A hegy úgy magaslott feléjük, mit ha egy fenyegető szörnyeteg lenne és abban a pillanatban Artemys úgy is gondolt rá. Összébb húzta a köpenyét és lopva az öcsére nézet, aki Thorin mellett sétált miközben az árgus szemekkel figyelte. A pár napja tett szöktetési tervét nem tudta megbocsátani és ha Balin nem lépet volna közbe minden bizonnyal egymásnak estek volna. Bár legszívesebben elrohant volna a fivérével ahogyan kérte nem mert elindulni vele és ez eredményezte azt, hogy lebuktak és most mind kettőjüket figyelték. Bár nem szívesen tették, mert már mindenki észre vette, hogy Thorin nem ön maga. Tristan szerint és ezzel sokan értettek együtt, hogy ennek az-az oka, hogy túlságosan is rabja lett Kojelának. Artemys velük ellentétben tudta azt, hogy az arany és az Arkenkő utáni mérhetetlen vágyódása ejtette őt rabságba. Thorin bár erejében felülszárnyalta a vele egy korúakat és konok is volt roppant gyengének bizonyult az arannyal szemben és ebben szöges ellentéte volt öcsével, akit kicsit sem érdekelt a vagyon és a rang. Milyen ostoba volt, mikor engedett Frerinnek és elindult a több éves vezeklésére és őt ott hagyta. Bárcsak vele maradt volna és most talán nem lenne ilyen keserves bajban mint most. De ezt is magának köszönhette hiszen természetével maga mellé édesgette Thorint pedig csupán csak jobban szeretett volna lenni vele. Artemys szomorúan elmosolyodott és felnézet a felhőkre. Még magát is be akarta csapni. Igen is érzet a férfi iránt valamit, ám nem eleget, hogy vele képzelje le az életét ám most ahogyan baktattak fel a kőlépcsőn felfelé a Valákhoz imádkozott, hogy ha Thorin mellé rendelték inkább haljon meg a sárkány tűzétől, mint az ő asszonya legyen. Arcára cseppenő eső cseppek eltakarták a könnyeit és a rá tekintő Bilbó látta csak igazából az eső cseppek mögött az igazi könnyeket.

- Hamarosan felérünk – szólalt meg Thorin – Dís szerint itt jutottak ki a hegyből. Hamarosan atyáim termeibe léphetünk – mosolyodott el a férfi és Artemys elhúzta a száját és le nézet a hívogató mélységbe. Dwalin megragadta Artemys karját és maga mellé rántotta.

- Ne is álmodj arról, hogy ilyen halált válasz magadnak te lány. Kard legyen ami az életedet vegye mint az éles sziklák. Suttogta Artemys fülébe – ne félj majd mi kisegítünk ebből az eszetlen helyzetből szóval ne csinálj semmit. Értetted?

- Igen – bólintott a nő.

- Valami baj van? Fordult meg Thorin és gyanakodva méregette Dwalint és Artemyst.

- Semmi csupán kissé megcsúsztam és Dwalin elkapott – nézet a törpre a nő – óvatosságra intett.

- Nagyon helyes. Vigyázz a királynémra Dwalin – bólintott szigorúan a törpre.

- Úgy lesz. Le sem veszem a pillantásomat róla – felelte a törp.

- Jobb lett volna, ha vízbe fulladok – sóhajtott fel Artemys és tovább rótta a lépcsőket.

Tillgelir megfékezte a lovát és szeme elé tette a kezét, hogy beárnyékolja.

- Pár órányira van tőlük tóváros. Szólalt meg és vissza fordult a csapathoz – induljunk?

- Mindjárt fiam csak kifújom magam. Téged az ifjúság vessz a szárnyai alá nekem már az rég tova szállt.

- Hol tarthatnak? Kérdezte Rolen.

- Vagy a hegynél vagy magában a hegyben – szólalt meg Dolin – remélem jól vannak.

- Én még most is azt mondom nem helyes, hogy Túriel és a testvérei ott vannak. Ingatta a fejét Tillgelir.

- Én sem főleg mert Thorin is ott van és ha rá jön kicsoda is Arty úgy hiszem közbe kell szólnunk pedig ígéretet tettünk régen neki, hogy nem szólunk az életébe.

- Mit tudhatna meg Thorin, ami miatt ezt kellene tennetek? Kérdezte Tillgelir – nem hiszem akkor bűn, hogy Túriel félvér.

- Az igaz, de a te Túrieled egyben Kojela is akiért Thorin annyira vágyakozik.

- És az a nyamvadt törp adta azt a medált is amit visel ne feled Rolen – Szólalt meg Zoren – ha egy ujjal is hozzá nyúlt eltöröm a nyakát annak a törpnek.

- Kojela az Túriel lenne?– suttogta Tillgelir rémülten – akkor Thorin szereti...

- Nem – szólt közbe Ervus és beleszívott a pipájába – dehogy szereti csupán tisztelte. Azt akit valójában szeret az más valaki. Olyan személy akinek örömmel és minden rettegés nélkül adnám a kis unokámat férjhez.

- Kire gondolsz öreg – hajolt az öreghez Polen.

- Frerinre ki másra – fújta ki a füstöt a férfi - Pár éve ő rejtegette mindenki elől Maram-ot és védte meg, majd szöktette meg Thorintól. Addig a napig én is úgy gondoltam, hogy Thorin méltó párja lenne Maram-nak, de bebizonyította alkalmatlanságát, mikor kényszeríteni akarta a házasságra. Ellenben Frerin megszöktette.

- És miből gondolod, hogy Túriel-nek jobb párja lenne Frerin úr? Kérdezte Dolin.

- Ő képes volt lemondani róla, mikor lehetősége támadt, hogy az övé legyen. Néha el kell engedni azt akit szeretünk, hogy képesek legyünk megvédeni. És Frerin önös érdekeit háttérbe szorította, hogy megvédhesse azt a nőt, akit az életénél is jobban szeretett. És annyi év után sem kopott meg a szerelem amit érez iránta. Nem véletlenül jöttetek Ered Luinba Tillegelir és nem is véletlenül találkoztunk fiaim. Ezt Frerin intézte valójában, hogy Maram-ék után mennyünk és megvédhessük őket – mosolyodott el a férfi – valójában ő már ezernyi tervet szőtt a fejében és ugyan ennyiszer le is játszódott a vég kifejlett.

- Maram, akkor róla beszélt igazából? Tudta, hogy ő adta valójában a medált?

- Nem, Polen. Az ékszert Thorin adta, de nagyon kevesen tudják, hogy azt maga Frerin készítette a húgának és adta a fivérének, hogy adja át Maramnak, mert bátran viselkedett előttük. Igazából, mikor arra esküdött az unokám megpecsételte a sorsát és hozzá kötötte az életét a Durin házhoz.

- Frerin soha sem mondta el akkor, hogy ő adta a medált? Kérdezte elhűlten Tillgelir – de miért?

- Soha sem volt igazából az a kérkedő fajta – ingatta a fejét Ervus – ő másabb, mint a bátyja. Ő Józanabb és igazabb... nagy királlyá lett volna, ha előbb születik.

- Még királlyá válhat – sóhajtott fel Polen.

- Ez igaz, de ha életben lesz valamelyik unokaöccse inkább az ő javára le mond mit sem a korona fogságába essen. Ő az a király, aki királlyá válhatna, de nem akar. Azt mondják az ilyen uralkodó jobbá teszi a világot, mikor hatalomra jut. De ahogyan Maram is vágyakozik a szabadság után úgy ő is.

- Hiszen szabadok – ingatta a fejét Tillgelir, mire a törp csak lassan elmosolyodott.

- Oh, koránt sem. Nemesek, akiket a szabály köt ők a a korlátlan szabadságra vágyakoznak. Imádkozzon Mahalhoz és az összes Valához, hogy ez az álmuk teljesüljön és ne a rabság várjon rájuk – mondta halkan Ervus és a Magányos hegy felé nézet – de úgy hiszem előtte mind ketten rengeteg fájdalmon mennek keresztül.

Frerin az erkélyén állt és lehunyt szemekkel hallgatta a szelet, ami a várának falait ostromolták. Hosszú évei alatt megtanult a jelekből olvasni és megérezte a gonosz dolgokat, de mióta tudta, hogy Maram és testvérei a fivérével utaznak a Magányos hegyhez nyugtalanság lett úrrá rajta és a rettegésé, már mindben rosszat sejtett. Bár ezt senki sem láthatta rajta és nem is mondta el senkinek... még is úgy gondolta, hogy ez a küldetés olyan dolog elindítója lesz, ami meghatározza sokak életét. Köztük talán Maram és az övét is. Frerin belekapaszkodott a korlátba és úgy érezte a szíve megsajdul, ha arra gondolt, hogy elvesztheti a nőt, akit mindennél jobban szeretett. Minden egye nap imádkozott azért hogy élje túl az egészet és térjen vissza. S ha nem is az ő oldalára, de éljen. Elviselné azt is ha más férfi oldalán találja meg a boldogságot, de a halálát azt nem tudta volna elviselni és inkább veti le magát a mélybe vagy dől a kardjába, mint hogy azzal a tudattal éljen, hogy a nő már nincs többé.

Dís, aki a földről figyelte a bátyját úgy látta, mintha valamiféle kísértett lenne. Évek óta csak árnyéka volt ön magának és mintha létének másik fele eltűnt volna, elfújta volna szél. Ahogyan figyelte a fájdalmas arcot meg sajdult az ő szíve is és bármit megadott volna, hogy újból lássa a fivérét őszintén mosolyogni. Óvatosan felfelé haladt a külső lépcsőn egyenesen a férfi felé, miközben köpenyébe belekapott a hideg szél.

- Neked nem kellene ilyenkor mászkálnod húgom – szólalt meg váratlanul Frerin és oda sem pillantott a döbbenten rá meredő Dísre.

- Csupán látni akartalak Frerin. Napok óta felém sem nézzel és már aggódtam érted.

- Felesleges volt – nézet Frerin a húgára és lágyan szeretettel rá mosolygott – de megfázhatsz, ha ilyen későn járkálsz messze a jó meleg kandallódtól.

- Nincs az a meleg, ami enyhíthetné egy anya rettegő lelkét – állt Frerin mellé – akármennyire figyelem a látó határt sajnos nem láttok el oly messzire, hogy meglássam a gyermekeimet. Ahogyan te is hiávba kémleled a horizontot nem látod meg Maram-ot – érintette meg Frerin kezét Dís – mert bizony te őt lesed és várod, már hosszú évek óta.

- Meglehet, de jobb ha távol maradt tőlem és másoktól is. Nem neki való ez az élet, amit Thorin és én élünk. Ő szabadnak született minden rangtól távol.

- Ahogyan te is – szorította meg Dís a kezét – neked sem való ez az élet hiába próbálod az ellenkezőjéről meg győzni a világot. Te és ő egymásnak letettek teremtve, mert ha a nagybátyja nem ment meg te halott lennél és talán Koja sem találkozott volna Samir-ral. Ne feledd a te közbe járásodnak köszöntették a dúnadánok, hogy helyet kaptak a Csarnok közelébe. Frerin a sorsotok már rég egybe fonódott és mikor a medált Maram megkapta egy örök kötelek lett köztettek, de hogy ebből lesz is valami csak rajtad áll. Ha túl éli Maram ezt a kalandot és esélyed lesz ragad meg, mert ha nem életed végéig báni fogod, hogy nem léptél.

- Egy világ választ el most tőle.

- Középfölde csak egy nagy világnak egy kicsiny rész Frerin nem az egész. Ahogyan a népeket köti össze a szeretett és a hűség úgy a szerelem sem ismerhet mérföldeket. Én hiszem, hogy a ti utatok előbb utóbb újra találkozik és csak a Valák tudnak az gátat szabni közétek halandó nem. De úgy gondolom, hogy a Valák sem olyan szőrös szívűek, hogy örökre elválasszanak két ennyire szerető lelket, mint ti. Mosolyodott el Dís és két keze közé fogta Frerin arcát – drága bátyám miért van az, hogy te akarod cipelni mindannyiuk terhét? Én viszem a sajátom és Thorinnak is éppen ideje lenne a saját terheit vinnie a maga vállán. Ne nézd, hogy ő vagy én miket visszük vagy veszünk magunkra, mert ha ezt teszed közben te magad elfogsz felejteni élni.

- De a testvéreim vagytok...

- De attól nem leszünk msáok, ha közben éled az életedet. Ígérd meg, hogy mikor lehetőséged kapsz élni fogsz vele. Ígérd meg! Kérlelte Dís a bátyját és Frerin abban a pillanatban meglátta benne azt a harcos nőt, akiről egyszer a sógora beszélt. Lassan elmosolyodott, majd magához ölelte és szorosan fogta a karjaiban.

- Ígérem, húgom – mondta elszántan Frerin.

Artemys hátra nézet és zöld szemei a távoli tájat fürkészték miközben hajába és köpenyébe belekapott a hideg szél. Látta a Tó város halvány fényeit és a szívét valamiféle melegség töltötte el, hogy húga legalább biztonságban ha már ő nem.

- Az utolsó fényt el kell kapnunk! Emelete fel a hangját Thorin – Artemys gyere már el onnan a széléről rossz csak oda nézni – rivallt a nőre a férfi, mire Artemys bólintott és beljebb lépet és leült az egyik kis sziklára Bilbó mellé és onnét figyelték a társasságot ahogyan a falon keresték a kulcs lyukat.

- Nem lesz semmi baj – szorította meg a hobbit a nő kezét miközben ő maga is remegett – minden jóra fog fordul és Thorin is észhez tér – suttogta.

- Nem hiszem – mondta sötéten Artemys – bent a hegyben hatalmas vagyon van amin egy sárkány fészkel. Meglásd most fog elkezdődni az igazi téboly. Azon a kincsen átok ül és minden gyenge szívű és lelkűt megmételyez. Ha a sárkány még is halott az arany teremt egy másikat – nézet Artemys Thorinra. Bilbó óvatosan követte a nő pillantását és ijedten tekintett Artemysre.

- Úgy gondolod, hogy Thorin képes lesz rossz dolgokra az aranyért?

- Az csak egy kis része a vagyonnak mármint az arany... a hegyben a legnagyobb érték az-az Arkenkő Bilbó, mindennek a teteje. Aki birtokolja övé minden hatalom. Imádkozom Mahalhoz, hogy az a kavics soha ne kerüljön elő. Igen, annak a kőnek nem szabad újra elő kerülnie. Bilbó figyelte a nőt és megsajdult a szíve ahogyan lassan kiveszik a fény belőle. Olyanná vált, mint egy kalitkába zárt madár. Csendes és magányos.

- Nem találjuk! Halatszott Nori kétségbe esett hangja, ami kizökkentette Bilbót és oda kapta a fejét, majd a lebukó napra.

- Nem lehet! Itt kell, hogy legyen – mondta Thorin, majd nem hogy felzokogó hangon – itt kell! Bökött a térképre a férfi, miközben egy rigó a falhoz csapkodta a csigát, amit meg akart enni.

- Lebukott a nap. Hamarosan fel tűnik a hold – mondta halkan Tristan. Bilbó felpattant ültéből és az égre nézet, majd járkálni kezdett, miközben a társai csalódottan pakolásznak. Artemys, aki meg sem mozdult csendben figyelte a kis hobbitot.

- Gyere menjünk – szólt rá Tristan.

- Nem hagyom itt Bilbót. Hamarosan feladja és megyünk utánatok – vette fel a földre ejtett ezüst kulcsot, amit Thorin tehetetlen elkötelezettségében ledobott. Még mindig szépnek és nehéznek találta az ezüst kulcsot.

- Biztosra veszem, hogy ez az egész egy rejtvény – mondogatta Bilbó – az ősz utolsó fénye, majd megvilágítja a kulcs lyukat – mondogatta, miközben Artemys felnézet a felhők közül elő bukkanó holdra, aminek fénye rá vetült a falra, majd három lábnyira a talajtól egy apró kavics kihullott a falról. Bilbó rá meredt a döbbent tekintetű nőre, majd elkiáltotta magát.

- Gyertek vissza meg van! Gyertek gyorsan! Mondta izgatottan. Artemys fel állt és lassan elindult a falhoz. Ezernyi érzelem kavargott benne és bár a kulcsot elhajította volna messze, de a keze nem engedelmeskedett. Helyette bedugta a zárba a kulcsot, de elfordítani nem merte.

- Segítek! Szólalt meg lágy hangon mellette Thorin és óvatosan elfordította a kulcsot a zárban a nővel.

- Kattant – szólalt meg Artemys és Thorinra nézet, majd hátrébb léptek, mert a szkla fal egy része lassan elengedett és egy hosszú vagy öt láb magas, három láb széles ajtó körvonalazott ki előttük, ami lassan hang nélkül kinyílt. Erebor titkos oldala ajtaja immáron csak rájuk várt, hogy be menjenek rajta a sötétségbe.

Végre valahára eljutottak az ajtóig! Soha nem hittem volna, hogy én eljuttok idáig mit ne mondjak... és annyira nem lett jó a fejem amiért bocsánat. De a következővel igyekszem majd, hogy jobb legyen. ;)

Írjátok azért meg, hogy ha tetszett XD

És egy rajz, amit nagyon de nagyon régen készítettem. Az extrás Hobbit 2-ben van egy olyan jelenet, mikor Thorin ( Richard) kinyitná az ajtót, de nem egy neki. Akkor ez ihletett meg XD. Remélem tetszik nektek ez a kis butaság.