Hk. 2958, Azan-kheled

Milror gyanakvóan mérte végig a bűbájos mosolyú lányokat és az ártatlan arcot vágó fiúkat, akik előtte álltak, majd hirtelen ötlettől vezérelve kinézet az ablakon mire a gyerekek felnyögtek.
- Ha ennyire unatkoztok, adhatok nektek valami tanulni valót. Az utóbbi időben úgy is sokat hanyagoltátok. És nem lehet kifogás az, hogy vigyáztatok a húgotokra és az sem, hogy édesanyátok várandós. – emelte fel az ujját a férfi, mikor már nyíltak volna a szájak – csak is azért nem mondom el a szüleiteknek ezt a csínyt, mert így is elég bajuk van nélkületek - húzta fel a kötelet az ablakból és a szoba közepére dobta – még is hogyan jött az a kolosszális ostobaság, hogy egyedül minden kíséret nélkül kimentek a városba? Tisztában vagytok, azzal kik vagytok?
- Milror –kezdett bele higgadt hangon Theina, de a tünde szigorú tekintetét látva elharapta a mondani valóját.
- 13 éves fiatal lányok vagytok és hét éves fiúk már van annyi eszetek, hogy felfogjátok, hogy veszély jelent nektek a kíséret nélküli kószálás...
- De hát kószák vagyunk részben – nevetett fel Túrin.
- Ne viccelődj, mert képen verlek – csattant fel Milror – a Valák sem tudhatják azt, hogy miért vagytok ennyire esztelenek néha! A szüleitek mindent megtettek értetek, hogy gondtalan boldogságban éljetek, és ti azzal köszönitek meg, hogy elcsatangoltok holmi nyavalyás mulatságra?
- De a fiúk is ott voltak...
- Nem érdekkel, hogy az a három herceg hová ment mikor és hol – emelte fel a hangját Milror – értük más felel nem én. Szóval, ha még egyszer meg tudom, megneszelem vagy bármi módon a tudtomra jut, hogy szabályt szegetek a Valákra módom nem tudtok leülni vagy egy hétig. Értve?
- Igen – válaszolták egyszerre.
- Helyes és most mind szépen visszamentek a szobátokba és leírjátok gyönyörű betűkkel és olvashatóan azt az anyagot, amit ma kellett volna vennünk. A gyerekek felnyögtek – törp rúnánkkal... - méltatlankodó nyögések hallatán elmosolyodott - és a végén csak is az én kedvemért, tengwar átírással. Köszönöm – intett az ajtó felé a férfi és a gyerekek morogva kiviharoztak a szobából. Milror a fejét ingatva emelte fel a kötelet és felsóhajtott.
- A sírba visznek – masszírozta meg a homlokát és felkapta a fejét, mikor meglátta az ajtóban a babáját szorongató kislányt.
- Dühös vagy Milror? Kérdezte, mikor belépet a szobába – valami rosszaságot csináltak?
- Igen, de anyukád nem tudhatja, Kerla.
- Mert a pocakjában van a kis testvérem és megint rosszul lenne, mint a múltkor, amikor a bátyáim gyújtogattak? Kérdezte kíváncsian.
- Igen.
- Akkor nem mondom el, hogy kiszöktek az ablakon – ingatta a fejét a kislány.
- Helyes – bólintott a férfi és kedvesen megsimogatta Kerla fejét.
- Milror – nézet fel a tündére a kislány.
- Igen?
- Játszol velem? Kérdezte Kerla és felemelte a babáját – a testvéreim most nem tudnak velem és egyedül nem jó babázni. Oda adom Dänat, hogy legyél vele te. Nyújtotta a rongybabáját a férfinak. Milror lágyan elmosolyodott és bólintott.
- Persze, de én Pitypang nevűvel akarok játszani – húzta ki magát a férfi és Kerla boldogan ölelte magához a babáját.
- Rendben. Anya készített új ruhákat neki is – fogta meg a férfi ujját és húzni kezdte kifele a szobából – jót fogunk játszani.

Artemys felnézet a kézimunkájából, amikor a férje fáradtan betántorgott a szobába és nemes egyszerűséggel, arccal előre eldőlt az ágyukban, majd visszatért a hímzéséhez. Halkan folytatta a dudorászást és szeme sarkából látta, ahogyan a férje oldalra fordítva a fejét őt nézi.
- Mond – sóhajtott fel a nő és letette az ölébe a hímzését – látom, hogy valamit mondani akarsz.
- Igazából nincs mit azon kívül, hogy piszkosul elfáradtam és másfél óra alatt a kölykeink lefárasztottak, amíg végre elnyomta őket az álom. A fiúk nem voltak hajlandóak mese nélkül aludni, ahogyan a lányok sem. Persze nem mindegy milyen mese ringatja őket álomba főleg, mert minden regét kívülről fújnak, és ha eltévesztem, jön a morgolódás. Soha sem értettem te hogyan vagy képes őket olyan hamar elaltatni.
- Mert tudják, hogy megharagszom, ha nem alszanak, mikor kell – mosolyodott el a nő, majd az asztalra téve a kézimunkáját a férfihoz sétált – de ami a legnagyobb ok, amiért nehezen alszanak el, mert szeretnek téged és egyre ritkábban látnak a sok munkád miatt. Nem beszélve arról, hogy gyönyörűen mesélsz és énekelsz, ki nem élvezné, hogy hallhat – ült le mellé és az ujjai között morzsolva a férje haját a füle mögé tűrte – jó lenne, ha kicsit többet lennél velük.
- Igyekszem, de Dorcha...
- Nem sokáig gyerekek Frerin és bánni fogod az elmulasztott éveket, amik elszaladtak melletted. A szemed előtt nőnek fel és sok mindent kihagysz.
- Megint igazad van – sóhajtott fel a férfi és a hátára fordulva nézet Artemysre – de félek, ha nem tartom, szemel a királyt valami sunyiságot követ el elennünk. Képzeld felvetette, hogy az egyik kuzinjának a fia kicsivel idősebb Kerlánál.
- Nem – felelte a nő azonnal.
- Én is ezt válaszoltam. Közöltem vele, hogy felejtse el, hogy szervezkedik a gyerekeink jövőjéről. A lányokat már az unokáihoz köttette a fiúkat és Kerlát már ne fogja és a születendő kicsit sem.
- És mit szólt?
- Nem örült neki. Ingatta a fejét a férfi - de látszólag elfogadta.
- Valamilyen formában meg szeretné szerezni őket is.
- Minden bizonnyal. De nem engedem, hogy bármi bajotok legyen – fogta meg a felesége kezét és az ajkához emelve megcsókolta – megígértem, hogy boldogok és gondtalan életet éltek és ehhez tartom magam.
- Frerin már az is jó nekünk, ha többet vagy velünk. – Dőlt el a férfi mellé és hozzá bújt – ígérd meg, hogy többet leszel velünk. Hiányzol.
- Ti is nekem és ígérem, többet láttok, majd sőt meg is untok.
- Az soha sem fog megtörténni. Tekintett a férfira Artemys és megcirógatta az állát, majd belefúrta az ujjait Frerin fekete göndör hajába – körülbelül 14 éve vagyunk házasok, de nekem minden nap olyan, mintha csak egy napja lennénk azok. Boldog vagyok kedvesem veled és ezt a gyerekeink bizonyítják.
- Hihetetlen, hogy ennyi éve az enyém vagy Maram. Néha felriadok, hogy csupán egy gyönyörű álom az egész, de mindig ott vagy mellettem és nem eresztesz. Annyi év után is hozzám bújva alszol attól félve talán, hogy elmegyek. Pedig senki sem tudna elszakítani tőled vagy a gyerekektől. Főleg, hogy úton a hetedik – simította meg a nő hasát Frerin – vajon lány lesz vagy fiú? Gondoltál már névre?
- Igen. Megígéred, hogy elnevezhetem én?
- Persze. Bólintott a férfi – mire gondtál?
- Hónapok óta a tündék fáiról álmodom.
- Valinor két fájával? Teplperion és Laurelin? Kérdezte szemöldök ráncolva a férfi és Artemys bólintott – mesélj az álmodról.
- Láttok egy nagy zöld dombot, amin két fa magasodik. Gyönyörűek. Az egyik sötétzöld levelű, virágaiból meg ezüstharmatot permetezett, a másik fa levele ellenben világosabb volt és virágaiból arany eső hullott. Mese szépek voltak. Sóhajtott fel a nő és rá mosolygott az öt figyelő férjére – már hosszú ideje álmodom ezt. De tegnap este más volt. Láttam, ahogyan Telperion utolsó ezüst virágát és Laurelin utolsó arany gyümölcsét egy tartóba helyezték. Ezekből lett a hold és a nap. Legalábbis Elrond egyszer ezt mesélte nekem.
Ott álltam a halott fák alatt közvetlenül Telperion mellett és a hasamban a kicsi erősen rúgott egymás után hétszer, majd egy kis szünet állt be és újra hetet rúgott. Ezután felvillant a hold és olyan nagy lett, mint eddig soha sem láttam. Úgy érzem a Valák üzeni, akarnak nekem. Régen megfogadtam, hogy ha jelt adnak, úgy nevezem el a gyermekemet, ahogyan ők sugallják. Úgy érzem most jött el ennek az ideje.
- És milyen név fogalmazódott meg benned? Somolygott a férfi.
- Hát...

Hk. 2962, Azan-kheled

- Hol van az öcsétek? Kérdezte a gyerekeit Artemys, akik idegesen fordultak feléje, mikor megjelent az udvaron – ugye nem megint hagytátok elkódorogni?
- Túrin nagy eséllyel vele van – lépet ki a bokor mögül Theina.
- Neki mindig szót fogad – tördelte a kezeit Orseyä – de már szóltuk apának és Milrornak.
- Mikor tűntek el? Ráncolta a szemöldökét a nő és a gyerekei megborzongtak – és pontosan miért hagyták el a birtokot?
- Anyám – kezdet bele Prim, majd nagyot nyelt, amikor az anyja feléje lépet – Túrin és Rion valami lány miatt ment ki legalábbis azt gondoltuk – nézet segélykérően a nővéreire.
- Pár napja a városban jártak Milrorral találkoztak egy lánnyal és összebarátkoztak – Gyűrögette a ruháját Eled.
- Pontosan hol?
- A rabszolgapiacon anya. Ezért is szóltuk rögtön apánknak, mikor felfedeztük, hogy nincsenek meg. Hajtotta le a fejét Theina – az én hibám, mint a legidősebb vigyáznom kellett volna rájuk.
- Nem igaz – ingatta a fejét Kerla – velem voltak és azt mondták bújócskázunk. Anya... biggyedt le az ajka a lánynak, de Artemys leintette.
- Mahal nevére meg vagyok én áldva a Durinok csökönyösségével. Ti maradjatok itthon és meg ne tudjam, hogy elhagytátok a birtokot – fordult meg a nő és kisietett az udvarból.
- Hová mész anyám? Kiáltott Theina utána.
- Haza hozom a kódorgókat, hogy alaposan elverjem őket. Füstölgött az asszony. A testvérek egymásra néztek, majd felsóhajtottak.
- Nem lennék Túrin helyébe, ha anyánk kezébe kerül. Vakarta meg a fejét Prim – de vajon apánk megtalálta már őket?
- Apa biztosan megtalálja. Tördelte a kezeit Orseyä – ő biztosan.
- És Milror is vele van. Bólogatott Kerla – haza hozza őket. Biztosra veszem, hogy nem lesz baj.

A rabszolga kereskedő rémülten kúszott a porban hátra felé miközben egy dühös férfi kivont kardal jött feléje. Tekintette ádáz, haragos és gyűlölettel teli volt. Nagyot nyelt, amikor a falnak ütközött és próbált rá simulni, ahogyan csak tudod miközben a kard hegye a torkának szegeződött.
- Utoljára kérdezem, meg te nyomorult kis féreg hol vannak a fiaim? Ne merj hazudni, mert akkor rövid ideig élsz. Tudom, hogy alig pár órája itt látták veled őket és elmenni nem látta őket senki. Szóval?
- Nagy uram én...
- Ne merj mellé beszélni, mert nem vagyok ma türelmes és szeretnék, időben haza érni mielőtt a nejem észreveszi fiaink hiányát és hidd, el vele nem szeretnél szembe nézni, mert ő nem olyan gyengéd és kedves, mint én – nyomta a férfi nyakához a kardját Frerin. A rabszolga kereskedő majd nem felzokogott és érezte, hogy maga alá vizelt. Felismerte már a férfit látta párszor a piacon, de valahogy elsőre nem emlékezett rá. Úgy gondolta sikerülne rá sózni valamit, de igen csak mellé nyúlt, amikor próbálta becsapni. Ám ahogyan felette állt gyilkos tekintettel úgy gondolta jobb lenne szint vallania neki mielőtt megölné.
- Hátul vannak – nyögte ki nagy nehezen a férfi miközben erősen verte a víz – ki akarták szabadítani az egyik árumat.
- És ezen felbuzdulva gondolom vetetted őket melléje a fiaimat azt gondolva jó áron eladod majd őket. Ugye? Kérdezte suttogó fenyegetéssel a hangjában Frerin.
- Igen –ismerte el a férfi – de visszaadóm őket.
- Még szép, hogy megteszed – horkant fel dühösen Frerin – Milror meg vannak? Nézet a belépő tündére a férfi, aki bólintott és ellépet egy kissé, hogy Frerin rá lásson a gyerekeire és lányra, aki ijedten kapaszkodott Túrin karjába – a leányt hol szerezted?
- A sivatagban leltem rá a családját megölték – rezzent össze, mikor Frerin újra rá nézet – haszontalan és hálátlan gyermek.
- Mivel fiaimat szándékodban állt elvinni úgy gondolom bocsánat kérésként elfogadom a leányt, amit biztosan felkínáltál volna, ha már ennyire terhedre van. Nem beszélve arról, hogy ahogyan látom kezet mertél emelni a gyerekeimre, ami megbocsátatlan lenne, de én most elnézem annak fejében, hogy megkapom a lányt és örökre elhagyod a várost ezzel megmentve a rongyos, semmit érő, haszontalan és aljas kis életed. Ugye ez egy jó alku? Kérdezte veszedelmesen Frerin.
- Igen, nagyuram. Vidd a leányt és elkotródom – bólogatott hevesen a férfi és igyekezet eliszkolni a fal mellett kúszva. Frerin a fiai felé fordult, amikor a kereskedő nagy sietve kirohant az épületből. A gyerekek lehajtották a fejüket, ahogyan meglátták az apjuk haragos tekintetét. Frerin a fejét ingatta tette el a kardját és lassú léptekkel a gyerekek elé sétált.
- Fiúk, hallgatlak benneteket – mondta halkan a férfi.
- Apám – kezdett bele Túrin, de a belé csimpaszkodó lány Frerin lábai elé vetette magát.
- Nagyuram ne büntesse meg őket. Miattam kerültek bajba csak is az én hibám az egész. Büntessen meg csak engem, mert az egész miattam volt. Zokogta a kislány – ki akartak szabadítani ezért szegtek szabályt. Könyörögve kérem engem büntessen. Verjen láncra vagy verjem meg bármit elviselek, de őket ne bántsa. Könyörögte a lány.
- Apám...
- Csitt Túrin. Hogy hívnak leány? Érintette meg a gyermek fejét Frerin, aki könnyes szemmel rá nézet.
- Zeyme. A nevem Zeyme, de úgy hívhat, ahogyan akar – borult mélyebbre a lány és Frerin felsóhajtott.
- Hát Zeyme, akit bárhogy is hívhatok, arra kérlek, ne borulj a lábaim elé, mert már nem vagy rabszolga. Szabad vagy mától, de ha velünk akarsz élni szívesen láttunk. Nem büntetlek meg olyanért, amiért nem vagy hibás és ne aggódj fiaim büntetése nem verés lesz. Bár nemes cél vezérelte őket nem hagyhatom szó és tett nélkül, hogy engedély és kíséret nélkül jöttek el. Büntetésük igazságos lesz, amit szó nélkül elfogadnak. Ugye?
- Igen – bólintottak egyszerre a fiúk és összerezzentek, amikor meghallották az anyjuk hangját.
- Túrin, Telmerion!!!
- Oh, jaj, nekünk – nyelt egy nagyot Túrin – azt hiszem, nem ülünk le egy hétig.
- Szerintem is – nevetett fel fájdalmasan Frerin.

Zeyme félszegen állt a szobában a kád mellettahonnét nem rég kivették és felöltöztették egy szép ruhában. A ház úrnőjeszigorú, erélyes hangú és félelmetes asszonynak tűnt elsőre, mikor felbukkantordítozva, de ahogyan megtudta mi célból is kódorogtak el a gyermekeivalamelyest megenyhült. Most pedig a házukban állt miközben a nő őtpátyolgatta, mintha mi sem lenne természetes, hogy egy szolgát kényésztesen.
- Olyan kis vékonyka vagy kedveském, na de majd itt megerősödsz. Szerencse, hogyleányaim ruháiból jó lesz rád egy pár. Lengette meg a kendőt a nő és óvatosanZeyme hajába tűzte – így ni, ez jó lesz neked. Gyönyörű vagy gyermekem. Simítottameg gyengéden Artemys a kislány arcát, aki összerezzent az érintésre – ne félj,itt senki sem bánthat. Zeyme mától te is itt élsz, és a gyerekeimmel tanulsz,mert számunkra fontos, hogy aki itt él és dolgozik, ne legyen tanulatlan. Ígyneked is tanulnod kell, remélem nem gond?
- Nem úrnőm.
- Ezt örömmel hallom – mosolyodott el Artemys - Kerla lányom meg biztosanörülni fog, hogy lesz egy vele egyidős leány itt. Szerintem hamarösszebarátkoztok, úgy ahogyan a fiaimmal is tetted.
- Igyekszem nem gondot okozni úrnőm és köszönöm, hogy elhoztak. Ígérem, hogy hűenszolgálom magukat – hajtotta meg magát Zeyme és Artemys felsóhajtott és abelépő cselédlányaira nézet.
- Jaj, te leány. Na, de mára ennyi. Moyra és Loya megmutatja a szállásodat ésholnap reggelinél várni fogunk – nyomot, egy csókot a lány homlokára, akimegszeppent és zavartan indult a nők felé – álmodj szépeket – intett nekiArtemys és fáradtan ült le a székbe.
- Látom sikerült a kis virágszálat valahogy kicsit megnyugtatni. Állt meg azajtóban Frerin és oldalra tekintve figyelte, ahogyan az oldalsó lépcsőn a kétnő elkíséri a kislányt a cselédszállások felé. – Túrin vehemensen védte ésígért fűt fát, hogy maradhasson. Úgy hiszem megtetszett neki a leány.
- Nagy az esély rá – somolygott Artemys – meg is értem gyönyörű leány, de sokidőbe telik mire megbékél. Verték szegénykémet tele a kis teste sebekkel.
- Láttam én is mikor leborul elém. Szívem szerint levágtam volna azt anyomorultat, de azzal nem értem volna el semmit. Így is szembe kell néznem akirállyal, hogy elzavartam egy rabszolga kereskedőt. Ám jó indok, hogy fiainkatelfogta és szándékában volt eladni – lépet be a szobába és egyenesen azasztalon lévő boros kancsó felé vette az irányt - Túrintól tudom, hogy akereskedőnek megtetszett Telmerion kinézete és úgy gondolta, hogy egy félvér,fehér hajú és felemás szemű gyermekért biztosan sokat fizetnek. Öntött magánakegy kupa bort a nőnek és magának a férfi.
- Zeyme is valami hasonlót motyogott, hogy Telmerion a hold fia azért ezüstszínűa haja és azért kék az egyik szeme, mert az-az ég, míg a zöld szeme a föld.Mond Frerin talán rosszul tettem, hogy ezt a nevet adtam neki? Talán az énfogadalmam miatt lett ősz hajú és felemás szemű?
- Dehogy kedvesem – ingatta a fejét a férfi és a nő kezébe nyomta a kupát –Rion úgy tökéletes, ahogyan van. Úgy gondolom okkal született így és büszkeerős harcos lesz, mint az apád. Ő benne több a dunadán vér, mint az összesgyermekünkben. Látom a szemeiben a néped varázsát és ősi tudását. Ahogyan eztlátom a többi gyermekünkben is főleg Túrinban. Nagy az igazságérzete.
- Ebben a legjobban rád ütött.
- Ahogyan a szófogadatlan és szabályszegő természetét tőled és ez igaz Primreés a lányokra is.
- Valóban – kortyolt a borába Artemys – jaj Frerin azt hiszem sok gondunk leszmég velük.
- Ez csak természetes, hiszen a mi vérünk – vigyorgott a férfi, majd fáradtanfelsóhajtott és leült a felesége mellé és rá nézet – szerinted, ha ilyenek maradnak,hamarabb megőszülök, mint ahogyan kellene? Észrevettem jó pár fehér szálat ahajamba.
- Én akkor is szeretni foglak, ha a hajad olyan fehér lesz, mint a hó a Caradhrason.
- Öregen is?
- Már öreg voltál, mikor hozzád mentem, te bolond – kacsintott a férfiraArtemys – de én éppen így szeretlek. Dőlt a férfinak a nő, majd halkanfelnevettek tisztán és boldogan.

Nem hittem volna, hogy ilyen hamar lesz folytatás, de jött az ihlet és meglovagoltam. Remélem jó ideig ki is tart ez a hullám. Remélem tetszett nektek ez a fejezet és nagyon igyekezek a folytatással :)