92 fejezet: A világ legszebb kincsei

Artemys az almáját rágcsálva ment a piacon Milror-ral a nyomában és szemrevételezte az árukat, amiket kínálgattak. Gyönyörűnek találta új otthonát és hamar megszerette az itteni életét, ahogyan az itt élőket is. Gyorsan barátkozott és mivel Frerin a város vezetőjének a segítségére érkezett nagy tisztelettel bántak velük. Férje egyenesen ragyogott, hogy segíthet felvirágoztatni a tengerparti várost és igazi élvezettel vetette bele magát a munkába. Artemys nem bánta egyáltalán még, ha ez azzal is járt, hogy kevesebbet tudtak együtt lenni. Férje boldogsága az ő öröme volt. Így vidáman járkált a házuk körül vagy a városban Milror-ral és nagy buzgalommal rendezgette be új otthonukat a maguk ízlésének megfelelően. Ebben a hozzájuk kirendelt szolgák segítettek, akikkel hamar barátságot kötöttek. Szakácsnőjük a nagyszájú Merin és a fia Ruben férje segédjeként követte minden hová. Szobalányaik Lojä és Moyra bőbeszédűek voltak és kíváncsiak mindenre, ami a távolabb volt, mint a városhatár. Üdítő volt a kis kotnyelességük és igazán élvezte a társaságukat.

- Úrnőm - szólalt meg Milror mellette kizökkentve a gondolataiból - vissza kellene mennünk mielőtt az úr haza ér ebédre.

- Igaz - biggyedt le Artemys ajkai, miközben mélyen beszívta a fűszerek finom illatát - mindent megvettünk, amit Merin kért?

- Igen és vettem az Úrnak kávét is az előbb. Ha haza értem pörkölök is neki.

- Ha legalább olyan íze lenne, mint az illata - sóhajtott fel a nő és elindult vissza felé bele karolva a tündébe.


Frerin hátra dőlt a székében és úgy olvasta a papírokat, amin a város éves jövedelme volt feltüntetve tételesen. Mikor ide ért megfogadta, hogy újra felvirágoztatja a város, úgy ahogyan régebben tette a bátyja Csarnokainál. Most, hogy családos törp és hamarosan bővül is a kis családja mindent meg kell tennie, hogy a lehető legszebb és legbékésebb helyen éljenek. Már a gondolat is boldoggá tette, hogy hamarosan apa lesz. Ezernyi hegynyi aranynál is drágább volt neki ez az élet és bízott a legjobbakban. Új otthona feleségének köszönhetően - Bilbó gondos nevelésének hála - egyre szebb és szebb lett. Artemys bebizonyította, hogy remekül főz és süt - a pitéit különösen szerette - nem beszélve arról, hogy remekül irányította a személyzetet. Milror szerint úrnője imád parancsokat osztogatni, amit nem tudod volna és nem is akart volna cáfolni, mert tisztában volt, hogy a neje valóban szeret dirigálni.

- Uram - szólalt meg Ruben. Frerin felpillantott a fiatal fiúra. Házi szolgálnak rendelték mellé, de mivel a fiú írástudó volt jobbnak látta ha a segédjeként foglalkoztatja. Okos és szorgalmasnak bizonyult. A sötét hajú szürke szemű ifjú emlékezete a dúnadánokra és meg, mert esküdni rá, hogy van valami köze hozzájuk, de neje leintette. Így hagyta a dolgot.

- Mondjad, Ruben.

- Azt kérte szóljak, ha indulnia kell haza.

- A nejem biztosan nem ért haza a séta körútjáról - sóhajtott fel a férfi - vajon megélem én azt a napot, mikor azt csinálja, amit mondok neki?

- Őszintén? Nem rég ismerem az Úrnőt és azt gondolom túlságosan makacs és erős a jelleme. Én félek tőle.

- Valahogy mindig ezt hozza ki mindenkiből pedig még az itteniek még látták harcolni.

- Hát igaz, hogy harcos volt - suttogta a fiú és sietve leült Frerin előtti székre lelkesen. A férfi elmosolygott, ahogyan meglátta Ruben szemébe a gyermeki kíváncsiságot. Az unokaöccsei jutottak eszébe, akik ugyan ilyen tekintettel meredtek rá, egy újabb élvezetesebb meséért.

- Igen, az volt - mondta Frerin - kiváló kardforgató és íjász. De mond, miféle hír jár még a nejemről?

- Hát az, hogy magát levadászta.

- Mi?

- Kiszemelte magát és kész.

- Hát, ha ilyen egyszerű lett volna az egész nem kellett volna keletre jönnünk - húzta el a száját a férfi.

- Hát akkor, hogy is volt ez az egész?

- h, ennek hossza a meséje. De legyen- csattant fel vidáman Frerin - Először is kikapart a hó alól... - nevetett fel harsányan a férfi.


Frerin, mikor belépet az étkezőbe az első, akit észrevett az a neje volt, aki úgy nézet ki, mint egy hörcsög.

- Nem bírtam várni éhes voltam - szólt a nő, mikor lenyelte a falatot - hol voltál eddig? Én szoktam késni nem te.

- Ruben kíváncsi volt, hogyan is vadásztál le - kacsintott a nejére, aki tágra nyílt szemmel nézet rá - meg el kellett mesélnem mindent a hóról. Erre soha sem esik szóval nagyon érdekelte.

- Levadásztalak? Ez a szóbeszéd járja a városban? Még is mit gondolhatnak rólam - sápadt el a nő és kiesett a villa a kezéből - mint valami könnyűvérű nőcske.

- Nem gondolnak semmit, rosszat rólad kedvesem csupán jóval erélyesebb vagy azt itteni asszonyoknál. A múltkor is úgy üvöltöttél velem és Milror-ral, mint egy fába szorult féreg. Ijesztő volt.

- Megillettétek - húzta fel az orrát a nő - a vacsora és közém álltatok, ami egy hatalmas vétség. Én és a pocaklakó éhes volt.

- Ti mindig éhesek vagytok - húzta el a száját Frerin - olyan mintha...

- Ki ne merd mondani - sziszegte a nő.

- Mit? Kérdezte ártatlan mosollyal az arcán a férfi.

- Hogy ikreket várok!

- Jaj, már Maram mi van akkor, ha azok lesznek. Én nagyon örülnék neki.

- Mert nem neked kell megszülnöd. Te csak az élvezetesebb részébe vettel részt a többi munka nekem jutott. Morgolódott a nő.

- Hidd, el át vállalnám, hogy meg kíméljelek.

- Ti férfiak a felét sem bírnátok ki, amit minekünk nőknek kell elviselnünk - legyintett az asszony és bekapott egy szőlőszemet - szóval nem kell áldozatot hoznod.

- Ott leszek, veled mikor szülsz és fogom a kezed.

- Ha bemersz jönni özvegy, leszek - villant a nő szeme és Frerin ijedten kihúzta magát - nem illendő, ha bent vagy és nincs kedvem a szenvedéseidet hallgatni. Rémes vagy mikor sajnálsz.

- Szeretlek, asszony! Csattant fel a férfi és a nő szeme élesen megvillant - vagy is Maram. Bocsáss meg. Frerin az ajkába harapott. Tudta nagyon jól, hogy felesége rettenetesen utálja, mikor asszonynak hívja, mert Thorin szólította e képen - kedvesem aggódok érted - állt fel a férfi és a feleségéhez sétált.

- Tudom - mondta halkan a nő - de félek. Hamarosan megszületik a baba. Édesanyám meghalt, mikor világra hozta az öcsémet. Félek, hogy nekem is ezt a sorsot tartogatja az élet. Mi lesz veletek, ha én meghalok?

- Nem lesz gond édesem - guggolt le Frerin a felesége elé és megfogva a kezét lágyan megcsókolta - hiszem, hogy ez nem fog megtörténni. Ne aggódj édesem.

- Biztos vagy ebben? Kérdezte a nő és Frerin rá mosolyogva bólintott. Artemys felszipogott, majd a férjére borult - bocsáss meg a kirohanásaimat és, hogy folyton morgok és veszekszem veled.

- Semmi baj - nevetett fel Frerin - én így szeretlek Maram ne feledd ezt soha sem - kapta az ölébe a nőt - mond még éhes vagy?

- Már nem. Megettem a te ebédet is - pirult el a nő.

- Hát akkor itt az ideje a sziesztára mit szólsz? Vigyorgott el Frerin és Maram gyanakodva méregette a férjét.

- Te valóban piheni, akarsz vagy mást?

- Míg felérünk, a szobánkba addig eldöntöm - indult el a férfi az emelet felé miközben Artemys hangosan és csilingelően felkacagott. Hol volt már a rosszkedv és az aggdalom, mikor a férje egy pillanat alatt el tudja tüntetni minden aggodalmát.


Frerin idegesen rótta a köröket a hálószobája ajtaja előtt miközben az ajtó túl oldalán asszonya vajúdott órák óta. A nők kizavarták azzal, hogy férfinak nincs helye ott. Bosszúsan a hajába túrt és félhangosan imádkozott Mahalhoz, hogy ne vegye el tőle a feleségét, majd a többi Valát is kérte ugyan erre.

- Nagyuram azzal nem segít senkin, ha összeomlik az idegeskedéstől itt. Szólalt meg halkan Ruben. A férfi rá pillantott a fiatal fiúra és a fejét ingatta.

- A szülés nem gyerekjáték fiam. Meghalhat.

- nem kell mindjárt a legrosszabbtól tartania nagyuram. Az úrnő erős asszony és meglássa ő és a picike is egészséges lesz.

- Remélem neked lesz igazad Ruben. Sóhajtott fel a férfi.

- Mondja, hol van Milror úr? Nem láttam.

- Elment imádkozni és kérni a Valákat, hogy könnyű szülése legyen a nejemnek. Egek, már óra óta tart ez a szenvedés. Ha legalább bent lehetnék és foghatnám a kezét.

- Ne aggodalmaskodjon nem lesz gond - mosolyodott el a fiú és abban a pillanatban felsírt egy gyerek. Frerin felpattant, de Ruben utána nyúlt - nem mehet be, amíg a bába ki nem jön. Még el kell látniuk nyugodtan az Úrnőt.

- De... a baba nagyon sír - suttogta Frerin és hallgatta, hogy a gyereke az anyját is megszégyenítve üvölt.

- Hát a babák azt szoktak - nevetett fel a fiú- gratulálok uram. Frerin ajkai megremegtek és megszorította a fiatal fiú karját - jól van?

- Apa lettem, de most fiam vagy leányom van? És hogy van Maram?

Óráknak tünő idő után az ajtó kinyilt az akkora már csendesé vált szobából. Frein aggódva fordul a bába asszony felé, aki sápadtan nézet rá. legnagyobb félelme, hogy elvesztette a nejét, már alakot kezdett válni előtte.

- nagy uram... én...

- Jól vannak? Ugye nincs semmi baj - rohant az asszony elé Frerin és megragadta a karjait és megrázta idegesen.

- igen... jól vannak - bólogatott a nő - de uram ilyet még életemben nem láttam.

- mit? Ne csigáz már asszony! Beszélj már világosan vagy esküszöm, nem állok jót magamért! Csattan fel dühösen Frerin.

- Ceril beszéljen, már világosan nem látja, hogy a nagyúr mennyire aggódik! Mordult fel Ruben.

- Az úrnő jól van csak elaludt és pihen.

- A baba?

- Jól vannak... mind a hárman. Uram ilyet még életemben nem láttam, hogy egyszer három gyermek szülessen és mind leány. Tudja, uram öreg vagyok, de még én ilyennel soha nem találkozta. Bocsássa meg megszeppenésemet.

- Három leány? Kérdezte vissza Frerin - és mind... ugye mindannyian.

- Egészségesek - mosolyodott el Ceril - gyönyörű leányai vannak uram. Még életemben ennyire szépeket nem láttam - mondta meghatottan a nő - úrnőm azt mondta nevezze el őket maga a hagyományaiknak megfelelően - intett az ajtó felé.

- Hárman vannak. Hallod Ruben három gyönyörű kis hercegnőm van és kérlek, szólj Milrornak, én addig üdvözlöm őket - indult be a szobába a férfi. Frerin az ágyba alvó bejére nézet, aki körül a szolgálok tettek rendet. Eltüntetve a véres lepődött és vizet. A férfi a szófához lépet ahol a pólyába csavart gyerekek aludtak.

- Csak egy bölcső volt uram igy addig ide tettük őket, de szóluk mindjárt, hogy hozzanak még kettőt - nézet fel a nő Frerinre, aki a picikre ügyelt - gratulálok a leányaihoz.

- Köszönöm - mosolyodott el a férfi - melyik született elsőnek.

- Ő ez a kis fekete tincses - mutatott a középen alvó babára a nő. Frerin óvatosan a karjába vette és ringatni kezdte, amire kinyitotta a szemét, ami olyan kék volt, mint az övé - nagyon hasonlít magára.

- Valóban. De a hanga olyan, mint az anyjáé. Hm, milyen név illik ehhez a haragos hangú gyermeknek? Mennydörgő éles hang még is olyan akár egy drágakő. Megvan - mosolyodott el a férfi - legyen a neved Theina. Kincsem, a te neved Theina.

- Milyen szép. Mi lesz a másodiknak? Mutatott a kislányra az asszony és átvette Theina-t az apjától.

- Nyugodt és csendes akár a tavasz. Orseya, igen ez tökéletes lesz neki. Csókolta homlokon aa lányát Frerin, majd az oda lépő szolgáló kezébe adta - hát gyere te kis utolsó apró csöppöm - vette fel az ásítozó lányát - A te szemeidből régi otthonom tükröződik, hát egyikőtök sem örökölte édesanyátok zöld tekintetét? Ejnye - nevetett fel Frerin - ám most a neved örök emlék lesz. Eled. Pirinyó, vagy de nagy leszel, mint a hegyek nyugaton. Igen a neved Eled. Ölelte magához a kislányt a férfi, majd szabad kezével megsimogatta a másik kettőt és a békésen alvó feleségére nézet - a világ legszebb ajándékai és kincsei az enyémek. Ennél értékesebb nem létezik úgy gondolom.


Nem akartam tovább húzni az időt és így meghoztam azt a fejezetet, amiben bizony valóban szülőké váltak kis hőseink. Meg aztán nagyon szeretek velük írni. Ha HP ficemből ismert Emilyt szeretitek őket egyenesen imádni fogjátok azt hiszem ;) majd hozok róluk képet. Remélem tetszett nektek egy a fejezet, aminek már épp ideje volt felmászni ide.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top