Artemys feldobta a lábát az asztalra és lehunyt szemmel élvezte a kellemes dohányt, amit a minap tudott beszerezni az egyik hobbittól, aki a haza felé tartott a Megyébe. Ő maga a Pajkos Póni nevű fogadóban pihent meg és várt már három teljes napja. Gyűlölt várakozni, főleg olyanokra mint Gandalf, mert hát vele lett volna találkozója. És az olyanok, mint Gandalf semmit sem siettek el. Artemys nagy füstkarikákat fújt a kedvesen, melegen pattogó tűz felé, szabad kezével pedig a nyakában logó talizmánt forgatta. Az ablakot verték a súlyos esőcseppek, és mikor kopogtattak, a nő az inge alá rejtette a talizmánját. Nem szólalt meg csak a kardja markolatát ragadta meg szabad kezével, és pöfékelt tovább. Nem sokkal később az ajtó kinyílt és Artemys nem lepődött meg, hogy a mágus állt az ajtóban csöpögő köpenyben és hegyes süvegében, amiből szintén csavarni lehetett volna a vizet.

- Jó estét – köszönt Gandalf nagy udvariasan.

- Már akinek, öreg – mondta kissé sötéten a nő. Gandalf a kandallópárkányon lévő kis kampóra akasztotta útiköpenyét és süvegét.

- Miért vagy ilyen mogorva velem, édes lányom? – ült le az öreg, még mielőtt a nő hellyel kínálhatta volna. Artemys csak összeráncolta a szemöldökét és a gondosan kifaragott pipája szárát kezdte rágcsálni.

- Három teljes napja – Kezdett bele visszafojtott hangon a nő – Három teljes napja várok rád mindhiába. Három napja esz itt a fene, miközben semmi hasznosat nem csináltam azon kívül, hogy kivágtam az ajtón egy nagy pofájú embert. És ezt mindazért, mert te hívattál engem valami nagyon fontos ügyben. Hidd el nekem, barátom, én nem vagyok olyan elnéző, mint a fivéreim és nővéreim. - Fújt felé egy nagy adag füstöt, mire az Gandalf egyetlen intésére szertefoszlott vágtató ménes alakjában.

- Nehezebben ment, mint gondoltam.

- Még is mi? Az ügyedről nem szóltál semmit. Mi olyan fontos, hogy a messzi északról ide rohantam nyugatra, miközben a fivéreim vadásznak rám?

Gandalf hátradőlt a székben. Artemys gyanakvóan ráncolta össze a szemöldökét.

- Gyere be – kiáltotta az ajtónak. Artemys várakozóan pillantott a nyikorgó ajtó felé, amin egy törp lépett be. Gandalf egy pillanatra látta a nő szemében a döbbenetet, ami azonnal el is tűnt, mikor a törp becsukta az ajtót. Artemys úgy ugrott fel, mintha csatakürtöt halott volna.

- Erre engem rá nem veszel – sziszegte a nő.

- Miért ugrálsz itt nekem és tiltakozol, ha nem is tudod még, mire készülök?

Artemys elnevette magát és a hajába túrt.

- Ó, a bátyáim mindig mondták nekem, hogy egy nap valami bajba akarsz vinni. De azért ez túlzás. Az a törp ott ni – mutatott az összekulcsolt kezű, sötét szakállú, kék szemű törpre – az ott Tölgypajzsos Thorin. És nem hiszem, hogy a rokonait akarja felkeresni egy mágus társaságában. Miért van olyan érzésem, hogy valamiféle átkos küldetésbe akarsz bele rángatni. Talán ügyetekhez Smaugnak is köze van?

- Miért vesztegetjük a drága időnket erre a nőszemélyre, Gandalf? Ez - Mondta gúnyosan, lenézően Thorin.

- Te most...ő most komolyan le nőszemélyezett? - Artemys a törpre meredt és kissé feléje lépett - Mit képzelsz magadról? – förmedt rá.

- És te? A nevemet tudod, de tudod ki is vagyok én valójában, hogy ilyen hangot ütsz meg velem szemben? Tegezel, mintha régi jó barátok lennénk- Vágott vissza a törp.

- Hegymély királya... de ha nincs hegy, király sincs – mosolyodott el a nő. Thorin elvicsorodott.

- Ki ez a némber?

- Artemys a neve. És ő egy Dúnadan.

A nő kihúzta magát. Thorin végigmérte.

- Apró dúnadannak, alig magasabb mint én. Haja barna, nem fekete, és szürke szeme helyett zöld a szeme színe, hogy van ez? - Kulcsolta össze a kezét a törp – vagy kilétedről hazudsz, vagy a nevéről amit hordasz.

Gandalf mélyen bele fújt a pipájába majd elkezdte.

- Ne kételkedj bennem dúnadán, csak hát ilyen kicsinek született. - Fivérei mind daliás dúnadanok, nővérei meg egyike a legszebb asszonyok. Csak ő és ikerhúga lett más mint ők. A legkisebbek előjogán.

Thorin végigmérte a büszke tartású, gőgös arcot. Nem volt magasabb nála, de vékony volt, akár a nádszál. Harcosnak nevelt alkata volt, ezt már akkor észrevette, mikor a nő felugrott. Haja sötétbarna volt, mely, hosszú fonatban omlott a hátára egyenesen. Szeme olyan volt, akár egy smaragd, szép volt, de Thorin számára mintha topán csillogott volna. Ezek ellenére, hogy nem volt tünde, valami okból nem kedvelte a nőt.

Artemys a szeme sarkából megnézte magának azt a törpöt, akivel még gyermekként találkozott hosszú évekkel ezelőtt. Megváltozott, úgy, ahogy testvéreitől, nagyapjától és azoktól halotta, akikkel hosszú útja alatt találkozott. Királyi vonások uralták az arcát. Egyenes tartású és gőgös volt. Szemei kékek voltak, akár egy hideg vizű forrás éjszaka. Haja sötét volt, melybe néhány helyen egy-egy ősz hajszál is vegyült. Annak ellenére, hogy törp, valami mélyen azt súgta, megbízhat a férfiban.

- Miért hívattál? - Fordult vissza a nő Gandalfhoz félszemmel figyelve Thorint.

- A segítséged kellene.

- Az enyém? - Lepődött meg a nő – Ha régi, kihűlt nyomokat akarsz kerestetni velem, fivéreim jobbak nálam, de ha rejtvényt kellene megfejteni, Elrond urat keresd, ne engemet.

- A nyomok keresése legyen az én dolgom, ami a rejtvényt illeti, arra ráérek később is foglalkozni, de a te segítséged eltér attól, amit fivéreidtől, nővéreidtől kérni szoktam.

- Hallgatlak. - Ült le a nő.

- Az első, amire megkérlek: utazz el a Megyébe, Hobbitfalvára. Keress meg egy Zsákos Bilbó nevű hobbitot. Beszéltem vele és kis rábeszélés kellene, hogy legyen a...

- Betörőnk – szólalt meg Thorin aki az ablaknak dőlve hallgatta a beszélgetést.

- Te a Zsákost akarod megkérni, hogy a betörőd legyen? Bilbót? - Hitetlenkedett a nő.

- Ismered? - Élénkült fel Gandalf.

- Csak hallottam róla. Tuk vér az, Gandalf, nem kell azt igen motiválni. Bár gondolom, a sárkány által őrzött kincsre fáj a fogatok.

- Nem fáj, az a miénk – sziszegte Thorin – az a dög elvette tőlünk.

- Jól van na, csak nyelvbotlás volt. - Emelte fel a kezeit védekezően a nő -nem kell már mindjárt harapni.

- Artemys, indulj mihamarabb – intett az ajtó felé az öreg mágus.

- Te kiküldesz a zivatarba?

- Ha jól emlékszem, nem volt jobb idő akkor sem, mikor a bácsikádtól megszöktél. - Somolygott a mágus és közben módszeresen terelgetni kezdte Artemyst az ajtó felé.

- De ez nem ér. Holnap is van egy nap. Te késel és engem siettetsz?

- Inkább szedném a lábaimat a te helyedben, mert ahogy ismerem a fivéreidet, hamar a nyomodra bukkannak. A Megye pont olyan hely, ahol biztosan nem keresnének. - Adta a nő kezébe annak útiköpenyét, táskáját és a kardját.

- Hát éppen ott keresnének először – makacskodott a nő.

- Hagyjad Gandalf. Asszony ez, fél az esőtől – mosolyodott gonoszan Thorin. Artemys szeméből szikrák lövelltek.

- Nem vagyok asszony! És nem azért megyek most el, törp, mert te provokálsz... nem én. Hanem azért, mert Gandalf megkért rá. - Magára kanyarította a köpenyét, vállára dobta a táskáját, kardját felcsatolta a szíjára.

- Hát akkor menj, lányom.

- Mennék én Gandalf, de a nagy kiebrumbálásom közepette bent hagytad az íjamat és a nyilaimat. Ha volnál olyan kedves.

- Óh – nevetett fel zavartan az öreg. Thorin felkapta az asztalról és a nő felé dobta, majd az övéhez nyúlt és egy tőrt dobot oda még a lánynak.

- Adok neked egy esélyt, hogy életben maradj – mondta rosszmájúan. Artemys a kezében forgatta a szépen megmunkált tőrt.

- Köszönöm a nemes gesztust, törp uram. - hajolt meg a férfi előtt gúnyos mosollyal -  Megtartom, szép törp munka és ha megtudják, hogy tőled kaptam, biztosan jó pénzt is kapok ért. - Nevetett fel és egy intéssel elindult.

- Nem tudom, mi a szándékod vele, Gandalf, de ha az, amire gondolok, nem szeretnék a bőrödben lenni, ha beigazolódik a sejtésem.

Gandalf oda sem figyelt a törpre, csak a pipafű zamatára.