Bertalannal megtaláltuk a megfelelő ruhát, nagyon nőies ruha volt megvéve. Kék ruha, kék masnis, és nem olyan nagy, mint a drááága~ férjemtől kapott ruha.

Amikor Cielhez értünk, a szobámba mentem, betenni a ruhám.
Ciel nem volt othon, Sebastiánnal elmendtek valamit a Phantom gyárról megbeszélni.

Este volt már. Kint hideg volt, annyira hogy még magam is fáztam a szobámban.

-Lady Barbara - kopogtattak kívülről.

-Gyere be Bertalan... - Mondtam ahogy ültem az ablak mellett nézve a Holdat.

Bertalan benyitott, szép lassan, majd egy gyenge mosollyal felémfordult.
-Lady Barbara, látszik hogy fáradt. A legjobb lenne ha már elmenne aludni. - mondta ahogy letette a teát a közeli asztalra.

-De nincs olyan késő még... - fordultam meg feléje - Cielt szeretném látni. Kellene vele beszélnem.

Bertalan odaült mellém, kicsit komolyabban nézve felém.

-...maga kedveli őt. - suttogta Bertalan, olyan halkan hogy alig hallottam.

-Tessék?! - néztem rá csodálkozva - Eh... Nem!... Igen.... Nem is tudom!

Szavaim mostmár össze vissza voltak.

Bertalan gyengén elmosolyodva a Holdra nézett.

Zavarodott voltam.
Mièrt tűnik olyan... Szomorúnak?

-Le se birja tagadni. Ez a fiú érzéseket öntött magába. Azelőtti nap nem volt maga ilyen. Mindig hideg volt másokhoz. Most meg - nevet - olyan teli érzéses lett hogy rá sem ismerek magára.

Igaza van, tényleg lettek érzéseim... Nem tetszik...

-Tudom...észre vettem. -mondtam picit pirulva.

Pár pillanatig, csak a Holdat bámúlta, majd felkelt, és kezébe vette a teát.
A kis csésze kezében, a kis tányérkával. A gőze, úgy gőzölgött, hogy pipára emlékeztetett. Megfújta egy kicsit, majd eltünt a gőze. Démon erővel, természetesen.
Kezembe adta a csészét. A csésze meleg volt, de épp jól esett, mert a kezem gyorsan leszokott fagyni.

-Élvezze a teáját. - mondta mosolyogva, majd meghajolt és kiment.

Szobámban ülve unatkozni kezdtem.
Felcsatam a pici lámpát, ami mellettem díszelgett, és egy könyvet olvasva gondolkoztam.

A könyv az egyik kedvencem volt, mégis most nem birtam erre koncentrálni.
Alois járt a fejemben és ez a kutyás dolog.

Mégis miért tenne ilyet a kutyákkal?

Hátradöltem a székemen, és néztem a világoszöld plafont.
Minden olyan komplikált és érthetetlen...

Ekkor egy Bertalan szólt nekem messziről:

-My Lady, Alois hívja magát a telefonon.

Felkeltem az asztaltól, bejegyezve a könyvemben hogy hol tartok, majd kisétáltam a folyosóra.

Bertalan átadta a telefont.

-Szia drágám!~ - hallottam az undorító hangját a telefon másik oldaláról.

-Jó estét, Alois - mondtam komoly, érzéstelen hangon.

-No-no, drágám. Miért ilyen bús a hangod?~ Talán ha meghívlak a születésnapomra, jobb kedved lesz haha - nevet- biztos.

-Csak mond mit szeretnél...

-Holnap este lesz a szülinapom. Remélem nem felejtetted el~ És holnap a palotámban tartok egy ünnepet.

-Uhum. Hallottam róla.

-Megvagy hívva rá 22.30-ra, drága~ Remélem elbirsz jönni. És -kezdett ördögies lenni a hangja- szeretnék valamit mutatni.

-Mutatni? - kérdeztem csodálkova.

-Igen~ Meg kipróbálni is~~

Nagyot nyeltem.
Tán kisérletezni akat velem?!

-Mit kipróbálni? - kérdeztem egy kicsit idegesebben.

-Oh, majd meglátod~

Ezzel letette a telefont, szótlanul hagyva engem.

Bertalan kérdőn nézett felém aranyosan, de nem reagáltam csak magamelé néztem meglepve, amiért:

-Lady, mi a gond? Mit mondott Alois?

Végre feléje fordultam összeszedve magam, egyenesen szemeibe nézve.

-Bertalan, szeretném hogy Aloisnál holnap nagyon vigyázzál engem, mert soha nem lehet tudni mi a terve. A születésnap 22.30-tól lesz, a kutyák 11 felé lesznek kiengedve, azelőtt elkell valahogyan lopni őket és kérlek ne hadj cserben.

Bertalan elmosolyodott.
-Természetesen, Lady.