A reggel szinte azonnal beköszöntött. A nap sugarai végig kúsztak a köveken és az alattuk elterülő erdőben sűrű köd pára lézenget. Artemys egykedvűen ült a helyén és horizontot fürkészte. Társai halkan beszélgetek és lopva tekintettek rá. Mikor felébresztették arra számítottak, hogy útitársnőjük morogni fog, hogy őt kelltették fel utoljára. De helyette csak csendben üldögélt.

- Enned kellene – állt fel Dwalin a helyéről és megfogott egy nyársra tűzött nyúlt sültet a vacsora maradékaiból és a nőnek vitte.

- Nem vagyok éhes – ingatta a fejét Artemys.

- Pedig enned kell – nyomta a nő kezébe a törp a nyársat – most kell tele ennünk magunkat, amíg lehet, mert kitudja mikor eszünk legközebb.

- Egyél Arty a kedvünkért – szólalt meg Kili csendesen. Artemys felpillantott a férfira, aki aggodalmas arcát látva alig láthatóan bólintott.

- Rendben – Artemys komótosan enni kezdette a sültet, majd a melléje telepedő Filire nézett – hol van Gandalf, Balin és Thorin?

- Hamarosan jönnek, csak beszélnek még a sasok vezetőjével. De mond, hogy érzed magad?

- Köszönöm jól.

- Miért vagy ilyen csöndes?

- Kiabálhatok is veled, ha azt kívánod – mosolygott a törpre Artemys. Fili felkuncogott és megfogta a nő kezét.

- Akkor legalább tudnánk biztosra, hogy jól vagy. Nézett a nőre a törp aggodalmas arccal.

- Mi azt az Artemyst szeretjük, aki vidám és kiabál Thorinal és nem azt a holtkorost, aki most vagy – Kulcsolta össze a kezét Nori és leguggolt a nő elé.

- Nem kell aggódnod a bátyáidért, mert biztosra veszem, hogy azért vagy ilyen szomorú. Én hiszen, hogy messze vannak minden veszedelemtől és fent északon irtják fülig érő szájjal az orkokat. Borzolta össze Artemys haját Dwalin.

- Nyugodtan kiöntheted a lelked nekünk, hiszen barátok vagyunk. Mosolygott bátorítóan a nőre Dori.

- Megijesztesz minket, ha így viselkedsz – biggyedt le Ori szája – aggódunk érted.

- Édes lányom nem szabad egy álom miatt így felzaklatnod magad. Hiszen nem minden álom válik be – mondta Glóin és Bifur is helyeslően mondta törp nyelven a magáét, amitől Artemys szája szélén megjelent az első igazi mosoly.

- Na, megy ez látod, ne ad meg magad a szomorúságnak – nevetett fel Bofur.

- Mi azt szeretjük, ha vidám vagy – bólogatott Bilbó.

- Ha így besavanyodsz, hogyan fogsz te majd férjet – tette csípőre a kezét Bombur.

- Férjet? Még is ki lenne olyan bátor, aki a mi engedélyünk nélkül udvarolni merne neki vagy Leanak – kulcsolta össze a kezeit Kili.

- Ez igaz nem lehet akárki – csapta össze az öklét Dwalin – erős törpnek kell lennie.

- És gazdagnak – húzta ki magát Nori.

- Meg jóképűnek valami rondaság meg se közelítse őket – Csapot a tenyerébe Bofur.

- Oh, fiúk nem kellene ennyire túlzásba vinnetek – legyintett játékosan Fili és átkarolta Artemyst – hallod lebuktunk – nyomott egy csókot Artemys arcára.

- Mi a fene miről maradtunk le kedves sógor – nevetett fel Tristan.

- Ejnye, fiúk – tette csípőre a kezét Lea – nem illik ilyennel viccelődni. Nézzétek mit műveltettek. Mutatott a nővérére, aki kezébe temetette az arcát.

- Arty ne haragudj... csak vicceltem –sápadt el Fili a többi törp szorongva állták körbe a nőt. Artemys felpillantott a törpre és könny áztatta arccal mosolyogva megölelte, majd hangosan felkacagott. Tisztán csilingelően nevetett, úgy ahogyan még soha sem hallották.

- Köszönöm, édesem – ölelte meg szorosan Filit a nő, majd egy csókot, nyomot a férfi szája szélére, aki egy pillanat alatt elvörösödött. A törpök hangosan nevetni kezdtek, míg Fili zavartan takarta el az arcát.

- Mi a derültség tárgya? Jelent meg Thorin, majd a még mindig kuncogó Artemysre nézett – úgy látom visszakaptunk. Kulcsolta össze a kezét a törp.

- Igen – mosolygott a férfira a nő – azt hiszem igen.

- Veled meg mi van öcsém? Vonta fel a szemöldökét Thorin és kérdőn nézet unokaöccsére, aki még mindig a kezébe temette az arcát.

- Megkapta az első puszikáját egy nőtől, aki nem az anyja – nevetett fel Dwalin hangosan. Thorin tanácstalanul meredt a nevetését visszafogó Artemysre.

- Semmi különös – legyintett Artemys és kedveskedve összeborzolta Fili haját – de annyi biztos, hogy a vér nem válik vízé. Úgy viselkedsz, mint Frerin, pedig ő csókot lopott és nem kapta, mint te. Mikor megyünk? Fordult Artemys Thorin felé, aki dermedt arccal meredt rá.

- Az öcsém mi csinált? Suttogta vészterhesen.

- Egyszer két vagy három kupa bort megivott a hisztije alatt mikor összevesztettek valami butáságon. Hiába mondtam, hogy ne igyon, mert nem bírja ám nem hallgatott rám. Ugyan olyan önfejű néha, mint te Thorin. És hát végül mámorában megcsókolt. De utána győzött bocsánatot kérni a szerencsétlenje. Nem kell úgy felfújni az egészet fiúk – tárta szét a karját a nő és végig mérte a döbbent csendbe ereszkedett társaságon - csak egy csók volt, sőt annak sem lehet nevezni. Egy pillanat volt az egész szinte meg sem történt olyan gyors volt.

- Ezt úgy mondod, mintha sajnálnád – somolyogta Kili.

- Mit tagadjam – pirult el a nő látványosan meglepve a törpöket – nem minden nap csókolja meg a dúnadán lányát egy herceg.

- De akkor is ez a viselkedés – köszörülte meg a torkát Thorin és szemrehányóan meredt Filire, aki bűnbánóan lehajtotta a fejét.

- Ne légy ilyen merev. Fili nem lopta, ha nem kapta... a szája szélére és az nem minősül csóknak sem – kulcsolta össze a kezét Artemys.

- Oh, ennek lenne valami szabálya?

- Jaj, már Thorin. Csak azért adtam neki, mert felvidított, sőt ezért végig csókolhatnám az egész társaságot, mert mint azon fáradoztak, hogy jobb kedvre derítsenek.

- Állunk elébe – vette le a sapkáját Bofur és rákacsintott a nőre. Thorin szikrázó szemmel meredt a társai felé, akik tettek hátra egy lépést ijedtükben.

- Oh, értem ez akkor egy fajta baráti gesztus – gúnyolódott a férfi – hát tessék –intett a társai felé Thorin.

- Gyertek fiúk – lépet előre a nő és megvetően végig mérte Thorin – te felejts el, hogy kapsz.

- Nem is kértem volna.

- Chő – húzta el a száját a nő – gyere Bofur.

- Ide kérem – hajolt Bofur a nőhöz és csintalanul csillogó szemekkel az arcára mutatott. Artemys felnevetett és csókot, nyomot a kívánt helyre. Lea a fejét ingatva figyelte a jelenetet, ahogyan a törpök sorban állva ölelik, meg a nővérét várják az arcukra a csókot. Thorin morogva figyelte az egészet miközben Gandalf vígan pöfékelt.

- Azt hiszem tényleg visszatért – motyogta a mágus.

- És még bosszantóbb, mint előtte volt – morogta Thorin, de szája széle mosolyra húzódott.

A hajnali hűvös szél bele kapott a hajukba és Artemys boldogan bele nevetett az égbe, miközben húga a derekába kapaszkodott és az alattuk lévő tájat nézte. A lassan ébredező völgyekben, dombok ormaiban és csúcsain lusta tekergőzésben kőd foszlányok lebegetek. Lea gyönyörűnek találta az alatta elterülő világot, ahogyan a nap fénye szép lassan aranyos fátyollal kúszott be keletről és ébresztette fel az erdők sűrűjében, a sziklák repedéseiben élő állatokat.

- Olyan szép – kiáltotta nővérének Lea. Artemys a válla felett nézet húgára.

- Igen az. Még így úgy sem láttuk a világot – nevetett fel a nő. Artemys a többi sason utazó társaira nézet és legszívesebben felkacagott volna újfent, ahogyan meglátta öccsét, aki csukott szemel lapult a sason, amin utazott és így tett a nem messze lévő Bilbó is.

- Megmondanád nekem, hogy messze megyünk még? Hajolt kissé közelebb a sashoz Artemys.

- Neked, hosszúnak tűnhet majd. Válaszolt a sas.

- Ne hidd azt, hogy türelmetlen lennék, élvezem itt fent, de öcsénk nem viseli jól a repülést.

- Jól kapaszkodik, nem pottyan le és nem is hagynánk. Így ne félsd. Felelte a sas.

Már sok idő eltelt mikor a sasok ereszkedni kezdtek nagy spirálisokat írva le a körözésükben. Ez jó sokáig tartott és az apró pontnak tűnő fák lassan hatalmas már felismerhetővé váltak. Bilbó felismerte bennük az erős, büszke tölgyeket és szilfákat, amik csendesen terpeszkedő széles füves mezők mellet álltak. Ezeket a mezőket egy folyó szelte át csendes zúgásában. Itt emelkedett ki egyenesen a zúgó folyam útjában egy szikla vagy inkább egy kődomb, amit hatalmas zsivajjal került meg a folyó. Ennek a szikla tetejére ereszkedtek le egyenként a sasok. Tristan boldogan ugrott le a talajra és térdre rogyva kézfejét a föld felé emelve az ég felé nézve.

- A valák legyenek áldva – mondta.

- Isten veletek – szálltak fel a magasba a sasok és onnét kiáltottak vissza - bárhová is visz utatok, míg sasfészketek be nem fogad benneteket utatok végén! A kis társaság meghajolt feléjük.

- Isten veletek –kiáltották.

- Vezéreljen a szárnyatok alatt fúvó szél arra, amerre a nap száll, és a hold kél – kiáltotta Gandalf a sasok felé. Artemys figyelte a sasokat, amíg azok már apró pontokká váltak az égkékjében.

Egy kissé vidámabb lett ez a fejezet :) remélem tetszett nektek ;)