Thorin a szobájában állt. Derengés vette körbe. Álmodott. Tisztában volt vele, hogy álmodik, de ez az álom most más volt, mint az eddigiek. Olyan valósnak érezte, hogy ha megvágta volna az ujját az asztalon lévő levélbontó késel biztosra vette volna, hogy felszisszen. Régi, de el nem feledett érzés kerítette a hatalmába. Óvatosan megfordult. A nő ott állt olyan büszkén és gyönyörűen, mint eddig soha sem látta. Sötét barna haja kontyba volt fogva, és amibe egy hosszú selyem fátyolt tűztek. Uszályos díszes sötét ruhája a földet seperte úgy, mint a ruha ujjai is. Arca komor volt semmi érzelmet nem tudott leolvasni róla... talán csak a megvetést kicsit átitatva a gyűlölettel.

- Hát éltek – mondta a férfi és a nő alig láthatóan bólintott. – becsaptatok engem, a népeinket, a családjaitokat.

- Biztos? Vonta fel a szemöldökét a nő – biztos, hogy mindenkit becsaptunk?

- Nagy játékos vagy az kétségtelen – mosolyodott el Thorin - megérdemled az öcsémet ám érthetetlen számomra, miért pont ő. Királyné lehettél volna mellettem.

- Soha nem akartam az lenni, ahogyan ő sem akart király lenni. Ő tovább látott, mint te. Ezt te is tudod. Alá becsülsz mindenkit. És ez te nagy hibád. Nézet körbe a nő. – milyen más lett ez a szoba. Képes voltál ablakot és kertet nyitni?

- Miattad tettem. Egyszer mondtad, hogy nem szeretsz bezárva lenni a fényt nélkülözve – mondta halkan.

- Miattam?

- Igen – bólintott a férfi – miattad megváltoztam volna.

- De nem tetted pedig volt esélyed rá. Egy olyan álmot kergettél, ami soha sem válhatott volna valóra.

- Pedig Esgarothban azt álmodtad, hogy gyerekeink lesznek – sétált a nő elé, aki dacosan felemelte a fejét és zöld szemeit rá tekintett pontosan olyan ridegen, mikor utoljára látta – az álmodtad, hogy fiaink és lányaink vannak.

- Akikkel rosszul bántál. Nem vagyok megáldva a jövőbelátás képességével így az egész csak egy álom volt semmi más. Aminek örülök– suttogta a nő.

- Hát mond akkor te mi is vagy valójában?

- Erre te magad is tudod a választ. Fordult el tőle és megérintette Erebor falait – te nagyszerű uralkodóvá válhatsz, ha nem a harag és bosszú után eredsz.

- Elárultatok.

- Te árultál el minket Thorin nem pedig mi.

- Azt ígérted az enyém leszel, helyette elmenekültél kitudja hová és mikor legközelebb láttalak az öcsém oldalán álltál. Azt mondtad, hogy mindig betartod a szavad.

- Igen, de azt is mondtam, hogy csak egyszer szegd meg a sajátod és én is azt teszem – villant meg a nő szeme – nem tudtad elviselni azt, hogy nemet mondok az öcséd miatt. Tudtad, hogy őt szeretem és te mit tettél? Meg szégyenítetted, levágtad a haját, szakállát és megkorbácsoltattad. És ő csupán az öcséd volt. Mond mit tettél volna velem? Hagytad volna, hogy Globos fia kiélje magát rajtam. Nem?

- Nem hagytam volna...

- Persze, persze – bólogatott a nő a fejét ingatva, majd a szemkötőhöz nyúlt. Thorin összerezzent az érintéstől. – milyen a fél világ, amit elvettem tőled azon a napon, mikor miattad el kellet hagynom őseim földjét? Alszol éjszaka rendesen? Mikor a tükörbe nézel, látod az összes bűnödet? Remélem, rémálmaid kísértetként kísérnek nap, mint nap.

- Te nem félsz, hogy megtalállak?

- Minden nap arra készülök, hogy rám lelsz, Thorin. De ha bántod, a családomat én befejezem azt, amit félbe hagytam – sziszegte a nő és lerántotta a szemkötött. Thorin azonnal oda kapott, hogy eltakarja – rettegd azt a napot, mikor ellenem leszel, mert nagy lesz az-az ár, amit követel tőled a Valák a bűneidért. Figyelmeztetlek, hagyd a családomat békén. Ne keress és ne is kutass utánunk.

- Nem félek tőled asszony – sziszegte a férfi és figyelte, ahogyan a nő lassan ködé válik.

- Ne is tőlem félj, ha nem a Valáktól. Mondta Artemys és Thorin beleüvöltött a sötétségbe, ami körül vette és csak egy keserves csecsemő sírása hallatszott.
Thorin verejtékében fürödve riadt fel. Fia a mellette lévő bölcsőben sírt. Aprócska ökleit összeszorítva, magáról lerúgva a takaróját rázta a sírás. Thorin azonnal felugrott és felkapta a fiát, aki szinte azonnal megnyugodott és az apjához bújt, miközben az ujját szopogatta.

- Jól van, itt van, apa ne félj. Nem engedem, hogy bántsanak. Ringatta a fiát a férfi.

- Felség, minden rendben? – szólt kintről egy asszony. Thorin oda kapta a fejét és az ajtóhoz ment. Egy idős nő állt ott aggodalmas tekintettel mögötte két őr állt.

- Nem kell félned Aran asszony. Csak rosszat álmodhatott, már minden rendben – mutatta a nő felé a kicsit, aki apja hálóruhájába kapaszkodott.

- Elvigyem azért a szoptatós dajkához? Kérdezte a nő, mire mintha a kicsi értette volna Aran felé nyújtotta aprócska kezeit. Thorin halkan felnevetett.

- Ezek szerint éhes is – adta át a kisfiút Thorin – mikor végzet hozzátok vissza. A saját ágyában jobban alszik.

- Igen is felség – pukedlizett az asszony és elsietett a kiseddel.

- Ti meg ébresszétek fel Hogurt. Látni akarom... most – intett a fejével és a két őr elrohant.

Hogur fiatal férfi volt legalábbis fiatalabb volt Thorinál, de idősebbnek tűnt abban a pillanatban, ahogyan belépet. Haja kócosan állt, ruhája gyűrött gyorsan magára kapottan állt rajta és álmos tekintette nyűgösnek tűnt.

- Parancsolj velem, felség – ásított egy hatalmasat a férfi és lerogyott a székre. Thorin felvonta a szemöldökét, mikor Hogur kiszolgálta magát az asztalon lévő borból. – ha már felverettél és kiűztél az asszonyom mellől és felébresztették a lányomat, akit alig bírtam elaltatni és vagy két órát ringattam mire leragadtak a szemei... ennyi jár – nézet a férfira.

- Sajnálom – mondta Thorin.

- Persze el tudom képzelni mennyire is – húzta le a borát Hogur – szóval mi volt ilyen fontos, hogy nem tudtál várni még pár órát?

- Vun esete.

- Részeg volt és lebucskázott a lépcsőn. Senki sem sírt utána és nem is fog... még az özvegye sem. Egy mocsokkal kevesebb – intett a férfi – veszek pár kekszet is jó? Nézet a királyra és felkapott vagy hármat és hátra dőlt a székében – akikkel beszéltem, mint azt mondták, hogy az ügyetlensége és részegsége okát történt ez a nem igazán sajnálatos baleset. Kár ezen rágódni.

- Az nem is érdekel igazából. Ha nem az, ami nála volt. Az hogy életben vannak az öcsémék.

- Az már más. Az jóval nehezebb esett – simította meg a szakállát – igazából, már akkor gyanús volt nekem ez az egész, mikor a dúnadánok a halálhírüket hozták. Mondtam is neked.

- Valóban.

- De persze az sem zártam ki, hogy valóban meghaltak. Nagyon kevesen élték volna túl azt a zuhanást és a folyóban való hánykolódást. Persze, ha hihetünk azoknak a jelentéseknek, hogy valóban élnek.

- Tudom, hogy élnek. Érzem és éreztem is mindig legbelül.

- Ha még is élnek ez miért zavar? Rágcsálta a kekszet.

- Nem tudom – vont vállat a férfi és Hogur felvonta a szemöldökét – vagy is tudom. Minden bizonnyal boldogok és rajtam nevetnek, hogy milyen okosak voltak.

- Minden bizonnyal és én is az lennék, ha tőled menekültem volna és biztonságban lennék tőled – tárta szét a karjait és tele töltötte a kupáját – öcséd mindig is furmányos volt az egyik legokosabb férfi, akit volt szerencsém ismerni. Ha nem üldözted volna el, mert azt tetetted ne szépítsük nagyon sokat segíthetett volna neked. Sőt a dúnadánok nem imádkoznának a halálodért, Kili gyakrabban írna neked és talán nem köpött volna szemközt Dáin.

- Most ellenem vagy?

- Én az észérvek oldalán állok. Frerin is a barátom volt. Ismertem az Úrnőt is még az előtt mielőtt ti ismerhettétek volna. Láttam az öcséddel és láttam veled is. És őszintén mondhatom neked, hogy feléd csupán tiszteletet érzett ellenben Frerint szerette.

- Engem is szeretett.

- Lehet. Sőt ha nem teszed azokat, amiket tettél talán veled marad. Ezt nem tudhatjuk – ingatta a fejét a férfi – ezen már kár keseregned. A mának kell élni. Itt a fiad ez a fontos.

- Tudom, de akkor is tudni akarom, hol vannak, és mi van velük. Egyik részem a bosszúért a másik a megbocsátásért. Nem mondom nem gondoltam arra, hogy megfizetem a szemem árát Kojelának mert akkor hazudnák.

- Thorin – nézet hitetlenkedve a férfira - az Úrnőnek végig kellett néznie, ahogyan bántalmazzák a férjét és az a mocsok Globos fia nagy eséllyel megerőszakolta volna miközben te nem csináltál semmit. Szerinted mit kellett volna tennie? Dicsérjen meg? A helyében megöltelek volna, de még is volt benne annyi lélek, hogy ne szennyezze a kezét a te véred. Büntetést kaptál egy örök nyomot. Frerin a bátorságának és hűségének nyomát viseli az arcán, de te nem – ingatta a fejét – én és a bátyám az ő csapatában voltunk. A fivérem elesett, de én, aki alig múltam 24 éves túléltem, mert ő ki állt és harcolt védet minket. Prim érte halt meg, mert látta benne azt, amit kevesen láttak akkor és később is. Ő belőle nagyszerű király lehetett volna és lehetsz te is olyan, aminek ő látott téged. Persze csak akkor, ha elengeded őket. Lötykölte a borát – tudom, hogy már unod ezt, mert Dwalin, Balin, Fili és még sokan mások is ezt rágják a füledbe, de ez az igazság. Bele kapaszkodsz mindenbe, ami arra utal, hogy élnek miközben te meg elfejtesz élni. Fulän erre a példa.

- Hogur – mordult fel a férfi.

- Nem fogok elhallgatni. A nejed egy kedves és jó lélek volt és csupán az utolsó éveiben, sőt talán az utolsó perceiben jöttél rá mennyire is szereted. Ő nem volt soha Kojela csupán egy árnyéka, amit kihasznált a családja, de még is ő tiszta szívéből szeretett. Ő elment, de hagyott itt magából egy kedves kis lelket. Ő rá koncentrálj Thorin ne a múltra.

- Bosszantó vagy akárcsak Balin.

- Tudom – mosolyodott el a férfi – anyai ágon rokonok is vagyunk, ha nem emlékeznék erre.

- Hogyan tudnám elfelejteni, ha folyton az orrom alá dörgölöd. Mordult fel a férfi.

- Csupán azért, mert bosszantóan feledékeny vagy az ilyenben.

- Akkor szerinted ne kutassak utánuk? Húzta össze a szemöldökét Thorin próbálva vissza terelni a beszélgetést.

- Ha nem akarsz, Vun sorsára jutni ne keresd őket – itta ki a poharát a férfi – ő túl sok mindent tudott. Lehet, hogy baleset volt én ebben hiszek, mert akkor nem kell utána járnom ki volt érte a felelős. Bosszantó, időigényes és fárasztó munka lenne. Ám ha valaki segített neki még is meghalni én nagyon hálás lennék annak a személynek.

- Mert a titok az titok maradt? Kérdezte Thorin.

- Nem, mert utáltam a sógorodat. Legyintett a férfi, majd komoran Thorinra nézet - Ami aggaszt az, hogy félek, ha nem hagyod annyiba a dogot te is a nyakadat szeged lefelé a lépcsőn jövet.

- Kire gyanakszol? Kérdezte szemöldök ráncolna Thorin és Hogur hangosan felnevetett.

- Inkább kire nem – húzta el a száját a férfi és lassan felállt – ne feledd, amit mondtam az előbb. A te érdeked miatt. És most, ha nem gond én visszamegyek az asszony mellé, mert álmos és fáradt vagyok.

- Hát menj – intett a férfi és Hogur összefonta a karjait a mellkasa előtt.

- Mit szeretnél, mond? Kerestessem őket vagy ne? Csak, hogy tudjam mi lesz az ébredés után a dolgom.

- Ne – ingatta a fejét Thorin és Hogur bólintott – igazad van Hagynom, kell, de ha véletlenül visszatérnének tudni, akarom.

- Rendben – bólintott Hogur szomorúan és meg veregette a férfi vállát – jó éjt.

- Neked is – mondta Thorin és figyelte, ahogyan elhagyja a szobát. Mikor a szobaajtó becsukódott a kezeibe temette az arcát. – miért nem hagytok békén? Miért kísértettek ennyi év után is?

Artemys felriadt és kapkodva vette a levegőt. Verejtékében úszott és összerezzent, mikor Frerin megérintette a vállát.

- Jól vagy kedvesem? Kérdezte aggódva.

- Csak rémes álmom volt – suttogta Artemys és oda bújt Frerinhez. Olyan szorosan ölelte, hogy Frerin aggódva nézet rá.

- Miről szólt? Ha elmondod talán könnyebb lesz. Érintette meg gyengéden a felesége arcát.

- Thorin tudja, hogy élünk – folytak a könnyei – és... és, hogy ne feledte, hogy megvakítottam.

- Jaj, Maram...

- Annyira rémes volt - zokogott fel a nő - miért nem hagy békén? Miért kísért ennyi év után is?

- Csupán álom volt Maram. Csak egy rém álom.

- Nem volt az – folytak a könnyei és bele kapaszkodott a férje vállába – félek, hogy ez egy jel volt. Egy nagyon rossz jel. Tekintett ki a sötétben. Messze tőlük vihar tombolt, ami egyre közelebb jött hozzájuk.

Meglepő, van ihlet. Nem nagy, de van. Már írom is a következőt remélem hozom is majd hamarosan. remélem tetszett nektek és az új szereplő is Hogur. Hamarosan felgyorsulnak az események ;)Szerintetek mi várható?