39 fejezet

Bilbó a nőt nézte, aki Dwalin vállára volt dobva. A törpök nagyon dühösek voltak, miután lecsillapodtak az ijedségből, hogy a nő elájult. Hiszen a hegy oldalán nem volt könnyű lejutni, főleg úgy, hogy terhük is volt. Dwalin nem egyszer majdnem ledobta a nőt. A bajsza alatt törp nyelven valamit morgolódott, amit Bilbó nem értetett, de a helyzetéből kifolyólag, valószínűleg nem kedveset suttogott. Már éppen megpihenni készültek, mikor Artemys mocorogni kezdett, Dwalin legnagyobb örömére.

- Hol vagyok? - Motyogta, mikor a törp lerakta a földre.

- Vadonföldön. - Guggolt le Dwalin a nőhöz – elájultál pár órával ezelőtt.

- Sajnálom – motyogta Artemys.

- Mi lelt téged? Már egy ideje csak azt látjuk, hogy valami bánt. Mondd, miért félsz aludni?

- Semmi lényeges, csak sötétek az álmaim. Bilbó jól van?

- Igen – válaszolta a törp, majd az odaérkező Thorinra pillantott.

- Jól vagy? - Kérdezte Thorin.

- Voltam már jobban is – küldött felé egy gyenge mosolyt a nő. Thorin a fejével csak intett, mire Dwalin felállt és arrébb ment.

- Beszélgessünk egyet.

- Azt tesszük. De hallgatlak.

- Mi nyomaszt téged, hogy képes vagy a tűréshatárig feszíteni a húrt?

- Egy álom.

- Egy álom? Artemys, nagyon kedvelünk, de az ilyen viselkedés nem segít nekünk. Többször megtörtént, hogy te magad voltál a küldetésünk akadálya. Nem tudom, mit jelent nálatok egy álom, de hidd el, az csak egy álom. Szükségünk van rád, mert Gandalfon kívül te vagy az egyik, aki eligazodik Vadonföldön. Balin és többiek rég jártak erre.

- Megértettem és sajnálom.

- Örülnék, ha a jövőben nem okoznál gondot, ezt, mint a vezetőd mondom.

- Megígérem – bólintott a nő. Thorin Artemys vállára tette a kezét és kedveskedve megpaskolta, majd leült mellé.

- De, mint a barátodnak, áruld el miről, szólt az álmod. - Thorin figyelte a nőt, aki az ajkát harapdálta. - ha nem akarod, nem kell elmondanod.

- Láttam a Magányos hegyet – szólalt meg, mikor Thorin felállni készült. A férfi megdermedt és lassan visszaült a nő mellé – csata zajlott, még az ég is beborult. Orkok, tündék, emberek és törpök harcoltak. Hallottam a kürtöket, melyek visszhangot vertek, és az acél csikorgását, mely sértő volt a fülnek. Vértől és füsttől bűzölgött minden. - Suttogta a nő.

- És még?

- Láttam a bátyámat. Láttam, ahogyan belefúródik egy tünde-nyílvesző a mellkasába, majd összeesett. - Könnyezte a nő – Láttam meghalni Ergon nyílvesszejétől, majd éles fájdalmat éreztem. Engem is meglőttek. Láttam magam meghalni.

- Nyugodj meg, ez csak egy rossz álom. Hosszú és boldog életed lesz, meglásd. Nem minden álom válik valóra, akármilyen valóságosnak is hat. - Mosolygott a nőre Thorin.

- Hát nem veszed észre, mi zajlik körülöttünk? Fojtogató az egész küldetés, valami készül, valami történni fog.

- Arty, ne kísértsd a rosszat. Hinni kell abban, hogy a sok gonoszságon kívül más is dolgozik Középföldén – Szorította meg Thorin a nő kezét – ti dúnadánok vagytok, nem? Hisztek abban, hogy egy nap királyotok lesz, aki újra egyesíti az embereket. Egy álom miatt ne tedd magad tönkre.

- Thorin – fordult Artemys a férfi felé, de az leintette.

- Pihenj egy keveset, mert hamarosan indulunk. - Állt fel Thorin. - Ügyelj rá, hogy pihenjen egy keveset, Bilbó. - Fogta meg a hobbit vállát a férfi, mikor az odalépett hozzájuk. Bilbó bólintott és leült oda, ahol nemrég a törp ült.

- Hallottam, miről beszéltetek Thorinnal. Nem értem, te nem vagy Elendil leszármazatja, legalább is a meséidből az derült ki, hogy az ő vérvonala képes látni a jövőt. Te mégis hogyan láthatod?

- Már azt sem tudom, mi vagyok, Bilbóm. Olyan rémképek kísérnek hónapok óta, amilyenek eddig soha.

- Az álmod megvalósulhat?

- A jövő mindig mozgásban van, és a tetteink által több irányba elmehet. Nem tudom, hogy megvalósul-e, de ahogyan elnézem ezt a küldetést, minden lehetséges.

- Értem – bólintott Bilbó – de akkor az is lehet, hogy a fivéred és te is éledben maradtok. Főleg úgy, hogy testvéred nem tudja, hol vagy. Ez azért megnyugtató nem? - Mosolygott bátorítóan a nőre a hobbit.

- Igen, ez megnyugtató.

- Most... azon kellene aggódunk, hogy ebből a bajból, amiben vagyunk, hogyan evickélünk ki. – Sóhajtott fel Bilbó – mert már kék és zöld a lábfejem, és nem hiszem, hogy cipelnének engem is a törpök.

Artemys felnevetetett, hangosan és vidáman, majd megölelte a hobbitot.

- Drága kicsi Bilbóm, azt hiszem, a te kedvedet nem szegi semmisem. Tudd meg, te vagy ennek a kis szedett-vetett csapatnak a lelke.

Tillgelir megfékezte a lovát és a csuklyás lovasokat figyelte. Ervus gyanakvóan előredőlt a lován és hunyorogva mérte végig a lovasok arcát. Dolin idegesen fészkelődött és a tőre után nyúlt.

- Tillgelir, Dolin, mit kerestek ilyen távol Imradristól? Ervus? - Húzta ki magát a lovas – messze vagytok már minden jótól. Angmar területei igen veszélyesek holmi utazáshoz. - Vette le a csuklyáját a férfi.

- Rolen, Polen, Zoren – bólintott Tillgelir a férfiaknak, akik egymás után vették le a csuklyájukat – ez a kérdés rátok is igaz, akárcsak ránk.

- Testvéreink a hírekből ítélve más irányba mentek. Nem értem, mit kerestek erre messze Északon, mikor ők délkelet felé indultak. - Dőlt előre a lován Polen.

- Mi más irányt választottunk, fiam, és értékelnénk, ha holmi udvarias beszélgetés helyett a tárgyra térnétek, ha már utunk keresztezte egymást. - Intett a férfiak felé Ervus.

- Ejnye törp uram, kopott a jó modor nálatok?

- Nem kopott, Zoren fiam, de már rég láttatok törpöt, azt hiszem. Túlságosan hosszú ideje éltek a vadonban, így ti is, mint ez koppár, halott vidék, megkeményedtetek és ridegek lettetek. Nem véletlen, hogy összetalálkoztunk, nem? Vagy talán tévedésben élnék?

- Nem, törp uram. Híretek már ideért. - Ugrott le lováról Rolen, zekéjéből elővett egy levelet, és a törp felé nyújtotta. – herceged igen bölcs, nem úgy, mint fivére. Volt hozzá szerencsénk évekkel ezelőtt és mély benyomást keltett bennünk a Tölgypajzsos.

- Frerin írt nektek? Mi célból tenne ilyet? - Vette ki a férfi kezéből a feléje nyújtott levelet.

- Mit ír? - Kérdezte feszengve Tillgelir.

- Az adósság megfizetésére kötelezi őket.

- Miféle adósság? - Ráncolta a szemöldökét Dolin – Frerin soha nem állt a dúnadánokal semmiféle szövetségben.

- Megmentette a húgunkat, bár az is őt. Lehet, hogy ők megegyeztek és törlesztettek. Mi mégis adósai lettünk, ezt ő is nagyon jól tudja. Lehet, hogy a kishúgunk úgy érzi, utáljuk, de még az életüknél is jobban szeretjük, úgy, ahogy Leat és Tristant is.

- Nővéreinkkel ellentétben tovább látunk az orruknál. Nem egy anya szült minket, de egy apától származunk. Ők is a vérünk. - Tette a szívére a kezét Zoren.

- Tudjuk, hová mennek, tudjuk, mi célból, és feltett szándékunk megvédeni őket.

- Visszavinnétek a nagybátyátokhoz, Polen?

- Nem, Till. Nem vagyunk ostobák, bátyánk elméjét régóta sötét homály fedi, így döntéseit is. Nem tennénk ki egyiket sem haragjának. Ők szabad akartunkból csatlakoztak Tölgypajzsos Thorinhoz, mégis csak a királyuk. Nem szegik meg ők soha az adott szavukat, úgy, ahogyan mi sem. Így veletek tartunk az utatokon.

- És, ha ez a halálotokat hozza? - Kérdezte Till hideg hangon. Rolen elmosolyodott.

- Testvérért harcolva, érte meghalva nagyobb dicsőség elesni, tisztább bármely győzelemnél. Meg aztán, egyikünk sem óhajt puha párnák között, öregen meghalni. Harcban elesni, arra teremtették a férfit.

- Hát legyen – bólintott Tillgelir – döntöttél a sorsod felett.

Sok mindet terveztem erre az évre és reméltem folyamatosan tudok ennek eleget tenni. De sajnos nem így alakult. Ez a fejezet is rég meg volt írva csak javítgatni kellet.  De most pontosan nem tudom, mikor tudok majd hozni friss fejezetet.  Írtam már sokszor, hogy édesanyám betegeskedik és ápolásra szorul, de sajnálatosan e hónap 10-én meghalt. Időm, energiám ihlettem nem hiszem, hogy lesz tekintve, hogy sok elintézni valóm van hivatalos szervek felé, a munkámban és itthon is egyaránt. Az írás egyáltalán nem meg szintén a rajzolás is. De ahogy lesz ihlet jelentkezem.  Addig is vigyázzatok magatokra és remélem hamarosan újból tudok, majd hozni fejezeteket és szöszöket.