Jungkook sóhajtva szállt be az autóba, miközben Eunjit sietette. Minél előbb vissza akart érni Taehyunghoz, mert tudta, hogy neki ez mennyire fontos lenne, hogy most ő ott legyen. Így is mardosta a bűntudat, amiért már sokszor hazudott férjének, legalább ezt nem akarja elszúrni.

-Ugye több helyre nem kell menned. - indította be az autót.

-Már csak haza, de mindegy hol teszel ki. - vonta meg a vállát a nő.

-Akkor hívd fel Taet, kérlek. - nyújotta oda a telefont a mellette ülő kezébe.

-Beszélhetek is vele? Rég volt alkalmam hozzá. - tárcsázta Taehyungot és kihangosította.

-Meg ne merj szólalni. - suttogta Jungkook. - Szia, Szépségem. - köszönt, mikor felvette a telefont Taehyung.

-Jungkook, hol vagy? - hangzott Taehyung kétségbeesett hangja.

-Ne haragudj, hamarosan ott leszek. Az egyik ott dolgozót kellett kórházba vinnem. - sóhajtotta Jungkook.

-Minden rendben? - kérdezte ijedten.

-Persze, semmi komoly. - mosolyodott el. - Két perc és ott vagyok.

Miután letette a telefont Eunji félmosollyal az arcán fordult Jungkook felé. A férfi szemforgatva pillantott rá, majd vissza az útra.

-Te aztán tudsz hazudni neki. Rendesen már nekem is bűntudatom van, ahogy hallom mit össze kamuzol szegénynek.

-Akkorát nem hazudtam. - vont vállat.

-Mikor akarod elmondani neki? - kérdezte kissé türelmetlenül Eunji.

Jungkook felsóhajtott. Már annyiszor megbeszélte ezt Eunjival de ő ahányszor csak tudja, szóvá teszi. Szívesen elmondaná férjének, csak még nem volt rá megfelelő idő és alkalom. Nem szeretné elkapkodni.

-Majd. - adta meg a rövid válaszát Jungkook és leparkolt a ház előtt.

-Addig akarsz várni, amíg meg nem születik? - kérdezte felvont szemöldökkel Eunji. - Te tudod. - mondta mosolyogva és becsukta a kocsi ajtaját.

Szája szélét rágva gondolkodott el a lány szavain. Elvégre tényleg nem várhat olyan sok időt és minél előbb meg kéne ezt beszélni, mielőtt még Taehyung egy alkalommal gyanakodni kezdene és akkor abból nem lenne köszönet Jungkook számára.

Jungkook magára erőltetett egy mosolyt, mikor a céghez ért és meglátta a várakozó Taehyungot, aki azonnal oda is sietett hozzá, hogy megölelje.

-Azt hittem, hogy ide sem érsz. - suttogta, kicsivel nyugodtabban Taehyung.

Őszintén vigyorogva tolta el magától Taehyungot és arcára simított.

-Nem hagylak egyedül. - nyomott egy puszit homlokára.

-A nővel, akit elvittél minden rendben? - kérdezte hirtelen Taehyung.

-Honnan tudod, hogy nő volt? - döbbent meg Jungkook.

-Az asszisztensed mondta el.

-De amúgy igen. Minden rendben van vele. - húzta magához Taehyungot.

-Nem akarok anyával találkozni. - bújt Jungkook ölelésébe.

-Muszáj leszel. Az anyukád.

-Neked meg az anyósod, de attól még te sem akarsz vele találkozni. - érvelt Taehyung.

-Nem, tényleg nem akarok, mert szent meggyőződésem, hogy utál. De mivel te megkértél rá, találkozni fogok vele. - húzta az autó felé Taehyungot, aki bár vonakodva de ment Jungkookkal. Tudta, hogy más választása nem igazán van.

-Az anyám mindent és mindenkit utál, ami hozzám köthető. - szomorodott el. - Ne vedd magadra. Nem téged utál, csak.. - próbálta befejezni a mondatot.

-Hanem azt, hogy a férjed vagyok. - segítette ki Jungkook.

-Inkább azt, hogy férfi vagy. - kocogta el magát Taehyung.

Mikor elindultak már nem is volt ideges. Megnyugtatta, hogy Jungkook, ahogy ígérte ott van mellette és nem hagyta teljesen egyedül. Mosolygva fogta meg Jungkook kezét, ami az ő combján pihent.

-Annyira köszönöm, hogy itt vagy. - piszkálta Jungkook gyűrüjét. - Szeretlek.

-Én is szeretlek, Szépségem. - simogatta Taehyung combját.