Kocsi dudálás.Ezt érzékeltem először mikor magamhoz tértem. Lehunyt szemeimmel érzékeltem a napfény erejét. Grimaszba torzult az arcom, nem akartam felébredni. Aztán nem egészen tudom miért de rögtön felültem, a testem nem érezte magát biztonságban. Cselekedetem végén valamibe bele vertem a kobakom,s vissza hanyatlottam a párnák közé. Káromkodások közepette nyitottam ki szemeim. Tető téri lakás. Esett figyelembe a plafon fura lejtése miatt. Hát ezért ütöttem be. Ki a fenének jut eszébe a lejtős részhez tenni az ágyát?
-Oh hát felébredt. - lépett be a szobába a férfi, akihez menedékért jöttem. Ekkor robbant be az elmémbe az események sorozata. Szép lassan felültem, kímélve magam, de a fejembe olyan fájdalom költözött, hogy a fogaimat össze kellett, hogy szorítsam, ha nem akartam felnyögni.
-Hé doki. - köszöntem kásás hangon, s beletúrtam a hajamba. Végig néztem a férfin. Inget viselt, gondosan volt vasalva, akárcsak a nadrágja. Pedáns ember volt, bár mit is várhatnék egy orvostól.
-A jó hír, hogy meg marad. Hogy érzi magát? - dugta kezeit zsebre, s elmosolyodott. Látszólag szokványos cselekedet volt ez számára, de én még sem tudtam el siklani a tény felett, hogy ez dr. Bruce Bannernek milyen jól is állt. Haja göndören tekeredett feje tetején, s szemüvege lazán fityegett orrnyergén.
-Mint akit beraktak a turmix gépbe aztán öt napot bulizott Woodstockban.
Meddig voltam kiütve?
-Kereken 2 napig.
Meghökkenve néztem a dokira. Két nap nem kevés idő.Felnyögtem.
-Elmondaná Ms. Khan, hogy mi a fene történt magával? - kérdezte, majd felém lépett.
-Tudna vagy három decibellel halkabban beszélni? - csippentettem össze a mutató és a hüvelykujjamat a látványosság kedvéért.-Szét megy a fejem.
Kipattantam az ágyból.
-Lassan! - szólt rám a férfi.
-Van kávéja doki?-hagytam figyelmen kívül az intelmét. S kikerülve vélhetőleg a konyha felé igyekeztem.
-Whoa! Whoa! Várjon!-kapott a felkarom után. Érintésére a lehető legrosszabban reagáltam. Hirtelen fordultam felé,s a nyakát elkapva taszítottam a falnak. A doki szemei kikerekedtek s a levegő is benne rekedt,szemei zölden felizzottak. Én viszont kapkodtam a levegőt. Nincs veszély. Hajtogattam magamnak. Megértettem reakcióját. Megment valakit,kedves vele s ezt kapja. Magamon el csodálkozva engedtem el.Önkénytelen önvédelem volt ez amely a tegnap estéből fakadt ,pardon a két nappal ezelőtt történtekből. Az agyam még mindig veszélyben érezte magát.
-Sajnálom.-léptem hátra tőle lesütött szemekkel, s remegő kezekkel.
-Mi történt aznap?-lépett felém óvatosabban. Mintha én lennék Bambi.
-Tudja miután elrabolják az embert és megmérgezik egyetlen egy dologra vágyik,még pedig kávéra. Remélem tart a konyhájában.
Megindultam ismét,s most nem tartott fel. De követett.
-Elrabolták? Ms. Khan olyan könnyedséggel mondja ezt,hogy meg kell kérdezzem jól van-e.
-A lehető legjobban vagyok.-érkeztem meg a konyhába. Egyből kiszúrtam a kávé főzőt,s már munkához is láttam.
-Ki rabolta el?-tette fel a kérdést én pedig megálltam a kávépor pakolással. Pörgettem az agyam, s beugrott a férfi arca na meg annak bárgyú mosolya. Felnéztem a doktorra.
-Philip.-adtam számomra egyértelmű magyarázatot, számára viszont ez még mindig ködös volt.
-Ki az a Philip?
-Nem tudom.-tenyereltem a konyha pultra.-Még.-emeltem fel mutatóujjam, mégpedig azért, hogy felhívjam arra a figyelmet, hogy nem lesz ez mindig így, egyvalamit utáltam csak az életben a tudatlanságot. - De ha megtudom jajj neki. - csaptam a pultra s elkezdtem a kávém készítését. Rettenetesen sajgott a fejem.
-Mondja el a történetét. Segítek. Miért akarnák el rabolni? -kerülte meg a pultot, s elém lépett.-Ki maga Ms. Khan? Ahhoz , hogy segíteni tudjak tudnom kell mindent. Kezdje a legelejétől.
-Oké..legyen. - kapcsoltam be a kávé főzőt. -Mikor kislány voltam egy sikátorban lelőtték a szüleimet.
-Komolyan ezzel jön?-nézett rám úgy, mintha tényleg be kéne ezt vennie. Karjait keresztbe fonta mellkasánál.
-Túl Batman? Akkor egy farmon találtak még csecsemő koromban.
-Ms. Khan.. - vette le szemüvegét, mint aki a tűrés határán állt. Megdörzsölte szemhéjait.
A kávém lefőtt. Szépen kiöntöttem egy zöld bögrébe, s úgy ahogy volt feketén felhajtottam. A folyadék égette a nyelő csövemet. De nem zavart jelenlegi állapotomban ez volt az egyetlen dolog, amit melegnek éreztem. Levágtam a bögrét a pultra.
-Higgyen nekem doki rohadtul nem vagyok a maga baja ezért azt se kell tudni, hogy ki vagyok én.
-Már, hogy a fenébe ne lenne az én bajom? Ön az éjszaka közepén állított ide bedrogozva, véresen, szétverve. Nekem köszönheti, hogy nem az utcán találtak magára halálra fagyva. - kezdett el a szemüvegével össze vissza mutogatni. Ahogy a kezét néztem szédülni kezdtem. Inkább hasonlított ő professzorra, mint orvosra.
-Nos köszönöm. - forgattam meg a szemeimet. Elég flegmán viselkedtem , ahhoz hogy elengedjen utamra ámbár igazán hálás voltam az életmentés miatt. Végig néztem magamon. Ugyanaz az ing volt rajtam, mint két napja, s ugyanaz az a farmer. De a cipőm sehol se volt. Körbe néztem a lakáson.
-Hol a cipőm?
Doki csak az egyik sarokba mutatott, s én már ott is voltam. Elkezdtem fel húzni a cipőm.
-Maradjon. Tudunk segíteni.
-Fury meg a kis ovija?-néztem rá szarkasztikusan,miután lábbelimet magamra aggattam. Majd az ajtóhoz léptem
-Most meg hová megy?
-Meg kell gyepálnom egy két embert. Rögös út vezet Philiphez. - nyitottam ki az ajtót , zsebembe nyúltam. A hátsóba pontosan. Kivettem egy papírt. Mindig tartottam magamnál egy névjegy kártyát. Mostanában elég nehéz megélni, így aztán random embereknek osztogatni szoktam.
-Majd el felejtettem.-fordultam felé- Befejeződött egy két ügyem szabad vagyok jelenleg és felbérelhető. Ha meg gyűlne a baja a biztosítókkal a nagy zöld izé miatt hívjon fel. -nyújtottam felé a gyűrött névjegy kártyámat,de gyorsan vissza is vettem,s a nadrágomba töröltem.-Upsz..-nevettem fel-Kicsit véres. Nem az enyém nyugi. Tessék.-adtam át valamennyivel tisztább állapotban. Dr.Banner elvette,elolvasta,majd tovább nézegette.
-Csak élje meg. -lengette meg kezében a papírost.
-Viszlát doki.-bólintottam vidáman s már kint is voltam.

Dr.Bruce Banner a névjegy kártyát tanulmányozta az immáron zárva lévő ajtó előtt.Segíteni szeretett volna a lányon,de amaz nemes egyszerűséggel csak kizárta őt.Jobb is így gondolta.Neki és Hulknak pont nem hiányzott egy zűrökkel teli ügy.Kapcsolatuk eleve heves intenzitással bírt. Fogta a névjegykártyát s lazán a kukába dobta.
-Ez nem a te bajod Bruce.-suttogta magának,csakhogy enyhítse a lelkiismeretének hangját,amely csak azt szajkózta,hogy ezt nem kellene lezárni.Elfordult az ajtótól,s ekkor már nyílt is.Khamala jött vissza.Kettőt lépett a férfi felé,s már ajkai a férfi arcán pihentek.A doktor elpirult az ártatlan puszitól,s csak értetlenül állt a lány előtt.
-Ezt miért kaptam?
-Mert nem vetkőztetett le,míg orvososat játszott.-mondta a lány,majd már ott sem volt.Mire a férfi felocsúdott az ajtó újra bezáródott. Percek teltek el,s a doki ugyanott állt,s csak nézte a szemetest.Aztán mérlegelt.S kivette a kártyát onnan. Egyetlen egy gondolat ékeskedett fejében,mégpedig,hogy az a lány különleges bájjal bír.

Szia Mindenki! 🙈
Elég régóta nem volt frissítés ezen a sztorin, de most visszatértem és próbálom behozni a lemaradást, nagyon sokan kértétek, hogy kezdjek már valamit a történettel, mert nos a kommentekből ítélve szeretitek ezt. Aminek én nagyon örülök és hálás is vagyok érte. A szívemhez ez is közel áll csak úgy mint a YOU DIDNT SEE THAT COMING. Úgyanúgy kezdődött ennek az írása is mint Darcyék története. 2 rizikós karakter, akik eléggé kimaradtak a rivalda fényből, de TI olvasóim szeretitek és működik is. Vagyis hát eddig működött. Ha még mindig van varázsa a sztorimnak és ha még mindig nem csak egy olvasmány a többi közül, ha egy kicsit is egyedi a sztorim nyomj egy vote gombot, és kérlek kommentben jelezd, hogy itt vagy. Nincs nagyobb vissza jelzés és inspiráció, mint ti és hogy még mindig velem vagytok.
Elektronikus pacsi.

Lily😍😍😍