Artemys az oldalára fordult és kis híján lefejelte a szorosan mellette fekvő alvó társát. A korom sötétben, ami körbe vette nem látott semmit, így kénytelen volt megtapogatni ki is alszik mellette, de még mielőtt egyáltalán találgathatott volna megszólalt a férfi.

- Thorin vagyok – suttogta a törp és érezte, ahogyan a nő keze összerezzent az arcán.

- Nem akartalak felébreszteni – suttogta a nő és körbenézet. Fénypontokat látott a körülvevő homályban, néha egy sárga vagy vörös vagy zöld szempárt is, mely közelről meredt rájuk, majd lassan elhalványultak, eltűntek és megint lassan valahol egészen máshol felcsillantak.

- Talán igazad volt Ungoliat ivadékairól – suttogta Thorin a felette levő ágakról fénylő szemeket figyelte - Rovar szemek, viszont ahhoz túlontúl nagyok. Ráncolta a szemöldökét és óvatosan magához húzta a nőt.

- Ijesztőek – suttogta nagyon halkan Artemys – utálom a pókokat.

- Ne félj megvédünk téged és a húgodat is. Nyugtatta a nőt Thorin.

- Tristan is irtózik a pókoktól – mondta Artemys, ami meg mosolyogta a férfit.

- Őt is megvédjük, ha kell. Nem fázol?

- Nem. Ris oda adta az egyik ruháját, és ha fáznák, sem kérném, hogy legyen tűz, mert akkor több szempár figyelne minket a sötétből, mint amennyit elviseli tudnék. Bárcsak már kint lennénk ebből az erdőből.

- Én is már ki kívánkozok ebből a förtelmes helyről – rázkódott meg a férfi – de csak túléljük ezt is valahogy – mosolygott a nőre bár tudta nem láthatja a sötétségben.

- Lassan elfogy az élelmünk és a vizünk is.

- Tudom.

- És még egyszer mókust nem eszek az is biztos, mert inkább halok éhen. Motyogta a nő, mire Thorin halkan felnevetett.

- Ritka szörnyű vacsora, volt az is biztos.

- Hát az – rázkódott meg a nő.

- Biztosan nem fázol? Ráncolta a szemöldökét Thorin, de nem várta meg mire a nő válaszol egyszerűen betakarta a köpenyével arra kényszerítve Artemyst, hogy szorosan hozzá simuljon. Thorin érezte, ahogyan a nőnek hevesen ver a szíve – félsz talán?

- Attól, mert rettegek a sötétben megbújó rettenettől nem jelneti az, hogy elmúlik minden félelmem, mert tapogatsz. Kihasználod az átmeneti gyengeségemet. Suttogta sértetten a nő. Thorin felnevetett.

- Arrébb mehetek – húzódott volna el, de a nő megragadta a zekéjét.

- Ne – kérte kétségbe esve.

- Akkor hogy is van ez? Akarod is meg nem is, hogy melletted maradjak. Ha gondolod, szólok Filinek, hogy cseréljünk, helyet talán az ő társasága jobban élveznéd.

- Képes lennél az unokaöcsédet felébreszteni? Kérdezte szemre hányóan Artemys.

- Persze.

- Gonosz vagy tudd meg. A legrosszabb nagybácsi vagy, akit Középfölde a hátán hordott.

- Ennyire rossz alaknak tartanál? Kérdezte Thorin.

- Jelen pillanatban igen.

- Mi lenne, ha aludnátok és nem beszélnétek? Szólalt meg Tristan – nem érnétek rá reggel?

- Mit avatkozol bele öcsém? Aludjál te – Replikázott Artemys.

- Én vagyok őrségben te ostoba, de ha ennyire ébren akarsz maradni, válts fel – sziszegte Tristan.

- Meg beszéltük, hogy a lányok nem őrködnek – ült fel Thorin – úgy hiszem, most Bifur jön. Rázd fel.

- Igen is. Artemys hallotta, ahogyan az öccse feláll és lassan keresni kezdte a váltó társát. Nem tudta elképzelni, hogyan képes rá a vak sötétben. Talán ő is végig tapogatja a földön fekvőket, mint nem rég ő tette?

- Most meg aludjál – suttogta kedvesen a férfi – hosszú napunk lesz – feküdt vissza Thorin és a mellkasára vonta a nőt.

- Nem vagy valami kényelmes párna.

- Aludj már te nőszemély – mordult rá Thorin és Artemys halkan felkuncogott és nem sokkal később el is nyomta az álom. Csak a törpöt kerülte el sokáig, de végül a nő halk szuszogása őt is álomba ringatta.

- Az Erdei folyó – fonta össze a karjait Tristan – vicces, hogy vizünk alig-alig van, erre nem ihatunk belőle, mert varázs ült rajta. Bár nem valami csábító a gondolat, hogy igyak ebből a feketének kinéző vízből – húzta el a száját a férfi.

- Engem az sem zavarna túlságosan. De a varázs miatt nem iszom belőle, de Mahal lehetne a tanúm, hogy olyan szomjas vagyok, hogy kiinnám mindent, ha nem félnék attól, hogy valami csúfsággá változom, ha bele kortyolok. Ingatta a fejét Bofur.

- Ennél csúfabb már tényleg nem lehetnél – mordult fel Dwalin – a fene a tündékbe és a varázslataikba, ha nem lenne már tele tölthettük volna a vizes tömlőinket.

- Ez legyen most öcsém a legkevesebb, most az a fontos, hogyan is jutunk át a túl partra. Sóhajtott fel Balin.

- Hát ezt a sebesen és nagy erővel zúgó folyót át úszni nem lenne könnyű. Valahogy nem kívánkozok bele. Ingatta a fejét Nori.

- Valamikor volt itt egy híd is. Nézzétek elkorhadt vagy beomlott alig pár cölöpje maradt meg. Trehány tündék nem tartották rendben. Ingatta a fejét rosszallóan a fejét Dori.

- Hatalmas ez az erdő és sötét időket élünk én nem csodálkozom, hogy el lett hanyagolva. Meg, aztán aki erre jár az mind tünde mi nekik ez a kis folyó? Sóhajtott fel Lea.

- De ez még is csak a járható út mellett fekszik.

- Az meg lehet Ori, de biztosan meg volt az okuk arra, hogy nem javították meg a hidat. Ráncolta a szemöldökét Artemys.

- A túlparton csónak van! Kiáltott fel boldogan Bilbó. Artemys a hobbitra pillantott, aki a partszegélyen térdelt, majd ő is kimeresztette a szemét.

- Mahal verné meg a balsorsunkat – sziszegte a nő - miért nincs itt inkább a mi oldalunkon?

- Milyen messze lehet tőlünk? Kérdezte Thorin.

- Nincs olyan messze. Vont vállat, a hobbit.

- Úgy gondolom, tizenkét yardnyira – fonta össze a mellkasa előtt a kezeit Tristan és hunyorogva dőlt előrébb – igen nem lehet több. Bilbó?

- Én is úgy gondolom – felelte a hobbit és nyomaték képen erősen rá is bólintott.

- Többnek hittem – felelte Thorin és a szakállát dörzsölve a part szélére sétált – az évek nem múltak el feledtem nyomtalanul. Már nem olyan jó a szemem, mint fiatal koromban. De tizenkét yard vagy egy mérföld egyre megy. Nem tudjuk át ugrani, mint a tündék és át gázolni sem tudjuk, mint az orkok és az úszás is reménytelen.

- Tud valamelyikkőtök kötelet vetni? Kérdezte Bilbó, mire mindenki hitetlenkedve rá meredt.

- Mi haszna lenne? A csónak bizonyos ki van kötve. Reménytelen. Ingatta a fejét Kili.

- Nem hinném, hogy ki van kötve – mondta Lea – nem látom én sem tisztán, de olyan mintha csak kivonszolták volna, a partra ahol az ösvény folytatódik és elég sekélyes, hogy ott maradjon. Öcsém te mit látsz? Fordult Lea Tristan felé.

- Én ebben a fényben túl sokat nem – vont vállat a dúnadán.

- Hát egy próbát meg ér. Hozzatok kötelet és egy kampót – adta ki az utasítást Thorin.

Tristan után Kili majd Fili próbálkozott eltalálni a csónakot. Úgy ahogyan az előtte próbálkozok neki sem sikerült elsőre neki is hangosan csobbant a vízbe és szitkozódva húzta vissza.

- A dobás nem ért elég messzire – mondta Artemys és kifújta a füstöt - Még néhány láb, és a kampó a csónakba fog esni. Próbáld meg újra Fili. Jobb lenne, ha beljebb mennél, a varázs nem hiszem , hogy ártana neked, ha bele lépnél a vízbe.

- Ha olyan jól tudod, dobd te és gázolj te a vízbe – mordult a nőre Fili idegesen.

- Fili! Rivallt unkaöcsére Thorin, mire a fiatal törp morogva csinálta azt, amit a nő mondott.

- Óvatosan! Kiáltott fel Artemys kis híján elhajítva a pipáját – Be találtál az erdőbe húzd vissza nagyon óvatosan. Ha Mahal kegyes lesz hozzánk bele is akadt abba az átok verte csónakba – állt fel a fa rönkről Artemys. Fili lassan húzta vissza a kötelet, ahogyan Artemys kérte és boldogan felnevetett mikor megfeszült a kötél.

- Sírnák az örömtől – mosolygott Artemysre Fili – komolyan mondom – bólogatott a férfi.

- Inkább húzzuk testvér – ment a bátyja segítségére Kili, aztán Oin, Glóin és Tristan. Artemys kíváncsian figyelte őket hogyan ráncigálták-cibálták, majd egyszer mind hanyatt vágódtak és hosszú káromkodásba kezdtek ki-ki a saját nyelvén. Bilbó résen volt és ügyes elkapta a kötelet. Balin sietett a segítségére és a csónakot behúzta mielőtt azt az ár tovasodorta volna.

- Mégiscsak ki volt kötve nővérem – mondta Lea és felemelte a kettészakadt kötelet, mely még akkor is ott logót a csónakról.

- Ki fog át kelni elsőnek? – kérdezte Glóin.

- Én – mondta Thorin – de velem jön Bilbó és Artemys. Fili, Kili és Lea utánunk. Dwalin és Balin és Tristan, majd Oin és Gloin és Dori, majd ő utánunk Ori és Nori, Bifur és Bofur, s végül utolsónak Bombur.

Miért mindig én vagyok az utolsó? Kérdezte Bombur - Ma más legyen ne én.

- Ha nem lennél ilyen kövér, akkor nem te lennél az utolsó – tárta szét a karjait Bofur.

- Ne bíráld a parancsomat, te jössz utolsónak a könnyű holminkkal. Van ellen vetés? Kérdezte szigorúan Thorin, mire Bombur csak a fejét rázta.

- Van egy kis gond – lépet a csónakhoz Artemys.

- Ne menny be egyedül te nő, mert még bajod lesz – förmedt Thorin a nőre.

- Nincs, egy száll evezőnk se – mondta tovább Artemys figyelemre sem méltatva a törpöt.

- Van egy ötletem – lelkesült fel Lea – emlékszel mikor apánkkal elmentünk a Révhez? Ott láttunk egy embert, aki áthúzta magát a túl partra egy kötél segítségével. Fordult testvére felé Lea. Artemys egy pillanatig szemöldök ráncolva meredt a húgára, majd mosolyogva bólintott.

- Emlékszem – felelte Artemys.

- Mit kerestettek Bakföldön? Kérdezte kíváncsian Bilbó.

- Apánknak jó barátja volt az egyik Borbak – felelte Artemys – elvitt minket a bakvári tutaj-révhez. Hogy is hívták az öreget?

- Már nem emlékszem – ingatta a fejét Lea.

- Mi lenne, ha megosztanátok velünk az ötletet – szólt közbe Kili.

- Én már sejtem mire gondolt Lea – intette le Fili az öccsét - kérek még egy kötelet és még egy kampót. Mondta Fili és mikor megkapta a feje fölött lóbálva egy ideig, majd a sötétségbe dobta magasan az ágak felé. Erőteljesen megrángatta sokszor, majd a nagybátyja kezébe adta a kötél végét – húzd át magatokat.

- Okos. Ti meg majd visszahúzzátok a csónakot, ahogyan ide húztuk - Szállt be a csónakba Thorin Artemys és Bilbó után – legyetek óvatosak.

- Azok leszünk – mosolygott nagybátyára Fili.

Nagyon lassan írtam meg, mert sok ihlet illetve időm nem volt hozzá, de most végeztem vele XD. Remélem tetszett egy hangyányit nektek.