Mikor Taehyung leült Jungkookkal szemben türelmetlenül dobolt az ujjával, miközben várta, hogy mikor kezd bele Jungkook.

-Ma még elkezded? Vagy el sem akartad mondani? - szólalt meg egy idő után Taehyung.

Jungkook sóhajtva emelte fel a fejét, majd nagy levegőt véve nézett az előtte ülőre.

-De el akartam mondani, csak nem így. Meg nem azt, ami nincs is.

-Nagyszerű. - forgatta meg a szemét Taehyung. - Most adtam rá lehetőséget. - újból várta, hogy mikor kezd bele mondandójába Jungkook. - Ha el akartad mondani, akkor hajrá. Vagy ne mondj semmit és kimegyek az ajtón de akkor nem fog többet érdekelni, amit mondasz. - állt fel a helyéről és az ajtó felé kezdett el sétálni.

-Tae, ülj vissza. Kérlek. - mondta hirtelen Jungkook.

-Jó itt nekem. - mondta kimérten. - Nem olyan nehéz ezt elkezdeni. Vagy kérdezzek? Mi van azzal a nővel? - kérdezte egyre idegesebben.

-Semmi. Miért mit hiszel, hogy fűvel - fával megcsallak vagy mi? - állt fel Jungkook is a helyéről. - Mondtam neki, azt amit.. De nem azért, mert bármi közünk lenne egymáshoz, azon kívül, hogy nekem is el kellett intézni a papírjait. - tárta szét a karját.

Taehyung unottan hallgatta a magyarázatot száját harapdálva, majd Jungkook felé fordult.

-Jó, tegyük fel, hogy hiszek neked. - sóhajtotta. - Azt mikor akartad közölni velem, hogy Eunjival dolgozol? Mikor akartad elmondani nekem, hogy két hónapon át hazudtál nekem? Hogy vele voltál és azért nem voltál kepes felhívni? - vonta fel a szemöldökét.

Jungkook értetlenül és kissé sokkolva nézett Taehyungra. Arra számított, hogy ő fogja ezt neki elmondani és, hogy még nem tud erről. Mostmár kezdett neki leesni, hogy miért ennyire ideges a férje.

-Értem. - mondta halkan Taehyung és lenyomta a kilincset, hogy magára hagyja férjét.

-Ne. - fogta meg Taehyung csuklóját. - Ne menj ki.

-Akkor végre beszélj. Eléggé idegesítő, hogy úgy kell mindent kihúzni belőled. Szóval..mikor tudtad meg, hogy vele fogsz dolgozni? - szabadította ki a csuklóját.

-Két nappal azelőtt, hogy elutaztam volna. - vakarta tarkóját Jungkook és félve kezdett bele ebbe az egész mondatba. - Nem akartam neked mondani, mert tudtam, hogy idegeskedni fogsz miatta.

-És azért inkább hazudtál? - emelte fel egy kicsit a hangját Taehyung. - Két hónapig inkább hazudtál, minthogy elmond és akkor maximum addig zavart volna, amíg vissza nem jössz. Mert így sokkal jobb, hogy utólag tudtam meg, hogy titkolsz valamit. - könnyesedett be a szeme. - És miatta is hazudtad azt, hogy sok a munka. Amikor Namjoon elmondta, hogy kurvára nem volt az. Mert biztos olyan sok dolgot kellett együtt csinálni. Egy gyerek nem jött össze véletlenül? - akadt ki Taehyung és Jungkookra zúdította, ami csak az eszébe jutott.

-Miatta, igen. - szólt közbe Jungkook Taehyung hadarásába és össze - vissza beszélésébe. - Nagyon sokat beszéltem vele ott. De kérlek nyugodj meg és úgy beszéljük meg, mert az egész folyósó minket hallgat.

-Nem, nem akarok lenyugodni. Nem egyszer kérdeztem meg, hogy kivel voltál akkor ott. Te meg a szemembe hazudtál. És látod? Megint azt csinálod, hogy kitérsz egy egyszerű kérdés elől. Jó lenne már, ha elm.. - akadt meg mikor finomat neki nyitották az ajtót.

Gyorsan letörölte arcáról az időközben lefolyó könnyeit és szúrós pillantásokkal nézte a nőt, aki megzavarta őket.

-Elnézést, hogy meg zavartam Önöket. De a bátyja kéri, hogy sürgősen legyen ott. - mondta félénken.

-Menj. - mondta Taehyung. - Addig megvárlak és le is nyugszok.

Jungkook bólintva sietett el Namjoon felé és magában átkozta, hogy pont most van rá szüksége bátyjának. Taehyung miközben várakozott próbált lenyugodni, hogy ésszerűen tudja átgondolni azt, amit Jungkook mond neki. Szeretett volna neki hinni. Hirtelen Jungkook telefonja csörögni kezdett. Taehyung odalépve vette fel, azt gondolva, hogy fontos lehet.

-Szia, Kook. Tudunk beszélni? Nem biztos, hogy el kell vinned a kórházba. - hallotta meg Taehyung az ismerős női hangot, ami már rég nem hallott.

-Ezentúl akkor beszéltek, amikor akartok. - mondta Taehyung majd idegesen kinyomta a telefont és haza sietett az összes cuccáért.