Tillgelir az asztallapra könyökölve, vigyorogva figyelte Artemyst aki fel alá járkált miközben megállás nélkül morgolódott. Gyerekei az asztalnál ültek és elkínozottan nézték egymásra lopva. Apjuk egykedvűen lötykölte a poharában a szörpöt.

- Komolyan mennyi ideig tekereg ez a lány? Esküszöm, leszidom és Milrort elverem aztán téged Frerin – rivallt a férjére a nő és Frerin felkapta a fejét.

- Engem miért is?

- Mert a lányod azért – csattant fel Artemys.

- Ahogyan a tied is. Forgatta a szemét a férfi – Kerla pontosan olyan, mint te ne is tagad. Az összes gyerekünk közül ő hasonlít rád a legjobban. Borzalom lehet látni azt, amit a te szüleid szenvedtek el veled. Tudom, mert Túrin olyan, mint én voltam hajdan – sóhajtott fel a férfi mire a fia felhördült, míg testvérei halkan kuncogtak.

- Hogy Kerla olyan lenne, mint én? Kerekedett el a nő szeme.

- Igazat kell adnom Frerinek és a jelenlévők közül én vagyok az egyetlen, aki a legrégebben ismer. Bár még nem ismerem a leányodat, de amit írtál és elmondtak róla most azt kell, hogy mondjam ő örökölte a te heves, kíváncsi és szabályokat felrúgó természetedet. Még mindig élénken él az emléked Imladrisban. Gyújtogattál...

- Thorin is benne volt...

- Loptál...

- De te is – csattant fel Artemys.

- Rongáltál...

- Az ikrek éppen olyan lelkesen részt vettek abban, mint Arathorn – csapott az asztalra dühösen Artemys – tehetek én róla, hogy Elladan neki esett a szobornak és az dominó módjára lökte el a többit? Hát nem, de még is velem üvöltött Glorfindel...

- Mert össze festékezted a ruháit – vágott vissza Tillgelir.

- Én? Dehogy ez aljas rágalom – pirult el a nő – soha sem tudták rám bizonyítani.

- Mert én eltüntettem a nyomaidat, de mikor el akartad lopni a kardját ott lefülelt – kopogtatta az asztalt a férfi mosolyogva csillogó szemmel.

- Ki az a Glorfindel? Kotyogott közbe Túrin.

- Egy tünde úr fiam – mondta Artemys – egy nolda. Jó barátom és mesterem, ahogyan Tillnek is. És igen nem voltam jó kislány. Folyton csak a bajt kerestem és okoztam éppen ezért rengetegszer kerültem bajba és büntetésbe.

- Mi velünk meg üvöltesz, ha bajt csinálunk – Húzta el a száját Túrin.

- Mert a türelmem kés élén, táncoltok mind – csattant fel Artemys – nagy árakat kellett fizetnem az életem során, hogy rá jöjjek mi a jó és mi nem. Éppen ezért megfogadtam, hogy a gyerekeim nem fogják el követni az én hibáimat és az apátokét sem. Ült le a nő – azt nem mondhatjátok, hogy nem telt jól a gyerekkorotok.

- Bár könnyebb lett volna, ha nem álltál volna felettünk, hogy tanuljunk.

- Egy nemes ház sarjai vagytok és nem éppen ostobák, Ries. Ha akaratok valamit az életben elérni nem lehetek ostobák, sötétek és szűklátókörűek, mint Ő – sziszegte a nő. Tillgelir szemöldök ráncolva nézet a nőre.

- Mint, Ő?

- A sógorom ki más. Az életünket meggyötörte és akármit írhat a húgom és Kili akkor sem fogom megbocsátani, hogy miatta elszakadtunk a családomtól és tudom, hogy ők sem képesek erre. Nem beszélve arról, hogy egy szerencsétlen leányt is tönkre fog tenni.

- Fulän szereti azt a nyomorultat. Sőt, mikor eljöttem azt a hírt kaptuk, hogy gyermeket vár mostanra már megszülethetett. Artemys a férfira nézet, ahogyan Frerin is.

- Az a szerencsétlen gyermek ilyen apát adott neki a sors. Imádkozom a Valákhoz, hogy boldog élete legyen. Ő ártatlan lélek. Az apja bűnei nem az övé.

- Még mindig gyűlölöd pedig a fiadat róla nevezted el...

- Volt még Thorin a családfán sőt Dáin fia is így hívják. Ő például rendes tiszteletre méltó férfi, mint az atyja. Meg aztán nem én neveztem el, ha nem a bolond férjem – mutatott Artemys Frerinre, aki csak rámosolygott – és ne add itt nekem az ártatlan tünde pofát te is éppen úgy gyűlölöd, mint én.

- Azt nem tagadom sokszor kívántam a halálát, sőt én maga is szívesen leszúrtam volna. Nem is lett volna nehéz mivel félig megvakítottad.

- Megvakította? Döbbent meg Theina.

- Kivágta a szemét az anyád, mikor fogságba esett ő és az apád. Helyes kis szemkötője van – nevetett fel Tillgelir, majd elkomorult – hogy Morgoth vinné el. Bármit is állit az a féreg tudom, hogy ha a közelébe kerülnél Maram a feje újból ködbe borulna, és úgy hiszem, most véghez is vinné, hogy megölje Frerint.

- Till – csattant fel Artemys.

- Már nem gyerekek és nem csak foszlányokat kell tudniuk a múltatokról. Dőlt hátra a székében a férfi.

- Ebben egyetértek Tillgelirrel – mondta halkan Frerin – a gyerekek már bőven elég idősek ahhoz, hogy megtudják pontosan igazából miért és milyen körülmények között hagytuk magunk mögött az otthonunkat.

- És mi nagyon is kíváncsiak vagyunk – húzta ki magát Túrin.

- Hát persze, mert olyan kíváncsiak vagytok, mint az apátok – horkant fel Artemys.

- Pont ezért szeretsz – mosolygott a nejére Frerin, de a nő csak legyintett.

- Sokat gondolsz magadról – forgatta a szemét Artemys miközben férjéről le sem lehetett vakarni a mosolyát pont, ahogyan a gyerekeik arcáról.

- Olyan szörnyű lenne be ismerned, hogy még mindig szerelmes vagy apánkban? Kérdezte Eled kihívóan.

- Tudja ő ezt... éppen azért ilyen elégedett magával – horkant fel a nő és szúrósan nézet Frerinre, aki vigyorogva rákacsintott. Tillgelir először elmosolyodott, majd hangosan és csilingelően felnevetett.

- Oh, az összes Vala nevére ti valóban semmit sem változtattok. Remélem, semmi sem fogja ezt beárnyékolni.

- Én is, mert elegem van a gondokból – sóhajtott fel a nő – így is sok bosszúságot okoznak ők – mutatott a családjára Artemys, mire azok egyöntetűen elhúzták a szájukat.

- De anyám – szólt rá a nőre Theina, de az csak felsóhajtott.

- Szóval megtudjuk miért is jöttetek el? Kérdezte Ries, mire Artemys fáradtan elhúzta a száját.

- Majd ha mindenki együtt lesz és kellően kipihentem magam – válaszolta az asszony.

- Megjöttünk – kiáltott be Kerla – Milror kérlek, amiket vettem tedd a helyére. Mindenki a hang felé fordult.

- A lányod? Kérdezte halkan Tillgelir Artemystől.

- Igen. – bólintott az asszony - Kerla, kérlek gyere ide hozzánk be szeretnék neked mutatni valakit. A folyosóról egy nyögés hangzott fel nem éppen a nőies fajtából és nem sokkal később belépet a hang gazdája is. Tillgelir mosolya az arcára fagyott, ahogyan rá pillantott a belépőre.
A lány, aki belépet gőgős büszke arccal és egyenes nemesi tartással Tilgelir úgy gondolta nála szebb teremtés életében nem látott pedig hosszú élete alatt látott sok mindent, de a lányhoz foghatott soha.

- Remélem nem kérő, mert ha az, akkor szomorúan kell közölnöm vele, hogy nem kívánok férjhez menni. – Húzta fel az orrát dölyfösen és Tillgelir lassan felállt miközben pislogni, sem mert ne, hogy eltűnjön a szeme elől a jelenés. Artemys szemöldök ráncolva pillantott a barátjára, majd lustán elmosolyodott.

- Gondolom, ő sem akar házasodni kislányom. Minden bizonnyal több esze van, hogy téged elvegyen. Egy régi barátom jött el hozzám. Légy vele udvarias. Till, ő a legkisebb leányom, Kerla. Kincsem ő pedig...

- Aglor fia, Tillgelir vagyok úrnőm – húzta ki magát a tünde és Kerla elé sétált, majd meghajolt – örülök, hogy megismerhetem.

- Tillgelir? Az a Tillgelir? Kerekedett el Kerla szeme, majd felragyogott a tekintette - Ön lenne az a férfi, aki anyám jó barátja volt a régi otthonában? Csillant fel a nő szeme.

- Igen, az a Tillgelir – bólintott Artemys – most ő is velünk fog élni.

- Ennek igazán örülök – pukedlizett Kerla és rá mosolygott a tündére – remélem sokat fog mesélni, amiről a szüleink mélyen hallgatnak.

- Nagyobb örömöt mi sem okozna, ha mesélhetnék – csillogott a férfi szeme. Frerin gyanakodva ráncolta a szemöldökét és már nyitott is a száját, de Artemys rendre utasító pillantásától össze rezzent. Így csak halkan köhintett és a lányához fordult.

- Merre is jártál, kicsikém? Kérdezte a férfi ezzel megtörve a varázst a lánya és Tillgelir között. Artemys szeme villámokat szórt éppen, úgy ahogyan a gyerekeinek is, de ő csak vállat vont – szóval?

- Vásárolgattam – jötte a felelet, majd elgondolkozva az apjára nézet – amúgy neked már nem a királynál kellene lenned? Kérdezte ártatlan arccal és Frerin elsápadt.

- De – nyögte ki és felpattant – Ries, Túrin, Rion nektek is jönnötök kell. Till, ha nem lenne gond, ha ügyelnél mindenkire, mert el kell vinnem Milrort is?

- Dehogy – mondta a férfi.

- Helyes. Fiúk tünés!

- De apám – nyafogta Túrin, de Frerin egy gyorsa tarkóvágásától szó nélkül követte.

- Szívem, este jövünk - lépet a nejéhez Frerin és szájon csókolta, majd sietve távoztak.

- Van, valami soha sem változik. A férjed folyton csak rohan valahová – fordult Artemyshez Tillgelir.

- És minden honnan elkésik – nevetett fel Artemys és óvatosan a férfira nézet, aki lopva összenézet Kerlával.

Nem hittem volna, hogy  befejezem, de tényleg. Ihlettem azóta sem lett vagyis nem olyan erős. Az elmúlt heteim sem teltek valami fényesen igy csak vegetálok szóval bocs minden ide tévedő olvasómtól. Igyekszem... valahogy. Remélem tetszett a fejezet.

Illetve egy családfa mert jelezték felém, hogy már hirtelen sokan lettek és nehéz követni ki-kihez van köze. Szal itt van. az a Piros izé szívecske akar lenni.
Salas lánya Mara azt hiszem említi is. Illetve véletlenül lehagytam Túrin feleségét Zeyme-t.

fesztibeszti07