Hk. 2977, Suhatag, Bard otthona

Bard figyelte az ablakon bejövé fényt és virágzó fákat. Meseszépnek gondolta, ahogyan lengette a virágokat a szél mintha könnyedséget adna a hosszú utazáshoz, ami előtte állt. Megbékélt, már rég a vég gondolatával. Ám még is kicsit nehéz volt elengedni, elhagyni a földi létet. Lassan mosolyra húzta a száját és a gyerekeire nézet, akiket egy-egy székben nyomta el az álom. Sigrid ölébe egy kötés volt félkészen, amit fiainak egyikének készített. Bain keze lelógót, amiből már rég kiesett egy terjedelmes levél. Bizonyosan apósa írt neki a dél vidékről. Tilda mélyen aludt ölében a lányával, aki elmélyülten szopta az ujját miközben anyja egyik tincsével játszott. Óvatosan feljebb ült és úgy nézte tovább a családját. Lehunyta a szemét egy pillanatra és felidézte a sok évvel ezelőtti búcsút, amit a városkapuban zajlott. Emlékezet minden pillanatára, az illatokra, a csillagok fényére és a nő szomorúan csengő hangjára.
„ - A búcsúzás mindig nehéz. Nem létezik olyan, hogy könnyű, de még is ez annyira boldogító, hogy szavakban nem tudom önteni. Nem leszek rab, és ha még is halnom kell, szabadon tehetem. Ez a szabadság Bard, ám még is ez a búcsú keserves, mert mi már többet nem találkozunk drága barátom – sóhajtott fel szomorúan Artemys és rá mosolygott a férfira – jó király leszel, meglásd és azokból is, akik követik a vérvonalad. Eljön a napja, mikor érezni fogod a búcsúzás igazi keserű érzését, de akkor te már nem fogsz semmit bánni, mert tudni fogod, hogy te mindent megtettél és azt, hogy a te utánad maradottak is ezt fogják cselekedni. Igen tudni fogod és azzal a pimasz mosollyal az arcodon fogsz elmenni ebből a világból Mandos csarnokaiba. Ha én előbb érek oda várni foglak a drága a mindig mosolygó, kedves feleségeddel és megint jókat nevetünk. Ám ha te előbb érkezel, mint én jól néz széjjel, hogy tudj mesélni. Nevetett fel a nő, majd a visszanézet – A Valák óvjanak téged drága barátom" Bard lassan kinyitotta a szemét és rá mosolygott a köré gyűlt gyerekeire, akik aggódva néztek rá.
- Apám szóljak a gyógyítónak? Hozassak mák tejet? Kérdezte Sigrid és megfogta apja kezét.
- Nem – ingatta a fejét a férfi – tiszta legyen a fejem, mikor elmegyek. Könnyű utam lesz, mert mindent elintéztem. Jó kezekben hagyom a várost és titeket is drága lányaim – simította meg Sigrid és Tilda arcát.
- Apám – zokogott fel Tilda és megszorította az apja kezét.
- Könnyű út lesz megmondta...
- Ki? Apám ki? Kérdezte Bain.
- Artemys... megmondta, hogy könnyű út lesz, mert nem lesz... mert nem lesz megbánás, ami itt tartana. Az utam véget ér. Sóhajtott fel a férfi, majd a fiára nézet – tudom, hogy jól fogsz uralkodni. Erre taníts a fiad és unkáidat is. Ne felejtsd el honnét jöttél.
- Nem fogom apám.
- Vissza fog jönni. Igen vissza fog jönni és neked mellé kell állnod és a vére mellé. Suttogta a férfi.
- Ki fog vissza jönni? Kérdezte Bain és közelebb hajolt az apjához.
- Artemys – suttogta Bard.
- Ő meghalt évekkel ezelőtt apám.
- Nem, Bain... nem – ingatta a fejét a férfi – tudni fogod, mikor meghalok az igazat és ha eljön a napja ennek megfelelően kell cselekedned. Ígérd meg nekem, fiam – kérlelte a férfi és Bain bólintott.
- Esküszöm, hogy ha Artemys valóban él és visszatér, mellé állok, és ha kell, az életemet is adom érte – húzta ki magát a férfi és Bard bólintott.
- Jó fiú... a Valák óvjanak benneteket én drága gyermekeim... hallom... igen hallom – mosolyodott el a férfi – hív engem... mennem kell... soha nem várattam meg édesanyátokat... megyek kedvesem – hunyta le a szemét mosollyal az arcán a férfi miközben az utolsó levegő vétellel oldalra dőlt a feje. Bain ökölbe szorította a kezét és a homlokához nyomta, hogy elnyomja a feltörni kívánó sírást, ami marta a torkát miközben testvérei keserves zokogásba törtek ki.

Fulän felkapta a fejét, ahogyan meghallotta a szomorú harsonákat, majd a férje elé tette a teát, amit behozott neki.
- Ezek szerint meghalt Suhatag ura – mondta halkan a nő és Thorin letette a pennáját és fülelt.
- Igen, meghalt. Mahal óvja a lelkét – mondta csendesen – hosszú ideig betegeskedett jobb ez már neki. Jó ember volt és kiváló vezető nagy veszteség a népének. De vigasztaló lehet nekik, hogy fia hasonló lélek. Belőle is nagyszerű király válik egy nap – kortyolt a teájába és hálásan a feleségére mosolygott – finom lett.
- Mond, holnap tiszteletet teszed náluk?
- Nem tehetem, mert holnap követek érkeznek hozzánk és nem tudom őket későbbre tenni. Fili, majd képvisel engem és át adja a nevünkben is együtt érzésünket és támogatásunkat. Dőlt hátra a férfi – ez jó gyakorlat lesz számára, hiszen még mindig az örökösöm.
- Sajnálom, hogy még nem tudtam örököst adni. Tördelte a kezeit az asszony. Thorin letette a csészéjét és gyengéden megfogta felesége kezét.
- Ne bánkódj, eljön a napja, mikor megfogansz. Nem szabad siettetni a dolgokat, mindennek eljön, majd a maga ideje.
- És ha nem? Kérdezte remegő hangon a nő.
- Akkor ez Mahal döntése volt és fejet kell hajtanunk előtte, kedvesem. Kérlek, téged ne emészd magad így is úgy is a királyném vagy és maradsz. Csókolta meg a kézfejét a nőnek Thorin – megígéred nekem, hogy nem őrlöd magad?
- Igyekszem – hajtotta meg magát kissé Fulän – ha most megbocsátasz, visszatérnék a feladataimhoz.
- Menj csak és ne hajszold túl magad.
- Rendben – mosolygott a nő és meghajolva a férje előtt ki sietett a szobából. Thorin a szemét masszírozva sóhajtott fel, ahogyan asszonya becsukta maga mögött az ajtót.
Évek teltek el házasságuk megkötés óta és legnagyobb szív fájdalmára nem esett teherbe, ami már nyugtalanságot szült. Sokan úgy gondolták, hogy asszonya terméketlen, de a rossz nyelvek – amik hozzá is eljutottak – büntetésnek ítélték meg, mert halálba kergette öcsét és hitvesét. Erre már ő is gondolt, hogy Mahal ezzel bünteti és bár belátta megérdemelte még is minden nap imádkozott, hogy legalább egy gyermeke lehessen. Hát hol van az a jós álom, ami felzaklatta régebben azt a nőt, akit asszonyának akart? Ott gyermekeik voltak lányai és fiaik, hát sírba szállt Kojelával a folyóban? Pedig reménykedett abban, hogy megválthatja bűneinek egy részét, mikor nőül vette Fulänt, aki mása volt Kojelának, de még is más volt. Nem tagadta megkedvelte ugyan a halk szavú nőt, de igaz szívével nem tudta szeretni, az Kojelát illette senki mást. Álmaiban ezer módon próbálta helyre hozni a hibáit, de mindig elvesztette a szeretett nőt, akinek a szíve rég Freriné volt. Annyi év után sem jött rá igazából, hogyan tudta elnyerni Kojela szívét az, aki inkább kerülte a harcot és a szavak voltak az igaz fegyverei miközben veszedelmes harcossá tudott válni, ha akart. Öcse soha sem akart király lenni pedig nagyobb király lett volna, mint atyáik. Talán ezek keltették fel Kojela figyelmét? Tehetetlen gondolatainak súlyától a kezeibe temette az arcát, ahogyan maga előtt látta a beletörődő tekintetüket a szirten állva, és ahogyan levetik magukat a hullámzó halálba, hogy ott örökre együtt maradhassanak. Húga tekintette később, mikor megtudta a hírt testvére és asszonya haláláról máig kísértette. Olyan mély gyűlölet volt benne, amit eddig senki szemeiben nem látott és Lea haragja, ami olyan mély volt, hogy tudta nagyon, jól ha megtehetnél, élvezettel ölné meg, ahogyan a többi fivére is. Nem beszélve a tündéről, aki nyíltan a szemébe mondta, hogy eljön annak a napja, hogy ő is elveszít mindent, ami a szívének kedves és ő ott lesz, hogy emlékeztesse, hogy csak is miatta történt az egész. Nem várta azt a napot pedig érezte, hogy eljön annak is az ideje, hogy a múltjának sötét árnyaival szembe kell nézni. Nem bújhat el előle és igazából nem is akart... csak Kojelát akarta senki mást. Az összes kincsét, rangját és minden hatalmát oda adta volna legalább egy percért, hogy vele lehessen. De tudta ez reménytelen.
- Bocsáss meg Kojela – suttogta Thorin.

Fili leszállt a pónijáról és a gyászba borult palotának főlépcsőjén sétált fel egyenesen az őt váró asszony elé. Sötét ruhában, kisírt szemmel, fekete fátyolával olyan volt, mint egy jelenés. Pár lépcsőfokkal alatta megállt és úgy nézet fel a nőre.
- Fogad mély együtt érzésünket Bard leánya, Sigrid – mondta csendesen Fili és az asszony bólintott – atyád remek ember volt hatalmas a vesztesség, amit maga után hagyott. Ám a ti fájdalmatok most hatalmasban bárminél – hajtotta meg magát Fili.
- Örül a szívem, hogy te jöttél részvét kívánsággal és nem a királyod. Az ő szavában nem bízunk és nem is hiszünk, de neked hiteled van – lépet le egy lépcsőfokot a nő – ezekben a fájdalmas napokban csak barátokra van szükségünk semmi másra. Üdvözöllek, Fili – ölelte meg Sigrid a férfit.
- Mandos csarnokaiban büszkén sétálhat, atyád hidd el nekem – suttogta a férfi – légy erős gyermekeidért és testvéreidért is. Tolta el kissé a nőt Fili – ne feledd te Girion vére vagy egy nagyon erős asszony.
- Úgy gondolod? Törülte le a könnyeit a nő.
- Igen – bólintott Fili simogatta meg Sigrid vállát vigasztalóan – erősebb asszony vagy, mint képzeled.
- Köszönöm – mosolyodott el a nő és ajtó felé nézet – az öcsém a trón teremben van atyám a ravatalánál. Ott tudsz tisztelegni a hajdani és az új király előtt. Vár rád.
- Igen, tudom. Üzentem neki, hogy én jövök. Mondta csendesen a férfi és elindult – jobban örültem volna, ha kártya miatt ülök össze vele, ahogyan mindig. Somolygott a férfi szomorúan – de ahogyan Frerin bácsikám mindig mondta, amikor valami szomorú történt „Az élet már csak ilyen, de a szivárvány, mindig ott lapul a felhők mögött."
- Olyan kár, hogy nem ismerhetem.
- Igen – bólintott Fili – a legbölcsebb férfi volt, apám helyet apám. Ő már messze van minden gonoszságtól ahogyan Artemys is. De a múlt az a múlt és tovább kell haladni az úton. Nem? Nézet vissza Sigridre Fili.
- De – bólintott az asszony – úgy gondolom atyám is ezt mondaná és Artemys is.
- Tőle hallottam – mosolyodott el Fili, majd nagyot sóhajtva belépet a palotába.
Fili Baint az apja ravatala előtt találta meg hátra kulcsolt kézzel éppen olyan daliásan, ami az apjára volt jellemző. A sötét trónteremben a ravatal mellé felállított gyertyatartókon égő hússzú szárú gyertyák adtak valami világot.
- Nem veszem sértésnek, hogy nem a király jött el atyám ravatalához, mert akkor vettem volna sértésnek, ha ő jön el – fordult meg Bain – atyám nem kedvelte, ahogyan én sem – indult el Fili felé Bain és a kezét nyújtotta – szomorú, hogy így találkozunk.
- Igen – rázta meg a férfi kezét – együtt érzünk veletek. Bard, remek férfi volt, jó vezető és piszok jó kártyajátékos. Bain halkan elnevette magát és lassan bólintott.
- Ezt örömmel hallaná – mondta csendesen Bain és visszafordult az apja felé – nem tudom, hogyan leszek képes a helyébe lépni. Ő nagyszerű ember volt.
- Te a vére vagy.
- Ahogyan te a királyé is. Nem mindig jön be ez a vér a véredből igazság.
- Nem csak Thorin a nagybátyám, ha nem Frerin is. Bár sokan azt mondják, hogy apámra hasonlítok – vont vállat a törp – de én hiszem, hogy nem fogsz szégyent hozni atyádra.
- Remélem – sóhajtott fel a férfi és összefonta a karjait a mellkasa előtt és jó ideig nem is szóltak egymáshoz, majd Bain törte meg a közéjük telepedett csendet – apám a halála előtt zavartan beszélt. Azt mondta, hogy Artemys él. Tudod soha sem fogadta el a halálát, mindig úgy beszélt róla, aki él valahol a messzeségbe. Úgy gondoltuk ezzel nyugtatja a lelkét, mert húgaként szerette, ha idősebb is volt Artemys apámnál – nevetett fel fájdalmasan Bain – örültem volna, ha igaz amit hit...
- Valóban él – tett le egy díszes követ a ravatalra Fili – messze keleten a nagybátyámmal.
- Tessék? Döbbent meg Bain és hitetlenkedve nézet a mellette álló törpre – hogy mondod?
- Él – nézet rá mosolyogva Fili a férfira – annyira, hogy utolsó levele szerint hét gyermeke van. Négy leány és három fiú. Kevesen tudják, hogy élnek és ennek így is kell maradnia. Évekkel ezelőtt sokan segítették a szökését innen Ereborból, majd később Középföldéről menekítették őket ki. Dol-Amroth akkori ura és Rohan királya Thengel sokat tettek, hogy biztonságban elmenjenek. Apád egyszer azt mondta, hogy haza fognak jönni – húzta szomorú mosollyal a száját Fili – neki nagyobb hite volt, mint bárkinek, akit ismerek. Már Salva és Ferran is feladta a reményt, hogy valaha is újra láthatják őket.
- Te?
- Nem hiszem, bár szeretnék tévedni nagyon, hogy nincs igazam.
- Ervus?
- Brana és Ervus is bíznak egy kicsit abban, hogy apádnak igaza van, talán ez tartja őket életben. Vont vállat Fili és elővette a pipáját és egy gyufa szálal a gyertyalángba tartva meggyújtotta a dohányt. Apró füstkarikákat pöfékelt – bár nem is tudom, jó dolog lenne, ha haza jönnének.
- Thorin miatt mi – húzta a száját Bain – több életet tett tönkre, mint bárki, akit ismerek. Most is pedig milyen jó lélek a felesége.
- Fulän is egy áldozat ebben a könyörtelen játékban. Szereti a bácsikámat ez vitathatatlan, de Thorin – ingatta a fejét Fili – szerencsétlen Fulän a szülei és fivérei kapzsi áldozata és a nagybátyámé is egyben. Fújta ki a füstöt Fili – igaza volt Artemysnek egykoron ez az a hegy és a benne lévő arany átkozott, ami teremtett egy sárkányt.
- Igen – bólintott Bain és lassan elmosolyodott – és nincs, már fekete nyílunk. Sandított a törpre aki szélesen elmosolyodott.
- valóban apád fia vagy Bain... jó el leszünk mi itt a hegy alatt régi összeesküvők díszes társaságának tagjaként.

Fulän a mellkasára szorította a kezét és mélyeket lélegezve ment a folyosókon miközben gondolatai messze jártak és próbálta a könnyeit lenyelni. Hiába voltak a férjei szavai vigasztalóak órákkal ezelőtt még is fájtak neki. Nem tudott a munkájára rendesen oda figyelni így jobbnak látta, hogy ha elmenekül a kíváncsi, vizslató és ítélkező szemek elől. Tudta nagyon jól, hogy királya rettentően vágyik egy örökösre, még ha nem is mutatta felé. Jól bánt vele mindent megkapott, ami megkívánt vagy vágyakozóan rá pillantott, ahogyan fivérei és a szülei is. De még is, amire a legjobban vágyott a férfitól tudta nagyon jól, hogy soha sem kaphatja meg: A szívét soha sem. A rég meghalt kedvesét látta benne, néha ha nem is vette észre a férfi az ő nevét mondta a sötétben, mikor együtt voltak. Ilyenkor a szíve, majd hogy beleszakadt, de tudta nagyon jól mire mondott igent és elfogadta a sorsát: Örökös második és annak a nőnek az árnyékában kell élnie, aki még holtában is bántotta a királyt s talán soha nem is szerette.
Fulän a könnyei függönyén rontott be a szobájába és dőlt neki az ajtajának. Nem válaszolt a szolgálólányainak először, mikor bekopogtattak, de végül kiszólt nekik, hogy piheni, akar. Egyedül akart lenni a fájdalmával, bánatával és reményeivel, hogy egy nap talán a férje úgy tudd rá nézni, hogy közben nem egy másik nő után vágyakozik.

Nem hiszem el, hogy megjött valóban az ihlet és ezt azon kevés kis olvasómnak is köszönöm, aki még itt maradt és kitartóan olvas. Szóval hihetetten gyorsan tudtam hozni egy újabb terjedelmes részt, ami remélem tetszett nektek még ha szomorú is.
Illetve az előző fejezet... nem... a képes mappánál vagy minél kértetek rajzot és itt van az egyik.

Ha lenne, még ötlet nyugodtan írjátok ide.
Eddigi kért és tervben van rajzok: Arty és Frerin családja, Lea és Kili családja, Anari és Tristan (Ferran) és egy Thorin, de lehet megtudom rajzolni Fulännal is.

Fulän, Thorin felesége Erebor szomorú királynéja.

A képet kérte: junattehar