldog lesz, hogy tanulhat az egyik legjobb kardforgatótól. Sietett ki Kili és Lea elhúzta a száját.

- Frerin volt az nem az a nyomorult - húzta el a száját Lea és visszatért a naplójához, de végül dühösen az asztalra vágta a pennáját - Nada! Kiáltotta a nő és nem sokkal később megjelent a törp leány.

- Hívatott felség? Kérdezte Nada és meghajolt a nő előtt.

- Igen - felelte Lea - kérlek, hozzál nekem méhfűt.

- Ideges lenne? Kérdezte Nada a nyilvánvalót, ahogyan az asszony türelmetlenül kopogott az asztalon - talán az zaklatta fel, hogy az Úr megengedte a kis asszonykának, hogy a királytól tanulja ki a kardvívást? Ugye az? Jaj, úrnőm elhiheti, hogy szegény Kis úrnőm is örülne annak, ha a kis asszonyka olyantól tanulna, mint a király. Bár lehet, hogy inkább ő maga oktatná - tűnődött el a nő és Lea felsóhajtott. Szerette a szolgáló lányát, de néha módfelett idegesítette a folyton járó szája.

- Nada a citromfüvem.

- Persze, persze - bólogatott a nő, de végül leült abba a székbe ahol nem rég Kili ült. - de maga nem taníthatná? Azt mondta egyszer a Kis Úrnőm, hogy maga is jártas a kardforgatásban.

- Valóban, de soha nem voltam benne kellően ügyes. Az én fegyverem a dárda és a tőrök nem pedig a kard.

- Nem értem a kis asszonykát - sóhajtott fel Nada - annyi jó harcosunk van.

- Nada a citromfű.

- Szólhatnák az öcsémnek vagy atyámnak. Lelkesült fel a nő és Lea feladóan intett neki.

- Akkor szólj.

- Köszönöm Úrnőm - ugrott fel a nő és elsietett.

- Azt hiszem meg keresem én azt a nyamvadt citromfüvet és úgy hiszem, kell mellé egy kis levendula is. Masszírozta meg a halántékát a nő - ez a hely elő hozza a fejfájásomat.

Tristan felemelte a kardot, amit készített, majd büszke mosollyal az arcán nézet a fiára, aki őt figyelte órák óta az egyik kis sámlin ülve a műhelye szélén ahová zavarta, hogy ne legyen útban. Nagy léptekkel oda ment hozzá és leguggolt elé, hogy közelebbről is megnézhesse a fia, aki mosolyogva megbökte a kardot.

- Ha nagyobb leszel, készítek neked is és akkor lecserélhetjük a fakardodat, amit Polen adott.

- És meg is tanítasz vele bánni?

- Természetesen - állt fel a férfi és összeborzolta a fia haját, aki csak felkuncogott - de most eredj anyádhoz mert biztosan keress téged.

- De még úgy maradnák veled apám. Megnézném, ki veszi meg ezt a szép kardot.

- Nem jön senki érte, ha nem elviszem én magam, majd Säläs így ezért kell most haza menned.

- Oh, azt hittem együtt megyünk haza.

- Még van dolgom itt, de hamarosan ebéd, és ha nem leszel, ott időre anyád szíjat hasít a hátadból - mutatott az ajtó felé a férfi és mosolyogva figyelte, ahogyan a fia lassan elhagyja a műhelyt.

- Mint egy vert sereg - nevetett fel Tristan a fejét ingatva, majd elhúzta a száját - Säläs! Kiáltott Tristan, mire a fia azonnal visszaugrott és reménykedve nézet rá.

- Igen, apám?

- Szólok Märunak, hogy mondja, anyádnak ma egész nap velem leszel, de neked aztán egy szavadat sem halljam.

- Igen is apám! Bólogatott lelkesen a fiú - mikor megyünk?

- Mikor kitakarítottam a műhelyem.

- Más nem tudná?

- Nem, fiam. Tanuld, meg amit megtehetsz, csináld te és ne hárítsd másra. Ez az én műhelyem és én dolgozom benne így a takarítása is az enyém.

- Mint a szobánk?

- Igen. Mosolyodott el a férfi - igen, mint a szobáitok. De ha segítesz, akkor előbb végzek.

- Rendben. Bólintott a fiú és azzal a lendülettel fel is lökött a fal mellé támasztott kardok közül hármat. Tristan lehunyta a szemét és mély levegőt vett, míg a fia zavartan elhúzta a száját - bocsánat.

- Semmi baj fiam. Tudod, mit inkább szólj te Märunak, hogy velem leszel. Jó?

- Igen - lelkesült fel a fiú és kiszaladt a műhelyből.

- Remélem kinövőd ezt a szelességet - csóválta a fejét Tristan és elkezdett összepakolni maga után, de még a felénél sem volt, mikor lassan megfordult és úgy nézet az ajtóban álló fiatal emberre és a mellette álló köpenybe burkolózott tündére, akinek az arcát nem látta.

- Miben állhatok a segítségükre? Kérdezte udvariasan Tristan és közben kezébe vette a kardját.

- Üdv néked Hirion - szólalt meg a tünde a közös nyelven és Tristan az asztalra dobta a kardját.

- A Valák rángassák meg a hajadat Glórfindel - nevetett fel vidáman Tristan - nem ismertelek fel ebben a gúnyában. Mi járatban erre? Hát nem úgy volt, hogy a határon találkozunk?

- Úgy gondoltuk megnézzük, hogy meg a sorotok Esthel-el. Ő akart ide mindenkép eljönni és megláthatni benneteket. De itt hallottuk, hogy Salva és Kili már nincsenek itt.

- Jó ideje elmentek. Most Dís a város úrnője. Nyújtotta a kezét Esthel felé, aki vidáman meg szorította - jó látni benneteket. Szép száll férfivá értél Esthel - csapta vállon barátságosan a fiút Tristan.

- Apám, megjöttem - rohant be Säläs és meg is torpant a küszöbön.

- Fiam, ők barátok és a kard tulaja maga jött el. Esthel, ő a fiam Säläs.

- Szolgálatodra - hajolt meg udvariasan a fiú és férfi mosolyogva fogadta az üdvözlést.

- Üdv néked Ferran fia, Säläs.

Ezzel lassan haladok de most volt egy kis ihlet és remélem, hogy tetszett nektek. Bízom benne, hogy megfogjátok kedvelni ezeket a történeteket, amik lassan hozzáfog csapódni a Gyűrűk ura idő vonalához.  :)