Milror fáradtan nézet az ég felé, miközben próbálta elkapni a vásott kis tanulóit, akik folyton kicsúsztak a kezéből. Bár hárman voltak úgy gondolta ők képesek voltak több felé futni mindezt egyszerre. A teraszon Moyra és Loja ringatták a fiúkat és mosolyogva figyelték a reményvesztett fogócskát.
- Mi lenne, ha pihennénk egyet? Kérdezte végül feladóan a tünde.
- Csak nem elfáradtál Milror? Kérdezte gúnyosan Theina – hát egy tünde is elfáradhat?
- El bizony – sóhajtott fel a férfi és a térdeire támaszkodott – főleg ha rátok kell vigyáznia annak a tündének.
- Vicces vagy Milror – nevetett fel Orseyä és a férfihoz ment és megbökte az arcát – most akkor bújócskázunk. Abban nem fáradsz el.
- Abban valóban nem. De ha elnyom, titeket az álom a nagy hunyás közepette nem halljátok, ha vége a játéknak.
- Nem is akarnák, hogy vége legyen, mert az után megint tanulhatnánk és az nem jó – húzta el a száját Theina – a játék jobb.
- Az elhiszem – húzta ki magát Milror és összeborzolta Orseyä haját – ám a tudás az nélkülözhetetlen dolog. Igazi fegyver lehet egy gondos kézben.
- Mint apánál? Nézet fel a tündére Orseyä.
- Igen – bólintott Milror.
- Én harcos akarok lenni, mint anya meséiben ő. Hadonászott a karjaival Theina.
- Azok is lehetek, de akkor is kell egy tudás. Édesanyátok is roppant bölcs, és ha jók lesztek, és szorgalmasok tanultok, ígérem megtanítalak bennetek tört forgatni. Halkította le a hangját a férfi és a három kislány boldogan mosolyogtak rá.
- Megígéred? Kérdezte izgatottan Eled.
- Igen, a becsület szavamat adom, hogy ha szorgalmasan tanultok, ahogyan azt kell, megtanítalak tőrrel báni benneteket. Vette el a saját kis tőrjét a férfi a csizmája szárából és megpörgette az ujjai között, majd elhajította a közeli fa törzsébe. A kislányok tátott szájjal figyelték, míg a kisfiúkra vigyázó cselédek rosszallóan néztek a férfira. Milror elhúzta a száját, mert érezte a hátába fúródó éles pillantásukat.
- Anya és apa engedni fogja ezt neked Milror? Kérdezte Eled kíváncsian.
- Ha valóban szorgalmasan tanultok, meg tudom őket győzni.
- De azért játszhatunk is?
- Persze Seyä – mosolyodott el a férfi – na, de már menni kellene tanulni.
- Hát kíváncsi vagyok arra, hogy valóban megtartod az ígéretedet.
- Ne legyél ilyen gyanakvó Theina – tette a kislány fejére a kezét a férfi – egy tünde mindig betartja a szavát.

Artemys a földön ült és figyelte a hernyó módján mászó kisfiait, aki az építő kockáik felé tartottak, amit az apjuk készített nekik. Ahogyan napról napra cseperedtek a gyermekei egyre jobban hasonlítottak Frerinre és volt mikor úgy látta, hogy édesapjából is van bennük egy két vonás, aminek igazán meg örült. Bízott abban, hogy népnek véréből is örököltek a kisfiai is, ahogyan a lányai.
- Na, ügyesen Túrin gyere ide anyához – mozgatta meg maga előtt a kocka csalit, mire a fiú gagyogva elindult, míg a bátyja a már megszerzett kockának mondta a magáét.
- Értékes az a kocka, ha ily küzdés van érte – lépet be a szobába Frerin és figyelte, ahogyan kisfia megszerezve a kockát boldogan felsikkantott – mind kettőnek hatalmas küzdő szelleme van. Már forognak össze vissza és ha nem figyelnénk kimásznának a szobából is – guggolt le a férfi és megcsikálta idősebb fia hasát, aki felkacagott.
- Azért még nem olyan gyorsak bár szerintem hamarosan futhatok utánuk. Olyan gyorsan felnőnek.
- Valóban, de ennek ez a rendje – adta Ries kis kezeibe egy másik építő kockát, majd felnevetett, ahogyan a fiú harapdálni kezdte – Fili és Kili is imádta a kockákat. Az egyiket Thorin fejéhez is vágták. Egek, de jót nevetünk Dísel. A bátyánk kevésbé volt jó kedvű.
- Hát remélem ők ne fognak dobálózni – húzta el a száját a nő – mond mi volt Dorcha-nál? Mit kellett csinálnod? Kérdezte kíváncsian a nő és az ölébe vette Túrint.
- Csupán a szokásos államügyekben segítettem neki. Semmi említésére méltó.
- És rájöttél vagy van, valami sejtésed miért vannak, a sarkunkban folyamatosan mikor kitesszük a lábunkat a házból? Kérdezte halkan Artemys.
- Fogalmam sincs, de biztosan valamit szeretne az a vénség.
- Talán nem bocsátotta meg, hogy nem vetted magadhoz valamelyik lányát. Húzta el a száját Artemys.
- Nekem csak te kellesz, több asszony nem kell. Ezt számtalanszor a szájába rágtam. Éveket vártam rád Maram semmi pénzért sem tenném ezt tönkre.
- Ahogyan én sem szeretnék más férjed éppen elég vagy te nekem – sóhajtott fel a nő és Frerin hitetlenkedve nézet a feleségére.
- Miért érzem azt, hogy ez a kijelentésed kissé szemrehányó is?
- Mert az. Szeretlek, de sokszor kifárasztasz.
- Értékelem az őszinteségedet, de te is kiborítasz néha – sóhajtott fel a férfi és rákacsintott a nejére, aki elmosolyodott – ám tudnod kell, éppen ezt szeretem benned. Hajolt Artemyshez és megcsókolta.
- Ennek igazán örülök, mert szándékomban áll sokszor kifárasztani téged te vén törp – harapott a férfi ajkába Artemys, majd rákacsintott a férjére, aki csak elmosolyodott – szóval Terän mit feltételez, mit akar tőlünk az apósa?
- Igazán érdekelne engem, hogyan tudsz meg ilyen részletesen minden az előtt mielőtt én haza érnék és úgy hogy nem lépsz ki az otthonukból? Sőt miért kérdezel, ha tudod mindenre a választ? Kérdezte kíváncsian a férfi és az ölébe vette legidősebb fiát.
- Jól ismerem már az itteni embereket és törpöket sőt elég régóta együtt élünk, hogy tudjam, mit miért teszel. Szóval?
- Arra gondol Terän, hogy aduászként akar minket tartani, ha véletlenül megszorulna. Ami igen jó fegyver, mert te igen csak hírhedt nevet szereztél Erebornál ahogyan én, is mint kereskedő és vezető.
- Vagy mint járkáló szellemek – mozgatta az ujjait a fiának Artemys. Túrin apró kezeivel ütögette anyja kezét és próbálta leszedni róla a gyűrűit – ezek szerint igazunk volt abban, hogy egy nap biztosan felhasználná, azt kicsodák is vagyunk. Egy jó alakommal, ami neki kedvező megírhatja a bátyádnak, hogy a halálunk csak hazugság.
- Akkor sem tudna mit tenni Thorin, kedvesem. A világ másik végén van.
- Az igaz, de akkor sem lenne már itt nyugtunk és hová mehetnék azok után, ha kiderülne? Thorin biztosan vérdíjat tűzne ki ránk és minden boldog, boldogtalan minket keresne a beígért arany fejében. Sóhajtott fel Artemys – Frerin mit szólná ahhoz, ha gyerekek az mellet, hogy hölgyeket és tisztes férfiakat nevelünk... mindent mást, amit nekünk tanítottak át adnák nekik. Ha úgy adódna, fel legyenek készülve mindenre.
- Ezen én is gondolkodtam. Mondta halkan Frerin és az ajtó felé nézet és hallgatta a lányai csilingelő kacaját, ahogyan a szobájukban játszanak – úgy is folyton rágják a fülemet, hogy ők is meg akarnak tanulni kardal bánni, mint a vőlegényeik. Taníthatjuk őket arra, hogy megvédjék magukat, és ha úgy adódik, megéljenek a vadonban, ha menekülniük kell. Félek, hogy egy nap valóban használniuk kell, majd a tudást, amit adunk nekik.
- Én is. Bólintott a nő és magához húzta a fiát, hogy szorosan megölelje – de bízom benne, hogy ez elkerül minket és boldogan nyugalomban élhetünk. De tudom, hogy amíg Dorcha él és fenyegetően les minket a veszély itt van felettünk.
- Igen. Ő van olyan, ha nem veszedelmesebb, mint a bátyám. Jaj, Maram – sóhajtott fel a férfi – miért fog el a rettegés, ha arra gondolok, hogy vissza kell, majd térünk Középföldére, hogy éljünk?
- Mert lehet, hogy az lesz. Veszedelemtől menekülünk egy másikba. Ám most nyugalom van egy nagy vihar előtti csend. Ha nem is most, de évek múlva talán sötétség kúszik vissza a szabad földekre és háborúk lesznek. Közeledik, a baj érzem. Suttogta a nő és Frerin kérdő tekintetét látva vállat vont.
- Hogy érted?
- Találkoztam Gandalfal, mikor még Bilbónál voltam és figyelmeztettem, hogy van egy varázs gyűrűje, ami a Ködhegységben talált a barlangokban. Elmondás alapján elnyerte egy furcsa lénytől: Gollamtól. Kósza híreket magam is hallottam a vándoroktól, hogy valami ólálkodik arra a manókon kívül. Csúf jószág volt Bilbó szerint és imádta a Gyűrűjét, amit elnyert tőle. Állítása szerint drágaság hívta.
- Nem lehet az a Gyűrű. – Ingatta a fejét Frerin - Elveszet az Anduinban, mikor Isildur meghalt. Ne láss rémeket ahol nincs.
- Én meg kedves vagyok és hajadon. Frerin ne legyél olyan sötét, mint mindenki más én többre tartalak, hogy higgy a mesékben. A gonosznak mindig vagy ereje fent maradni. Ám lehetséges, hogy nem az A Gyűrű van Bilbónál, amitől rettegünk, de nem árt óvatosnak lenni. Az éberség soha sem volt bűn csupán erény. Gandalf megígérte, hogy ha úgy adódik, szemmel tartja és ez az egy, ami megbékíti a lelkem, mert ő tudni fogja, majd mit kell tenni ha úgy, adódik.
- És ha az? Ha az a Gyűrű, ami Bilbónál van az Egy Gyűrű? Szerinted mi fog történni? Kérdezte elhaló hangon Frerin.
- Háború mi történhetne. Középfölde pedig égni fog. Mi fogjuk legelőször érezni, ha készülődik a gonosz. Az itteni emberek nagy része Haradiak akik Mordor szolgálatában állnak, és ha ez valóban megtörténik, nem hiszem, hogy meg tudja állítani bármelyik nép Mordort. Az emberek gyengék, a törpök mohon a bányáikban a kincseiknek élnek, a tündék meg nyugatra hajóznak elhagyva Középföldét. Bármi lesz, csak a csoda segíthet rajtunk akkor. Nézet ki a nyitott ablakon a nő – de ugye bár csodák nem léteznek.

Dorcha a szakállát simogatva figyelte az égen sziporkázó ezernyi csillagot, majd a jelentésekre nézet, amit a kémjei adtak a fiatal párról és családjáról, akiket a szárnyai alá vett. Boldogsággal gondolta arra, hogy hosszú rábeszélésnek köszönhetően unokáit hozzájuk kötetet. Melliä leánya nem örült neki, hogy az önös céljaira használja fel a fiait és Tären sem. De őt ez soha sem érdekelte, a céljai mindig is előrébb voltak, mint holmi személyes érzelmek. Így ha kellett örömmel áldozta fel a vérét is erre, hiszen ez ok miatt engedte, hogy egy dúnadán elvegye a lányát és most, hogy unokái egy híres család tagjai lehetnek még jobban feltüzelte benne a hatalom utáni vágyat. Bár igazán jobban örült volna, ha a hajadon lányai közül Frerin választ magának, hogy később eltegye láb alól a gyanakvó pillantású asszonyát. Sőt már arra is gondolt, hogy fiainak vagy magának szerezze meg főleg az után, mikor hírnökei megszereztek minden szaftos információt a nőről. Arany rögöket talált a sivatagban. Ha egy nap megszorul, kellő összegért ki tudja adni a kezeiből ezt az információt annak, aki biztosan busásan megfizetné érte. A gondolatra elmosolyodott és széles mosollyal nézet a mögötte álló szolgálóra.
- Kéretem a második nejemet szórakoznák egy keveset. Villant mohó vágy a férfi szemében és a szolgáló engedelmesen meghajolva kilépet a szobából előre sajnálva szerencsétlen úrnőjét.

Hát jó fél éve nem írtam ehhez, de megszállt az ihlet és meglovagoltam XD Vannak ötletek és nagy eséllyel több évet fogunk ugrani, de még eldöntöm, hogyan lesz. De igyekszem remélhetőleg a következőre nem kell várni fél évet... már ha van aki még olvassa ezt a történetet ><ˇˇ