Az ősz már előretolakodott és hűvös szeleket hozott magával, ami meg borzolták a lombokat és karcolták a bőrt. Artemys a készülődő embereket figyelte, akik élelemmel pakolták meg a csónakokat miközben a gondolatai messze jártak. Furcsa szívet szorongató érzés kerítette hatalmába és legszívesebben meg tanácskozta volna Tillgelir-el vagy Frerin-nel a benne lévő kétségeket, de nem volt senki közel s távol, akinek őszintén kiönthette volna a lelkét.

- Valami bánt? Szólalt meg Bard a nő mögött mire Artemys összerezzent.

- Csak elméláztam – felelte a nő.

- Napok óta csendes vagy. Legalábbis az óta mióta elígérkeztél a törpnek. Olyannak tűnsz, aki bánja az egészet. Ha valóban így van, ne hitegesd, és ne kelts benne hiú reményeket. Lépet a nő mellé hátra kulcsolt kézzel a férfi.

- Csak megrettent a gondolat csupán. Nem gondoltam volna soha, hogy rá jön, ki vagyok és még így is akarna engem, hogy tudja az igazságot.

- Évekkel ezelőtt is megkérte a kezdetet.

- Valóban, de akkor nem ismert igazából. Egy szerepet játszottam, amit elvártak tőlem. De most mi van, ha a múltam árnyát látja még mindig bennem és nem azt, ami valóban vagyok?

- Erre neked kell rájönnöd. A házasság nem könnyű dolog, de szép is. Beszélgess, vele mond el a kétségeidet felé és biztosan meghallgat.

- Ő nem Frerin, akivel csak úgy leülhetek magasröptű dolgokról, érzelmekről beszélgetni. Ő Thorin.

- Ki is ez Frerin valójában?

- Mint nemes hölgy szolgálhattam a királyi család egyik magasabb rangú tagját: Frerint. Megmentettem az életét egy hóviharban és hálás volt érte nem foglakozott vele, hogy nő vagyok. Akkor tájt halt meg a védencem is és menekültem az egész bánat elől... ő menedéket adott akkor, mikor a legnagyobb szükségem volt rá. Jó barátom lett és nem érdekelte egy pillanatig az sem kinek születtem – hajtotta le a fejét a nő – Frerin, Thorin öccse. Jóval megfontoltabb, mint a bátyja kiváló vezető sok tekintettben királyibb, mint Thorin, de vele ellentétben nincsenek uralkodói ambíciói, mert tudja nem fogadná a népe jól, ha trónra kerülne.

- Miért?

- A Nagyapám ismert és mélyen tisztelet a népem körében. Volt egy fia, akit mindenki szeretett. Gyönyörű ének hangja volt, vicces, erős, bátor és kiváló ékszerkészítő volt nagyon fiatalon. Mikor Móriát fel akarták szabadítani ő is csatlakozót és Frerin csapatához osztották. Az életét adta, hogy Frerin éljen és ezt soha senki nem fogadta el a nagyszüleimen és az anyámon kívül. „Dicsőn halt, meg büszkén valóm a fiamnak" mondta mindig a nagyapám és úgy gondolom, hogy Prímarir döntése nem volt meggondolatlan, mert tudta, hogy első sorban a nemesek feladata védeni a királyi család minden egyes tagját. De a népünk nem tudott meg tudott bocsátani Frerinek ezért úgy ahogyan ő sem magának. Évekig küzdött a lelki ismeretével, míg jöttem én és feloldoztam.

- Hogyan?

- Megmentette a lelkemet – mosolyodott Artemys Bardra – elvesztettem a hitemet és ő pusztán a kedvségével, a törődésével, a szeretetével megmentett. Az adósságot megfizették így már nem volt oka az önmarcangolásra.

- Te szeretted az a férfit – mondta mosolyogva Bard – ahogyan beszélsz róla, ahogyan kiejted, a nevét erre enged következtetni. Ne nézz így rám – hajolt le a döbbent tekintetű nőhöz Bard – ezzel te is tisztában vagy nem? Ezért jöttél el akkor, mert nem tudtál és még most sem tudsz választani közülük... két fivér egy nőért epekedik miközben az a nő értük. Igazán érdekes és bosszantóan nehéz dilemma. Így a legkönnyebb utat választottad és elmenekültél. De a múltad utolért, ami elől most nem tudsz elfutni.

- Tisztában vagyok a helyzetem súlyosságával - Felelte halkan a nő – ám így sem jutottam el sehová.

- De hogy nem igent mondtál Thorin leánykérésének miközben magad vagy a teljes bizonytalanság. Igazából mit szeretnél te Artemys? Thorin asszonya lenni vagy Frerin-é?

- Ha a választ tudnám Bard nem lennék bizonytalan. Nézet a magányos hegy felé a nő, ami fenyegetően magaslott az ég felé – ám úgy gondolom, az én ügyem eltörpül az előttünk álló küldetés nagysága és súlya alatt. Rossz érzés fog el, ha csak a hegyre pillantok... ijesztőbb, mint legutóbb.

- Valóban az, de higgyünk abban, hogy lesz holnap.

- Holnap mindig van Bard csak az a kérdés megéljük-e - Húzta összébb a díszes köpenyét a nő magán – a sárkány él.

- Honnét veszed?

- A gonosz soha nem tűnik el csak úgy Bard, annak látványosan kell megtörténnie – mosolyodott el a nő – meg aztán túl sok gonosz érzés árad a hegyből és azt csak is a sárkány miatt van. Mióta itt vagyok, nyomaszt az egész és nem csak engem, ha nem fivéremet is.

- Húgod?

- Oh, ő aggódik értem és mindenkiért így nem figyel az intő jelekre. Aggódásának fő tárgya, valójában nem én, ha nem Thorin unokaöccse Kili felé irányul, aki eddig titkon rejtegette sebét, melyet a Bakacsin erdőben szerzet. Meggyengült ám nem mutatja a betegség jelét. Konok és büszke akár csak a nagybátyja – mosolyodott el a nő – ebben nem hasonlít nemes apjára.

- Akkor ezek szerint ő itt marad?

- Minden bizonnyal csak erről még nem tudd. Ha, majd valaki ordít torkaszakadtából ő lesz. De, majd Lea úgy is lecsillapítja egy két ütéssel – vont vállat a nő – gondolom, örülsz, hogy megszabadulsz tőlünk.

- Rettentően – mosolyodott el Bard – oh és nézd, jön a jövendőbelid – biccentett oldalra a férfi és Artemys oda fordult és a gyomra idegesen összeszorult – magatokra hagylak, Thorin – biccentett a férfi felé Bard, majd elment.

- Várod az indulást? Kérdezte Thorin és megfogta a nő kezét – hideg neked a délután kedves jobb lenne vissza menned.

- Jobb kint nekem nem fázom. Hozzá kell szoknom, hiszen holnap úgy is indulunk.

- Éppen erről akartam veled beszélni. Jobban szeretném, ha itt maradnál a biztonságba.

- Én veletek megyek Thorin nem tilthatod meg.

- Éppenséggel igen. A királyod vagyok a jövendőbelid így azt teszed, amit mondok. Kili is marad lévén, hogy sérült így a húgod itt marad, hogy ápolja.

- Legyen, de én...

- Nem – mondta határozottan a férfi – azt akarom, hogy biztonságba legyél. A te érdeked.

- Akkor sem maradok Thorin. Eljöttem eddig és nem fordulok vissza.

- Nem is azt kértem. Csupán annyit, hogy maradj veszteg, mert ha ott vagy nagy eséllyel bajba sodrod magad.

- Mert itt nem? Ha Smaug él azt hiszed, ott marad és nem jön le ide pusztítani? Égni fog a város akár a fáklya. Lea tudja ezt és biztonságba viszi az unokaöcsédet, de Tristan az én öcsém veletek megy, és mint nővér vele tartok.

- Mint királyod nem engedem.

- Még nem vagy az Thorin ezt te is tudod, és ha így folytatod nem is leszel nekem. Senkitől sem tűröm, hogy utasítson és olyat kérjen tőlem, amint nem szeretnék. Húzódott el a nő Thorintól és kihúzta magát – megyek.

- Makacs és dölyfős, ahogyan itt állsz előttem és bevallom ez bosszant, ám jó tulajdonságnak tartom. Méltóságteljes királyném lesze, házam ékköve – mosolyodott el a férfi és gyengéden megérintette a nő arcát – legyen óhajod szerint. Velünk tarthatsz, de nem mozdulhatsz mellőlem.

- Felettébb bosszantó kritérium, ám legyen.

- Nem tetszene a közelségem? Kérdezte bujkáló mosollyal a szája szélén Thorin.

- Roppantul idegesítő férfi vagy. Kérjünk vissza a régi Thorin –legyezte el maga elől a nőt, mire a törp csak halkan felnevetett – még most kacarászol, de mikor a sárkány tűzet lehel lehervad a mosoly a széles pofádról.

- De ott lesz a sok arany és az arkenkő. Ha megszerzem a követ mozgósíthatom a törpök hadseregét.

- És azt hiszed Smaug minden gond nélkül oda adja? Ha valami csoda folytján megszerezzük a kavicsodat...

- Arkenkő asszony, arkenkő.

- ... ki is kell jutni élve a hegyből - Hagyta figyelmen kívül a férfi szavait – ami persze lehetettlen. A sárkány ott kell megölni, már ha lehetséges. Ami meg a legfontosabb nem asszony, ha nem Artemys.

- Még nem vagy az ez valóban igaz, de igazad van szólítlak a nevedet... Kojela – kacsintott a nőre Thorin és elindult vissza fele.

- Nem ez a nevem.

- Tessék?

- Nem ez a nevem, amit atyám adott.

- Akkor mi?

- Még nem bízok annyira meg benned, hogy eláruljam. A névnek hatalma van és ezt még nem érdemelted ki.

- Valóban – fordult vissza Thorin szemöldök ráncolva.

- Igen. Sóvárogsz, az aranyért ezt látom nap, mint nap, ahogyan közeleg a célunk. Ha megszeged, a városiaknak adott szavad soha többet nem látsz engem.

- Te fenyegetsz engem? Kérdezte indulatosan Thorin – mond erre, hogyan van merszed? Rangban feletted állok és a szavamnak súlya van így örülnék, ha a közel jövőben nem beszélnél velem ilyen magasról.

- Igyekszem felnőni a rám kimért szerepre felséges úr – pukedlized a nő és felhúzott orral elsietett a nő mellett.

Nem lett a legjobb, de igyekeztem de remélem így is tetszett nektek ez a fejezet. Ahogyan írtam több minden meg fordult a fejemben így maga a történt záró részei is, ami persze messze van még.

Ti mit vártok amúgy? Szerintetek mi lesz a vége? Ti mit szeretnétek?