A szekrényemhez mentem, és kivettem a táskám. Haza semmi kedvem nem volt menni. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a parkba.

Nem tudtam másra gondolni, csak a tegnapra. Pontosabban a csókra. Mindig is tiltakoztam az ellen, hogy köztem és Jesse között valaha is lehetne valami. De be kell látnom, hogy még magamnak is hazudtam.

Viszont, még ha szeretném is, hogy legyen valami, egyelőre nem igazán tudnám elképzelni. Megváltoznának köztünk a dolgok, és azt nem szeretném.

Közben észrevettem egy ismerős alakot. Jesse volt az. Hirtelen nem tudtam odamenjek-e. Vagyis biztos vagyok benne, hogy beszélni akarok vele. Csak azt nem tudtam mit kérdeztek hamarabb.

Hozzam fel neki a Tim ügyet? És ha rosszul fogadja, és otthagy? Akkor kérdezzem a csókról? És ugyan mit kérdezhetnék? Tetszett neki? Nem bánta meg? Olyan szánalmas lenne...

- Jesse - szóltam utána, mikor láttam, hogy elindul.

- Szia - mosolyodott el halványan.

- Szia. Írtam neked, és többször is hívtalak, de nem reagáltál...

- Bocs, ki vagyok kapcsolva. Miért kerestél?

- Öhm, csak meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e. Pontosabban, hogy nem-e csináltál semmi hülyeséget.

- Hisz megígértem - mosolyodott el ismét.

- Nem megyünk valahova? - bólintott és elindultunk. - Szóval aggódtam, mert oké, hogy megígérted, de olyan lelkiállapotban voltál, hogy semmi sem volt biztos.

- Az ígéretemet akkor is betartom.

- Ennek örülök. És jutottál valamire?

- A tegnappal kapcsolatban? - bólintottam - Igen. Arra, hogy szeretném ha több is lenne köztünk - karolt át.

- De nem erre gondoltam.

- Apámmal kapcsolatban? Nem is tudom. Lehet, igazat mond.

- Biztosan igazat mond. Várjunk, te apádnak nevezted?

- Hiszen az, nem?

- Ez azt jelenti, hogy adsz neki egy esélyt?

- Ez azt jelenti, hogy szeretném végighallgatni őt.

- Ez szuper - ugrottam a nyakába - Hé, te szeretnéd, hogy több legyen köztünk?

- Örülök, hogy leesett - nyomott puszit a homlokomra.

- Lehet szó róla...

///

- Sziasztok - kiáltottam, mikor beléptünk a házba.

Gyorsan lehúztam a cipőm, és a konyhába mentem. Ott Nelly fogadott.

- Szia. Merre jártál?

- Csak sétálgattam. És nem egyedül jöttem.

Jesse pont ekkor lépett be. Nelly is megörült, hogy láthatja, így ő is egy hosszú öleléssel köszöntötte.

- És akkor feltenném a nagy kérdést - vigyorgott barátnőm - Steph vagy Tim miatt vagy itt?

- Mindkettő.

- Akkor ti most? - mutogatott ránk. Jessere néztem, mert nem tudtam, hogy komolyan gondolta-e amit korábban mondott.

- Csak Stephen múlik - kacsintott.

Válaszképp odaléptem, és egy puszit nyomtam a szájára, majd hozzábújtam.

- Én annyira tudtam - Nellyre néztem, aki hatalmas vigyorral figyelt minket.

Ajtó csapódást hallottam, tehát hazajöttek anyáék.

- Készen állsz? - néztem fel a barátomra.

- Azt hiszem.

- Sziasztok, gyerekek! Merre vagytok? - hallottam anya hangját.

- A konyhában - válaszolta Nelly.

- Segítetek nekem a vacsorában? - lépett be nagy szatyrokkal a kezében.

Meglepődve nézett Jessere. Majd elmosolyodott, ahogy végig nézett rajtunk. És kissé ilyedten fordult Timhez, aki épp most érkezett meg. Ő is meglepődött fia jelenlétén, de mosolyogva fogadott minket, és egy halvány kis ijedtség volt az arcán.

- Mégbeszélhetnénk néhány dolgot - mosolygott halványan Jesse.

- Akkor mi megyünk is - mondta anya.

Adtam egy puszit Jessenek, majd anya és Nelly társaságában elhagytam a konyhát. Elindultam a szobámba, ők pedig jöttek utánam. Már tudtam mi lesz ebből...

- Na? Akkor most már együtt vagytok? - kérdezte anya, miután bezárta az ajtómat.

- Azt hiszem.

- Jajj, annyira örülök nektek - ölelt át.

- Én is. Emlékszel? Azóta mondom, hogy együtt lesztek mióta ideköltöztem - ölelt meg Nelly is.

- Tényleg, amúgy szeretnék bocsánatot kérni a délelőtti miatt.

- Mi történt? - érdeklődött anyu.

- Semmi. Csak aggódott Jesse miatt, ezért kissé feszült volt - válaszolt Nelly mosolyogva - De nincs gáz.

- Miért kellett érte aggódni?

- Féltem, hogy hülyeséget csinál, és egész nap nem jelentkezett. Pedig írtam neki sms-t és rengetegszer hívtam.

- Értem. És akkor minden rendben?

- Köztünk igen - mosolyogtam.

- Csajok, nincs kedvetek elmenni a plázába vagy fagyizni? - vetette fel az ötletet.

- A plázához most nincs kedvem, de a fagyi jól hangzik - mondta Nelly.

- Aha, jól esne.

- Oké, akkor menjünk.

Lementünk, felhuzakodtunk, aztán indultunk is. De én előtte benéztem a konyhába, mivel az előtérből pont oda lehet látni. A fiúk nevetve beszélgettek, ami megnyugtatott. Büszke voltam Jessere, amiért éretten kezelte a helyzetet.

Ahogy meghallották a kulcs zörgést egyből felkapták a fejüket.

- Hova mentek? - kérdezte Tim.

- Fagyizni. Jösztök?

- Persze.

Ők is felhuzakodtak, aztán elindultunk. Nevetve beszélgettünk odafele. Megvettük a fagyikat, majd elmentünk sétálni.

Anyuék kicsit előre mentek, és egymást átölelve beszélgettek. Mi, fiatalok lemaradva hülyéskedtünk. Velünk szemben jött egy kisebb baráti társaság.

Mindegyik srác jól nézett ki, de volt köztük egy, aki különösen helyes volt. Bár az arcát nem lehetett teljesen látni, mert napszemüveg volt rajta.

Jesse amint észrevette, hogy őket nézem, megfogta a kezem és kicsit közelebb húzott magához. Ezzel megmutatta, hogy az övé vagyok. Haha, kis féltékeny, ez cuki.

A napszemüveges srácnak egy tincse lelógott, amit pont akkor igazított meg, amikor Nelly ránézett. A hajába túrt és elmosolyodott, mire barátnőm teljesen elolvadt. Remek, este meg majd hallgathatom ahogy áradozik...

Kellemesen telt a délután. Jessevel végre együtt vagyunk. Timmel rendeződött a kapcsolatuk. Lassan egy nagy, boldog család leszünk.

Egy kissé fura, de boldog család. Amilyennek lennie kell. Azt hiszem kijelenthetem, hogy mostmár helyreállt minden. Biztos lesznek még döccenők, de jelent pillanatban minden tökéletes.

És a filmekben ilyenkor következik a boldogan éltek míg meg nem haltak...