Tillgelir leült a sziklára és elővette a pipáját miközben figyelte, ahogyan a napkorong alábukik a hegy mögött. Tekintette messze járt a hegytől a körülötte lévő fenyvesektől és aggodalmasan kereste kutatta a horizonton felbukkanó csillagok között jövőjük alakulását. Helyette sötétség és füst volt, amit az éjszaka hirdetett és a távolban táborozó ismeretlenek tűzét.

- Nem tudtam, hogy pipázol – ült le Rolen a tünde mellé kizökkentve a mélázásból– és az sem, hogy egy törp szolgálatába álltál. Mutatott a férfi Tillgelir ruhájára.

- Meg nyugtat – felelte lassan a tünde és mosolyogva forgatta meg a pipáját – olyanok mellé állok, akik hasonló ügyért küzdenek, és azok érdemlik meg hűségemet és bizalmamat, akik érdemesek rá. Frerin kiváló törp és inkább leszek egy az ő szolgálatában, mint hogy fejet hajtsak olyanok előtt, akik érdemtelenek rá.

- Talán Galadriel űrnő érdemtelen lenne?

- Ő nem – ingatta a fejét – a nagybátyám az, akiben ellent láttok és ahol ő van, minden megkeseredik és árnyékba borul. Nem szeretem Lorienben élni akár ott volt akár nem és ez igaz Imradrisra is.

- Jobban érdekel a hegyek?

- Ervus meséin nőtettem fel, ha lehet ezt mondani és azokat hallgatva én is a messzeségbe vágytam. Látni akartam a hegyeket, amikről ódákat zengett. És most láthatjuk magát a Magányos hegyet.

- Ne feledd, ott van a sárkány is.

- Ez is igaz. Bólintott a tünde.

- Ha az óta el nem pusztult az a dög – vágódott le melléjük Zoren.

- Remélhetőleg igazad van testvér – támaszkodott az íjára Polen.

- Az a bestia nem hal meg olyan könnyen csak egy fekete nyílvesző képes átütni a vastag pikkelyeit. Sóhajtott fel Ervus.

- Vén akár a legöregebb út talán már rég elpusztult – Mondta Zoren.

- Oh, drága fiam ne becsüld le a sárkányokat – ingatta a fejét Ervus és a tűzbe bámult – hosszabb élet adatott meg a gonosz szolgáinak, mint sokan hinnék. Morgoth legyen átkozott miattuk – suttogta a törp.

- Nagy veszélyben vannak ugye? Kérdezte Tillgelir. A törp lassan bólintott.

- Igen. Hosszú út áll még előttük és a sárkány a legkevesebb, amitől félniük kell. Orkok, wargok vannak a nyomukban és ott még a Bakacsin erdő és a királya nem szimpatizál velünk és ez alatt az unokáimat is értem. Ám ha túl is jutnak minden veszélyen és adja ég a sárkánnyal is valahogy végeznek, a veszély még ott van.

- Még is mire gondolsz? Kérdezte Zoren.

- Ha a sárkány nem lesz, az arany még ott van. És a kincs a legnemesebb szívet is képes sötétbe borítani. Így csak imádkozni tudok Mahalhoz, hogy óvja őket.

- Az arany képes lenne egy olyan szívet is elcsábítani, mint Thorin? Kérdezte Tillgelir. Ervus nem felelet azonnal csak a messzeségbe nézet.

- Igen. Azon az aranyhalmon átok ül, és aki a közelébe kerül annak vége. Thorin okkal tarthat rá igényt és emlékei megfakultak a vagyonról, és ha már ott lesz és szembesül vele és azzal, ami vele jár, minden bizonnyal mohó és kapzsi lesz. Mert nem az arany ott a legdrágább dolog.

- Az Arkenkő – suttogta Rolen – ki birtokolja, az parancsol 7 törp nemzetségnek.

- Igen. Sötét időket éltünk, élünk és fogunk még élni. Egy ilyen kincs nagydolog.

- De ott vannak Túriel-ék ők biztosan...

- Nem, fiam nem – ingatta a fejét Ervus – ha Thorin elbukik, nem hiszem, hogy bárki képes lesz hatni rá. Még az én forrófejű unokáim sem – mosolygott el szomorúan Ervus – de minden nap egy új reményteli napot hozz, így csak imádkozhatunk, hogy döntéseiket a Valák vezessék.

Artemys feszengve ült a hatalmas padon ahol szinte elveszett és a vendéglátójukat figyelte, aki élénk érdeklődéssel hallgatta Gandalf egyre terebélyesedő meséjét. Amint megjelent valaki a csapatból - mert a mágus szép lassan vezette be kilétüket - úgy tette egyre izgalmasabbá a kalandjuk elmesélését és így fokozta Beorn érdeklődését is. És mikor Gandalf végzet és persze már mindenkit bemutatott már hosszúra nyúltak az árnyékok a kertben.

- Pompás történtet! – mondta Beorn – régen hallottam ehhez foghatott és bár lehet, hogy az egész mese, de úgy érzem megérdemeltek érte egy vacsorát. Gyertek. Csapta össze a kezét a férfi és felállt.

- Igen, igen – morajlott fel a törpök boldogan.

- Végre – sóhajtott fel egyszerre Bilbó és Tristan.

A vacsora után mindenki jól lakottan megpihent az asztalnál és hallgatták Beorn régi meséit, amit érdeklődve hallgatta a fiatalabb törpök meg persze Bilbó és Tristan is. A többi törp is illendően sőt voltak akik igazán bele merültek az érdekesebb részeknél csak Artemys ült a félhomályban az ablaknál felhúzott lábbakkal és figyelte a sápadt csillagokat. Kissé üresének érezte magát a fáradtságtól és lassan lecsukódott a szeme. Arra sem ébredt fel, hogy húga hívta, hogy feküdjön le és arra sem riadt fel, hogy Thorin felkapta és a már elkészített fekhelyére tette és betakarta a köpenyével.

- Milyen békésen alszik – suttogta Kili és leguggolt a nő mellé – most úgy látom békések az álmai.

- Vagy nem is álmod csak alszik – igazgatta el a szőrmés köpenyét Thorin a nőn – úgy látom Lea gyógy főzete végre hatott.

- Beorn adta a füveket hozzá – kulcsolta össze a kezét Lea – nyugtató hatású füvet is tettem mellé így biztosan nem fog álmodni semmit sem.

- Gondterhelt és szomorú volt a tekintette mintha mindenki baját a saját vállára tette volna – szólalt meg dörmögő hangon Beorn – de holnap új nap jön és akkor talán már ő is jobban lesz.

- Remélem – sóhajtott fel Thorin.

Artemys arra riadt fel, hogy Bofur elkáromkodta magát és Bilbó felkiáltott.

- Mi történt? Kérdezte rémülten Artemys.

- Csak át esdtem Bilbón – legyintett Bofur – de gyertek reggelizni.

- Reggeli – ugrott fel vidáman Bilbó és elszaladt a törp után. Artemys vissza dőlt a szalmára és magára húzta a takaróként használt köpenyt, majd döbbenten nézte percekig.

- Az enyém, ha nem ismernéd fel – állt meg a nő mellett Thorin.

- Tudom, de nem értem miért van rajtam.

- A te köpenyed vékony.

- Eddig ez nem zavart tégedet.

- Mert eddig nem kergetted magad egy álom miatt magad a végkimerülésig. Végre kipihented magad és nem vagy olyan, mint egy járkáló halott.

- Meghat a törődésed, és hogy ennyire értesz a női szívekhez. Nem is értem miért vagy még agglegény. Az ilyen szép megható törődést halva bármelyik női szívet elraboltad volna – mondta nyugodt gúnyos hangon a nő. Thorin fél mosollyal leült a nő mellé és oda hajolt hozzá.

- A szavaidból azt veszem ki, hogy kezd visszatérni az idegesítő formád.

- Zavar talán?

- Nem igazán. Vette el a köpenyét a férfi – de azt hiszem jobb is így. Gyere és reggeliz, még mielőtt a fiúk mindent felfalnak. Állt fel Thorin és a kezét a nő felé nyújtotta, aki egy ideig habozott, majd elfogadta.

Nem lett igazán jó számomra ez a fejezet, amiért elnézést kérek. Legközelebb igyekszem jobbat kiadni a kezeim közül. Többnyire több fejezettel előrébb vagyok - itt is sok kis szöszből áll össze egy nagy fejezet - de ezt azért is volt nehezebb megírni, mert ez volt az utolsó fejezet, amit akkor írtam, mikor édesanyám élt. Legalábbis az eleje akkor készült... dec 31-én. És igen ennek a fejezetnek fél év kellett, hogy elkészüljön de ígérem a következő nem fog ennyire elhúzódni.

És itt is tartanák egyfajta közvéleményt kutatást, ami egyfajta vissza jelzés lenne nekem és be vallom nagyon feltud dobni, mikor írtok nekem kommentet. Na íme a kérdések:

Kit szeretek a legjobban és kiről szeretnétek többet olvasni?

Kinek szurkoltok és mit vártok tőle?

Köszönöm, ha válaszoltok és olvassátok a történetet :)