Dol Amroth erőd várósa kimagaslott a látó határon. Kikötője ragyogott akár egy ékszer a délutáni napsütésben, amikor meglátták a messzeségben. Artemys nem hitte volna soha sem, hogy a félszigetet valaha is látja, sőt az sem, hogy az öblöt. Úgy hitte már nem teszi soha a lábát Középföldére és most már csak perceknek tűnő távolság választotta el, hogy újfent azt a partot tapossa ahol elbúcsúzót a múltjától. Felszegett állal állt a fedélzeten és figyelte az izgatott véreit, akik lelkesen ecsetelték mit fognak megnézni, hogyan építenek, majd egy szebb jövőt. Frerin, aki annak idején a lábadozása során egy részét körbe járta magyarázta nekik mit érdemes megnézni és milyen tervei vannak. A megkönnyebbülés békés nyugalma szállt a hajóra, mikor megpillantották a kíséretként érkező világoskék alapon reményt ígérő ezüst hattyú hajókat, ami Dol Amroth zászlója volt. Artemys lehunyta a szemét és halkan elmondott egy fohászt a Valák felé, hogy mostantól legyen békés életük vagy legalább ahhoz hasonló.

- Ne aggódj - lépet mellé Tillgelir és rá mosolygott a nőre, aki felvonta a szemöldökét, ahogyan felnézet a tündére.

- Egy anya vagyok, akinek aggodalmaskodásból áll az élete, mert a vérei szeretlenek és egy olyan helyre kellett hoznom őket ahol éhes farkas hordaként köröz a gonoszság és a halál.

- Mert keleten nem?

- Nem volt olyan nagy a horda ott, mint itt. Ismert és ismeretlen ellenség jelenik meg, ahogyan a partra teszem a lábam. Híre megy, hogy kiszálltam a síromból a férjemmel. Tudom Till, hogy nem kerülhetem el a sorsom és szembe kell néznem Thorinal. Nem menekülhetek, nem futhatok örökké. – sóhajtott fel Artemys.

- Glorfindel megmondta, hogy egy nap nagyobb leszel, mint az őseid.

- Gondolom nem a magasságomra értette ezt, mert azok több lábbal rám vernek – nevetett fel halkan a nő és Tillgelir lustán elmosolygott.

- Nem annak születél, hogy egy kis család úrnője legyél, aki azon gondolkodik, miképpen vendégelje meg a szomszédjait és nem is egy tanácsos, hivatalnok asszonyaként élj. Frerin nem jutott volna messze nélküled.

- Ahogyan én sem Till nélküle. Sorsunk már akkor egybe fonódott, hogy észrevehettük volna vagy csupán én megszülettem volna. A nagybátyám önfeláldozása sokak sorsára kihatása volt, ha nem is olyan nagy jelentőséggel, mint ahogyan hangzik. Nem tudom mi a tervük a Valáknak, de azt tudom nem fog tetszeni. Apám más sorost szánt nekem, ahogyan anyám és a nagyszüleim is.

- És én is – vont vállat Tillgelir.

- Valóban – nevetett fel Artemys és közelebb ment a hajó széléhez – ahogyan én sem gondoltam volna, hogy idáig eljuttok, hogy egy száműzött hercegnek leszek a felesége, hét gyermek anyja. Mindig azt hittem, hogy egy csatatéren veszek el és lényegében ott is haltam meg egyszer. Meghaltam Artemysként, a vándorként, a nőszemélyként egy társaság tagjaként az Ereborért való csatában. Mára csak Maram vagyok a félvér egy habókos öreg törp úr asszonya és hét álmodozó gyermek anyja. Nem akarok több lenni, Till.

- És ha még is az leszel? Ha ez a habókos törp úr újra herceg lesz? Vagy netalántán király?

- Akkor mindketten bűnhődni fogunk a hazugságaink miatt, ami miatt sokaknak fájdalmat okoztunk úgy is, hogy tudták az igazat – mosolyodott el a nő és figyelte a közelgő partot ahol Dol Amroth hercege a kíséretével már várta őket – vajon ilyen pompával fogadna a sógorom is vagy a kezében fogná Orcrist-ot fenyegetően arra várva, hogy befejezze azt, amit félbe hagyott? Talán meg fogom tudni. Igen, érzem, hogy meg fogom tudni. Nem nyugszik a szívem, amíg szemtől szemben nem állok vele. Mióta elhagytuk a várost ahol eddig éltünk azzal a céllal, hogy visszatérjünk, ezen jár folyvást a fejem. Látnom kell az a kísértő szellemet, aki évek óta üldöz – tekintett a tündére a nő.

- Megvédelek.

- Nem kell – ingatta a fejét Artemys – ez az én csatám. Nekem kell megvívnom nem neked, Milrornak, a gyerekeimnek vagy a férjemnek.

- Miért?

- Valamilyen szinten talán hibás vagyok azért, amiket Thorin tett. Hitegetem, ha nem is akarattal, hogy lehetne jövőn kettőnknek. És talán el is képzeltem milyen lenne. Tudtam volna szeretni, ha nem uralja el az elméjét a téboly a birtoklási vágy és nem találkozom az öcsével. Igen, talán tudtam volna szeretni. Igazából igazán elbűvölő tudod lenni, ha nagyon megerőltette magát. Bárkit levett volna, a lábáról még merem kockáztatni egy tündét is – nevetett fel Artemys - ám ég és föld a két fivér. Tudod egyszer Frerin kérdezte, mi lett volna, ha nem vele, ha nem a bátyjával találkozom, akkor elsőnek. Talán őt szeretem volna meg? Talán észre sem vettem volna őt?

- Mit válaszoltál?

- Ha Thorinal találkozom elsőnek, akkor sem tudtam volna őt szeretni a lelkem másik részeként. Frerin idegesítő, bosszantó felettébb ingerlő személy tudd lenni a folyamatos okoskodásával, udvariasságával és kíváncsiságával, de még is ennek ellenére az ember nem tud nem rá figyelni. Tünde lelke van törp létére.

- Őszintén szereted – somolygott Tillgelir.

- Ha nem így lenne, nem lennék vele – horkant fel Artemys a szemét forgatva.

- Örülök annak, hogy boldog, vagy de annak nem, hogy azzal a törpel találkozni akarsz. És úgy gondolom a férjed sem.

- Valóban, de az ő szíve is haza húzza, ha nem is vallja be – sóhajtott fel a nő és a családjára nézet és mintha csak megérezte volna Frerin oda pillantott és szélesen rá mosolyogva intett neki – azt hiszem itt az idő. Igazgatta el a ruháját és a hajába tűzött fátylat – hogyan festek?

- Fenségesen, Úrnőm – hajtotta meg magát a tünde és Artemys felmordult és hasba vágta a férfit, aki felkacagott.

Artemys szélesen elmosolyodott és a férfi felé nyújtotta a kezét, aki lágyan kezet csókolt neki. A hatvanas éveiben járó Adrahil még mindig ereje teljében volt és kicsattan az egészségtől. Sötét hajába alig vegyült pár őszhajszál és világos szeme ragyogott a boldogságtól.

- Adrahil - mondta lágyan a férfi nevét, aki csak rákacsintott.

- Szívem megtelt őszinte örömmel, hogy újra találkozhattam veled drága úrnőm – mondta kellemes hangján a férfi és Artemys udvariasan fogadta.

- Ahogyan én is örülök annak, hogy még ilyen fiatalos erőben látlak. Még fiatal férfi voltál, mikor utoljára láttalak.

- Valóban – húzta ki magát – kicsivel fiatalabb voltam, mint most a fiam, aki sajnálatos módom még nem érkezett haza. Ám a levelében azt írta hamarosan megérkezik.

- Van olyan jó vágású, mint te? Kérdezte Artemys, mire Adrahil harsányan felnevetett.

- Van – bólintott a férfi és újra kezet csókolt a nőnek és Frerin felé fordult – asszonyod éppen olyan szemtelenül elbűvölő, mint mikor utoljára láttam.

- Ő soha nem változik - rázott kezet a férfival – örülök, hogy látlak, barátom. Imrahil, ha nincs itt leányaid?

- Legkisebb leányom Finduilas a gondori Denethor felesége így nincs itt. Idősebb leányom Iviniel pedig anyja családjánál van. Nagyanya ágynak esett és kötelességének érezte, hogy ott legyen.

- Rendes leány. Had mutassam be a véreimet akkor - fordult meg Frerin és gyermekeire mutatott – Legidősebb lányom Theina és iker húgai Orseyä és Eled. Fiaim Thorin, de mi csak Primnek vagy Riesnek hívjuk és iker öccse Túrin. Legkisebb leányom Kerla és legfiatalabb, de nem éppen a legkisebb fiam Telmerion – mutatott a gyermekeire Frerin büszkén, akik illedelmesen meghajoltak Dol Amroth hercege felé.

- Szép nagy családod van barátom – veregette meg a férfi Frerin vállát, majd kíváncsian nézet a tündék mellett állókra – ám Tillgelir és Milror mellett állókat nem mutattad be.

- Valóban, amiért elnézést. A dúnadán Terän és hitvese Melliä. Fiúk Hägur, aki történetesen Eled lányom vőlegénye. Az ifjú hölgy, aki Túrin fiam mögé lopakodott az a felesége Zeyme.

- Nem lopakodtam csupán lemaradtam – pirult el a nő és Túrin próbált nem felnevetni – elbűvölő a városa nagyuram. Elvarázsolt a szépségével.

- Köszönöm, Úrnőm – hajolt meg felé a férfi és szélesen elmosolyodott mindenkire - Örvendek, Dol Amroth hercege vagyok Adrahil, de gondolom Túriel úrnő már említette. Legyetek hát a vendégeim, amíg jónak tartjátok. Mosolygott szélesen a férfi, majd összecsapta a tenyerét – gondolom elfáradtatok és pihennétek

- Hát valóban – sóhajtott fel Túrin hangosan és Artemys szúrósan a fiára nézet – most mi rosszat mondtam? Igazi boldogság lesz nem lefordulni az ágyról, mert már nem imbolyog.

- Túrin – nyögött fel Zeyme és a többiek.

Artemys eldőlt az ágyon, miközben Frerin kinyitotta az erkély ajtót, hogy a tengeri szellőt beengedje. A férfi elismerően nézet körbe, majd lassan felesége mellé sétált és lefeküdt mellé.

- Túrinak igaza volt igazi boldogság, hogy nem imbolyog az ágy – sóhajtott fel a férfi és Artemys lágy mosollyal rá nézet.

- Kis nyafogok – simította meg a férje arcát – de így szeretlek benneteket – bújt Frerinhez és szorosan megölelte – olyan puha az ágy kisem kelnék napokig.

- Mint egy felhő legalábbis így képzelem – hunyta le a szemét Frerin – rettentő fárasztó hónapok, hetek, napok vannak mögöttünk és örül a szívem, hogy itt kifújhatjuk magunkat. Csak gondolj, bele kedvesem alhatunk hányinger nélkül – sóhajtott fel a férfi és Artemys halkan felkuncogott – én az életben hajóra többet ne szállok az is biztos.

- Én sem szeretnék – tekintett Frerinre a nő – mond szerinted most nyugalmunk lesz?

- Szerinted? A mi családunk nem igazán ismeri ezt. Nem? Vont vállat a férfi és magához húzta Artemyst– mindketten tudjuk, hogy nem maradunk sokáig. A bátyám előbb utóbb megtudja, hogy élünk és itt vagyunk jobb elébe menni. Ne félj, nem engedem, hogy bántson.

- Tudom, de meg tudom magam védeni.

- Azzal én is tisztában vagyok kedvesem, de ha ezt teszed, még megölöd a bátyámat az egész népe előtt.

- Azért nem ölném meg az egész népe előtt – húzta el a száját Artemys és Frerin lassan bólogatva rá nézet.

- Szűk körbe tennéd? Családiasan? Kérdezte.

- Bolond – forgatta a szemét Artemys – nem szeretném megölni csak békében, akarok élni veletek és a testvéreimmel. Gondolj bele haza mehetnék Ered Luinba ahol Salva és Kili él meg Ferran és Anari.

- Meg a nagyszüleid.

- Till szerint még éltek, mikor eljött. Látni akarom őket, de lehet, már az egész csak álom marad.

- Én hiszek abban, hogy még találkoztok – csókolta meg a nő homlokát Frerin.

- Bárcsak igazad lenne.

- Mikor tévedtem én?

- Soroljam vagy leírjam? Kérdezte mosolyogva a nő és Frerin hangosan felnevetett és megcsókolta a feleségét.

- Mahalra mondom én, hogy jobb felesége nincs senkinek, mint nekem.

Hogur lehuppant Thorin elé az asztalhoz miközben öntött magának egy kupa bort. A férfi le tette a tollát az asztalra, amivel éppen levelet készült írni a húgának.

- Foglalj helyet – mondta sötéten Thorin.

- Két napja megállás nélkül jöttem gondoltam nem bánod, hogy hellyel kínáltam magam. Kortyolt a borába és hátra dőlt a székében, miközben Thorin várakozóan nézet rá.

- Igen – intett feléje mire Hagur felsóhajtott.

- Megjöttek körülbelül két hónapja és most Rohan felé tartanak. Mondta halkan a férfi és Thorin még levegőt is elfelejtett venni.

- Biztos? Kérdezte.

- Igen – bólintott Hagur – az egész család itt van, mert ahol eddig éltek lázadás tört ki és jobbnak látták el jönni onnan. Értesüléseim szerint az ide út során kalózok támadták meg őket, de mint egy szirten lógva kötöttek ki.

- Ez nem vall az öcsémre. Ingatta a fejét- nem volt vérszomjas természetű.

- Nem is ő ítélte el őket, ha nem a neje. Értesüléseim szerint nem éppen kedvesen bántak a lányaival.

- Hány gyermekük van? Kérdezte Thorin és kezébe vette a tollat, ami akkor tett le mikor barátja becsörtetett kopogás nélkül.

- Hét – felelte halkan Hagur és a királyra pillantott, akinek a kezében forgatott toll megállt – négy leány és három fiú. Velük van Milror és Tillgelir is meg még hárman gondolom a szolgálóik.

- A tünde – ingatta a fejét Thorin mosolyogva és dühösen dobta el a tolat a kezéből – mindig is érzetem, hogy tudja, hol vannak és élnek. Gondolom, ide tartanak, talán még azt sem tudják, hogy a nejem meghalt.

- Mit tegyek?

- Semmit. Ám kideríthetnéd kitudta, hogy élnek és hová mentek. Szeretném tudni kik azok, akik ellenem dolgoztak. Hajolt előrébb Thorin és Hagur felsóhajtott.

- Biztos vagy benne, hogy tudni akarod?

- Igen – bólintott Thorin – ám előtte pihenj rád fér. Szörnyen festesz.

- Te sem festenél, jobban hidd el, ha két napig lovagoltál volna köztük esőben is – állt fel Hagur és nagyot nyújtózott, majd a királyára nézet – adhatok egy tanácsot?

- Így is úgy is adsz, akár engedem, akár nem.

- Hagyd őket. Enged, hogy békében éljenek. Hidd el jobb lesz így neked.

- Miért gondolod, hogy bántanám őket? Ráncolta a szemöldökét Thorin.

- Mert lehet, hogy szereted a végére Fulänt, de Kojelát soha sem felejtetted el. Húzta le a borát Hagur és szomorúan nézet a királyára – nem vagyok nagy hívő felség és sok mindenben nem egyezik a véleményem a dúnadánokkal, de abban biztos vagyok, hogy ha ártasz nekik a Valák megbüntetnek.

- Megfontolom a tanácsodat Hagur. Most menj asszonyod és gyermeked biztosan várnak – intett az ajtó felé és Hagur felsóhajtott és meghajolt.

- Felség. Sietett ki a szobából magára hagyva a férfit, aki egy ideig maga elé nézet, majd lassú mozdulatokkal az asztalon lévő kis ládikából kivette a nő törött medálját és gyengéden megsimogatta.

- Kojela hát haza jöttél – mosolyodott el.

Remélem tetszett nektek ez a fejezet. Végre már középföldén vannak Artemysék és ahogyan olvashattátok mennek majd Rohan felé. Illetve Hagur figyelmezteti a királyát, hogy ára van annak ha ártani akarna a testvérének. Szerintetek mi lenne azaz ár?

Karácsony előtt igyekszem jönni vagy még idén. Nem tudom melyik lesz, de igyekszem, ha véletlenül nem sikerülne mindenkinek Kellemes ünnepeket és boldog újévet kívánok :3
Meg mondjátok kit szeretnétek, hogy lerajzoljak?