Artemysék hetekig utaztak mire elértek egy biztonságos kikötő várost. Nem mindenki jött velük, akikre gondoltak volna. Szolgálóik közül sokan ott maradtak vagy az útjuk során megálltak végleg egy-egy városnál, mert a családjukat nem akarták ki tenni az utazás veszélyeinek. Mire az utolsó városba értek, már csak a szűk családjuk és a hozzájuk csapódó Terännék maradtak. Közülük is a neje és a négy gyerekéből egy utazott velük. Fiai közül Lassal és Lamir ott maradtak a városukba, hogy a királynékat szolgálják, míg húguk Salva a férjével maradt. Millia legnagyobb bánatára. Hagur a középső fiú hajtatlanul nem akarta elhagyni a szüleit, és mint később kiderül igen csak erős szándékában állt elvenni Orseyä helyett, - akivel jegyben kellet járnia - Eledet, aki iránt már a kezdettektől mély érzelmet táplált. Mikor ezt ki is jelentette az egyik este miközben körül ülték a tábortüzet Frerin jószerével rosszul lett, minek következtében nem volt hajlandó egyedül hagyni a fiatalokat még úgy sem, hogy lánya kijelentette ő örömmel menne hozzá Hagurhoz. Ez sem hatotta meg az apját addig amíg Artemys egy jól irányzott fülessel jobb belátásra nem térítette. Az után csak morgott a fiatal párocska felé, akik mintha észre sem vették volna.

- Ide értük végre – sóhajtott fel Frerin mikor szemre vételezte azt a hajót, amivel szándékukban volt utazni. Majd kissé sápadtan a mellette álló nejére nézet – mond, hogy van olyan gyógynövényed, amivel kibírom az utat.

- Ne aggódj gondoltam már rád – mosolygott a férjére.

- Köszönöm. Már ha csak rá nézek, ahogyan ringatózik, már rosszul vagyok.

- Csak pár napig leszel, használhatatlan után már megszokod.

- Erősen bízok benne. Ölelte át a neje derekát – még pár hét és a szülőföldünkön leszünk és messze leszünk már úgy érzem a gondoktól.

- Ez te sem hiszed el – sandított Frerinre a nő.

- Igyekszem elhitetni magammal. Sóhajtott fel – már jó volna egy hosszabban tartó nyugalom. Csak gondolj bele édesem Dol Amrothba senki sem akar tőlünk semmit. Nem kell ügyeket intéznem és a lányainkat és a fiainkat sem akarja senki sem megkörnyékezni. Béke és nyugalom – sóhajtott fel a férfi és Artemys a fejét ingatva neki dőlt.

- Hitegesd magad.

- Hagyd meg az álmaim – biggyedt le a férfi ajka és Artemys felnevet.

Artemys felvonta a szemöldökét, ahogyan a fiai és férje a hajó oldalának dőlve adták ki magukból a reggelit és az előző napi ételüket. Idősebb lányai ugyan nem voltak rosszul, mint a fivéreik és atyjuk, de nagyokat lélegeztek és legyezték magukat, miközben Zeyme szorgosan kötögetett mellettük ülve egy ládán vidám dalocskát dúdolgatva. Kerlä boldogan rágcsálta az almáját, miközben kárörvendően intett Túrinak, aki már térdre rogyott.

- És még csak két napja vagyunk a hajón – ingatta a fejét Artemys.

- Mennyi ideig is leszünk rajta? Érdeklődött Kerlä.

- Hetekig – sóhajtott fel Artemys – de hamarosan hatni fog a gyógyszer és már jobban leszek.

- Ha addig kibírják – vont vállat a lány és Artemys halkan felkuncogott, majd kicsit elkomorult - Melliä, hogy van?

- Már jobban nagy eséllyel hat a gyógyszered, de Milror vele maradt a biztonság kedvéért. Terän, Hagun és Till beszélgetnek a kapitánnyal az útról. Ha jól tudom arról miképpen tudjuk kikerüli a kalózokat, akik nem velünk vannak.

- Helyes. Valahogy nem hiányzik egy vízi ütközet.

- Anya – szólalt meg egy idő után Kerlä. Artemys oda fordult a lányához.

- Mondjad kicsim.

- Nem lehet, hogy Melliä nem a tenger miatt beteg, ha nem azért, mert a lánya és a fiai ott maradtak?

- Talán egy kicsit ez miatt. Lassal és Lamir már szerintem rég eldöntötték, hogy bármi lesz, ők maradnak. Becsületesen helyt álltak a lázadásban védve sok ártatlant és a királynékat. Nem is vettük sértésnek, mikor visszakoztak, hogy egy nap elvegyék a nővéreidet. Tisztelték őket, de nem szerették. Lassalból jó gyógyító lesz egy nap, de Theina nem illet volna mellé, ahogyan Lamirból mellé, sem illet volna Eledhez, aki a tudománynak él. Salva húguk meg nem hagyta volna ott a férjét ezzel mindenki tisztában volt. De Terän akkor sem maradt volna ott, ha rá parancsolnak és ezt Melliä nagyon jól tudta. Szereti a férjét így nem hagyta volna el. Ahogyan ti sem tennétek meg a pártokkal

- És mi van Hagunnal? Ő akkor elveszi most, akkor Eledet? Apa tiltása ellenére?

- Az apád és a tiltásai – legyintett a nő és Kerlä kérdő tekintetét látva elhúzta a száját – apád imád benneteket és megfog hajolni egy idő után, és ha nem... én majd segítek neki.

- És apa meg is fog tényleg? Érdeklődött.

- Mikor mondott nekem ellent?

- Jogos – vont vállat Kerlä – és mond, mikor közlöd ezt vele?

- Mikor is mondhattam volna neki? Mikor alig hagyja el a hajó szélét. Hördül fel az asszony és figyelte, ahogyan a férje ellép a hajó szélétől, majd visszafordult és öklendezni kezdett újból –majd mikor meg állunk akkor elmondom a tényeket.

- Hetekig sunnyogsz?

- Én sem sunnyogok, édes lányom csak megkímélem magam a felesleges hisztitől, amit apád rendez.

- Pedig jobb lenne túl esni rajta.

- Gondolom te is kiöntenéd neki a szívedet arról, hogy folyton rajta felejted a pillantásodat és vágyakozóan sóhajtozol egy bizonyos tündéért, aki nem a nevelőd. Pislogott ártatlanul Artemys és Kerlä hümmögött.

- Igazad lehet, abban hogy békén kell hagyni apát. Harapott az almájába Kerlä.

- Mondom én.

- Édesem – nyöszörgött Frerin, miközben a hajó szélébe kapaszkodott.

- Mondjad – Fordult Artemys a férje felé.

- Meg fogok dögleni.

- Oh, jaj nekem – forgatta a szemét a nő és fel állt a ládáról és lassan a férje felé ment – hihetetlenül drámai tudsz lenni néha – indult a férje felé Artemys miközben Kerlä halkan felkuncogott.

Tillgelir a hajó orrában pipázott és figyelte a távoli partokat. Nem gondolta volna, hogy ilyen rövid időre távozik el az ismert partoktól, mint pár év. Szíve egyik fele örült ennek, míg a másik rettegéssel gondolt arra, hogy mi lesz, ha tudomására jut a rosszakaróknak, hogy azok akiket halottnak hittek igen is elevennek. Bele, sem mert gondolni mi történne, ha Thorin fülébe is eljutna a hír. Ám megfogadta most az egyszer megvédi a szeretteit minden létező gonosztól kerüljön bármibe is.

- Látsz valamit, amit mi nem láthatunk? Szólalt meg egy kedves hang mögötte. Tillgelir lassan elmosolyodott és a nőhöz fordult.

- Már hűvös az éjszaka kis Úrnőm jobb lenne a kabinjában. Nézet Kerlära, aki csak vállat vont.

- Nem fázom. Vastag ez a köpeny, de mond, látsz is valamit? Bökött a part felé a fejével Kerlä.

- Semmi olyat amitől félnünk kellene. Mond, hogy vannak a fivéreid és az atyád?

- Már jobban. Anyám szerint holnap már nem lesz bajuk. A törp nem vízre termet – nevetett halkan a nő.

- Ám ti egészen jól bírjátok.

- Nővéreim csupán émelyegtek, ahogyan kicsit anyám is, amit persze be nem ismerne – somolygott a tündére, aki csak szélesen elmosolyodott - de én élvezem ezt az utat annyira, hogy talán szavakban sem tudom igazán formálni - Csillogót a nő szeme és neki dőlt a korlátnak – tudod, most kiléphetem, a világba. Láthatok, ezernyi apró csodát miközben úgy érezhetem szabad vagyok. Eddig csak a sivatagot láttam, de itt most a mély kiismerhetetlen tengert látom, amíg csak a szemem ellát. Talán láttok hegyeket, mezőket és dombokat, amiről a szüleim beszéltek. Nem ismertem eddig azt a helyett ahonnét ők menekültek, de a lelkem mindig oda tartozót és hívta. Apám szerint én más vagyok, mint az idősebb testvéreim. Én dúnadán vagyok lélekben ahogyan Rion is. Nem mintha szégyellném, hogy részben törp is vagyok, de nem érzem a hegy gyomrának hívását, a vagyongyarapodás boldogságát, ahogyan például apám. Ő is más, mint a többi törp. Nem érdekli a felhalmozott arany, kincs és ékszer. Ő az alkotásban a tudásban leli igazi örömét. Láttad már alkotni? Nézet Tillgelire Kerlä és a tünde a fejét ingatta.

- A könyv szeretetét ismerem.

- Mikor kicsi voltam készített nekem egy fakardot. Gyönyörűen megmunkált darab volt. Majd nem hasonlított anyám és Milror fegyverére, de szebb és díszesebb volt. Ott voltam vele, ahogyan faragta és mesélt arról, miképpen tanulta meg a mesterségét. Akkor olyan szabad és boldog volt. Nem nyomta a vállát semmi bánat, felelősség és gond. Ott csak egy apa volt, aki a lányának mesélt. Erre vágyott mindig is. Egyszerű törpnek lenni, aki abból él, ami a mestersége. Ám mindig elérték a kezek, akik tanácsért jöttek és nem hagyták békén. Talán ez most megszűnik. Ezt a vágyat látom a szüleim szemében és a szívemben is ez a remény él. Mond, van erre esélyük?

- Minden nap ezért imádkozom – válaszolta Tillgelir és bele szippantott a pipába és lassan kifújta. – megérdemeltek egy nyugalmas otthont ahol békén hagynak benneteket. Talán újra elkezd apád faricskálni veled.

- Én nem szeretek faricskálni – nevetett fel Kerlä és Tillgelir szíve repdesett az örömtől, ahogyan figyelte a nőt, aki gyöngyözően kacagott.

- A gyógyítás mellett nem fér meg?

- A harc mellett nem fér meg. Kiváló kardforgató vagyok, ahogyan a fivéreim is és meg fogsz lepődni, de nővéreim kezében sem idegen a kard és az íj – kacsintott a férfira Kerlä.

- És épp olyan szerény vagy, mint anyád – nevetett fel Tillgelir.

- Mit tagadjam – vont vállat a nő és Tillgelir harsányan felröhögött, majd nem kiejtve a pipáját a kezéből. Kerlä megfogta a pipát és beleszívott, majd a döbbent tekintetű Tillgelir arcába fújta – de én nem vagyok ő.

- Azt látom. Te minden szempontból különbözöl tőle – suttogta Tillgelir és visszavette a pipát, amit a nő nyújtott neki. Kezeik összeértek és pillantásuk egy rövid időre találkozott. Szavak nélkül beszéltek, majd zavartan elfordultak, mintha valami mély titkot osztottak volna meg egymással. Ám lopva oda-oda tekintettek a másikra végül a férfi megköszörülte a torkát és Kerlä felé fordult.

- Figyelj... - kezdett bele, majd megdermedt és a nő háta mögé nézet ijedten – HASRA!!! Üvöltötte és a földre rántotta a nőt.

Hát befejeztem ezt a fejezetet és igyekszem jönni a következővel, de most sajnos megfáztam. Fáj a fejem, elment a hangom - a bátyám annyira nem bánja - rekedt vagyok, mikor visszatér és  sokszor kell köhögnöm. Vigyázzatok magatokra egyetek sok vitamint. :)

Remélem tetszett nektek a fejezet :3