Jungkook az ismerős és hirtelen hangra elengedte a nő vállát és még hátra is lépett, majd mosolyogva fordult Taehyung felé, aki felvont szemöldökkel bámulta az előtte lévőket.

-Hallottad.. Téged kérdezett. - bökött a fejével Yongsun irányba Jungkook.

-Úgy gondoljátok, hogy ez neki szólt? - húzta össze szemöldökét, majd beljebb lépett.

-Miért van az az érzésem, hogy búcsút mondhatok azoknak a lapoknak? - dünnyögte maga elé a nő.

-Néha jobb a megérzésekre hallgatni. De attól még beszélhetünk.

Jungkook rápillantott a telefonjára, ami néhány mem fogadott hívást jelzett, óvatosan lépett Taehyung mellé és maga felé fordította.

-Nekem, most mennem kell. - sietett ki az ajtón, meg sem várta a másik válaszát, már az ajtón kívűl volt.

Taehyung hiába kiabált utána, nem jött vissza. Jungkook a lehetséges veszekedést el szerette volna kerülni, bár otthon úgy is kénytelen lesz vele erről a félreértésről beszélni. Autójába ülve sietett ismerőse felé, hogy minél előbb a kórházba érhessen vele.

-Azt hittem, hogy megszülök mire ide érsz. - csukta be maga után a kocsi ajtaját.

-Bocs, de a barátnőd feltartott, utána meg Tae is félreértett valamit, úgyhogy ott hagytam őket. - sóhajtotta.

-Szerintem, a férjed ki fog nyírni, ha haza értél.

Jungkook nem válaszolt, csak csendben nézet az utat és gondolkodott. Tényleg nem kellett volna, csak úgy ott hagyni Taehyungot, most valószínűleg nagyobb bajt okozott, mintha ott maradt volna vele.

-Elmondtam neki. - szólalt meg mikor már az orvos felé tartottak. - Mármint nem az egészet, csak a baba részét.

Eunji sóhajtva állt meg és Jungkook felé fordult. Felvont szemöldökkel rázta a fejét.

-Igen, tudom. Ne nézz így rám. - forgatta a szemét Jungkook. - De nehéz bármit is mondani neki, úgy, hogy nem éppen kedvel téged.

---

-Tudom, hogy mit gondolsz. - kezdte Yongsun.

-Még a felét sem tudod annak, hogy mi jár most a fejemben. - mosolygott Taehyung a nő előtt ülve. - Miért akartál velem beszélni?

-Csak, néhány papír miatt. Jungkook azt mondta, hogy neked is alá kéne írnod.

-Tudod, te elég érdekes személy vagy. A hátam mögött gond nélkül flörtölsz Jungkookkal.. De, ha velem beszélsz olyan vagy, mint egy kislány. Na, mindegy is. Azt szeretnéd, hogy írjam alá? Drágám, ne aggódj. Alá fogom. - vette a kezébe a papírokat és ráfirkantotta a nevét.

-Jungkook nem azért mondta ezt nekem, mert bármi közünk lenne egymáshoz.

-Ezt majd én megbeszélem vele, ha haza ér a ki tudja honnan. Kifelé menet csukd be az ajtót.

---

Az orvos már rég behívta a várakozókat és a monitort nézte, ahol a még egész kicsi babát lehetett megfigyelni. Jungkook mosolyogva nézett az ágyon fekvő nőre, akinek könnyek díszítették arcát.

-Te most sírsz? - kérdezte Jungkook.

-Fogd be. - szipogta. - Igen, sírok. Várom már, hogy a kezemben legyen.

-Azt elhiszem. - nézte Jungkook mosolyogva a fekete fehér képet, közben gondolatai elkalandoztak.

Bámulásból a telefon hangja szakította ki. Sóhajtva vette tudomásul, hogy a férje hívja. Kinyomta, majd megvárta a vizsgálat végét, hogy még haza tudja vinni Eunjit. Utána sietett haza, hogy minél előbb meg tudja ezt beszélni Taehyunggal, bár tudta, hogy nem lesz könnyű neki ezt megmagyarázni, ráadásul még azért is veszekedni fognak, amiért ott hagyta őt a nővel.