Hajnalban Taehyung a telefonjának ébresztőjére kelt fel. Nyöszörögve nyomta ki és próbált nem vissza aludni. Hiába szeretne minél előbb az apjához érni, a korán kelés sose volt számára a legszerethetőbb dolog. A lehető leghalkabban tevékenykedett a lakásban, hogy ne ébressze fel Jungkookot.

-Persze, hogy ilyenkor a leghangosabb minden. - szidkozódott halkan.

-Hova szöksz ilyen korán? - kérdezte Jungkook álmos hangján.

A váratlan hangra Taehyung egy kicsit összerezzenve fordult férje felé, majd mosolyogva adott neki egy gyors csókot.

-Felébresztettelek? - nézett félve Jungkookra, ugyanis nem szerette volna felzargatni az ügyetlenkedésével.

-Szóval tényleg elszöksz, hogy nem válaszolsz? - ásította, majd leülve az egyik székre húzta ölébe Taehyungot.

-Igen, Jungkook. Elszökni készültem éppen. - nevetett. - Apuhoz megyek pár napra, mert már rég találkoztam vele. Az egyetlen családtagom, akivel úgy találkozok, hogy előtte nem kapok idegösszeomlást.

Jungkook döbbenten emelte fel a fejét Taehyung válláról és összehúzott szemöldökkel nézett fel rá. Nem emlékezett olyasmire, hogy ezt férje tegnap vagy bármelyik nap is szóvá tette volna ezt.

-Mármint ma? - pislogott Jungkook. - Nem is tudtam róla.

Taehyung egy féloldalas mosolyra húzta száját, majd felkelt férje öléből és a fürdő felé vette az irányt.

-Tudod, akartam szólni. - kiabált vissza. - De korán volt, hagytam, hogy aludj.

Jungkooknak egyből leesett, hogy miért mondta ezt a másik férfi, még csak nem is mondatta el nem terszését, mert egy kicsit igaza is volt.

-Mikor jössz haza? - támasztotta a fürdő ajtaját, miközben mosolyogva figyelte Taehyungot.

-Miért, el szeretnél valakit hívni ide? - fordult felé ártatlan pillanatásokkal.

Hajába túrva jött rá, hogy az ilyen fajta beszólásolat egy hamar nem fogja Taehyung befejezni és még csak most kezdte el Jungkook vérének szívását.

-Kötekedős kedvedben vagy ma reggel, ahogy látom. - sóhajtotta álmosan Jungkook.

-Talán egy kicsit. - nyomott egy puszit Jungkook arcára kifelé menet. - De én nem bánom, mert egy kicsit megérdemeled. - fordult vissza a döbbenten álló Jungkookra.

Miután Taehyung teljesen elkészült és össze is szedte a számára fontos dolgokat elköszönt Jungkooktól és egy hosszú út elébe vágott de már várta, hogy ott legyen. Bármennyi órát tudna utazni, csak beszélhessen apjával és, hogy el tudja látni néhány hasznos tanáccsal.

Ebben a pár napban, amíg Taehyung távol volt, nem igen beszélt Jungkookkal. Hiába hívta férjét, úgy érezte, mintha egy kicsit kényszerből beszélt volna Taehyunggal. Ezeket betudta annak, hogy az édesapjával találkozott ebben az egy - két napban, ezért nem beszéltek olyan sokat, amit teljes mértékben meg is értett és próbált nem erre figyelni. Ez az érzés Jungkookban folytatódott még akkor is, amikor már párja otthon volt. A kötelezőnek mondható beszélgetéseken kívül nem igen szólt hozzá és talán még kerülte is Jungkookot. A munkahelyen is teljesen máshogy viselkedett vele, mint eddig, távolság tartóbb volt, ami  természetesen egy jó beszélgetés kezdeményezés volt az ott dolgozók számára. Otthon is csak pár szón kívül többet nem kapott.

-Ezentúl csak néhány szóban fogsz velem beszélni? - kérdezte Jungkook, mikor kezdte már zavarni.

-Nem. - nézett fel a mellette ülőre. - Miért?

-Mert ebben az egy hétben kényszerből beszélsz velem és még kerülsz is. Rendesen csodálom, hogy most mellettem tudsz ülni.

-El is mehetek innen, ha szeretnéd. - ült egy kicsivel jobban fel Taehyung. - De nem kényszerből beszélek veled. Ezt miből gondolod?

-Csak így érzem. - rántotta meg vállát.

-Lehet, hogy picivel hűvősebben viselkedem veled de bocs. Két hónapig azt hittem, hogy kettő nőt is szédítesz. - feküdt Jungkook mellé és mellkasára hajtotta fejét. - Csak adj egy kis időt.

Éééés ennek a könyvnek az első része már olvasható is.