Nem értette, hogyan kerülhetett oda és egyáltalán hogyan élhetett. Pedig tisztán emlékezet a fájdalomra a rá boruló sötétség hidegére és most ott állt egy tábor szélén a verő fényes napsütésben. Körülötte felfegyverkezett törpök voltak és néhányan sátor előtti kis tábori székeken még ültek is és boldogan falatoztak. Szemöldök ráncolva meredt előre és nem érett semmit.

- Hol a pokolban vagyok? Suttogta maga elé.

- Mert ha nem figyelsz, lecsapják a csinos kis fejedet a nyakadról - nevetett fel hangosan valaki és Artemys azonnal felismerte a hangnak a tulajdonosát. Rasel volt apja egyik hűséges szolgálójának a fia, aki megtanította gyerekként kés dobálni. A férfi rettenetesen fiatal volt, sőt talán még gyerek. Furcsán hatott a rövid szakállával és sötét hajával. De kék szemei még ugyan olyan huncut fény uralta, mikor utoljára látta... Ered Luinba a nagyapjánál.

- Ugyan úgy lecsaphatják a te bűn ronda fejedet is - mondta a mellette sétáló férfi. Artemys még levegőt is elfelejtett venni. Felismerte pedig életében nem látta csak anyja és nagyszülei meséiből tudta csak kicsoda, de pontosan így képzelte. Sötétbarna haj csibészes mosoly a borosta mögött és a rikító zöld szempár. Ő volt Pimarir az anyja testvére az ő nagybátyja.

- Ám ez a csata igazi esély arra, hogy végre hírnevet szerez barátom és vele talán asszonyt is - kacsintott Pimarir, mire Rasel csak a fejét ingatta.

- Ha miden ilyen könnyen menne Rir, akkor nem lenne gond a világban. Mond még mindig meg van az a nőszemély Bríben?

- Hänia-ra gondolsz? Kérdezte mosolyogva a férfi mintha csak erre a kérdésre várt volna. Siettek el Artemys mellet, aki gondolkodás nélkül utánuk ment - persze, hogy meg van és vár is rám. Megígérte, hogy ha kell éveket is vár, hogy elvegyem.

- Apád mit fog szólni, ha haza viszel egy halandó asszonyt?

- Ezt úgy mondod mintha csak tünde lennél - fortyant fel Pimarir.

- Az emberek még mi hozzánk is rövidebb életet élnek. Ha ennyire tetszenek válasz egy dúnadán asszonyt. Egy olyan bögyöset. Nevetett fel harsányan a férfi, mire Pimarir és Artemys egyszerre temette a kezükbe az arcukat nevetve. Ez a mozdulat volt bennük a közös, ahogy a nő figyelte a nagybátyját. Az anyja szerint sokban hasonlított rá, és ahogyan figyelte rá kellett jönnie mennyire igaza volt az anyjának.

- Merre kószáltatok? Rivallt rájuk Ervus és Artemys harsányan felnevetett, mikor meglátta a nagyapját fiatalosan - már komolyan azt hittem nem jöttök. Lekéstétek az eligazítást. Fiam téged Frerin herceg mellé osztottak.

- Ez megtisztelő - mosolyodott el széles a férfi és az arca sugárzott a boldogságtól. Artemys öröme elillant, mert tudta, hogy mi vár a nagybátyjára. - és te apám?

- Én a király mellett. Te Rasel meg Balin csapatával. És örülnék, ha nem halnátok meg a hülyeségetek miatt.

- Igyekszünk ennek meg felelni. Na Rir, akkor a csata után iszunk egyet ugye?

- És az fizet, akinek kevesebb a sérülése.

- Úgy legyen - nevetett fel a férfi és megölelte a barátját - Mahal vigyázzon rád öreg.

- Rád is vénség - veregette meg barátja hátát Pimarir.

- Kellő komolyságot fiam - rótta meg a fiát Ervus.

- Igen, is apám. Frerin-t kedvelem.

- Ennek örülök.

- Szerintem jó vezető. Bár a sokadik és semmit mondó harcosa vagyok és a nevemre sem emlékezhet, de úgy gondolom nagyszerű lélek. Nála jobb kardforgatót nem láttam atyám az egyik nap láttam, ahogyan földre küldi Versel-t.

- Persze, hogy jó, mert én tanítottam. Ahogyan téged is. És remélem használni is fogod, mert nem szeretném eltemetni az egy szem fiamat. Hát hogy lesz így unokám?

- Van egy lányod is. Koja-nak hívják.

- Emlékszem rá ostoba - fortyant fel a törp és Pimarir halkan felnevetett -, de a több gyerek több unoka.

- Ne aggódj apa - nevetett fel Pimarir - lesznek gyerekeim nem is egy. Már meg is van az egyiknek a neve.

- És pedig?

- Maram. A legszebb női név, amit kifundáltam. Nem gondolod?

- De valóban, de előtte legyen, meg aztán elnevezheted. Szóval maradj életben - Paskolta meg mosolyogva a fia arcát Ervus.

- És te is, hogy legyen kit bosszantaniuk.

- Úgy lesz.

Artemys szeme megrebbent, amikor elillant a tábor és a szeretteinek képe pedig még annyira akarta őket hallgatni. Az idilli helyről egy félelmetes csata színhelyére került legalábbis csak annak a helyére. Mindenhol halottak voltak és gyászba boruló harcosok. Észrevette a nagyapját, aki elé letette a fia holt testét egy fiatal harcos; Frerin. A szíve majd nem meghasadt, ahogyan figyelte őket.

- Amilyen jó vezető annyira érzékeny is. A mai napig nem engedte el azt, hogy önmagát okolja a halálomért - szólalt meg Artemys mellett Pimarir - ez a döbbent tekintett olyan, mint az anyádé - mosolyodott el a férfi.

- Hát ez?

- A holtak világát keskeny út választja el az élőkétől húgom és most te ennek a határán állsz.

- Meghaltam?

- Még nem - ingatta a férfi a fejét - legalábbis még nem kellene.

- Ez egy álom?

- Csak egy üzenet a lelkedtől, aki azért üvölt, hogy élj... vele - mutatott Frerin felé a férfi - bevallom, én piszkosul örülnék neki, mert jobbat nem lelsz a világon.

- Ezt csak azért mondod bácsikám, mert kedvelted - mondta Artemys.

- Valóban - fonta össze a karjait a férfi - meg azért is, mert ismerem. Nem eresztett nem nyugodhattam, amíg ő igazán meg nem békél. Jó lélek, jó vezető és kiváló férjed lenne jobb, mint az a pökhendi bátyja. Drága Maram-om ezt te is tudod.

- Igaz, de nem vagyok hozzá való ezt meg neked kellene, tudod. Thorin megölné, ha Frerin felesége lennék.

- Hidd el nekem nem - ingatta a fejét a férfi - jelen pillanatban élet és halál között vagy. Keskeny út már ez mind kettőnknek. Érintette meg a férfi unokahúga arcát - bárcsak ismerhettelek volna, hidd el annyi csibészséget követünk volna el, hogy az apád haja az égnek meredt volna.

- Követem el én nélküled is csínyeket bácsikám.

- Az én vérem is vagy. Hasonlóak is vagyunk. Büszke vagyok rád Maram.

- És mond bácsikám te miért is vagy itt? Kérdezte Artemys - nem mintha zavarnál vagy valami, de nem értem ezt az egészet.

- Mert igazából nem is kell - legyintett a férfi és összekulcsolta a karjait a mellkasa előtt - hát megrendítő így látnom magam. Szerencsétlen Frerin, hogy oda van. Ez a bűntudat, amit a halálom miatt érez nem tudom felfogni miért dédelgeti ennyi év elteltével is.

- Azt mondta nekem, hogy neki kellet volna meghalnia nem neked. Nem érti miért dobtad el az életedet ő érte.

- Te érted?

- Persze - bólintott a nő - mert a királyod fia volt és a családunk felesküdött rájuk, hogy életünkkel és halálunkkal szolgáljuk őket.

- Részben ezért tettem - felelte halkan a férfi - de leginkább azért, mert bíztam benne, hogy túlélem és egy jövőbeni nagyszerű vezetőt mentek meg. Ebből az egyik sikerült.

- És sajnos nem mentél vissza Hänia kisasszonyhoz - mondta szomorúan Artemys - mi lett vele?

- Ő halandó volt Maram rövidebb ideig élt - Hajtotta le a fejét a férfi - Rasel elmondta neki, hogy meghaltam. Siratott keservesen nagyon hosszú ideig, de végül férjhez ment egy Bríbe tévedt Rohani utazóhoz. Boldog élete volt és az első fiát rólam nevezte el. Mosolyodott el a férfi, majd a nőre nézet - úgy ahogyan a nagyapa oda adta a meg nem született lányom nevét neked. Nekem nem volt lehetőségem a vissza útra, de neked van Maram-om.

- Miért mennék vissza?

- Mert vár rád Frerin és bele fog pusztulni, ha te most feladod. Ébredj fel kedvesem.

- Én félek.

- Mindenki fél az ismeretlentől, de éppen ezért olyan hívogató is nem gondolod húgom?

- Valóban, de nem érdemlem meg az életet. Hanom és Rolen is miattam halt meg.

- Hanom küzdött élni akart érted, de legyőzték erről te nem tehetsz. Harcos volt mindig készen a halálra, ahogyan a fivéred is. Ne keress okot, hogy maradj, inkább keress okot, arra hogy menj. Érintette meg Artemys arcát Pimarir.

- Nincsen.

- Pedig van, ne hazudj nekem. A lelked része vagyok így tudom, mi a szíved vágya.

- Nem vagy valóságos ugye?

- Nem - ingatta a fejét a férfi - de részed vagyok. Ébredj Maram, hogy élni tudj - csókolta homlokon a nőt Pimarir - és ad át üdvözletem a hercegednek, akinek még nem verted ki a szép arcából a fogait - nevetett fel a férfi és Artemys is vele nevetett - Ébredj - suttogta a nagybátyja. A föld eltűnt alóla és lassan homályba veszett a nagybátyja is a szeme előtt, majd váratlanul olyan gyorsan zuhanni kezdett, hogy a szíve vadul kezdett kalapálni, és ahogyan egyre közeledett a föld felé úgy jött vissza a hideg fájdalom. Hangokat hallott, ami először halk és távoli volt, majd egyre erősödött, és amit először észrevett, ahogyan kinyitotta a szemét az Frerin könyves polca volt. Hát valóban életben maradt. Lassan a hang felé nézet és beletekintett egy acélszürke szempárba.

- Felébredt – rikkantott boldogan a szürke szempár tulajdonosa, akiben Tillt ismert fel - A Valáknak hála. Hallasz?

- Hogyne hallana téged - mordult fel Thorin. Artemys a hang felé fordult, és ahogyan a látása tisztult úgy figyelte a törp királyt.

- Hát még élsz - suttogta a nő.

- Húgodnak hála - mosolyodott el a férfi és megfogta a nő kezét, de Artemys kihúzta és elfordult tőle.

- Küld el - suttogta a tündének Artemys. Thorin az ajkába harapott és nagyot nyelt.

- Szavaim haragból születek, nem a szívből. Bocsáss meg nekem a meggondolatlan szavaimért, amit akkor mondtam neked.

- Nem érdekel, akkor is távoz - mondta a nő és könyörögve nézet a tündére - küld el. Nem akarom látni.

- Thorin jobb, ha mész nem kellene felzaklatni. Itt már te nem tehetsz semmit sem. Hadd pihenjen.

- Hát legyen, elmegyek, de majd még visszajövök, és akkor megbeszélünk mindent - indult kifelé a férfi, de az ajtóban megállt és visszatekintett - pihenj kedves. Artemys rettegve nézett Tillgelire és várakozóan szorította meg a tünde kezét.

- Abban a hitben van, hogy csak is miatta maradtál. Amint lehet el kell, majd menned innen, de még túl gyenge vagy - nyomta vissza az ágyra a tünde Artemyst, mikor az felakart ülni - hosszú ideig voltál az élet és a halál között.

- Mennyi ideig?

- Hetekig. Csupán egy hete lettél jobban és mondták azt, hogy megmaradsz.

- Értem - bólintott Artemys és lassan körbe nézet - a hegyben vagyok Frerin szobájába.

- Thorin a sajátjába akart, de Zoren bátyád nyomatékos érvekkel meggyőzte, hogy ide hoznak.

- Mik voltak azok az érvek?

- Pár jobbos meg egy két balos ütés volt - mosolyodott el szélesen Tillgelir - komolyan kár, hogy nem láttad.

- Valóban - mosolyodott el Artemys - mi lett Rolen-el és a testvéreimmel?

- Rolen-t eltemettük a hegyhez közel. A többiek meg kisebb nagyobb sérüléssel, de jól vannak. Sokszor voltak itt és beszéltek hozzád. A nagyapádat például le sem lehetett állítani. Régi meséket mesélt az édesanyádról és a nagybátyádról azt remélve, hogy hirtelen felébredsz és kérdezgetni kezdesz, ahogyan gyermekként tetted.

- Láttam. Szólalt meg Artemys.

- Kit?

- Pimarir-t. A halál és az életet elválasztó keskeny ösvényen voltam. Ő azt mondta. Azt akarta, hogy éljek és végül csak felébredtem. Ám el kell mennem innen... nem maradhatok.

- Persze hogy elfogsz - hitetlenkedett Tillgelir - saját magam kísérlek vissza Ered Luinba a nagyapáddal és a fivéreiddel együtt. Frerin-nek már megírtam.

- Nem kellett volna. Ingatta a fejét Artemys - jobb lett volna nem hitegetni.

- Pedig elmész oda. Szereted és vele kell lenned.

- Thorin nem fogja engedni.

- Éppen ezért fogtok ti elszökni, majd - mosolyodott el a férfi és ravasz fény villant a szemébe.

- Mit fundáltál ki te tünde? Ráncolta a szemöldökét Artemys.

- Majd idejében megtudod, de most pihenj.

Holnap megyek oltásra. Megkapom az astrazeneca vakcinád a fivéremmel szóval izgulok rendesen, mert bizony belém döfnek egy piszok nagy tűt.  De mivel a munkám során sok emberrel érintkezem nem árt egy fajta védelem a maszkon és a kesztyűn kívül amit amúgy külön külön is irtózatosan utálok. Szóval szurkoljatok értem, hogy minden rendben menjen. Ám nem az oltást miatt hoztam előrébb ezt a fejezetet, ha nem a hét tovább részében nem tudom, hogyan leszek. Sajnos az egyik nagybátyám váratlanul - nem  covid - meghalt. Sokkolt mindenkit bár beteg volt nem gondoltuk, hogy ilyen váratlanul el megy. Szóval lelkileg roppantul oda vágott, mert nagyon  szerettem azt jó humorú hatalmas szívű embert, aki már nincs közöttünk :( Hát gyerekek igyekszem a következő fejezet átnézésével, de nem tudom mikor hozom.

A kép megfejtése: Bizony a medál volt, de vajon miért került Lea-hoz?