Lea a fejét ingatva szállt fel a pónijára, miközben azt figyelte, hogyan próbálnak egymás idegeire menni Thorin és Artemys. A tegnapi fürdős-kulcsos eseményen a két veszekedő nem tudta magát túltenni. Thorin azért, mert a nőt hibáztatta a kulcs eltűnésért. Hangosan, magából kikelve bizonygatta, hogy a kulcsot tartó láncot Artemys bűvölhette meg, mikor az megragadta és nézegette. Míg Artemys azért volt dühös a férfira, mert megkérdőjelezte a becsületét és megalázta a csapat előtt. A többiek, akik némán figyelték az egész vitát, arra a következtetésre jutottak, hogy jobb, ha hallgatnak, mert akárkinek is adnának igazat - kivételesen a csapat Artemyst védte volna, még Dwalin is - baj lenne, és nem akartak még nagyobb vitát szítani az anélkül is parázsló közhangulatba. Így hát Artemys és Thorin, mivel senki sem állt egyikőjük pártjára sem, sajátos szópárbajba kezdtek.

- Olyanok, mint a gyerekek – szólalt meg nagy bölcsen Lea mögött Kili.

- Nem... rosszabbak a gyerekeknél. Őket egy jó irányzott fülessel meg lehet regulázni... Náluk viszont ez még akkor sem használna, ha egy teljes napig püfölném őket – sóhajtott a nő.

- Egy próbát megérne, Lea – mondta Dwalin – Már engem is kezd idegesíteni Thorin és a nővéred szópárbaja. Én lefogom Thorint, valamelyik bátor törp Artemyst, és hozzákezdhetsz - kacsintott Dwalin a nőre.

Lea elmosolyodott.

- De, Dwalin, csak nem emelek kezet egy királyra fényes nappal.

- Miattam megvárhatjuk, hogy leszáll az est... – vont vállat a férfi.

- Hogy lehet valaki ilyen tuskó? – harsogott Artemys elől.

- Csak az igazat mondtam, te nőszemély.

- Van nevem is.

- Nem érdekel! - bődült Thorin.

Dwalin a Leára nézett.

- Minek várni, kislány? Most lefogjuk őket, te eszméletlenre vered azt a kettőt és lesz egy nyugodt napunk. Estére csak felébrednek.

- Hagyjátok abba ezt a gyerekes civódást – csapta fejbe Artemyst és Thorint a botjával Gandalf – haladnunk kell, nem pedig veszekedni.

- Te aljas – sziszegték egyszerre egymásra Thorin és Artemys, mintha a másik tehetett volna arról, hogy a mágus fejbe kólintotta őket.

- Olyan kiábrándítóan viselkedsz – szólalt meg Lea egy idő után, mikor nővére leszakadt Thorintól.

- Nem érdekel. Ő kezdte! – fújta fel az arcát Artemys.

- Te meg ostoba módon folytatod és adod alá a lovat.

- Pónit – mosolygott a nő.

Lea szúrósan rámeredt.

- Szégyentelenül viselkedsz. Erre tanított anyánk? Ne feledd, hogy egy nemessel, sőt mi több, egy királlyal veszekedsz folyamatosan. Csak magadat minősíted.

- Nem tud érdekelni. A vadonban mit sem érnek a címek vagy a rangok. Ezek nem tettek még jobb harcossá vagy jobb kardforgatóvá senkit sem. Ha ilyen arrogáns és beképzelt marad ez a törp, az veszi majd észre, hogy nem vesz semmit észre, mert a fejét már valaki levágta arról a vastag nyakáról.

- Mint ha te nem lennél pontosan olyan arrogáns és beképzelt... nyakas vagy. Ugyanolyan makacs vagy, mint Thorin. Lehet, hogy a te fejed előbb esik a porba, mint az övé. Úgy akarsz járni, mint anyánk öccse?

- Pimarir hősként halt meg - húzta ki magát Artemys.

- Egy csudákat. Ostoba módon belerohant a vesztébe, ezt te is nagyon jól tudod. Nem akarom, hogy te is úgy járj.

- Nem érdekel. Azt csinálok, amit akarok.

- Ne légy ostoba! – förmedt Artemysre Lea – Ne viselkedj úgy, mint egy hisztis kislány. Légy már egy kicsit megfontoltabb. Mondd, mit szólna a viselkedésedhez apánk és anyánk? Ha így folytatod, megfoglak és hazaviszlek a nagybátyánkhoz. Nem érdekel, milyen esküt tettél le Tölgypajzsos Thorinak.

Artemys felfújta az arcát és gőgösen meredt húgára.

- Nem vagy te olyan ügyes.

Lea szeme megrebbent.

- Te... hogy... mered – sziszegte a nő. Artemys vállat vont és Bilbó mellé lovagolt.

- Hagyd Lea – intett Tristan – úgysem fogsz semmire sem menni.

- De legalább barátkozhatna Thorinnal. – sóhajtott fel Lea.

- Van még büszkeségem. – kiáltotta vissza Artemys a testvéreinek.

- Ezért fogsz egyszer, előbb-utóbb a fűbe harapni, nővérkém – ordított vissza neki Tristan, de a nő már nem figyelt rá.

Thorin a menet elején lovagolt és halkan füstölgött Gandalfnak.

- Az a nőszemély minden bajom forrása.

- Nem hittem volna, hogy ilyen könnyen kihoz a sodrodból – mondta félmosollyal Gandalf.

- Nők – morogta – egytől-egyig idegesítőek. Máig rejtély nekem, miért is akartad, hogy velünk jöjjön ez a nőszemély.

- Nevezd a nevén.

- Nem fogom. Nem fogok behódolni egy nő előtt, főleg ha az egy olyan idegesítő, nagyszájú kis vakarcs, mint az ott hátul – fordult enyhén hátra a férfi – csak baj van vele.

- Meg kéne ismerned és rájönnél, nem az, akinek gondold.

- Nem akarom. Bosszant az egész lénye. Ha ránézek vagy beszélgetésbe kezdek vele, a gyomrom összeszűkül.

- Ez lehet, hogy nem az utálat jele.

- Ne bosszants te is, öreg – fortyant fel Thorin.

Gandalf felnevetett.

- Ha így viselkedsz, azt hiszem, nem besétálni fogsz Smaug-hoz hanem bemenekülni. - kuncogott a mágus.

- Roppantul élvezed, hogy az a nő az idegeimen táncol.

- Nem élvezem, de egy esélyt adhatnál neki.

- Van még büszkeségem.

- Ez a fajta büszkeség egy nap nagyon nagy bajba sodorhat.

- Nem érdekel – motyogta a bajsza alatt a férfi.

A csapat Gandalf utasítására egy régi, elhagyott tanya mellé vert tábort. Amíg a többiek a táborban tettek-vettek, addig Artemys, Tristan, Fili, Kili és Bofur egy kisebb felfedező útra indult valami ehető gyümölcs után.

- Egy almafa – kiáltott fel Fili kis idő után, boldogan rámutatva egy fára, aminek a tetején gyönyörű, érett almák voltak.

- Szedjünk párat – ajánlotta Tristan.

- Sokat. Bomburnak nem lesz elég pár darab. Ha ezt a kosarat teleszedjük talán elég lesz mindannyiunknak. – emelte fel a kosarat Artemys, amit a táborból magával hozott.

- De ki másszon fel? Nagyon vékonyak azok az ágak, nem bírnák el a súlyunkat. Rázzuk meg? – kérdezte Fili.

- Nem kell megrázni, Artemys felmászik és ledobálja nekünk a legszebbeket – ajánlotta Tristan.

- Én? Miért pont én? Mássz te. Te sem vagy nehéz.

- Mindig fára mászol, ha megállunk, éppen most nem akarsz erre az átokverte almafára mászni? Te úgyis könnyebb és fürgébb vagy, mint akármelyikünk – tolta a fa felé Tristan a nővérét – Az életben egyszer csináld azt, amit mondok neked.

- Azért, mert te nem tudsz fára mászni, menjek mindjárt én? Mi van, ha eltörik az ág alattam? Öreg, vén fa ez, ha lepottyanok, mint a gyümölcse, itt halok meg, de menten.

- Ne félj, itt leszünk, ha lepottyannál, elkapunk. Nem, fiúk? - fordult a törpök felé Tristan.

- Nyugalom Arty, elkaplak - mosolygott Fili.

- Én is - bizonygatta Bofur.

- Hát én nem biztos... - kezdett bele Kili, de bátyja oldalba vágásától meggondolva magát a nőre mosolygott. – Na jó, elkaplak.

- Nem mond igazat – fordult volna vissza Artemys, de öccsétől nem tudott visszafordulni – Tristan, Kili hazudik.

- Menj már, ne foglalkozz vele.

- De...

- Semmi de. Mássz, vagy megmondalak Leának – dobta be az ütőkártyát Tristan.

Artemys dacosan felfújta az arcát és fa felé sétált.

- Jól van, na. - A nő meg állt a fa alatt és várakozóan nézett a társai felé. - Nem érem el az alsó ágat. Valaki tartana nekem bakot?

Fili és Bofur azonnal mozdult is, de Tristan gyorsabb volt és dühösen megragadta a nővérét és a legalsó ágra akasztotta, akár egy ruhát.

- Másszál, de tüstént.

- Rabszolgahajcsár kis vakarcs. Ezt érdemlem, hogy mikor kisbaba voltál, vigyáztam a bőrödre?

- Kötelességed volt. Éhes vagyok, szóval mássz, de gyorsan. - morrant rá Tristan, így hát Artemys óvatosan elkezdett felmászni a fa teteje felé. Amikor felért a legszebb almákhoz, gyönyörű kilátásban volt része. Látta a tábort, a távoli hegyeket és az erdőket. De az idillt a törpök morgása szakította félbe.

- Jól van, dobálom – sóhajtott fel a nő és Bofur kosarát becélozva, meg a fiúk markába dobálta le az érett, pirosló almákat.

Gandalf Lea mellé telepedett, miközben a nő Artemys szakadt ingét foltozta. Hosszú ideig csak némán ültek egymás mellett, mikor Lea letette a földre az inget és a mágusra tekintett.

- Mondd Gandalf, hová tartunk? Elrond úrhoz?

- Talán, ha Thorin belemegy. Hamarosan úgyis felteszem neki a kérdést.

- Onnét jöttünk – mosolyodott el a nő – mondták is, ha találkoznak vagy látják Artyt, akkor szólnak vagy megfogják. De soha nem mondtam nekik, hogy a nővérem úgyse menne oda.

- Miért nem hitted, hogy oda nem megy?

- Mert ott vannak ők is, Gandalf. Te is nagyon jól tudod, hogy Artemys, ha meglátja őket, mindig megsajdul a szíve.

- Honnét veszed? - Kérdezte a mágus.

- Megérzem. Mindig is megéreztem, ha valami bántotta vagy ha örült valaminek. Mikor elment, a nővéreink az idő múlásával avval riogattak minket, hogy már nem él... de én tudtam mindig is, hogy él és jól van. De ha most Elrondhoz megyünk, megint felszakadnak a régi sebek. 

- Arathorn a sorsát nem kerülhette el, meghalt volna akkor is, ha a nővéred ott van... talán ő maga is meghalt volna abban a küzdelemben, ahol elestek a nővéreitek férjei is.

- Ezt ő is tudja. De te is nagyon jól ismered a nővéremet, Arathorn a számára olyan volt, mint az öccse, mindig ott volt vele. Együtt örültek a jól sikerült vadászatoknak, küzdelmeknek, mikor Gilraen hozzáment és fiút szült neki.

- Erről is jut eszembe - pillantott a nő felé a mágus. - Figyelmeztesd, mit is mond a dúnadánok királyáról. A gonosznak mindenhol vannak kémjei. Jó volna, ha Arathorn fiának a létezése titok maradna, amíg annak titoknak kell lennie.

- Utalt valamire a törpöknek? Talán félsz, hogy elárulnának? - rémült meg Lea

- Nem. Attól nem tartok, de amilyen hirtelen természetű a nővéred...

- Ne félj, Gandalf, a nővérem nem árulná el. Nem olyan ostoba, hogy kikiáltja a fiú létezését.

- Csak homályosan utalt rá.

- Értem. Nővérem hisz abban, hogy a remény létezik és egy nap az embereknek királya lesz.

- Te nem?

- Nem tudom, Gandalf. A gonosznak mindig sikerült felülkerekednie a jón az utóbbi években. Miért most lenne szerencséje az embereknek? Isildur megpecsételte a vérvonala sorsát. Miért pont ez a gyermek lenne a kivétel?

- Talán eljött a ti időtök.

- Talán. De a jövő még olyan homályos, még ennek az útnak sem látjuk a végkifejletét...

- Hol vannak a többiek, Lea? - Lépett Thorin a nő elé váratlanul.

- Elmentek az erdőbe valami élelmet keresni – mutatott abba az irányba, ahol eltűntek Artemysék.

- Nagyszerű. Megkeresem őket - morgolódott a törp.

- Nem kell félned, Artemys ott van velük - mondta Gandalf, miközben kifújt egy adag füstöt.

- Hát éppen ettől félek.

Artemys nagy büszkén ledobta az utolsónak szánt almát és még egyszer körülnézett a tájon.

- Kész vagyok. Menjünk fiúk, mert Thorin dührohamot kap, ha megtudja, hogy eljöttünk az engedélye nélkül - kiáltotta le a nő.

- Ne félj, Arty – kiáltott fel teli szájal Fili – a bácsikám észre sem veszi, hogy eljöttünk.

- Most el van foglalva, hogy téged utáljon – nevetett fel Kili.

- Fortyog, akár a leves – kacagta Tristan.

- Nem érdekel. Megyünk! - kiáltotta le a nő.

- Még ne! - kiáltott fel Kili - Ott, a jobb karodtól nem messze, van ott egy szép kövér alma. Szedd le nekem.

- Dehogy szedem a kosár tele van. Vegyél abból. Sziszegte Artemys.

- De nekem az kell.

- Túl a szélén van és az ág sem bírna ki. Fújtatott a nő.

- Ne félj. Elbír az tégedet – kiáltotta fel Kili – majd kimentünk a bácsikámnál, úgyis mindent elhisz, amit neki mondunk Filivel. Menj csak nyugodtan.

Bofur aki már egy ideje rázta Kilit, egy apró sikolyt hallatott.

- Hagyjál már – fordult feléje Kili – Thorin? - suttogta maga elé, mikor észrevette a nagybátyját, aki összekulcsolt karral hallgatta őket.

- Beszélgessünk egy kicsit - mondta nagyon halkan.

- Ne legyetek azért szemtelenek, mégis a nagybátyátok – kiáltott le Artemys, aki nem vette észre, hogy Thorin is a kis csapat részesévé vált – lehet, hogy kiállhatatlan, szemtelen és a legidegesítőbb törp, akivel valaha találkoztam, de jó vezető. Meg aztán, valami rejtélyes módon még titeket is szeret. Nagyon szeretheti az édesanyátokat, ha elviseli a butaságaitokat és még magával is visz titeket erre a kalandra.

- Ha te mondod – válaszolt Fili, miközben Thorint figyelte, akit igen csak megleptek a lány szavai.

- Igen, én. Thorin helyében már laposra vertelek volna titeket. És Kili, veled kezdeném. - Thorin halkan felkuncogott. - Még leveszem ezt az almát neked, Kili, és mehetünk – lépett egy szélső ágra a nő, de az megreccsent. - Ajaj – nyögte, és megdermedt, ahogyan a fa alatt állók is. Nem sokkal később a lába alatt lévő ág nagy reccsenéssel eltört, és lezuhant egyenesen a fiúk elé.

- Arty – kiáltotta Tristan, Fili, Kili és Bofur, akik látták, ahogyan a nő zuhanni kezd, és az ágak eltörnek alatta.

- Artemys – kiáltotta el rémülten magát Thorin is, mikor a nő levélhullás közepette ráesett az akkor már a karjait kitartó Thorinra. Artemys kezéből kigurult a Kilinek leszedett alma, és a társaságra fagyos rémület költözött.

- Jól van? - ugrott oda Tristan.

Thorin eltűrte a nő arcából az ágaktól megtépett haját és akkor vette észre, hogy a homloka egy kis helyén vérzik.

- Jól van, csak elájult, gondolom, beverte a fejét esés közben - állapította meg, majd az almára nézett, amit Kili időközben felvett.

- Sajnálom, az én hibám. Viszem én a táborig. Motyogta Kili bűntudatosan.

Thorin a fejét ingatta,

- Majd viszem én, úgyis elég bajt okoztál mára. Te, Fili és Tristan vigyáztok a pónikra... talán ott nem tesztek senkiben sem kárt. Menjünk! - indult el a tábor felé a férfi, mögötte a bűnbánó Kilivel és az almát cipelő Filivel, Tristannal és Bofural.

Remélem tetszett nektek az eddigi fejezetek. Hamarosan jön az új fejezet. De addig is megírnátok milyennek gondoljátok az eddigi fejezeteket?