Tillgelir majd nem, hogy eltaposta Madweg-el az eléje érkező tóvárosiak egy kis csapatát, mikor kitört az erdőből. Ijedten ugrottak el előle és méltatlankodva kiabáltak rá, de a férfi nem törődött velük.

- Ki ennek a csapatnak a vezetője - kiáltotta szigorúan és a hangja mennydörgőt. A körülötte lévő emberekben meghűlt egy pillanatra a vér, mert a lova magasán ülő férfi ijesztőnek hatott.

- Ki akarja tudni és miért? Kérdezte egy görnyedt alak, aki jobban hasonlított egy földből kimászott patkányra, mint emberre. Tillgelir elhúzta a száját, de próbálta nem kimutatni a hirtelen jövő ellenszenvét.

- Tillgelir a nevem és a vezetővel kell beszélnem, és hogy miről az nem tartozik rád ember.

- Mond, el mit akarsz, ha nem távozz így is elég bajunk van nélküled!

- Alfrid - szólt a férfira egy nő és szemei szikrákat hánytak - ne hallgass erre az alakra jó uram, mert ő itt már nem parancsolhat. Az árulóknak nincs szavuk! Akit keress, az hátrébb van. Bard a neve.

- Köszönöm, asszonyom - biccentett Tillgelir és kedvesen rá mosolygott mire a nő látványosan elpirult és sóhajtva nézte az elvágtató tündét. Alig pár perccel később megjelentek Ervusék és sűrű káromkodás közepette.

- Mahal verné meg ezt az esztelen fiút. Ha a lányról van szó az esze homályba borul - morgolódott Ervus - valaki meg tudná nekünk mondani merre ment a tünde? Kérdezte az öreg. Az előbbi asszonyt, aki Tilleglire beszélt újfent elő lépet és hátra mutatott.

- Arra ment és Bard-ot keresi.

- Köszönöm - bólintott Ervus - mondja nem látott három dúnadánt. Aprók és nagyszájúak ebből ketten ikrek.

- Artemys és a testvérei ugye? Ha őket keresik már rég elmentek a hegyhez és csak a csoda folytán élhetnek. Fohászkodunk értük, hogy életben találjuk őket - mondta az nő.

- Hát imádkozatok erősen, mert mi is azt tesszük.

- Még is ki a fene maga? Fortyant fel Alfrid - és mit akar attól a három nyomorulttól?

- Ervus a nevem és a három nyomorult nagyapja vagyok ők meg mögöttem a fivérei. Jól villogasd meg a szavaidat embert, mert az unokáim nemesek és nem tűröm, ha a gonosz nyelvű senkik veszik a szájukra. Remélem, ha legközelebb találkozunk, már tisztelettel ejteted ki a nevüket, mert ha nem így teszel lecsapom a fejedet - mordult fel a törp és a tömeg hangosan felnevetett a férfi szavain - hát akkor menjünk, mert még valami esztelenséget csinál az a tejfölös szájú suhanc. Sarkalta meg a lovát Ervus és elvágtatott mögötte Rolenékkel.

- Komolyan még ők is jönnek - méltatlankodott Alfrid - nekik is a kincsre fáj a foguk.

- Azt mondta, hogy a nagyapja? Ráncolta a szemöldökét az asszony.

- Korcsok - fröcskölte undorodva Alfrid - azok hárman korcsok. Nem hittem volna, hogy undorítóbbak lehetnek még... tévedtem.

Tillgelir már a második ember kérdezte Bard felől, mikor nagy nehezen észrevette a családja mellett sétáló férfit, aki a karjában vitte a legkisebb gyermekét, míg a másik kettő enyhe mosollyal az arcukon haladtak mellette. A férfi magas volt és tekintélyparancsoló épp úgy mint az őse Girion-n. Leszármazódja ott ment és befejezte azt, amit ő elkezdett és minden bizonnyal a lelke már megnyugvást lelt. Bard volt az, aki megölte Smaug-ot az átkos sárkányt és véget vetett a sárkány gonoszságának ezzel egy új időt elindítva. Még is, ahogyan a tünde figyelte éppolyan átlagos halandónak tűnt, mint a körülötte állok még is, ahogyan figyelte meglátta ősei büszke tartását és a jó felé hajló jellemét. Girion büszke lehetne rá. Még akadnak jó lelkek középföldén mosolyodott el halványan a tünde, majd Bard előtt megfékezte a lovát és onnan nézet a férfira.

- Üdv néked Bard - szólt a lova magasáról.

- Neked is tünde uram. Mond mi szél fújt erre?

- A nyugati - mosolyodott el a férfi - Tillgelir vagyok Ered Luinból és Frerin-t szolgálom.

- Ered Luin? Frerin? Egy törpöt szolgál egy tünde? Milyen időket élünk - ingatta a fejét Bard majd szemöldök ráncolva nézet a tündére - Akkor te minden bizonnyal Artemys barátja vagy, ám ha őt keresed már régen elmentek a hegyhez és remélni tudom, hogy még életben vannak. Húga és még két törp pár nap előnyben előttük jár. Ha sietsz, hamarabb utoléred, mint mi.

- Ti is a hegyhez tartotok? Mi célból?

- Kell a szállás télre tünde uram és a hegy gyomra elég lesz a népünknek. Válaszolta Bard.

- Valóban. Nézet szét a hosszú soron majd leugrott a lováról Tillgelir - elkísérünk a hegyig. Orkok lehetnek a közelben.

- Kísértek?

- A nővérem és Artemys nagyapja meg a fivérei velem utaznak csak lemaradtak mögöttem.

- A fivérei? Van közöttük Rolen is? Kérdezte szemöldök ráncolva Bard és emlékezet arra, hogy a nő elmesélte a rémálmait.

- Igen, ő a legidősebb a fivérek közül.

- Értem - felelte csendesen a férfi, majd zavartan nézet a kezében kíváncsian nézelődő Tildára.

- Ő róla mesélt Arty nem apa? Őt látta az álmaiban meghalni. Mondta Tilda.

- Csak az aggódás szülte rémálmok kislányom csupán semmi több. Így jobb lesz többet nem beszélni erről - tette le a lányát a földre - tünde uram ők a gyerekeim. Sigrid, Bain és Tilda. Tillgelir csak enyhén biccentett feléjük és Bardhoz igazította a lépteit miközben Madweg-et maga mellett vezette és a gyerekek eléjük siettek.

- Sok a halott?

- Rengettek és sebesült is - mondta halkan Bard - de ezt is túlvészeljük, mint sok mást.

- Szívósak a Suhatagiak nem egyet ismertem... köztük ősödet is. Hasonlítasz rá - mosolyodott el Tillgelir.

- Valóban? És milyen volt?

- Jó ember - felelte csendesen, majd felemelte a kezét mikor meglátta a lovasokat - az öreg Ervus Arty-ék nagyapja és másikak a fivérei Rolen, Polen és Zoren.

- És a nő?

- A nővérem Dolin. Ért a gyógyításhoz tudd, majd segíteni a sebesülteknél.

- Az jó lesz.

- Oh, te átkos türelmetlen tünde kölyök csak egy nap telne el úgy, hogy a hírtelenséged miatt ne kelljen aggódni - csattant fel a törp hangja - üdv néked Bard. Ervus vagyok szolgálatodra - pattan le a hátasáról a törp, olyan fiatalos lendülettel, mintha még shider lenne - hát halljam fiam hallottál el a véremről?

- Artemysék a Magányos hegynél vannak, és csak bízni tudunk abban, hogy élve találjuk őket.

- Hát a hegyhez tartotok - mondta Rolen - talán az átkozott kincs miatt?

- A szállás miatt, de Thorin ígéretet tett nekünk, hogy kapunk belőle és csak bízom abban, ha életben van, betartja a szavát.

- Ej, fiam ne táplálj reményeket - mondta morogva a törp - azon a kincshalmon átkok ül, amin egy bestia fészkelt hosszú ideje és úgy gondolom az én valamikor bölcs királyom már nem lesz ugyan az, mint aki elindult erre az átkos küldetésre.

- De csak a húgunk észt ver belé - mondta Zoren.

- Ezt nem hiszem - ingatta a fejét Bard és közben elindult - Artemys retteg tőle legalábbis ezt olvastam ki a szemeiből. Nem beszélve arról, hogy a jegyese lett Thorinnnak, miközben annak az öccsét szereti. Feláldozza magát egy olyan alakért, aki nem érdemli meg - ingatta a fejét Bard - nem tudom, mi van, most ott csak tényleg remélni tudjuk, hogy nincs senkinek semmi baja. Nézet a hegy felé a férfi miközben a szívére rettegés ült.

Artemys lépései port kavart fel, ahogyan belépet a szobába. Már ahogyan belépet felismerte ki is élhetett benne. A könyvek szabályosan pihentek a polcokon, az asztalon még mindig ott volt a félig megírt levél és a toll is a kiszáradt tintatartóban pihent. Az ágy rendezett volt és csak egy hanyagul oda dobott köpeny volt rajta. Óvatosan kinyitotta az egyik ládát és bele túrt. Foszló anyagokat talált és egy két tört. Egy pillanatig nézegette, majd a ruhájába rejtette és tovább kutakodott, de semmi már érdemlegest nem talált. Keserű sóhajjal állt fel és leült az ágyra, ami kissé a súlyától megrogyott.

- Ez az öcsém szobája volt - szólalt meg csendesen Thorin és belépet.

- Valóban? Nem gondoltam - hazudta a nő - nekem pont megfelel.

- Jobb helyen lennél az én szobában.

- És te hol alszol akkor?

- Veled.

- Illetlen lenne - mondta Artemys és felszegte az állát.

- Akkor nem volt, mikor az öcsémmel osztat meg az ágyad? Kérdezte ridegen a férfi és Artemys szeme megrebbent - azt hitétek, hogy nem tudom meg? Naivak vagytok mind a ketten - sétált a könyves polc felé Thorin és hosszú ideig olvasgatta a kopottas gerincekre írt szöveget, míg végül megszólalt - még mindig őt szereted ugye?

- Igen - felelte Artemys - és szerintem mindig is öt szerettem.

- Ezért mentél el? Mert szereted?

- Azért, hogy jó testvérek maradjatok. Nem érek én annyit, hogy acsarogjatok én miatt. Felelte halkan a nő.

- Nem tudod, mekkora értéked van ugye? Nemes vérvonal leánya, vagy mint anyád, mint apád által. Melyik férfi nem akarna egy ilyen értéket maga mellett tudni - ment Artemys elé a férfi és gyengéden megérintette az arcát - és látványnak sem vagy utolsó. Egy idő után meg fogsz szeretni és elfelejted az öcsémet. Boldog leszel velem... boldogabb, mint vele bármikor.

- És a szerelem mit sem ér neked? A törpök nem házasodnak érdekből, mint ahogyan te teszed. Birtokolni akarsz.

- Valóban nem tagadom. De az én helyzetem jóval más asszony. Unokaöcséim éretlenek utódnak alkalmatlanok és az öcsém nem lenne jó király. Jó lelkű és becsületes. Így nem ártana nekem egy két erős fiú. Te ezt megadhatod nekem. Érintette meg a nő hasát - most hogy hatalmas vagyonom lett nem hagyhatom akárkire.

- Félre ismered őket Thorin Thrain fia.

- Pedig így van - simította meg a nő nyakát, majd lelökte a köpenyét, hogy a vállához érjen - roppantul örülnék neki, ha ma éjjel velem aludnál. Artemys szeme megrebbent és ellökte magától a férfit - nem tudom, mit szégyenlősködsz, hiszen csupaszon láttalak és nem igazán hiszem, hogy az öcsém ellent tudod volna állni egy olyan szépségnek, mint te.

- Nem vett el tőlem semmit sem és most kotródj. Rivallt a férfira Artemys dühösen.

- Valahogy nem igazán hiszem el - ragadta meg a nő karját, majd megmerevedett, mikor megérezte a hideg acél érintését a nyakánál.

- Enged el és tűnj el - mondta veszedelmesen Tristan - a testvérem itt marad, ahogyan én is.

- Kardot rántasz a királyodra? Kérdezte gúnyos mosollyal Thorin - ez felségárulás.

- Nem vagy a királyom és csak a nővérem erényét védem. Szóval kifelé! Csattan Tristan és nem vette le a férfiról a szemét amint egyenes tartással és gőgösen távozni készült. Thorin meg állt az ajtóban és a válla felett még visszanézet.

- Hamarosan az asszonyom leszel Kojela és akkor visszatérünk, erre a napra ne feledd. Mondta sötéten és fenyegető szavai még percekig ott voltak a levegőben. Artemys kétségbe esetten borult az öccse karjaiba és úgy rázta a sírás.

- Nem akarok az övé lenni Ferran. Inkább halok meg - kapaszkodott a férfiba Artemys. Tristan a könnyeit nyele ölelte magához és nyugtatóan ringatta a testvérét - hová lett az a rendes lélek, aki volt? Egy szörnyeteg lett belőle. Frerin... gyere értem - zokogta a nő.

- Megígértem neked, hogy találkozhatsz vele és be is tartom. Suttogta Tristan és a lelke legmélyéről a szíve teljes fohászával remélte, hogy így lesz.

Itt egy újabb fejezet és remélem tetszett nektek :) A következő már készülőben és remélem a jövő hét folyamán már tudom is nektek hozni :) Haladunk a történettel és már a levegőben van erősen az őrület ;) Szerintetek Ervus mit fog szólni majd ha megtudja mi van Artyval?