Tillgelir fájdalmasan nyögött fel, mikor lefejelte a falat. Dühösen szisszent fel, mikor Ervus halkan felnevetett.

- Nem hórihorgas tündéknek lett kitalálva ez az átjáró fiam szóval jobb, ha lehajtod, a fejed mikor kell és görnyedten jössz utánam.

- Igazán csinálhatták volna magasabbra a belmagasságot. Már fáj a derekam. Nyafogta a férfi, mire a mögötte lévő Polen hátba vágta.

- Úgy nyavalyogsz, mint az anyósom Till. Nekünk sem kényelmes hidd, el senki sem élvezi ezt a helyzetet.

- Érdekesek ezek a falva véset szövegeket... mintha nevek lennének és valami féle imák – szólalt meg Dolin, mire a férfiak Ervus kivételével fáradtan fel nyögtek.

- Mert bizony nevek kedvesem. Azoknak a nevei, akik ezeket az átjárókat készítették és az imák arra szolgálnak, hogy Mahal-t dicsőítsük és védje meg az otthonaikat. Ősi szokás.

- Érdekes – jegyzetelt a nő és Polen a szemét forgatta, mikor a nő nemes egyszerűséggel asztalnak használta a hátát – megkérhetnélek arra, hogy óvatosabban vedd a levegőt?

- Mi van? Hitetlenkedett Zoren – még jó, hogy nem arra nem kérsz, hogy ne vegyek levegőt.

- Megoldható lenne? Csillant fel Dolin szeme, mire Zoren olyan hirtelen egyenesed ki, hogy beverte a fejét a plafonba, ami visszhangot vert. Erőtlenül csuklott össze miközben a bajsza alatt nem éppen kedves jelzőkkel illette a tünde nőt.

- Elég legyen – csattant fel Rolen a sor végén – az égre úgy viselkedtek, mintha gyerekek lennétek. Minél előbb ki kell jutnunk innen és a hegyhez menni – nem tudhatjuk mi vár a testvéreinkre és én minél előbb ott akarok lenni.

- Jaj, szegény kicsi Túrilliel –sóhajtott fel Tillgelir – vajon mi lehet vele?

Artemys neki dőlt Thorin vállának és úgy aludt, miközben a törp olyan mereven ült, mintha lenyelt volna egy karót. Napok teltek el ide érkezésük óta és egyre kényelmetlenebb lett a számára a bezártság főleg mióta az egyik őrük valami Milror a reggelijükkel egy fésűt adott Artemysnek, aki képes volt boldogan elfogadni. Hatalmas örömet jelentett volna neki, ha kivághatta volna a szemtelen tünde fiút az átkos fésűvel együtt, aki képes volt az ő szeme láttára tenni a szépet Artemysnek, aki minden bizonnyal nem is vette észre, hogy bizony megtetszett a tünde őrnek. Erre a gondolatra legszívesebben beleverte volna a fejét a cella falába, hogy végre észhez térjen és ne gondoljon arra, hogy a mellette békésen alvó nő milyen közel is került a szívéhez és milyen szemrevaló teremtés. Nem értette, hogyan is sikerült neki ennyire a gondolataiba fészkelődnie, kiűzni az eddig Kojela iránt érzett szeretett. Kojela összetörte a szívét, mikor elhagyta Ered Luint, hogy visszatérjen a népéhez és mára biztosan férjnél van és gyerekei lehetnek és ez a gondolat keserűséggel töltötte el a szívét, de mióta ismerte Artemyst ezek az érzések lassan enyhültek és tovatűnni látszottak. Pedig azt hitte Kojela volt az a nő, akit neki rendelt Mahal, de végül kiderült tévedett. Ám most hiába volt mellette az, aki minden bizonnyal az ő útjának vége, ha Artemys egyenesen menekült előle.

- Mahal segíts meg - nyögött fel, mikor Artemys oldalra bukott és tovább aludt nagyon mélyen, mintha semmi sem történt volna. Thorin óvatosan elhelyezte a nőt az ölében, majd betakarta a takaróval ekkor akadt bele a keze Artemys nyakláncába. Egy pillanatig elkapta a kíváncsiság, hogy kihúzza és megnézze valahára azt az átok verte medált, amiért régebben képes lett volna egy orkoktól hemzsegő pusztára is visszamenni. De csak nagy sóhajjal elengedte a láncot és neki dőlt a falnak és abban reménykedett, hogy a holnapi nap valami jobbat tartogat számukra.

Thorin arra ébredt, hogy Artemys egyenesen üvölt. Ijedten fordult le az ágyáról és annyit látott, hogy a nő az ajtón lévő kis ablak rácsain kapaszkodik és kinyúlva Ergon fejét módszeresen verte a rácsokba.

- Te mocsok tünde néped hitvány árulója! Kiabálta a nő és még utoljára a rácshoz vágta Ergon fejét. A férfi, mikor kiszabadult a nő karmai közül gyűlölt tekintettel nézet rá.

- Ezt még meg bánod te kis korcs patkány – szorította a kezét az orrához Ergon, amiből ömlött a vér – egy nap nem lesz közöttünk rács és akkor leváglak. Ezzel helyre hoznám azt, ami a természet ellen vétetett az a nyamvadt apád.

- Csak győzzem ki várni – sziszegte a nő és meg sem rezzent, mikor rá csapták az ablakot.

- Mi volt ez? Szólalt meg Thorin, mikor megtalálta a hangját, majd aggódva nézet a nő véres kezére – megsebesültél?

- Csak kicsit vérzik, ne aggodalmaskodj –legyintett a nő és leült az ágyára – teljesen megérte, hiszen láthattad sikeresen elrendeztem a mocsok tünde pofáját. Hogy Morgoth verné meg! Kiabálta ki a nő.

- Miért vetemedtél ilyen meggondolatlanságra? Ergon biztosan tesz valamit ellened.

- Minden bizonnyal megpróbálja, de nem félek tőle. Már nem.

- Miért verted a fejét a rácsba?

- Mert megérdemelte - Vont vállat Artemys – mert egy mocsok aljas tünde, aki a sötétséget szolgálja.

- Nem hittem volna, hogy egyszer ilyen szavakat hallok attól, akinek a legjobb barátja éppenséggel tünde.

- Nem egy törpöt ismerek, akit a bokájánál kellene felakasztani a fákra, mert olyan aljas disznók – vonta fel a szemöldökét a nő, mire Thorin halványan elmosolyodott, majd intett a nőnek.

- Ismered Globost?

- Volt szerencsém hozzá. Nem értem, hogyan voltál képes egy olyan pénzsóvár, kapzsi alakot a tanácsba fogadni, mint az a mocsok – sziszegte a nő.

- Globosnak megvannak a hibái, de igazán...

- Befolyásos és tehetős. Vándor vagyok, de nem ostoba. Ezen játékszabályokról régen kioktattak. Én a helyedben Ered Luin irányítását rá bíznám az öcsédre. Ő kiváló vezető és remek férfi.

- Nagyon jó véleménnyel vagy az öcsémről ezt észrevettem régen. Fontos neked?

- Igen – felelte a nő – a szívemhez közel áll.

- Mennyire?

- Az életemet adnám érte – felelte a nő – tudod nem hittem volna, hogy mikor kiszedtem a hókupac alól és először megszólalt meg fogom kedvelni annyira, hogy megszeressem. Jó volt hozzám és kedves. Az első férfi, aki képes volt nem úgy nézni rám, ahogyan a népem tagja – mondta nagyon halkan a nő – és ezért én öröké hálás leszek neki.

- Neki is fontos vagy.

- Tudom – nézet a férfira Artemys – valamit nem mondtam el vagy is sok mindent nem és egy két helyen sarkítottam is az igazságot. Frerin a tudtomra adta nagyon is nyíltan, hogy az érzelmei felém nem barátság.

- Elmondta, hogy szeret?

- Megkért, hogy legyek a felesége – kötötte be a nő a kezét az egyik szalagjával – én megijedtem és elfutottam.

- Mit válaszoltál volna, ha nem futsz el? Kérdezte remegő hangon a férfi és úgy érezte a szíve majd kiugrik a testéből.

- Nem tudom – ingatta a fejét Artemys – és most sem tudom. Én dúnadán vagyok ő törp ahogyan te is. Nem vagyok ostoba és nem is felejtettem el az erdőben nekem mondod szavaidat.

- Koja is bizonytalan volt, mikor Samir udvarolni kezedet neki. Dís-hez ment tanácsért – mosolyodott el a férfi – soha nem láttam azt a nőt ennyire bizonytalannak, de szerelmesnek sem. Sokan ellene voltak a házasságuknak, de amíg tartott tiszta volt és szeretettel teljes. Nem tudom, hogy ismered-e őket. Két leányuk és egy fiúk lett. Koja jó lélek volt nem érdemelte meg azt, hogy nem látta felnőni a gyerekeit. Biztosan büszke lenne rájuk. Azt hallottam, hogy Kojela húga gyógyító a falujukban, ahogyan az anyja volt, az öccsük meg határőri szolgálatban van, de mint büszkék arra akik.

- Kojela?

- Ő nem tartotta magát semmire se, pedig igazán elragadó nő. Én udvaroltam neki, ahogyan illik és egy nap mikor én balga azt hittem minden rendben megkértem, hogy legyen a felesége erre ő világgá szaladt – nevetett fel keserűen a férfi és Artemys az ajkába harapott – mind ketten balszerencsések vagyunk. Nem?

- Úgy hiszem igen.

- Gyere, had nézem meg a kezedet.

- Jól van.

- Azt mondtam gyere ide – intett morogva a férfi, mire Artemys engedelmesen oda ment és leült a férfi mellé. Thorin gyengéden a kezébe vette a nőjét és óvatosan lefejtette a szerencsétlenül felrakott szalagot és letörölte a vért. Apró, puha és kérges volt a nő keze szinte elveszett az övében.

- Nem mély csak karcolás – mondta Thorin, de nem engedte el Artemys kezét –miért mondta rád Ergon, hogy korcs vagy?

- Láttál hozzám hasonló dúnadán, mond Kojelán kívül? Apró vagyok a népem szemében is. Atyám sokak szerint rossz asszonyt választott és ez zavarja őket, mert emlékezteti a puszta látványom őket arra, hogy apám szeretett egy olyan nőt, akit ők nem fogadtak el. Csupán ezért.

- Szerintem az apád jól tette, hogy az anyádat választotta, mert akkor nem ülnél itt velem.

- Te vagy a második, aki ezt mondja. Köszönöm – bólintott a nő – köszönöm.

- Miért tennéd? Csak az igazat mondtam. Ha nem lennél szegényebb lenne a világ.

- Thorin.

- Nem futhatsz te sem öröké, ahogyan én sem – érintette meg a nő arcát Thorin gyengéden – különös nőszemély vagy. Ezernyi arcod van, de most látom először a gyenge virágszálat benned. Nem tesz jót nekünk ez a bezártság – döntötte a homlokát a nőjének – túl sokat gondolkodunk és vágyakozzunk - Suttogta a férfi és belenézet Artemys zöld szemeibe.

- Jobb lenne egy külön cella. Suttogta Artemys.

- Nem engedlek el ezt te is tudod – hajolt közelebb a nőhöz és Artemys úgy érezte mázsás súly nehezedett, rá mert megmozdulni sem tudod bár legszívesebben elszaladt volna, pont úgy, mint évekkel ez ellőt, de nem volt ereje. Már éppen összeért volna az ajkuk, mikor meghallották az ajtó zárjának kattanását. Ez a hang pont elég volt, hogy szétrebbenjenek, de Thorin ösztönösen Artemys elé állt, készen arra, hogy az utolsó leheletéig küzd Ergonnal, ha ö tért vissza elégtételt venni. De nem ő jött be, ha nem az a tünde nő, aki elrendelte megérkezésükkor, hogy lássák el Artemys sérüléseit.

- Legolin – mosolyodott el meg könnyebbülten Artemys és felugrott ezzel is minél messzebb kerüljön Thorintól – mi járatban nálunk?

- Milror jött el értem teljesen kétségbe esetten, mikor Ergon elzavarta. Gyanúsnak tartottam és úgy gondoltam, hogy meg kell néznem mire, készül. Erre alig pár perce vérző orral sietettel el mellettem, és ahogyan látom ennek oka csak is te lehetsz. Miért tetted? Miért ütöttél meg egy nemes tündét?

- A családomat gyalázta gondoltam nyomatékosítom benne a véleményemet. Csupán ennyi semmi más. Vont vállat a nő közönyösen.

- Értem – bólintott a tünde nő, majd a kezét nyújtotta, mikor észrevette Artemys bekötött kézfejét –megsebesültél, te magad is. Ne túl mély – állapította meg.

- Én majd ellátom úrnőm – szólalt meg Milror lelkesen – gondoltam, hogy valami ilyesmi történhetett – emelte fel a kis üvegcsét a tünde fiú – ki tisztítom a sebét és bekötöm.

- Ne fecsegj feleslegesen Milror – rótta meg Legolin a fiút, aki halványan elpirult és idegesen csavarni kezdte az üveg dugóját – amíg ellátja, a sebedet igazán válaszolhatnál egy kérdésemre, amire eddig nem kaptam feleletet.

- Hallgatlak.

- Mikor ide hoztunk titeket a bátyám tünde fegyvereket találtak nálatok. Mond hogyan kerültek hozzátok azok a régi pengék?

- Már mondtam, hogy kaptuk őket – mordult fel Thorin.

- Ha nem gond ezt Túriel szájából akarom hallani – mondta ridegen a nő.

- Találtuk őket egy troll vacokban és Elrond úr úgy gondolta hasznukra lehet, majd az úton. Nem loptuk erre a becsületszavamat adhatom. tette a szívére a kezét Artemys és állta a nő metsző pillantását, amivel őt fürkészte a hazugság legapróbb jelét keresve.

- Hát legyen, a szavadnak hitelt adok, de, csak mert dúnadán vagy. Milror, ha elláttad a sebét menj vissza őrködni és semmi felesleges fecsegés – mondta Legolin ellentmondás nem tűrően és kiment a cellából meg sem várva a választ, de Thorin utána kiáltott.

- A fegyverek a mieink és majd várjuk, vissza nem szándékozunk lemondani róluk!

- Erről, majd a király dönt, úgy ahogyan a szabadságotokról is – csukta be az ajtót a nő és Thorin dühösen mordult fel. Milror a nő után nézet, majd megkönnyebbülten felsóhajtott.

- Kérdezhetek én is valamit tőled Milror? Kérdezte Artemys, mire a tünde fiú felkapta a fejét.

- Ha tudok, válaszolok – motyogta nagyon halkan.

- A testvéreim és a társaink, hogy vannak?

- Jól, nem kell aggódnia. Szóba sem állnak velünk makacsak és dölyfösek már, mint a testvérei. A törpök meg nyakasak nem hajlandóak szót fogadni.

- Ők már csak ilyenek – mosolyodott a tündére Artemys, mire a fiú látványosan elpirult.

- Még nem láttam törpöt eddig és ilyen pici dúnadánt sem, mint maga – suttogta Milror – igazán érdekesnek tartom. Talán félvér? Kérdezte Miror és Artemys egy pillanatra összerezdült – bocsásson meg talán kicsit lazítanom kellene a kötésen.

- Semmi gond – mondta a nő és nem akarta felvilágosítani a tünde fiút az igazságról.

- Mond fiú kicsoda ez a Legolin? És ki a bátyja, hogy igényt tart a fegyvereinkre?

- Legolin úrnő, Legolas herceg húga. Az úrnőm, aki itt volt a tünde király leánya.

- Miért fogalakozik velünk?

- A király parancsára gondolom. Maga még is csak egy király, még ha a törpöké is – vont vállat Milror – és Túriel meg egy dúnadán. Kész is van. Paskolta meg kedvesen a nő kezét Milror.

- Köszönöm, hogy elláttad a társam sebeit – szólalt meg Thorin és kicsit biccentett a tünde felé, aki meglepődött a gesztuson.

- Azt tettem, amit mindenképen megtettem volna – állt fel a tünde - van valami kívánságuk? Kérdezte a tünde, de Thorin leintette.

- Nincsen – vágta rá Thorin megelőzve azt, hogy Artemys megszólalhatod volna – azon kívül, hogy engedjetek utunkra.

- Erről csak a király dönthet. Sajnálom – mondta őszintén Milror – de ha bármi van, csak szóljanak.

- Köszönöm, hogy bekötötted a sebem –mosolyodott el a nő – de mond meg tudnád tenni azt, hogy elmondod a társainknak, hogy jól vagyunk? Kérdezte Artemys, mire Milror biccentett.

- Megpróbálom, de nem ígérhetek semmit, mert nem oda vagyok kijelölve az őrségből. De addig is próbáljon meg nem bele kötni a Lorieni Ergonba. Somolygott Artemysre Milror, aki meg eresztett egy mosolyt.

- Igyekszem.

- Hamarosan hozom a reggelijüket - hajtotta meg magát a tünde és kifordult a cellából, de még visszaszólt – amúgy akartam is mondani furcsa dolgok vannak, itt mióta itt vannak.

- Mifélék? Kérdezte Thorin.

- Rejtélyesen tűnek el a borok és az élelem, de csak apránként. Nem tudják, miféle dolog lehet? Kérdezte a tünde izgatott kíváncsisággal a hangjában – talán valami féle vásott lidérc?

- Szerintem csak valaki nagyon éhes és szomjas és nem meri elmondani, hogy ő dézsmál– nevetett fel Artemys – Nem kell mindjárt mindenben valami titokzatosságot keresni.

- Igaza lehet – vont vállat mosolyogva a tünde és kiment a cellából és mikor becsukódott a cella ajtó Thorin és Artemys összenézet.

- Ha a közelembe jössz, kiverem a fogaidat - fortyant fel Artemys és leült az ágyára, mire Thorin csak elmosolyodott.

- Ugye tudod, mi lehet a háttérben? Fonta össze a karjait a mellkasa előtt Thorin, mire Artemys bólintott.

- Persze, Bilbó a titokzatos kis lidérce Thranduilnak.

Remélem tetszett nektek a fejezet és igyekszem a folytatással is amennyire csak lehet :) De most egy kis reklám következik. Van egy írás egy nagyon jó történet az egyik barátom tollából. Szintén Hobbitos tematikájú és csak ajánlani tudom nektek, hogy olvassátok.  Én imádom, szeretem és tényleg rajongók érte. Igényes, gyönyörűen vezetett történet, ami megérdemli a nagyobb olvasói tábort, csillagot és véleményeket. A Törpök nyakán c.mű történet Hirfael írta, akinek sok mindent köszönhetek többek között, azt hogy nem hagytam abba ennek a történetnek az írását sem. Így ezt a fejezetet neki ajánlom és köszönöm, hogy szerepeltethetem az ő Legolin karakterét.

Szóval lessetekbe hozzá ;)   

Hirfael